Székely Hírmondó, 2020. szeptember (25. évfolyam, 167-188. szám)

2020-09-11 / 175. szám

Rendezvény foglalás a Bujdosó és a Rózsa vendéglőben: §724.345.450 Nyolcvan évvel ezelőtt vonultak be a magyar honvédek Háromszékre.­­ Az eseményre kiállítással emlékeznek vasárnap Kézdivásárhely főterén Forrás: Fortepan SZÉKELY www.hirmondo.ro www.facebook.com/szekelyhirmondo Hírmondó A megye legelső lapja • Alapítva 1849-ben 2020. SZEPTEMBER 11., PÉNTEK 0055/2013 Ára: 2 lej Előfizetőknek: 1 lej 30 bani II. sorozat, XXV. évfolyam, 175. (3385.) szám Nyolc év munkája A sepsiköröspataki kampánygyűlésen Kisgyörgy Sándor polgármester, polgármesterjelölt több mint száz érdeklődő előtt sorolta fel az elmúlt nyolc év megvalósításait Erdővidék 2030 Szerdán mutatták be Baróton a térség fejlesztéséről szóló programot, orvosi lakások építését is ígérték 7. OLDAL *• m Elemi a Mikónak Sepsiszentgyörgy polgármestere Sztakics Éva alpolgármesterrel és Kondor Ágotával, a Mikó igazgatójával együtt mutatta be az egykori Kós Károly Szakközépiskola felújított épületét L­apzárta Csütörtöki koronavírus-leltár Az Országos Közegészség­­ügyi Intézet jelentése szerint Kovászna megyében az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma 904, az elmúlt 24 órában 2 új esetet vettek nyilvántartásba. A járvány kezdete óta 690 sze­mélyt nyilvánítottak gyógyult­­nak, a koronavírusban elhuny­tak száma 26 a megyében. El­hunyt egy torjai, 78 éves páci­ens, aki más betegségekben is szenvedett. Jelenleg 104 személy tartóz­kodik intézményes karantén­ban, 296 esetben fertőzés gya­núja miatt rendeltek el házi el­különítést. A megyében eddig 16.032 tesztelést végeztek. Az el­lenőrző egységek a prefektúra irányítása alatt 337 személy ese­tében ellenőrizték, hogy betar­tották-e a járványügyi előíráso­kat, illetve 48 gazdasági egysé­get, 55 járművet, 11 közszállí­tásban működőt is vizsgáltak, valamint 56 vendéglátóipari egységet kerestek fel. Nyertes lottószámok:* 6/49 28 9 18 3 43 37 Noroc 3297179 Super Noroc 887153 5/40 35 25 9 21 26 17 Noroc + 728861 Joker 25,4,5,3,10 +11 * A feltüntetett számok tájékoztató jellegűek, az esetleges tévedésért nem vállalunk felelősséget. 5 948485 330029 20037

Next