Székely Hírmondó, 2019. december (24. évfolyam, 230-249. szám)

2019-12-02 / 230. szám

2019. DECEMBER 2., HÉTFŐAKTUÁLIS Kilőtték a „házi medvét" Megmenekültek a gyerekek Péntekre virradóan kilőt­ték a vadőrök az oltszemi kastély „házi medvéjét". A csaknem kétmázsás, né­gyévesre becsült vad má­jus óta tartotta rettegés­ben az oltszemi kastély­ban lakó ötven állami gondozott gyereket. Erdély András A már hetek óta kitett kamerák reggel fél hatkor jelezték a medve jelenlétét a kastély­kertben - mondta el megkeresé­sünkre Fodor István. A sepsibodo­­ki polgármester szerint két vadőr ment a helyszínre, egyik a kapu fe­lől, a másik az Olt bal partján ma­radt. Olyan rég bejárt a kertbe, hogy „már a szokásait is ismertük” - részletezte Fodor. A parton egy nejlonnal jelölték meg azt a sekély­vizes folyószakaszt, ahol át szokott járni. A kertben lévő vadőr a lám­pával ijesztett rá a medvére, amely valóban a „szokott helyén” ment át a vízen, ahol a másik vadőr leterí­tette. - Ez egy három-négy éves, vi­szonylag fiatal bakmedve volt, és semmi örömünk nem telt abban, hogy kilőjük. Kénytelenek voltunk, mert gyerekeink életét veszélyez­tette minden nap. Akik azzal vá­dolják a vadászokat, hogy örülnek, hogy ismét trófeára vadászhatnak, tévednek, hisz ezek nem értékes medvék. Ezek veszélyes medvék, amelyek megszokták az ember je­lenlétét, rá sem rántanak a kutyau­gatásra, és nekik természetesnek tűnik, hogy erőfeszítés nélkül, csaknem ingyen jutnak ennivaló­hoz az emberek gazdaságaiban, kertjeiben - magyarázza Fodor. A kastély „házi medvéje” idén május körül jelent meg a kertben. Legkevesebb huszonötször járt be, gyakran kiborította az ételmaradé­kot, megölt két juhot és egy ver­senylovat is. A bodoki polgármes­teri hivatal az alsószombatfalvi mé­nes vezetőségéhez fordult, hogy ők mondják meg, mennyibe kerül egy, az Oltszemen elpusztulthoz ha­sonló lipicai csikó.­­ Nem akartuk, hogy azt mond­ják nem értünk hozzá, esetleg túl­becsüljük a kárt, ezért szakvéle­ményt kértünk. Legkevesebb 12 ezer lejre taksálták a csikót, de tel­jesen mindegy, hogy mit írsz a kár­térítési kérelembe, mert úgysem fi­zetnek egy vasat sem - összegezte azt a történetet Fodor. Bár lehetséges, hogy Oltszemen tavaszig csend lesz, a bodoki med­veproblémát nem oldja meg ennek az egy egyednek a kilövése - véli a polgármester. Azok a medvék, amelyek eddig bejártak a faluba, ezután is be­fognak, annyi, hogy nem egyenesen a tizenéves gyere­kek között, hanem „csak” a faluban és kertekben kószálnak. Fodor szerint „félig-meddig me­se” az a közhiedelem, miszerint a medvék hónapokig téli álmot alusznak.­­ Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a medvék november végén bevonulnak valami összkomfortos hegytetei sziklabarlangba, s tavaszig ki sem jönnek onnan. A nőstények valóban leállnak, januárban bo­­csoznak, s még vagy két hónapig ott ülnek a boccsal, de azok nagy része is egy-egy kidőlt fa mellé ás egy ki­sebb lyukat, amit akár barlangnak is nevezhetünk. A bakmedvék viszont csak néhány napra, esetleg egy-két hétre állnak le, amikor nagyon hi­deg van, vagy nagyon nagy a hó. Azon kívül jönnek-mennek, úgy­hogy aki azt hinné, hogy most tava­szig csend lesz, az téved - jöven­dölte a polgármester.­­ Péntekre virradóan kilőtték a vadőrök az oltszemi kastély,,házi medvéjét" Lehet-e hatékonyabb a helyi rendőrség? Törvény akadályozza Cochior Ioan szociáldemokrata városi tanácsos javaslatára a múlt csütörtöki szentgyörgyi tanácsü­lésre meghívták Hadnagy Ist­vánt, a közösségi rendőrség veze­tőjét, hogy a szabálytalanul par­kolók ügyében kirótt büntetések­ről informálja a tanácsosokat. Bodor Tünde Hadnagy elmagyarázta, hogy joghézag miatt nem tudnak az el­várások szerint eljárni, a legfelső bí­róság ítélete szerint ugyanis a helyi rendőr nem kérdezheti meg a par­koló jármű tulajdonosától, hogy ki vezette a járművet, ezt csak a köz­lekedésiek tehetik meg. Velük egy ideig hatékonyan együttműködött a helyi rendőrség, de aztán a sze­mélyi adatok védelmére hivatkoz­va felmondták a kollaborálást. - A helyi rendőrség helyzetén törvény­­módosítás segíthetne - vélte Had­nagy. 2018-ban a rendőrség a forgal­mi szabályzat előírásait figyelmen kívül hagyó parkoló autótulajdo­nosokra 717 büntetést rótt ki, a he­lyi tanács ez irányú határozatait mellőzőkre pedig 315-öt. Idén 201 alkalommal bírságolták a rosszul parkoló sofőröket. Párvan Rodica tanácsos felveté­sére, hogy a rendőrség tehetne va­lamit a játszótereken randalírozó, és néha alkoholt fogyasztó nagy ka­maszok ellen, Hadnagy azt vála­szolta, nincs elegendő személyze­tük, szerinte a parkolási gondokra az lehetne a megoldás, ha a lehető­ségek szerint a lakosság kerülné az autós közlekedést.­­ A járdán par­kolást szinte nemzeti sport­nak lehet ne­vezni Több parkolót felszámolnak Veszélyes takarásban Sepsiszentgyörgy utcáin egyre több személygépkocsi zsúfolódik az utcaszéleken, járdákon, ennek tükrében a megyei rendőrség ja­vasolta a városvezetésnek, hogy a zebrák melletti parkolókat szá­molják fel. Tinea Teddy - A legutóbbi tragikus közúti baleset kapcsán többek között ez a probléma is felvetődött, és tervek szerint még télen megoldásokkal rukkolunk elő a forgalmasabb ut­cákban. Parkolóhelyeket veszí­tünk, de legfontosabb a biztonság. Egyelőre közel tíz ilyen pontot azo­nosítottunk - avatott be Czimbal­­mos-Kozma Csaba városgondnok. A beszélgetés során szóba ke­rült, hogy, sajnos, több sofőr fittyet hány a közúti szabályokra, és ott áll meg járgányával, ahol csak nem szégyelli, nem is gondol arra, hogy életeket veszélyeztet szabálysérté­sével.­­ Bosszantó a járdákra felálló autók jelensége is: volt esetünk, amikor bírságoltuk, aztán jött a fel­lebbezés, hogy nem volt kitéve a járdán parkolni tilos jelzés... Na­gyon sok törvényes kiskapu van, a legfontosabb a kormány mögött ülő személy jóhiszeműsége. Töb­ben arra hivatkoznak, hogy áruval látják el a cégeket, csak egy percig állnak - részletezte Czimbalmos, hangsúlyozva, hogy reggel 7-ig el lehetne látni áruval a cégeket, üzle­teket, ám ehhez jobb fizetések, mo­tiváció kellene.­ A kolostor la­kója csak a feljebbvalója izgalmában bízhat, mert a jobbról jövő autós nem lát­hatja SZÉKELY Hírmondó Felborult az autó Szombaton délután Dálnok közelében, az országút­széli istállók szomszédságában történt látványos baleset. A megyei rendőrség szóvivője ér­deklődésünkre elmondta, hogy egy Kézdivásárhely felé tartó sofőr vágott át a menetirányá­val ellentétes sávra, a vele szembejövő, szabályosan közle­kedő autó vezetője megpróbál­ta elrántani járgányát, így kerül­te volna el a frontális ütközést, ám a hirtelen manőver követ­keztében lesodródott az úttest­ről, és felborult. A baleset sze­rencsére nem okozott súlyos sé­rüléseket, csupán látványosra sikeredett, anyagi károk kelet­keztek - avatott be a szóvivő. Az ügyben kivizsgálás indult." Focisták borultak Szombaton ústa, tíz körül ri­asztották a magyar tűzoltó­kat, hogy az Ozsdola-Lepşa (Vrancsa megye) közötti szaka­szon egy gyermekekkel tele au­tóbusz lesodródott az úttestről - tájékoztatott Tolvaj Marius, a Kovászna megyei tűzoltóság szóvivője. A helyszínen kiderült, hogy egy focicsapatot szállító járgányról volt szó, amely való­ban lesodródott az úttestről (a helyszínen a havazás miatt csú­szós volt az út), de szerencsére senki nem sérült, a focistákat mikrobusszal szállították to­vább. « Drágább a szép zöld Sikeres a városháza által a lakótársulásoknak meghir­detett zöldövezet-szépítő program, ezért folytatni kell, viszont szükséges az azon belül igényelt elemek árát korrigálni - erről határozott legutóbbi ülésén a sepsiszentgyörgyi vá­rosi tanács. Erre azért volt szük­ség, mert egyes anyagok be­szerzési ára is drágult, ez meg­növelte a padok, díszfák, cserjék árát, a fűmag kilójának ára 16 helyett 22 lejért, a kerítések mé­tere 33 helyett 48 lejért igényel­hető.­­ Holttest a Vargyas-patakban Csütörtök délután a 112-as sürgősségi hívószámon riasz­tották a Kovászna megyei rendőrséget, mivel a Vargyas-pa­takban egy holttestre bukkan­tak. A helyszínen kiderült, hogy egy 49 éves, Brassó megyei férfi tetemére akadtak, illetve lapunk érdeklődésére a megyei rendőr­ség szóvivője elmondta, hogy a holttesten a helyszíni vizsgálatok során nem találtak erőszakra utaló nyomokat.«

Next