Székely Hírmondó, 2019. november (24. évfolyam, 209-229. szám)
2019-11-01 / 209. szám
SZÉKELY Hírmondó 2019. NOVEMBER 1., PÉNTEK Napirenden a temetők? A címben megbúvó örök kérdés valahogy mégsem dermesztő, hiszen ígérnek a majdanból minden jót, nyugodalmat, aztán boldog feltámadást. Együvé tartozik és az emberi körökhöz mindig a bölcső és annak nagyapja. Na, és a hit, mely vigaszt adhat élőnek s holtaknak a mindenségben. A mi romániai vétlen napjainkban koraközépkori dühvel veti magát (vetemedik) a román politika már a magyar temetőkre is. A kereszténység korában erre még nem volt példa Európában... Igaz, ez a mostani Európa se hozza a hit, az emberi megértés és főhajtás igazi formáját. De még ebben a környezetben is... mégis, meddig mehet el dühében az az ördögi hatalom, mely hadat üzen a magyar temetőknek? Ilyen talán még nem is volt. A fenséges kormánymegbízott azt ígéri, hogy az Úzvölgyében széttiport, idegen cementdarabokkal beépített, megszentségtelenített és kisajátított magyar katonai temetőt visszaállítja a kormány eredeti formájába, mert engedély nélkül, törvénycikkek ellenére dúlták fel a magyar és más hősi halottak temetőjét. A kétség velünk jár annyi meg- és átverés után, mégis eltűnődöm én magam is, hogy ezelőtt néhány hónappal, amikor hadat üzentek a hősi halottak sírjainak is, nem került egy törvényolvasó ember ebben a túlméretezett széles hazában? A kormánymegbízott tán kecsegtet bennünket, magyarokat, hogy nocsak-nocsak, nincs minden eltemetve, csak néhány paragrafus. Ha addig élek is, de kivárom, hogyan mond mea culpát annyi disznóság, gyilkosság után annyi, de annyi román kormány. Azokból hetente kitelik minden, a jót kivéve. Hogy meggondolja tán magát? Mosogat a jog asztalánál? Útjaink sincsenek, hát hogyan tér majd „jó útra" az elkövetkező hatalom? Úgy nézem, hamarább lesz Sepsiszentgyörgy határában. Szépmezőn nemzetközi reptér, mint rend a bölcsődékben, iskolákban, temetőkben. De adná az Isten, hogy tévednék, és útra kél az igazság végre. Összhang kellene az oktatásban Merre tovább, Vinca Minor? A napokban mutatta be a Vinca Minor Egyesület az Ojtoz-Ozsdola Natura 2000-es természetvédelmi területről készített kisfilmjét, amely e terület menedzsmenttervének részeként készült el. A terület gondnokságát ellátó berecki magánerdészet pályázati partnereként dolgoznak együtt még 2020-ig, de mivel a kormány tavaly kivette a civil szervezetek kezéből a természetvédelmi területek fölötti felügyelet jogát, és átruházta a Természetvédelmi Területeket Kezelő Országos Ügynökségre (ANANP), komolyan el kellett gondolkodniuk, hogyan tovább a jövőben. Para Zoltán környezetmérnököt, a Vinca Minor elnökét faggattuk. Bodor Tünde Vinca Minor korábban a Csomád-Bálványos terület gondnoka volt. Ezt a tízéves tevékenységet számos partnerség jellemzi, többek között a megye minden iskolájával és a tanfelügyelőséggel is együttműködtek, erre a közeljövőben is alapoznak - derült ki a Para Zoltán által elmondottakból. - Környezetvédelem terén nagyon fontos az oktatás és tudatosítás. A legfiatalabbakkal szeretnénk elkezdeni egy rendszerezett és egymásra épülő, gyakorlatias moduláris tantervet kidolgozni, amely az elemitől a középiskoláig kínálna és értetne meg különböző témákat a diákokkal. Nem vennénk el a pedagógusoktól a munkát, hanem kiegészítenénk azt, és nem annyira a rendszeres jelenlétet, mint a következetességet látjuk fontosnak: ha valaki elhívna egy-két modult oktatni, akkor adjon lehetőséget arra is, hogy azt végigvigyük. Ebben a korban van a legnagyobb esély környezettudatos felnőtteket nevelni. Tisztáztuk, nem arról van szó, hogy további óraszámokkal zsúfolják tele az iskolások órarendjét, de többre és jobbra mindig van lehetőség: az oktatást alternatív módszerekkel, és terepen képzelik el, a korosztályhoz szabott módon. Sok pedagógus is bevállalt eddig hasonlót, például az iskola másképp heteken, a Vinca Minor korábban is sok ötlettel segítette a pályázó tanárokat, de még maradtak megvalósításra váró tervek. Környezetmérnökként azt találom nagyon fontosnak kiemelni, hogy a környezeti neveléshez hozzátartozik a gazdasági-társadalmikulturális, épített környezetre vonatkozó tudás is, ez pedig a mi tantervükben is meglátszik. Először is elemezni kellene, hogyan illeszkedik egymáshoz egy településen belül a gazdasági stratégia a településfejlesztési tervvel, a táj arculatát hogyan befolyásolja. Persze kicsiben kellene elkezdeni, de el lehet jutni egészen az emberek udvaráig - a kapu színe, formája illeszkedik az település karakteréhez? Vagy az infrastrukturális fejlesztéseknek milyen tovagyűrűző hatásai vannak? A tervek megvalósításának egyik legnagyobb akadálya a civil szervezetek kiszámíthatatlan finanszírozása, amelyet többnyire pályázati háttérrel biztosítanak. Ez eddig 2-3 éves tervezhetőséget jelentett, az infrastrukturális alapokból folyó összegek közel tizedrészét ugyanakkor oktatásra, a lakosság tudatosítására fordíthatták (a nagyobb része a természetvédelmi területek felmérésére, megőrzésére irányult). A közeljövőben fordított súlypontú projekteket pályáznának meg, remélik, hogy lesznek ilyen kiírások a következő évben, amíg 2020-ban lezárják a berecki magánerdészettel közös munkát. A Dzsdolai 5-8. osztályos gyerekeknek tartott terepgyakorlat 2018-ban. Különböző növény-, rovar- és kétéltűfajokat határoztak meg Beköszöntött a tél Háromszéken járhatóak az utak A havazást előrevetítő időjóslások igaznak bizonyultak, megyeszerte több településen is havazott szerdán éjszaka. Háromszék legmagasabban fekvő településén, Kommandón csütörtök hajnalban pedig 10 centis hóra ébredtek a lakók. N.Sz.A. Kocsis Béla kommandós polgármester elmondta: hajnali hat-fél hétkor kezdett havazni a településen, és reggelre 10 centis hóréteg borította az utakat. Ugyanakkor hozzátette, a puha hótakaró nem okozott fennakadást a közlekedésben. A helyi önkormányzat már két hete készenlétben várta a havazót, a Kommandón belüli utakat hamar járhatóvá tették. A Kovászna-Kommandó útszakasz a kovásznai önkormányzat ügykezelésébe tartozik, és mint azt Jeszenovics Róbert Károly kovásznai alpolgármester elmondta, jelenleg is dolgoznak az útszakasz karbantartásán (erről legutóbbi Kovászna Körképünkben már beszámoltunk - a szerk.), és a havazó nem jelent akadályt a munkálat befejezésében. A fent nevezett út hótalanítása közbeszerzés alatt áll, és remélik, hogy november elejére már a nyertes kivitelező is meglesz. A megyében több helyen is hullott hó, főleg hegyvidéken, többek között Bálványoson, de értesüléseink szerint sehol nem okozott gondot a közlekedésben. Reggelre 10 centis hórétegre ébredtek a kommandósok AKTUÁLIS Autót rongált a medve Bálványoson Nem az első alkalom A Facebook közösségi oldalon a Kolozsvári Rádió osztott meg fényképeket egy, Bálványoson megrongált autóról. A személygépkocsi csomagtartóját egy medve cincálta szét, miután ételszagot érzett benne. Bartos Lóránt Sajnos nem az első eset - válaszolta megkeresésünkre Daragus Attila torjai polgármester, a Vár komplexum tulajdonosa, amelynek parkírozójában a szerencsétlen eset történt. Daragus elmondása szerint olyan este is volt, hogy hat autó szenvedett hasonló kárt. Az elöljáró elmondta: bár az egyik biztosítóval felülbiztosítást is kötöttek, kiderült, hogy a medve okozta károkat nem térítik meg. Nem csak a bálványosi egységnél van ez a probléma, a wellnessszállodánál is történt hasonló eset A torjai önkormányzat nem túl rég fallal kerítette be a kukákat, és vasajtót szereltetett az építményre. A 18-as kilométerkőnél, a sós borvízforrásnál levő építmény azonban nem bírta sokáig, a nagyvad össze-vissza hajtogatta a vasajtót, akkora lyukat csinálva, hogy hozzá tudjon férni a kuka tartalmához. Daragus ugyanakkor előre fél a közelgő disznótoros fesztiváltól, hiszen a résztvevők autós élelmiszert szállítanak, és a szag csábító lesz a medvéknek. Valamilyen megoldást kell találjanak, hogy az autókban ne essen kár - mondta. Fotó: Kolozsvári Rádió/Facebook A bukaresti rendszámú Opelnek a csomagtartójához akart hozzáférni a medve