Székely Hírmondó, 2019. január (24. évfolyam, 1-20. szám)
2019-01-11 / 7. szám
Lemezt adtak ki a kisdiákok Karácsonyi ajándék Megjelent a kezdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola IV. A osztályának karácsonyi dalokat tartalmazó lemeze. A CD-t a szülők, pedagógusok, támogatók kapták ajándékba. Némethi Katalin - Nagyon hálás vagyok, és nagyon örülök, hogy ezzel az osztályommal is sikerült ezt a karácsonyi lemezt létrehozni. Az ötlet nem mostani, az első hangfelvételt 2002- ben készítettük az akkori „gyerekeimmel”, abban az időben még kazettára rögzítettük a dalokat. Azóta minden osztályommal, az elemi oktatást lezáró utolsó év karácsonya előtt sikerült elkészítenünk a felvételeket. Korábban négy, a mostani osztályommal öt év munkájának az eredménye ez a lemez, egy maradandó emlék a gyerekeknek, a pedagógusoknak és a szülőknek - mondta el Füleki Katalin tanítónő. Motiváló volt a gyerekek számára, hogy láthatták és hallhatták az előző nemzedékek felvételeit, és mindannyian teljes erőbedobással dolgoztak ezért, hogy nekik is legyen lemezük, hogy ők is részesei lehessenek egy ilyen élménynek. Már az előkészítő osztály óta készültünk erre a produkcióra, minden évben tanultunk új karácsonyi dalokat. Furulyázni 3. osztálytól kezdtünk. Természetesen rengeteg munka van mögötte, nagyon sokat gyakoroltunk, a felvétel előtti két hónapban naponta elfurulyáztuk a karácsonyi dallamokat. Voltak generációk, amikor a felvételt élő kísérettel, zongorajátékkal vettük fel, az idén zenei alapot használtunk. Ezeket az évek során gyűjtöttem össze különböző forrásokból - magyarázta a pedagógus. A kisdiákok 16 karácsonyi dalt énekeltek fel, illetve 13-at adtak elő furulyán. Izgatottan és kíváncsian várták, hogy eljöjjön a nap, amikor sor kerül a felvételre. -Az osztálytermet rendeztük be stúdiónak, sok mikrofonnal, kábellel, egy csomó felszereléssel. Nagyon hálás vagyok Tofán Levente szülőnek, hogy segített a szervezésben és Szabó István sepsiszentgyörgyi zenész-technikusnak, hogy a felvételeket elkészítette, dolgozott a felvett zenei anyaggal, hiszen nagyon sok utómunka van egy ilyen nyersanyaggal. Két délután tudtuk a zenei anyagot rögzíteni, nagyon koncentrált, fegyelmezett, izgalmas munka volt. A gyerekek hozzáállása, igyekezete, teljesítménye példaértékű volt - dicsérte tanítványait a tanítónő. Összesen 100 CD készült, mind ajándékba: szülőknek, kollégáknak, szponzoroknak, nagylelkű segítőknek. - Ez az osztályközösségem nagyon muzikális, sokat énekeltük előkészítő osztálytól kezdve. Karácsonykor is sok fellépésünk volt: énekeltünk az első adventi gyertyagyújtáson, a Gyermekvárosban, bemutattuk karácsonyi összeállításunkat a szülőknek, nagyszülőknek a Boldog Özséb-templomban, illetve a Zarah Moden nadrággyárban is előadtunk egy ünnepi dalcsokrot - sorolta a tanítónő. Meglátása szerint a közös éneklés közösségformáló ereje óriási, önbizalmat ad, fejleszti az összpontosítást és a memóriát, csökkenti a stresszt, s ami a legfontosabb, boldoggá tesz. - Természetesen versenyekre, népdaltalálkozókra is járunk egyéni és csoportos fellépésekkel, azok is nagyon hasznosak, tanulságosak, azokra is sokat készülünk. Sikereink is bőven vannak, de a legfontosabb a sok-sok dal megtanulása és azok éneklése. Nekem szívügyem a gyerekek zenei nevelése, ezt a gyermekek is érzik, ezért szeretik ők is nagyon. Hála, köszönet és elégedettség van a szívemben, hogy sikerült ezt a karácsonyi albumot létrehoznunk. Sok-sok óra felkészülés, odaadó, kitartó munka, gyakorlás, lemondás áll a hátterében ennek a produkciónak. Annak az élménynek a megtapasztalása, hogy mi magunk lehetünk ajándék, megteremtette bennünk az ünnep hangulatát, megmutatta mindannyiunknak a karácsony lényegét, értékét - mondta Füleki Katalin, köszönetet mondva mindenkinek, aki hozzájárult, hogy ez az ajándék elkészüljön. Igazi szuperhős rovarok Hangyányi érdekességek A hangyákká mindnyájan találkozunk, mindennapi életünk részei, és ezt bosszúsan vesszük tudomásul. Ezeket a hívatlan vendégeket nem is ismerjük igazán, pedig elképesztő dolgokat tudnak! A súlyemelő olimpikon Talán ez az, amit a legtöbben tudunk a hangyáról. Maguknál nagyobb súlyú dolgokat tudnak felemelni. Na de mennyivel? Nos, az erdei hangya akár a súlya ötvenszeresét is képes felvenni és cipelni. Ha ezt átszámítjuk emberi mértékre, akkor olyan, mintha egy ember játszva felemelne 2,5 tonnát. Ilyesmire még a legerősebb súlyemelőink sem képesek, szóval le a kalappal a hangyák előtt! Nyújtózkodnak Derek Wragge Morley rovarkutató a hangyák szokásait kutatta, és azt figyelte meg, hogy a hangyák felkeléskor ugyanúgy nyújtóznak egy kiadósat, mint mi, csak persze nekik mind a hat lábukat végig kell nyújtaniuk. Aztán pedig szétnyitják az állkapcsukat, és ásítanak egy nagyot. A farm, ahol élünk Talán többen megfigyeltük már, hogy ahol megjelennek a levéltetvek, ott nemsokára a hangyák is felbukkannak. Ennek oka az, hogy a hangya egyik kedvenc csemegéje a mézharmat, amit a levéltetv választ ki, így aztán, hogy hozzájusson, úgymond, háziasítja a levéltetveket. Tisztán tartja őket, halottaikat elszállítja, megvédi őket az ellenségeiktől, sőt, csápjai dobolásával ösztönzi a kis kártevőket, hogy gyorsabban egyenek. Persze ennek az egésznek nem örülnek a kertészek, mert így a levéltetvek sebesen szaporodnak, és még inkább pusztítják a növényeket. Ám ha a kolónia túl naggyá válna, a hangya maga tizedeli meg, hogy megmaradjon az egyensúly. Ám itt sem a növények védelme, hanem a maga kényelme a cél. Vannak egyébként olyan fajok is, amelyek időnként rabló hadjáratokat indítanak, hogy más, békésebb fajokból rabszolgákat toborozzanak a saját bolguk számára. Korbácsolás természetesen nincs, de a rabolt bábokból kikelt más fajtájú hangyák már az új helyük jövőjéért fáradoznak. És ezekért sem kell olyan messze menni; hazánkban is él három rabszolgatartó hangyafaj. Némelyik, mint az amazonhangya, már teljesen áttért a rablólovagok kalandos életmódjára. Túlélésből jeles! A hangyák a természet viszontagságaihoz is remekül alkalmazkodnak. Mérgük, a hangyasav például jégmentesítésre is alkalmas, nem engedi megfagyni 0°C- on a vizet. A többség egy napig, de speciális körülmények között akár két hétig is képes túlélni, ha víz alá kerül, sőt néhány faj még úszni is tud! Ráadásul a hidegben téli álmot alszanak, és vannak fajok, amelyek a sivatagi hőséget is vidáman elviselik. (Forrás: planatzoom.hu) Az agyuk kisebb, mint egy gombostű feje, de hátrafelé haladva is sikeresen tájékozódnak Újabb versenyekre fel! Az új évben is több versenyen, olimpián tehetik próbára tudásukat a háromszéki diákok. Ma tartják a középiskolások Bolyai Matematika Csapatversenyének megyei szakaszát. Január 15-ig lehet benevezni a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom tantárgyverseny gimnazista diákok számára szervezett körzeti fordulójára. A megmérettetésre január 19-én, 10 órai kezdettel kerül sor a megye négy városában. Február 16-án a Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny megyei szakaszán mérhetik össze tudásukat a hetedik és nyolcadik osztályos tanulók. A színvonalas Bolyai Matematika Csapatverseny középiskolások számára szervezett megyei fordulóján legjobban teljesítő csapatok meghívást kapnak a február 22-én Magyarországon sorra kerülő döntőre. A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség honlapján közzétett felhívás szerint a Mikes Kelemen-olimpia körzeti szakaszának szervezője a megyeszékhelyen Szonda Kinga magyar szakos tanár, a verseny színhelye a Nicolae Colan Általános Iskola. Kézdivásárhelyen László Ildikónál kell benevezni az 5-8. osztályos diákokat, a versenyt pedig a Molnár Józsiás Általános Iskolában tartják. Baróton Kékesi-Keresztes Lujza a szervező, míg Kovásznán Molnár Julianna, a verseny helyszíne a Baráti Szabó Dávid Szakközépiskola, illetve a Körösi Csoma Sándor Líceum. A legjobban teljesítő tanulók továbbjutnak a megyei szakaszra. Február 16-án a kovásznai Körösi Csoma Sándor Líceumban tartják a 27. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny megyei fordulóját a hetedik és nyolcadikos tanulók számára. A Magyar Természettudományi Társulat által kiírt verseny erdélyi szervezője és lebonyolítója a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. A versenyzők az RMPSZ megbízott tételírói által összeállított központi feladatlapot oldják meg. A dolgozatokat központi javítókulcsok alapján a helyi versenybizottság javítja és értékeli. Az első és második helyezettek továbbjutnak az országos döntőre, melyet március 23-án Kolozsváron, a Báthory István Elméleti Líceumban szerveznek meg. Az országos döntőn a legmagasabb pontszámot elért négy 7. évfolyamos és négy 8. évfolyamos tanuló jut tovább a május 10-12. között Egerben sorra kerülő Kárpát-medencei döntőbe.