Székely Hírmondó, 2019. február (24. évfolyam, 21-40. szám)

2019-02-01 / 21. szám

AKTUÁLIS Várja a diákokat a Tehetséggondozó Kinyílt a tér Hétvégéig még jelentkezhetnek a diákok (szülői beleegyezéssel) a sepsiszentgyörgyi Tehetséggon­dozó Központ délutáni képesség­­fejlesztő programjaira. Bodor Tünde Az eddig oktatónak, mentornak jelentkező 18 tanár elképzeléseit a tanfelügyelőségen hallgatta meg az értékelő bizottság. Egyelőre nem vállalta senki a magyar nyelvi és irodalmi foglalkozások vezetését, viszont földrajz és történelem sza­kos csoport is indulhat a tervezett matematika, fizika, robotika, ro­mán, kémia-biológia, idegen nyel­vek mellett. Hogy végül is milyen tantárgyakat oktatnak majd, az at­tól is függ, hogy a jelentkezők ho­vá iratkoznak. A tehetséggondozó központban heti hat órában folyik majd az ok­tatás 8-15 fős csoportokban, elő­zőleg azonban egy tesztelésen is át kell esni a diáknak. Csak egy cso­portba szabad jelentkezni, és meg­eshet, hogy a teszt eredménye alapján nem abba csoportba java­solják, amelyikbe jelentkezett. Az oktatás február 25-től május 31-ig folyik majd a Tehetséggondozó Központban, amelyet egyelőre a Székely Mikó Kollégium fogadott be. Az érdeklődő szülők, diákok minden vonatkozó információt megtalálnak a tanfelügyelőség honlapján (isj.educv.ro) a Central judetean de excelenta fül alatt. Olyan diá­kokra számí­tanak, akik él­nének a nagy­szerű lehető­séggel 2019. FEBRUÁR 1., PÉNTEK SZÉKELY Hírmondó Helyén marad a Széchenyi-tábla Alulmaradt Dan Tanasa Hiába zavarta Dan Tanasát és az általa vezetett Méltóságért Euró­pában Egyesületet a kovásznál művelődési házon található Szé­­chenyi-plakett magyar felirata, és hiába fogta perbe ezért Gyerő Jó­zsef kovásznái polgármestert, mert a történet vége az lett, hogy a hivatásos feljelentő jogerősen pert veszített az elöljáróval szemben. N.Sz.A. Dan Tanasa még tavaly fogta perbe Gyerő Józsefet, amiért a Csoma-napokon állítatott Széche­­nyi-táblán az egyik román nyelvű felirat a magyar megfelelője alá ke­rült, illetve a másik szöveg a ma­gyar mellett található, illetve ami­ért a polgármester nem vetette le ezt a plakettet. Első fokon a Ko­vászna Megyei Törvényszék meg­alapozatlannak ítélte Tanasó vád­ját és kérését. Ekkor a jelentgető a Brassói Fellebviteli Bíróságon fel­lebbezett, ám ott is megalapozat­lannak ítélték és elutasították a ke­resetét. Dan Tanasa tehát jogerő­sen pert veszített a polgármester el­len, aki mandátuma előtt ügyvéd­ként ténykedve, most önmagát képviselte a bíróságokon. Gyerő József elmondta: - A plakettet a helyi tanács jog­erős határozata alapján helyeztük ki, és a rajta lévő szöveg nem sérti a román, illetve a kisebbségi nyelven történő feliratozásra vonatkozó előírásokat, hiszen betartottuk a 2004/500-as törvényt, és nem sé­rültek a Románia Alkotmányának 13-as és 120-as cikkelyébe foglal­tak sem. « A Széchenyi­­plakett nem sérti a törvé­nyeket Adókedvezmény adományozóknak Nekitolatott egy teherszállító Üdvözlendő fogás Kocsira dőlt az oszlop Kiegészítést fogadott el a kormány az élelmiszer-pazarlásra vonatko­zó törvénnyel kapcsolatban. Esze­rint azon kereskedelmi egységek, amelyek a lejárati idő előtti civil szervezeteknek adományozzák termékeiket, adókedvezményben részesülhetnek. A szervezetek üd­­vözlik a kezdeményezést. Bús Ildikó A jogszabály az élelmiszer-pazar­lás csökkentése érdekében különbö­ző előírásokat fogalmaz a lejárati idő­höz közelítő termékek csökkentett áron való értékesítését és adományo­zását illetően. Azok a cégek, amelyek az élelmiszeradományozás mellett döntenek, adókedvezményben ré­szesülnek, és csökken adózási alapjuk, az adakozás pedig bármikor történ­het, a feltétel, hogy a termékek lejára­­ti idejéből legyen hátra még legalább 10 nap. A feltételek között szerepel a tiltott élelmiszerek listája is, ugyanis nem lehet bármit adományozni. Nem adományozható továbbá rom­landó étel, azaz hústermékek, nyers tejtermékek, valamint tojás. Ezek az élelmiszerek csak szociális étkezdék­nek adhatók, friss áruként. A kezdeményezést üdvözlik a ci­vil szervezetek képviselői. Izsák Ar­nold, az Izsák Művek Egyesület el­nöke elmondta: eddig nem kaptak jogi személytől élelmiszeradományt, így a kezdeményezésnek nagyon örülnek. Szervezete állandó élelmi­szeralapot is létrehozott rászorulók­nak. Tapasztalata szerint a legtöbb cég inkább áron alul adja el a meg­maradt termékeit, semmint tovább adományozza. Sokszor azt is nehéz elérni, hogy adománydobozt helyez­hessenek el a helyi vállalkozók vagy a múltak üzleteiben. Aczél Lajos élelmiszerüzlet-veze­tő megkeresésünkre elmondta: ed­dig is létezett jogszabály a lejárati idő­höz közelítő élelmiszerekkel kapcso­latban, ezeket olcsóbban lehetett árusítani. Ha az adományozás miatt adókedvezményben is részesülnek, vagy csökkentik az adóalapjukat, a kereskedőknek megéri majd össze­gyűjteni és továbbadni ezeket a ter­mékeket - mondta az üzletvezető. Az Izsák Művek Egyesület évente 500 kilogramm élelmi­szert gyűjt Tegnap délelőtt egy banálisnak tűnő, de annál nagyobb felfordu­lást okozó malőr történt a kézdi­­vásárhelyi Temető utcában: egy tehergépkocsi sofőrje figyelmet­lenségből nekitolatott egy vil­lanyoszlopnak, az kitörött, és fé­­lig-meddig ráesett egy autóra. Ká­belszakadás miatt a városnak az a része villany-, kábeltévé- és inter­netszolgáltatás nélkül maradt. Bartos Lóránt Hajszálon múlt, hogy a Valkes Kft. kézdivásárhelyi műhelye (volt Domo-raktár) előtt állomásozó Volkswagen Passat nem lapult ösz­­sze, amikor a súlyos, vélhetően több száz kilós betonpózna rázu­hant, miután tőben kitörött. Te­repszemlénk során az oszlopon le­vő vezetékeket már áramtalanítot­­ták, a furcsa látványt a rendőrség képviselői szemlélték, a sürgősségi felügyelőség munkatársai pedig épp távoztak a helyszínről. Kiderült, hogy a meglehetősen szűk helyen manőverező, éppen Franciaországba induló sofőr neki­tolatott a póznának, ami kitörött. Leszakadtak a villanyvezetékek, az oszlopot a Next-Gen kábeltévés szolgáltató vaskos, tartószállal megerősített optikai kábelkötegei tartották, így az éppen csak ráne­hezedett a Passatra. A UPC kábele a Next-Gen munkatársai szerint elszakadt. Az Electrica munkacsoportja gyorsan intézkedett, lemérték az oszlopok közötti távolságot, hogy megfelelő mennyiségű sodronyt tudjanak a helyszínre vinni, az ut­ca egy részén pedig vissza is kap­csolták az áramot. A Next-Gen szakemberei szerint fogasabb kér­désnek bizonyul a sok adatkábel visszaszerelése. A tegnap délelőtt egy darut vártak, hogy az oszlopot el tudják távolítani, Kézdivásárhe­­lyen ugyanis sem az Electrica-nak, sem az önkormányzatnak nincs olyan emelője, amivel a műveletet el lehetett volna végezni. A malőr miatt több kisüzem, bútorgyár, cukrászműhely maradt áram nél­kül. Az oszlop épphogy eléri a személygépkocsit az első fotók készülte idején Gázolás, súlyos sérüléssel Kilencéves gyereket gázol­tak el tegnap reggel Sepsi­­szentgyörgyön, a Grigore Bá­lán és az 1918. December 1. út kereszteződésénél lévő bekötő útszakaszon, annak gyalogátjá­róján. A kiskorút kórházba szál­lították, ahol az orvosok megál­lapították, hogy súlyos sérülé­seket szenvedett. A rendőrségi közlemény szerint a gyerek rol­lerrel hajtott a zebrára a balese­tet megelőzően.­ Mi történik, ha ellopnak egy kukát? Korábbi cikkünkben jelez­tük, hogy Sepsiszentgyör­­gyön, az egyik Mihai Viteazul Korall üzlet hulladéktároló edényét ismeretlen tettes eltu­lajdonította. A TEGA köztiszta­sági vállalat igazgatója, Máthé László elmondta, az üzlet tulaj­donosa ki is fizette a kárt. Az igazgató sajnálkozását fejezte ki, hiszen a szóban forgó konté­ner értéke meghaladja az 1200 lejt, ilyen esetben, mint a bérleti szerződések java részénél, a kár a bérlőt terheli. Más a helyzet, ha a hulladéktároló edények, amelyeket magánházak lakói használnak, megsérülnek a hul­ladékürítés közben, mert ekkor a munkatársai által okozott kárt a TEGA magára vállalja, a törött helyett lehet másikat igényelni.« Beteglátogatás felfüggesztve Amint megírtuk, Sonne Pin­ter egészségügyi miniszter szerdán országos influenza­­járványt hirdetett. Az ügyben Canea-Kocsis András, a Kézdivá­sárhelyi Municípiumi Kórház menedzsere lapunknak így nyi­latkozott:,a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság egyelőre nem erősítette meg Háromszéken a járvány jelenlé­tét, azonban intézményünk ve­zetősége úgy döntött, megelő­zésképpen ma reggeltől (csütör­tök-szerk.) meghatározatlan időre felfüggesztjük a beteglá­togatást". " Törődnek az idősekkel A tegnapi tanácsülésen töb­bek közt arról is döntött a kovásznai testület, hogy meghosszabbítják a partnerségi szerződést a Diakónia Keresz­tyén Alapítvánnyal. Ennek értel­mében a helyi költségvetésből havonta 6325 lejjel járul hozzá a kovásznai önkormányzat a Dia­kónia munkájához, vagyis az otthoni idősgondozáshoz. Ko­­vásznán, Vajnafalván és Csoma­­kőrösön három személy látja el az idősek gondozását, és évente 37-40 idős emberről gondos­kodnak.

Next