Székely Hírmondó, 2019. szeptember (24. évfolyam, 165-185. szám)
2019-09-02 / 165. szám
SZÉKELY Hírmondó 2019. SZEPTEMBER 2., HÉTFŐ Magyar államfőjelölt Majd akkor lesz magyar elnöke Romániának, amikor az Amerikai Egyesült Államokban színes bőrű jelölt nyeri az elnökválasztást, fogalmazták meg többen 1996-ban, amikor az RMDSZ először állított államfőjelöltet Romániában. Hogy mennyire naivak voltak, azt jól látjuk, hiszen Amerikában mindkét lehetséges mandátumát kitöltötte az első afroamerikai elnök, nálunk pedig még mindig a vicc kategóriájába számít a magyar jelölt győzelmi esélyéről beszélni. Fel is merül ennek kapcsán: érdemes egyáltalán időt és pénzt pazarolni arra, hogy egy biztos vesztes csatába induljon az erdélyi magyarság képviselője? A válasz egyértelműen igen. Nem csak azért, mert az erre fordított, a magyarok által (is) befizetett állami pénzt úgy sem lehetne jobb dolgokra elkölteni, hanem azért is, mert ez egy rendkívül jó alkalom arra, hogy a román közvélemény tudtára hozzuk saját álláspontunkat. Az ezerfelé húzó román politikai pártok ugyanis egyetlen dologban értenek egyet, de abban nagyon, hogy Románia mintaszerűen megoldotta a kisebbségek problémáját. Ilyen körülmények közepette egyenesen bűn volna elszalasztani azt a lehetőséget, hogy a kampányban részt vevő médiumokat, nemcsak a közszolgálatit, hanem a kereskedelmi sajtót is a választási törvény arra kötelezi, hogy egyenlő antennaidőt bocsásson a jelöltek rendelkezésére, így - ha tetszik nekik, ha nem - kénytelen-kelletlen mikrofonhoz kell engedniük az RMDSZ képviselőjét is, hogy elmondja véleményét, vagy ha kell, vitába szálljon a magyarság ügyével kapcsolatban, és nem csak, hiszen az utóbbi években rendszeresen csak védekezésre jutott idő, már az is jó eredménynek számított, ha sikerült megakadályozni, hogy valamit ne vegyenek vissza, valamit ne tiltsanak be. Az, hogy jelöltnek egy párton felüli, köztiszteletben álló személyt kellett volna állítani, erősen kétséges, hiszen ezek aligha vannak tisztában a politika enyhén szólva tisztátalan eszközeivel. Vívják csak meg ezt a harcot a politikusok, ezt vállalták, ezért kérték szavazatunkat! Hivatalosan ritkán jelentik az eseteket „Megtűrt"zaklatások Az EU Agency for Fundamental Rights egyik jelentése rámutat, hogy a 15 év fölötti romániai lányok és hölgyek 32 százalékának legalább egyszer volt része szexuális zaklatásban, illetve szexuális zaklatásnak minősíthető háborgatásban. A romániai hatóságoktól kapott válaszlevelek adatsora viszont meglepő mind országos, mind megyei szinten: „papíron” ugyanis a szexuális zaklatás szinte nem is létezik kies hazánkban, vagyis a bántalmazottak egyáltalán nem vagy elenyésző számban jelentenek. Háromszéki viszonyokról is érdeklődtünk. Botos László voxpublica.ro hírportál a 2001. évi 544-es számú törvény előírásainak alapján hivatalos adatokat kért az igazságügyi minisztériumtól és a rendőrség központi főfelügyelőségétől a szexuális zaklatás címszó alatt bejegyzett bűncselekményekről, törvénysértésekről. Az újságírók abból indultak ki, hogy bizonyos közvélemény-kutatási eredmények szerint Romániában is jelentős azoknak a lányoknak, hölgyeknek a száma, akik egyszer vagy többször szexuális zaklatásnak voltak kitéve (fiúk, férfiak esetében ez nagyon ritkán jegyzett panasz), de az EU Agency for Fundamental Rights jelentése is komoly gondokra mutatott rá. A román Igazságügyi Minisztérium nyilvántartásában a 2007-2017- es időszakra vonatkozóan alig 9 olyan ügy szerepel, amelynek tárgya szexuális zaklatás, 4 személlyel szemben született végleges ítélet. A 2007-2010-es időszakban 5 büntetőjogi eljárás indult, de nem ítéltek el senkit, 2011-ben 2 ügy került napirendre, és - az előzőekkel együtt - 4 személyt ítéltek el. A 2012-2014- es időszakban a romániai bíróságokon egy ügy sem szerepelt szexuális zaklatás címszó alatt, 2015-ben 2 esetet jegyeztek, egyikben 2017 folyamán mondták ki az ítéletet, de az sem végleges. A rendőrségek illetékes ügyosztályain 2016-ban 43, a következő esztendőben pedig 48 feljelentést iktattak szexuális zaklatás okán, de ezek közül egyik sem került bíróságra, ami azt is jelentheti, megalapozatlanoknak bizonyultak, vagy hiányzott a kellő bizonyíték. Háromszéken - a megyei rendőrség adatai szerint - sem idén, sem az elmúlt évben nem jegyeztek szexuális zaklatást, háborgatást. Megyénkben a szexuális jellegű bűncselekmények terén a leggyakoribbak a kiskorúakkal létesített szexuális kapcsolatok. Tavaly 11 szexuális jellegű bűncselekményt jelentettek az egyenruhásoknak, ebből 1 nemi erőszak (kiskorú elleni), 3 pedig (mind kisFotó: magyarnemzet.hu / Képünk illusztráció korú ellen elkövetett szexuális agresszió volt. Továbbá 7, kiskorúakkal létesített szexuális kapcsolatteremtést is jeleztek, főképpen roma etnikumú személyeknél, akik a hagyományaikra hivatkozva próbálták mentegetni tettüket. A kiskorúakkal létesített szexuális kapcsolatoknál 3 alkalommal 13-15 év közöttiek voltak az érintettek, 1 esetben pedig 13 évesnél fiatalabb személyt hallgattak meg az egyenruhások. Idén eddig 6 szexuális jellegű bűncselekményt jelentettek: ezek mind kiskorúakkal létesített szexuális kapcsolatteremtésben merülnek ki, és már kettőre tehető a 13 évesnél fiatalabb áldozatok száma.«A AKTUÁLIS 2 Évről évre kerekebb az ünnep Rezesbanda fogadta a vendégeket Augusztus utolsó hétvégéjén került sor Réty község idei ünnepére, ahol a település lakóival együtt mulatoztak a testvértelepülésekről, illetve más megyékből, országokból érkező meghívottak, vendégek, és szép számban érdeklődtek a műsorok, vetélkedők, kiállítás iránt is. Tinea Teddy Dombora Lehel, a település polgármestere elmondta, többnyire helybéli vállalakozók támogatták az ünnepet, amely évről évre kerekebb, jobb hangulatú. A községnapok költségvetésének minimum egyharmadát támogatóknak köszönhetjük. Mindenkinek fontos ez az ünnep, mondhatni családi hangulat van ilyenkor: az új játszóteret sem kellett szalagvágással átadni, elkészülésének pillanatában a gyermekek már percek alatt belakták ezt - avatott be a polgármester. Külön kiemelte, hogy ezúttal is közel húsz helyi kézműves állított ki, továbbá az idei ünnepség színfoltját képezte a helyi Kovács Lajos egyéni - festményekből, rézkarcolatokból, márványfaragásokból és sok más alkotásból álló - kiállítása, amelyet az érdeklődők az Antosjános-kúrián tekinthettek meg. Antos János szabadságharcos alezredes kétszáz éve született, ennek alkalmával a rétyi családorvos, dr. Mester Nagy Levente tartott előadást az Antos család történetéről, amelyet jómaga jelentős ideje kutat. Szórakoztató programokban sem volt hiány: a szervezők büszkén árulták el, hogy a szombati Kormorán-koncertet közel ezer személy követte figyelemmel, de a helyi kisállat-kiállításra is nyolcvan gyerek vitte el kedvencét, és a különféle megmérettetések, traktoros ügyességi verseny is nagy népszerűségnek örvendett. Az ünnepséget vasárnap este tábortűzzel zárták. XIV. Rétyi Községi Napok Motorostalálkozó Kovásznán Szombaton motorbőgéstől és fúvószenétől volt hangos Kovászna központja, ahol a helyi Road Riders Motor Team szervezésében, az önkormányzat és a művelődési ház támogatásával megtartották a Motoros Barátság Napja elnevezésű rendezvényt, valamint a művelődési ház meghívására a Valurile Dunarii nevű galaci fúvószenekar koncertezett a fürdővendégeknek. N.Sz.A. Mindkét rendezvény a központban zajlott. A motorostalálkozó a galaci fúvósok 45 perces műsora után kezdődött. A szép számban összegyűlt „bőrdzsekisek” különféle típusú járgányait a Super- Coop előtti téren csodálhatták meg az érdeklődők, majd ezt követően végigvonultak a városon. A találkozó a Tündérvölgyben folytatódott, ahol különféle vetélkedők és koncertek várták az érdeklődőket. Fellépett a Take Me To The Sunrise (Barót) és a Rambling Blues Trió (Magyarország). Szabó József Attila, a kovásznai Road Riders Motor Team elnöke kérdésünkre elmondta: a rendezvény mindenkihez szól, motortól és etnikai hovatartozástól függetlenül, és örülnek, hogy évről évre sokasodik a résztvevők száma. A szervezők minden szomszédos megyéből hívtak vendégeket, de többnyire Kovászna és Hargita megye motorosai képviselték magukat. Főként Kovászna és Hargita megyei motorosok gyűltek össze a találkozón