Székely Hírmondó, 2020. október (25. évfolyam, 189-210. szám)

2020-10-19 / 201. szám

SZÉKELY Hírmondó 2020. OKTÓBER 19., HÉTFŐ Napirenden© Összefogtak Megegyezett az RMDSZ a két másik kis pártból, a Magyar Pol­gári Pártból (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppártból (EMNP) álló Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ), és két befutó helyet ajánlott fel saját képviselőházi listáin. Lehet azon vitatkozni, hogy ez sok-e vagy kevés, azok után, hogy az önkormányzati választásokon a nagyobbik ma­gyar párt több mint tízszer any­­nyi szavazatot kapott, mint a másik kettő együttvéve. Van, aki azt mondja, ilyen fölénnyel megtehették volna, hogy szóba se álljanak az EMSZ-szel, mások úgy vélik, adhattak volna nyu­godtan három-négy helyet is. Tény, hogy az EMSZ-t alkotó pártok négy évvel ezelőtt még 55 ezer szavazatot kaptak, most együtt 32 ezerre futotta (hogy azt ne emlegessük, hogy az MPP 2008-ban - akkor még nem volt EMNP - 85 ezer szava­zatot gyűjtött be). Márpedig az, hogy az EMSZ nem tudott erőből (értsd: meg­felelő tömegbázissal a háta mö­gött) tárgyalni, egyértelműen az RMDSZ-nek kedvez. Egyrészt, szavazatot hoz a házhoz. Nem úgy, hogy az EMSZ-re szavazók mind a tulipánra ütik majd a pe­csétet, mert a magukat nemzeti oldalnak nevezők támogatói között szép számmal vannak olyanok, akik annyira ki vannak ábrándulva az RMDSZ-ből, hogy az életben nem fognak többé rájuk szavazni, sőt, még az EMSZ„fejéhez vághatják"azt is, hogy miután különváltak, most milyen alapon biztatják őket ar­ra, hogy a szövetségre szavazza­nak. Ugyanakkor azonban való­színűleg ennél nagyobb szám­ban lesznek azok, akik viszont az állandó vitától és veszeke­déstől undorodtak meg, s akik, az „összefogás" kulcsszóra el­mennek majd, és az RMDSZ lis­tára voksolnak. Másrészt, az RMDSZ ezzel a húzással nagyjából felszámolta a valós ellenzéket. Azok után ugyanis, hogy az EMSZ gyakor­latilag kikunyerált két parla­menti helyet, igen nehéz lesz hiteles ellenzékiként fellépni, ezt jól bizonyítja az elmúlt négy évben képviselettel rendelkező MPP halotthalvány produkciója. Megtörténhet tehát, hogy az összefogással gyakorlatilag fel­számolták, vagy legalábbis még tovább gyengítették magukat a választás szabadságát hirdető pártok. Erdély András A zsákmányt hulladékban mérték Horgászok a környezetért Szombaton első alkalommal szervezett vízpart-takarítást Er­dővidéken a nemrég alakult Tin­­ka Erdővidéki Sporthorgász Egyesület. A szervezet céljául tűzte ki, hogy rendben tartja a gazdátlan álló- vagy folyóvizek partjait, de azokat is, melyeknek ugyan van tulajdonosa vagy fel­ügyelője, ám azok nem törődnek a vizek környékének állapotával. Böjte Ferenc M­ int hangoztatták, a horgá­szoknak sem mindegy, hogy milyen körülménye­ket találnak egy-egy horgászhe­lyen, másrészt pedig a természet szeretete, a környezet tisztasága vé­leményük szerint mindenkinek szívügye kellene legyen Erdővidé­ken is, ezért mozdultak meg. A Bi­ka Sporthorgász Egyesület, a Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete társszervezésében, illetve Bárót vá­ros önkormányzata, a Jder Kft., a Transloc Rt. és a Communitas Ala­pítvány támogatásával lezajlott ak­ció „sajnos” sikeresnek bizonyult, abban az értelemben, hogy a Ba­­rót-patak Bibarcfalva és Barót kö­zötti, alig három kilométeres sza­kaszán körülbelül hetven-nyolcvan zsák szemetet sikerült összeszednie a csaknem harmincfős, zömében fiatalokból álló csapatnak. A szemétszedés a bodosi hídnál kezdődött, ahol a szemeteszsákok, védőkesztyűk szétosztása után a résztvevők több csoportra oszolva kezdték meg a patakmart „átfésü­­lését”. A zsákokba gyűjtött sze­méttel együtt a kellemetlen tapasz­talatok is szaporodtak. Bibarcfalva határában ugyanis, különösen azo­kon a helyeken, ahova a patakra ut­cák vezetnek, mint amilyen példá­ul a Malom utca, a parton több he­lyütt is a helybéliek által létesített szemétlerakókra bukkantak a hul­ladékgyűjtők. Kiderült, hogy egye­sek az általános háztartási hulla­déktól elkezdve, és folytatva az építkezési törmelékkel, üveggel, elektromos hulladékkal, mindent, de mindent ide hordanak ki, holott a szemetet rendszeresen elszállít­ják Bibarcfalváról is. Még a hulla­dékszállító Tega cég zsákjába ké­szen beletett szemét is akadt! Vala­ki tehát ahelyett, hogy kirakta vol­na a kapu elé, hogy a cég elszállít­sa, egyszerűbbnek találta hátravin­ni a patakra a szemetet! A csapat egy része, mivel a dús növényzet miatt a patak medrét már nem lehetett követni, a Bi­­barcfalvától Barótra vezető műút mentén volt kénytelen haladni, de itt is akadt bőven szemét, amit ösz­­szeszedni. Például megszámlálha­tatlanul sok, üres energiaitalos do­boz került itt „horogra”, melyből arra lehetett következtetni, hogy a természet, a környezet tisztasága az itt autóval elhaladó fiataloknak sem annyira fontos. A végig jó hangulatban, lelkesen dolgozó résztvevők az eredményes munka után végül a Keleti-tónál gyülekeztek, ahol üstben főzött ebéd várta őket - de mielőtt asztal­hoz ültek volna, még a tó környé­kéről is összeszedték a szemetet.« Több mint tízezer gazda érintett Fizeti az előleget az APIA Elkezdte utalni a területalapú tá­mogatás előlegét a Mezőgazdasá­gi Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA). Megyei ki­­rendeltségének adatai szerint Háromszéken több mint tízezer gazda jogosult a támogatásra. Erdély András György Ervin azt mondja: bár idén a koronavírus-járvány miatt speciális körülmények között ke­rült sor a dokumentáció átvételére, az adatfeldolgozás gördülékenyen ment, így nem várható fennakadás a kifizetésekkor. Az átutalásokat a terveknek megfelelően október 16- án megkezdték, a folyamat novem­ber végéig tart - részletezte meg­keresésünkre az APIA háromszéki fiókegységének igazgatóhelyettese. - Az előleg a teljes összeg 70-85 százalékát teszi ki, és a szokásnak megfelelően a kisgazdákkal kezdődik. Az előleg november 30-áig kifizetjük, az elszámolást december 6-ától utal­juk - közölte az aligazgató. Kovászna megyében összesen 12.635 gazda 116.025 hektárra kért területalapú támogatást. Ez 140 igénylővel kevesebb, mint ta­valy, de 2800 hektárral több, mint egy évvel ezelőtt. A struktúra vál­tozását azzal magyarázzák a szak­emberek, hogy az erőgépek jobb kihasználása és a termelési haté­konyság növelése érdekében egyre nagyobb földterületeket vonnak össze.­ Elkezdte utalni a terü­letalapú tá­mogatás elő­legét az APIA AKTUÁLIS I­dc Sepsibükszád online tanításra készen Húsz táblagépre várnak Sepsibükszádon időben felké­szültek az online tanításra, a he­lyi tanintézményekben van inter­net hozzáférés, interaktív táblák, a pedagógusok laptopokat kap­tak, és jelenleg 20 diák várakozik táblagépre. A technikai felszere­lést élesben is kipróbálhatták, miután sárga besorolást kapott a település. Tinea Teddy Bács Márton Csaba, Sepsibük­szád polgármestere elmondta, ko­rábban egy koronavírussal fertő­zött falustársuk, illetve egy fertő­zésgyanús, de végül mégsem iga­zolódott eset miatt kerültek sárga besorolásba.­­ Két hétig működtek a tanin­tézmények a sárga besoroláskor al­kalmazandó szabályok szerint. Sze­rencsére az egyik fertőzés nem iga­zolódott, illetve más megbetege­dést sem jegyeztek, így nem kerül­tünk pirosba. Már tavaly felszerel­tünk minden osztályt okos-, inter­aktív táblával, laptoppal, minden le­hetőség megvan az online tanításra is. Húsz gyermeknek nem volt okostelefonja, így a tanfelügyelőség közreműködésével az iskola tábla­gépeket igényelt, ezekre várunk ép­pen - részletezte az elöljáró. Az évek során csökkent a helyi tanintézményekbe járó gyerekek száma. Bács kifejtette, hogy ez nem az elvándorlásnak tudható be, ha­nem a születések száma csökkent.­ Két fertőzés­gyanú után egy igazolt eset miatt állt feje tetejére a tanítás

Next