Székely Hírmondó, 2018. június (23. évfolyam, 100-120. szám)

2018-06-01 / 100. szám

3 AKTUÁLIS Közös munkával a közös szórakozásért Uzon ünnepre készül A hétvégén tizenötödik al­kalommal is megszervezi az uzoni önkormányzat a községnapokat, amelyek idén a tavalyinál is gazda­gabb programmal várják a helyieket és környékbeli­eket. Mivel a számvevő­­szék megtiltotta a polgár­mesteri hivatalnak, hogy közösségi programokat szervezzen, azokra helyi szervezetekkel pályáztat­tak pénzt, amelyek dere­kasan kivették a részüket a munkából. Bodor Tünde P­énteken, mivel éppen gyer­meknap van, a legfiatalabba­­kat szórakoztatják két hely­színen: a focipályán (rossz idő ese­tén a sportcsarnokban) 12 órától ügyességi és logikai vetélkedőkre kerül sor, 17 órától interaktív ze­nés-bábos előadást láthatnak a kul­­túrotthonban Tengerember, avagy játsszunk tengeri szörnyest! címmel, 17.45-től ugyanott a szentgyörgyi Burrancs együttes megzenésített gyermekversekkel lép fel, majd 20 órától a kovásznai Pokolsár Egye­sület színjátszó csoportja adja elő Tamási Áron Hullámzó vőlegény cí­mű színjátékát. Szombaton az ifjak kezdemé­nyezésére 10-kor kerékpártúra in­dul a központi parkból (Uzon- Lisznyó-Sepsimagyarós-Uzon út­vonallal), a vásártéren háziállat-ki­állítás lesz, ugyanott 15 órakor a helyi önkéntes tűzoltók és a Salva­tore Egyesület egy közlekedési bal­eset mentési beavatkozását játssza el. Délután a szabadidőközpont­ban gasztronómiai verseny lesz: a csapatoknak egy húsos ételt kell el­készíteniük az adott alapanyagok­ból. A további programok is itt zaj­lanak: 15.30-kor a román óvodások és elemisták mutatnak be zenés­táncos műsort, maj­d a brassói Tara Borsei Kollégium együttese lép fel román folklórműsorral. 17 órától az Ida Aerobic, azt követően a szentiváni Székely István-dalkör szórakoztatja a közönséget, és fel­lép az uzoni Tatrangi Sándor-isko­­la néptánccsoportja (18.30) is. A főzőverseny eredményét 18.45-kor hirdetik ki, a Cairo és Antract együttesek koncertje után a szom­bati napot lézershow zárja. Vasárnap a református temp­lomban ünnepi istentiszteleten ve­hetnek részt a hívek, majd délben a központi parkban a fúvószene­karok és huszárok vonulnak fel; a zenekarok 12.20-tól hangverse­nyeznek. 12.30-kor nyilvános dísz­tanácsülést tartanak, amelyen a község legidősebbjének, az év vál­lalkozójának (Török András lisz­­nyói cégtulajdonosnak), és a helyi iskolát támogató Total Romania cég képviselőjének is oklevelet ad­nak át. 14 órakor a rendőrség mel­letti egyházi épületnél Gábor Áron-emléktáblát avatnak azon a helyen, ahol a szabadságharcos holttestét egy éjszaka őrizték, mi­előtt Eresztevényben eltemették volna. 18 órától Syntia-koncert lesz a szabadidőközpontban, míg ugyanott Csutak Melinda szenti­váni csapatának köszönhetően sül az óriás kürtőskalács, mely szinte védjegyévé vált a községnapoknak. Ebből azok részesedhetnek, akik 18.45-kor a helyszínen tartózkod­nak. 20 órától Kristóf Katalin és Milán, aztán a V-Tech lép szín­padra. Azon sem adja alább Szent­­györgynél, 22.30-kor tűzijáték zár­ja a falu nagy ünnepét, amelyen vendégül látják Nagykáta, Tolna, Csorvás és Komárom testvértele­pülések küldöttségét is.­­ Nem először sütnek óriás kürtőskalácsot azonban Elköltöztetik a buszállomást? Fontos a városimázs Automata gépkocsimosó építésé­hez adták beleegyezésüket Bárót város tanácsosai. Erre azért volt szükség, mert a mosó a Transloc helyi szállítási vállalat területén épülne meg, a vállat pedig a pol­gármesteri hivatal hatáskörébe tartozik. Böjte Ferenc Lázár-Kiss Barna polgármester szerint a beruházást azért érdemes támogatni, mert ha megépül az au­tómosó, általa javulni fog a város nyugati bejáratának összképe, amúgy pedig helyi vállalkozó építi, aki a területet bérelné a Transloc-tól. Miután szóba került a város ar­culata, az elöljáró felvetette, hogy el kellene költöztetni a majdnem a városközpontban található buszál­lomást - melyet egyébként szintén a Transloc üzemeltet -, ehhez vár ötleteket. Ő a város szélét javasolta, ahol a szállítási vállalat telephelye is található. - Ritka az olyan városi telepü­lés, amelyiknek a központjában az állomás megálló. Ha meggondol­juk, akkor az ingázó diákoknak a város szélétől sem kellene nagyobb távolságot gyalog megtenniük, mint amennyit jelenleg megtesz­nek a buszmegállótól az iskoláig - érvelt a polgármester, hangoztatva, hogy az állomás elköltöztetésének kérdése nyitott, a tanácsosok is fontolják meg.­ A baróti buszállomás. Az in­gázó diákok szempontjából nem lenne hátrányos az elköl­­töztetése 2018. JÚNIUS 1., PÉNTEK Több jótékony célért is tekerhetünk Műtétre gyűjtenek Tegnap a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA), a Zöld Nap Egyesület, a helyi önkormányzat és a Wegener Pro Sanitate Alapít­vány képviselői Kézdivásárhe­­lyen tartottak sajtótájékoztatót a céhes városban negyedik alka­lommal megszervezendő Tekerj egy jó célért! akcióról. Pap Eszter Edina Az idei Tekerj egy jó célért! útvo­nala nem változik, a városban kije­lölt 4,2 kilométeres köröket kell megtenniük a kerékpárosoknak jú­nius 21-én, csütörtökön 17-20 óra között. A megvalósítandó közössé­gi célt illetően a szervezők előzete­sen már összegyűjtötték a lakók ja­vaslatait, amelyeket aztán szavazás alá bocsátottak. Eszerint a befolyó összeg 60 százalékával a második osztályos, veleszületett gerincsérü­lésben szenvedő kézdivásárhelyi kisfiú, Imre Kristóf június végére kiírt műtétet támogatják. A fenn­maradó negyven százalékból egy köztéri biciklipumpát szerelnének fel a Millennium parkban, valamint egy már meglévő játszóteret bőví­­tenének ki mozgássérültek által is használható elemekkel. Az elmúlt három évben a Zarah Moden és New Fashion nadrágy­­gyárak is felkarolták az eseményt, tavaly összesen 581 résztvevőt si­került toborozniuk saját alkalma­zottaik és további hat egyesület ré­vén. A gyár idén is bekapcsolódott a megmozdulásba, várva minden segíteni akaró kerékpárost. Jelentkezni már hétfőtől lehet a Zöld Nap Egyesület székelyén vagy online, a www.tekerj.hka.ro honlapon, ahol minden hasznos információ megtalálható. A Tekerj egy jó célért! közel tízezer lejes költ­ségét a Háromszéki Közösségi Ala­pítvány a közösségi alapból bizto­sítja. Az összeg magában foglalja az anyagköltséget, valamint a kerék­pározóknak biztosított ásványvizet és nassolnivalót.« SZÉKELY Hírmondó Elaludt a sofőr Csütörtökön korán reggel, kevéssel 6 óra után a 11-es epitén Brassó irányába közleke­dett aradi jelzésű személygép­kocsijával, amikor Dálnok és Maksa között valószínűleg el­aludt a volán mögött, lesodró­dott az úttestről, és egy fának csapódott. A baleset következ­tében súlyos sérüléseket szen­vedett. « Hazudott a rendőröknek A hatóság félrevezetéséért éves fiatal dien, aki korábban bevont jogosítvány nélkül veze­tett, balesetezett, és megpróbál­ta a baleset színhelyét„megvál­­toztatni". Az eset keddről szerdá­ra virradóan éjjel 1 órakor követ­kezett be, amikor a férfi egy híd­főnek ütközött autójával. Utasa, egy 17 éves fiú könnyebb sérülé­seket szenvedett. A vétkes sofőr az autó karosszériájának szétszó­ródott darabjait összeszedte, majd a járművet egy földútra ál­lította. Az ellenőrzéskor az alko­holszonda 0,74 mg/l lég­alko­­hol-szintet mutatott, de a jármű­vezető megtagadta, hogy kór­házba menjen vérvételre.« Gyalogost gázoltak Kedd este a kézdivásárhelyi ütött el egy 38 éves sofőr, aki nem adta meg a kötelező el­sőbbséget a zebrán átkelő gya­logosnak. Utóbbi szerencsére könnyebben sérülésekkel meg­úszta.­­ Két iskola ballag Kézdivásárhhelyen a Bőd Pé­ken 11 órától Sepsiszentgyör­­gyön a Székely Mikó Kollégium­ban szombaton 9 órától tartják a végzős diákok ballagási ün­nepségét.­­ Főhajtás a parkban A Sepsiszéki Székely Tanács és a Magyar Polgári Párt sep­siszentgyörgyi szervezete jú­nius 4-én 17.30-tól a trianoni diktátumra emlékezik Sepsi­­szentgyörgyön, az Erzsébet parkban, az egykori országzász­ló helyén. Meghívott szónok: Zsigmond Zoltán történész, igét hirdet ft. Szabó Lajos római katolikus kanonok, énekel Sza­bó Fruzsina . « Sebességmérés Ma allies országúton Uzon-Makrán, Csernátonban és Be­mekben, a 12-es országúton Mi­­kóújfaluban, Kilyénben, Oltsze­­men, Bükszádon és Szotyorban, a 121-es megyei úton Szentka­­tolnán, Zabolán és Imecsfalván folyik sebességellenőrzés.«

Next