Székely Hírmondó, 2019. január (24. évfolyam, 1-20. szám)
2019-01-21 / 13. szám
„A legnagyobb boldogság áramszünet idején tévézni a barátnőnknél." Bob Hope amerikai humorista SZENT ÁGNES Keresztény szűz mártír, a legrégebbi időktől tisztelt szentek egyike. Legendája szerint 13 éves volt mindössze, amikor a diocletianusi üldözések idején kivégezték (1304). A romas leányt a város prefektusának fia ostromolta szerelmével, de ő ellenállt, mondván, mennyei vőlegénye (Krisztus) már eljegyezte őt. Az ifjú apja, hallván az ügyről, felszólította Ágnest, hogy áldozzon az isteneknek. A leány megtagadta. Ekkor meztelenre vetkőztették, úgy vitték fényes nappal a bordélyba. Ágnest azonban a csoda folytán hirtelen megnövő haja eltakarta a kíváncsiak szeme elől; a bordélyházban ráadásul egy angyal még fénybe is öltöztette. Egykori ostromlóját viszont, aki ide is követte, hogy erőszakot tegyen rajta, egy démon halálra sújtotta. Ekkor a leányt mint boszorkányt meg akarták égetni, de a lángok a hóhérokat pörkölték meg. Végül is Domitianus„agónján” (cirkuszában) lefejezték. Ma itt áll a S. Agnese in Agone templom. Állítólag január 21-én temették el Rómában, azóta is ez a nap az ünnepe. (Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium, részlet) A régiek megfigyelése szerint, ha ezen a napon derült az idő, akkor jó termés lesz az évben. Ha Agnes hideg, engesztel Vince, hogy teljék a pince. E napon böjtölve és néhány egyéb előírást követve a lányok megálmodhatják jövendőbelijüket. A várandós asszonyok sós vízben mosdottak ezen a napon, hogy a gyermekeik egészségesek legyenek. KALENDÁRIUM IDŐJÁRÁS MA: borús időre, többfelé hószállingózásra, kisebb havazásra számíthatunk. A hőmérséklet éjszaka -3 és -5 fok között, nappal +2 fok körül alakul. HOLNAP: kezdetben fátyolfelhősnapos idő várható, majd délutántól megnövekszik a felhőzet. A hőmérő nappal +2, éjszaka -4 fok körüli értéket mutat. A TOVÁBBIABAN: általában borús lesz az égbolt, havas esőre, hószállingózásra számíthatunk. ORVOSMETEO: hidegfronti hatás érvényesül, így fejfájás, görcsös panaszok jelentkezhetnek, a keringési rendszer betegségeivel küszködök vérnyomás-ingadozást, mellkasi fájdalmat tapasztalhatnak. Nő az infarktus kialakulásának kockázata. Az évből eltelt 20 nap, hátravan 344 • A nap ma 17.06-kor nyugszik, holnap 7.50-kor Lel • Holdkelte: 17.31 • Holdnyugta: 07.59 A NAP SZÁMA Májkrémfasírt Hozzávalók: 1 nagy doboz májkrém, 4 tojás, só, bors, 1 gerezd fokhagyma, zsemlemorzsa, olaj és/vagy zsír a sütéshez. A májkrémet villával szétnyomkodjuk, majd elkeverjük a tojásokkal, kevés sóval és borssal, végül annyi zsemlemorzsával, hogy formázható masszát kapjunk. Kanállal kis halmokat rakunk a forró olajba, és közepes lángon mindkét felét viágosra sütjük. Paradicsommal vagy bármilyen zöldséggel finom. Zsemlemorzsa helyett szikkadt kenyeret is lehet belemorzsolni. (http://gerdisuti.blogspot.com/) NAPI MENÜ Sepsiszentgyörgy • Korzó Irish Pub -15 lej Parasztcsorba, bécsi szelet (vég.: panírozott karfiol), szalmakrumpli, savanyúság, desszert Nincs házhoz szállítás! Kézdivásárhely • Kati Konyha - kis menü 12 lej, nagy menü + desszert 15 lej Parasztcsorba, sárgaborsó-főzelék, sült kolbász, savanyúság Rendelés 8-10 óráig, kiszállítás 12.30-15.00 óráig, tel.: 0744.496.965 • Háromfogás ételfutár -16 lej kiszállítva Zöldségleves grízgaluskával, rostélyos fehér karajból, makaróni, savanyúság, desszert Rendelés minden nap 10 óráig: 0740.435.934 EZEN A NAPON SZÜLETETT 160 éve, 1859-ben Révész Imre festőművész, grafikus. 95 éve, 1924-ben Benny Hill angol komikus színész, humorista, énekes. HUNYT EL 170 éve, 1849-ben Zabolai Mikes Kelemen honvéd ezredes. 90 éve, 1924-ben Vlagyimir Iljics Lenin szovjet-orosz politikus, a Szovjetunió létrehozója és vezetője. TÖRTÉNT 830 éve, 1189-ben elindult a harmadik keresztes hadjárat Jeruzsálem visszafoglalásáért. 65 éve, 1954-ben útjára indították az első atom-tengeralattjárót, a Nautilust. 50 éve, 1969-ben Bauer Sándor 17 éves diák a Nemzeti Múzeum kertjében felgyújtja magát, hogy így tiltakozzon a fennálló kommunista rendszer ellen. ÁRAMSZÜNET Hétfőn 8-17 óra között Ozsdolán, kedden 11-15 óra között Kézdivásárhelyen, a Molnár Józsiás, Dózsa György, Barabás Miklós, Purczell János és Petőfi Sándor utcákban szünetel az áramszolgáltatás. MA ÁGNES NAPJA VAN Az Ágnes görög eredetű név, a hagnósz (régebbi alakban hagiosz) szóból származik. Jelentése: szűzies, tiszta, szemérmes. Korábbi magyarázatok szerint a latin agnus („bárány") szóból ered, ez azonban csak a hasonló hangzás és a bárány jelképes jelentése miatti vélt egyezés. Az Ágnes név felelősségteljes, ösztönző, barátságos karakter kialakítását támogatja. Könnyedén fejezi ki magát, ritkán fordul elő, hogy ne találna szavakat. Olykor nem árt, ha egy kicsit visszafogja magát mert lelkesedése esetleg elriaszthat másokat. Önbizalmának köszönhetően könnyen ismerkedik, sokan kedvelik természetes, könnyed, mosolygós egyénisége miatt Ő maga is sokakat kedvel, és ritkán találkozik a magánnyal. Otthonát és munkahelyét is megtöltik barátai. 2019. JANUÁR 21., HÉTFŐ SZÉKELY Hírmondó ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Sepsiszentgyörgy, Pro Sana - Benedek Elek u. 2. Tel.: 0367.407.567, 0367.407.568 Kézdivásárhely: Richter - Gábor Áron u.4. Tel.: 0267.362.280 0 kg kannabiszt és0354,3 gramm kokaint találtak a DIICOT ügyészei három férfi személygépkocsijában, akik a borsi határátkelőnél érkeztek Magyarországról. Valutaárfolyam EUR 714,6975 USD 714,1192 100 HUF 711,4745 HOROSZKÓP KOS Az élet tele van szépséggel és szerelemmel. Legalábbis ön így látja, hiszen valaki iránt olyasmit érez, amit már régóta nem. BIKA Beszélgetéseiben nagy hangsúlyt kap most a közelség, egymás megértése, és fontossá válik az egymás iránti szeretet kimutatása és megélése. IKREK Ön előszeretettel szépíti a dolgokat, nem szeret másokat a problémáival terhelni. Kedvesével azonban legyen őszintébb, hogy megérthesse helyzetét! RÁK Mivel a Rákok általában klasszikus vonásokkal rendelkeznek, vonzódnak a visszafogottan elegáns stílushoz, ez önnek is mindig jól áll. OROSZLÁN Ne legyen feleslegesen féltékeny! Mielőtt jelenetet rendezne, vagy belsőleg egészen eltávolodna kedvesétől, ellenőrizze gyanúját! SZŰZ Az ön szépségét leginkább a visszafogott színek emelik ki. Ruhája szabásában vagy stílusában azonban nem kell szolid legyen! MÉRLEG Szerelmi kalandokban és mesélnivaló élményekben bővelkedik a mai nap. Hivatásában viszont szüksége lesz némi kockázatvállalásra. SKORPIÓ A méregtelenítés nem épp a legvonzóbb szó az ön számára, hiszen már sejteti, hogy le kell mondania néhány kedvencéről. Most mégis időszerű. NYILASA mai napját mindenestől karrierje építésének szentelheti, különösen, ha kihasználja a ma kínálkozó lehetőséget, és jókor lesz jó helyen. BAK Finom szépségének nem árt meg még az sem, ha egy ideig nem foglalkozik szépségápolással, hosszú távon azonban ne hanyagolja el önmaga kényeztetését! VÍZÖNTŐ Ha nem marad az elmélet mellett, hanem meg is valósítja, amiről beszél, komoly elismerést vívhat ki magának szakmai körökben. HALAK A körülmények továbbra is alkalmasak karrierje építéséhez, kevés erőkifejtéssel megtehet még egy lépést felfelé a karrierlétrán. i SZÉKELY Hírmondó színes, független napilap Főszerkesztő: Kocsis Károly Főmunkatárs: Magyari Lajos, Czegő Zoltán Vezető szerkesztők: Dimény H. Árpád, Willmann Walter Szerkesztő: Bartos Lóránt Daczó H. Barna Rovatvezetők: Bartha Zsófia (Sport), Bernád Rozália (Kalendárium), Kovács Zsolt (Gazdaság), Némethi Katalin (Cseperedő), Helt-Ötvös Boglárka (Panoráma) Munkatársak: B. Kovács András, Bedő Zoltán, Bodor Tünde, Borbély Zsolt Attila, Borcsa János, Botos László, Böjte Ferenc, Bús Ildikó, Deák Mária, Erdély András, Farkas Áron, Kertész Tibor, Nagy Szabolcs Attila, Pap Eszter Edina, Péter Sándor, Pozsony János Csaba, Román Győző, Tinea Teddy, Turoczki Gy. Emese, Zubreczky Antal Fotó: Fleming János, Tofán Levente Tördelés: Dáni Imre, Kratochwil Zsolt, Tofán Levente Layout: dtp factory Korrektúra: Mocsáry G. Irén, Peti Botond, Rancz-Gyárfás Zsuzsanna Kiadja a Profiton Kft. Igazgató: Lakatos László Terjesztés: Bartók István Marketing: Bartók István, Csiszár Szabolcs, Döme Mária Marketing partner: Bexmon.ro Titkárság: Bernád Rozália (Sepsiszentgyörgy) Lukács Tímea (Kézdivásárhely) Szerkesztőség: Sepsiszentgyörgy, Csíki u. 7. sz. tel.: 0267.311.004 Kézdivásárhely, Függetlenség u. 1. sz., telyfax: 0267 360 200 E-mail: office@szekelyhirmondo.ro Honlap: www.hirmondo.ro Nyomda: T3 (Sepsiszentgyörgy) Előfizetés magánszemélyeknek: 1 hónapra: 24 lej • 3 hónapra: 66 lej 6 hónapra: 129 lej • 12 hónapra: 258 lej jogi személyeknek: 1 hónapra 26,5 lej • 12 hónapra 319 lej Székely Hírmondó (Târgu Secuiesc) ISSN 1453-5270 A lapban megjelent írásokért kizárólag Lapunkat rendszeresen szerzőik vállalják a felelősséget, szemlézi a megújult LapunkaObserver BRAT www.observer.hu * Cd tagja RMDSZ 2SK®?