Székely Lapok, 1898. június (28. évfolyam, 44-52. szám)

1898-06-02 / 44. szám

2. oldal. bizottságban, mint később a látogatók kö­zött is olyanok, kik egyes kisebb részlet hibát találtak, például, hogy az irat­csomó a balkézben igen nagy, továbbá, hogy a ballábbal igen nagyot lép előre, de ezek oly kicsis hibák, melyeket — amennyiben a nagy, eredeti alaknál is rosszul hatná­nak — igen könnyen lehet elenyésztetni. A bizottság a mintát elfogadva, azonnal ki is fizette vállalkozó szobrásznak a szer­ződésben e napra biztosított 2 ezer irtot. A teljes mű nagy agyag mintája f. év végéig kell készen legyen, midőn a végre­hajtó bizottság szakértő művészekkel is felül fogja azt bíráltatni. A leleplezés körülbelül 1899. július első felében lesz meg. Vállalkozó művész ezúttal magával hozta az alapozási munkálatok tervrajzát is, mely szerint ezen munkálat valószínűleg még július hó folyamán kezdetét veszi. E­zek után a gyűlés a pénztár­vizsgáló bizottság jelentéseit vette tárgyalás alá, melyből azon szomorú t­apasztalatot iné­rt he­­te, hogy nyugtáikat még igen sokan nem váltották ki, pedig a befolyt pénz­­össz­eg még mondhatni csak fele annak, a vák­ra és mire okvetlenül szükség v­an. A szobor talapzatára teendő feliratra nézve megállapodott a bizottság abban, hogy az előrészre csak ennyit irat: „Kossuth Lajos“. Elhiatározta továbbá, hogy a hátsó részre Kossuth egy jelmondatát, vagy beszédeiből egy kiemelkedő kis mondatot irat. Ennek a megállapításával az elnöksé­get bizta meg a bizottság.­­Mi pedig ol­vasóinkat kérjük fel, hogy erre vonatkozó javaslataikat, egy egy rövidke kis feliratot, szerkesztőségünkbe beküldeni szíveskedje­nek, mi aztán azokat ismertetni fogjuk s igy mindnyájan hozzájárulhatunk ahoz, hogy a felirat mentői találókban legyen megválasztva. Szer­t.) Tekintettel arra, hogy a szobor az úgy­nevezett „Bodor kút“ elébe épül, a bizott­ság átiratot intéz a városi tanácshoz az­iránt, hogy a kút mostani idétlen tetőzetét lebontatni és helyébe csinosabbat építtetni szíveskedjék úgy, hogy az megfelelő hát­térül szolgáljon a szép alkotásnak. Végül a bizottság elismerését és köszö­netét fejezve ki a vállalkozó művésznek a szép munkáért, a gyűlés végezte ért. A szobor ünnep második napján déli 1 óráig közszemlére volt kitéve az ipar­múzeum dísztermében, hol igen sokan te­kintették meg. Szentgyörgyi Dénes biz. titkár, de saját szemünknek sem hiszünk, mert nem hisszük azt a mit nem óhajtunk s ez állítás sehol nem nyer akkora tért, mint a szerelemben, mert a vakság által táplált érzelem, a hit jobban esik lelkünknek, mint a szigorú valóság, mely pusztává, kietlenné teszi azt a kertet, melynek délig nyiló, de hódító illatú virágait is oly fáradhatat­­lanul ápoltuk. Soha, de soha nem volt még igazán szeretett lény, ki oly gazdag legyen eré­nyekben, mint a mennyit szerelmese föltett róla. És aztán csak arról tudunk mindig újat mondani, a mi nem a tudásból, hanem hitből ered, a mi kimeríthetetlen ; csak a beláthatatlan világról keletkezik uj meg uj rege s a szerelem világa ép ily belátha­tatlan, azért kifogyhatatlan a szépet s nemest záró szavak száma, mivel a sze­relem tárgya illettetik. Feltette volt a kérdést Grün Annatáz: „Mikor lesz már poéták Énektekben határ ? S a régi untalan dal, Mikor ki (mérv) zengve már? Vagy a bőség szaruja Nincs kiürítve még? Minden virág letépve, S hullám kimerve rég? Aztán felkiáltására megfelel maga oly szépen, hogy kedvem lenne egész költe­­ményit ideírni. Elénk tárja a körülöttünk levő természet csodás, beláthatatlan vilá­gát, a hit végtelen birodalmát, de a költe­mény elfeledkezik megemlékezni a sze­relem dalnokairól pedig a szerelem világát sem éri be szemünk. Ha a szerelem dalnokai mindig mondanak valami újat, megragadót, s ha ugyanazt másodszor, ezredszer, de mindig önállóan találják föl, azért van, mert a szerelem vak, s mert a­mit mások már láttak a szerelem világá­ban, azt nem fordíthatjuk hasznunkra, mint a tudomány vívmányait. És a vakon születettnek költőibb képzete van a kül­világról, mint ki mindent lát maga körül, s e képzetek nem alaktalanok, sőt vonzók, fönségesek, mint a mieink az istenségről, vagy az angyalokról. Avagy mily képeket szülhet ama bizony­talan zsongás, mely a vakon született lelkit betölti az édes hangok hallásakor, az alakok érintésekor a virágok illatának érzésekor ? Ismeretlen világban él az ily lény, mit mi álmainkból sem ismerhetünk, mert mi álomképeinket is láttuk már egyszer ébren. Ki fogjátok nevetni, ha olyan akar beszélni a szeretetről, vagy szerelemről, ki soha sem volt szerelmes. És ha szerel­mes költőt hallottak dalolni, olyant hallot­tak tőle, mintha a vakon született magya­rázná nektek a külvilág szépségeit és az lenne ám csak szép, épen mint a classikusok alakításai azon lényekről, kik a láthatat­lan olympon laktak. Olvassátok el a legszerelmesebb költőt, Tóth Kálmánt, meglátjátok hova emelte ő azokat, a kiket szeretett s hogy jut az őrülés határához, midőn csalódott. A szerelem csak akkor valódi, akkor nemes, égi szikra, felemelő, boldog, gyö­nyörködtető, a csalódottra nézve akkor csalódás, elviselhetetlen, halált hozó méreg, lealázó szerencsétlenné tevő, szomorúságot okozó, ha vak, ha hivésben áll. És a szerelem s a szeretet édes testvérek a hittel reménnyel, mindhárom a szívben lakik s mondhatta volna Grün Anasztáz, ha kiköltözik a szívből a szerelem : „Kérd akkor, hogy ha kérded: Lesz a dalban határ?­ S a régi untalan dal Mikor kizengve már ?“ MŰVÉSZET. Szombaton este Prém József 1000 koronával jutalmazott színművét: „Adorján báró“-t adták- Prém József problémája érthetetlen. Az ő problémája megoldatlan. A századvégi kép hamis. A főszerepet (Adorján báró) Vidor Dezső adta. Háládatos szerep­­ Az ő egyé­nisége, tehetsége olyan, hogy ha egy kis figyelmet fordít szerepére, mindig sikert arat. Tanay ezúttal egy morphinnal telített beteges gróf (Mindszenty) szerepében mutatta be magát. Elismerésre méltó alak volt. Fáy Flóra (Szidónia, később gróf Bel­­lusné) nehéz szerepét gondosabban is játszhatta volna. Matild után ezt vártuk tőle. Szép alakja és kellemes orgánuma ma is érvényre juttatta ugyan de nem úgy, mint Matild szerepében. Szathmári (gróf Salgó Dénes) igen sike­rülten játszott. Ugyanezt mondhatjuk Szentesről is. Jenyéri, Szabó Irma, Kiss Irén, Szarvassy, T. Halmi Margit kisebb szerepeikkel igye­keztek összhangot teremteni. Vasárnap délután „Az ördög mátkája“ igen sikerült előadásban harmadszor ada­tott. Első előadása alkalmával részletesen megemlékeztünk róla, s így most csak a sikerült jelzőnél maradunk. Vasárnap este ismét egy uj Géczy. Azaz, hogy sem a darab, sem Géczy nem uj, hanem régi. „A leszámolás a­mit színé­­szeink nagy buzgósággal, apró részletekig menő kidolgozással s no még jó kedvvel játsztak meg, reminiszentiák halmaza. Úgy érzik benne, hogy a darabot olyan ember írta, ki sok mindent (népszínművet, drá­mát, színművet stb.) látott és jászhatott. A leszámolás a Ranczauk átültetése magyar „pógári“ jelmezbe Van benne Rómeóból stb. stb. Rövid meséje : Igaz György (Bartha J.) és Ember Mihály (Fenyéri) szomszédok halálosan gyűlölik egymást legénykori szerelmük miatt. De a két őszbe csavarodott szom­széd fia és leánya kijátszák az öregeket, szeretik egymást. Ennek a szerelemnek eltiltása a leány vízbeugrása, Igaz György vagyonának dobra üttetése képezi a további cselekményt, mig végre igaz embersége előtt megtörik Ember büszkesége s a darab lakzival végződik. Az első felvonás hosszú, lassan s szinte érthetetlenül indul. Tele van nótákkal, a többi gyorsabb és megkapóbb. A két főszerepet Bartha és Fenyéri adta ; bravúrral játszott mind akettő. Mezei (Andris) a szerelmében üldözött fiút megkapó szomorúsággal játszta. Dalait érzéssel, szépen énekelte. F. Kállay Lujza (Mariska) szerepét adta kitűnően. Serfőzy Zseni (Esztike, Igaz gyámleánya) igazi közvetlenséggel mutatott be egy jószivü leányt. Rubos A. (Marczi) alakítása dicsé­retre méltó. A négy utóbbi szép nótáit tüntetéssel fogadta a publikum. Szentes a csapodár kasznár szerepében jeleskedett, Locsarekné a kissé hajlottkorú, szerelmes postamesterné alakításával keltett derült­séget. Tallay a falu jegyzőjét érdekesen má­stta be. Makray a kisbiróból csinált ér­­tekes karikatúrát. F. Csigaházy E. rövid szerepet adott. Hétfőn délután „A madarász“ Zeller Károly kedves zenéjű nagy operetteje a nagy eső daczára is szép közönséget von­­zott. A főszerepben Mezey Andor kissé nerev volt; fülemile dalát szépen énekelte, laposi Józsa Postás Milka igazi karak­­eriktikus alak. Kedves elevensége, rutinja na is tapsra hívták a közönséget. Thurzó­lona Mária fejedelemnőből csinált fejedelmi dákot, s bár kissé rekedt volt, keringőjét első felvonás közben tüntetéssel fogadták. Rubos és Szentes a két deformis pro­­esszor szerepében ritka ügyességgel ját­­zottak. Karacs Szaniszló grófja szintén édekes alak. Hangjával ma is imponált. Locsarekné, Csatár és Bartha kisebb terepkörben mozogtak. Hétfőn este az Unió ünnep alkalmából Berő György „Hadak útja (1848)A nagy Unió. Félszázad dicsőségének emléke leng felettünk. Az egyesülés, a nemzeti érzés lelkes hangulata uralja minden magyar szivét. Piros pünkösd borús napja termé­kenyítő esőt hintett frigyünkre; a szenve­dések könnyei helyett az ég csöppjei szálltak alá. Gygasi harcz, szenvedés, üldöztetés és erős ellenállás, béke és egyetértés emléke újult meg, s míg mi a székely föld metropolisában csendben, családi otthonunkban, s majd este a szín­házban ültük az unió félszázados forduló­ját, Kolozsvárt, Erdély fővárosában pom­pában úszott minden, mindenki. A redout megvénhedett falai látták dicső elődök méltó unokáit, a magyar hazaszeretetében, az egység ápolásában páratlan magyart­­ ünnepelni. Az ünnepélyt isteni tisztelet előzte meg, mely után a tulajdonképeni emlékünnep a rendkívüli díszközgyűlés keretében folyt le a Vigadó nagytermében, mely zsúfolásig megtelt ünneplő közönséggel. Jelen voltak többek közt: Hegedűs Sándor és Groisz Gusztáv országgyűlési képviselők, Teleki Domokos és Sándor grófok, Wesselényi Miklós főispán, Szász Károly és Domokos és Ferencz József püspökök, báró Bánffy Ernő, gróf Lázár István, báró Bánff­y György, gróf Korniss Viktor, továbbá Budapest székes­főváros küldöttsége, Lang és Kallmann tanácsosok, számos egyéb törvényhatósági küldöttség, valamennyi polgármesteri hivatal és számos törzs- és főtiszt és díszes hölgyközönség. Albach Géza polgármester a városi tanácscsal diszmagyarban vonult a terembe és küldöttséggel hívta meg Béldi Ákos főispánt, ki mint elnök megnyitotta a disz­­gyűlést és indítványára küldöttséget menesztettek báró Dániel Ernőért. Néhány percz múlva a kereskedelmi miniszter megérkezett és lelkes éljenzés között fog­lalta el a neki fentartott helyet. Gróf Béldi Ákos hosszú, lelkes megnyitó beszédben fejtette ki, hogy csak az a nemzet érdemes a jövőre, mely múltjának­­ kimagasló eseményeit megbecsüli. Emelke­dett szavakban utalt arra, hogy ugyan a falak visszhangozták ötven évvel ezelőtt az oly­bőn óhajtott egyesülést. Miután meleg szavakban üdvözölte az egybegyűl­teket, beszédét e szavakkal végzi:­ Isten tartsa és áldja meg drága hazán­kat, szeretett királyunkat! Albach Géza polgármester előterjesztést tett az unió-ünnepségről. Kiemelte, hogy a­­ törvényhatóságot midőn az unió megü­nnep­­­­­ését elhatározta, egyrészt a dicső múltnak­­ felidézése vezette, másrészt a forró és­­ kegyeletes bála azon dicsők emléke iránt, akik annyit küzdöttek és az unió királyi megerősítését kieszközölték. Felolvasta a 48-iki felelős minisztérium üdvözletét az unió kihirdetése alkalmából és végül a következő indítványokat terjesztette elő:­­ Kolozsvár törvényhatósága az unió em­lékét megünnepelni akarván, ennek kegye­letes megvalósítását követésre való példa gyanánt jegyzőkönyvileg megörökíti. 2. A város törvényhatósága az ünnepen való résvételéért hálás köszönetet mond báró Dániel kereskedelmi miniszternek, a főrendi és a képviselőház, a főváros a tör­vényhatóságok képviselőinek, valamint a megjelent közönségnek. 3. A város törvényhatósága részt vesz az egyetemi ifjúság által a Vigadó falába elhelyezett emléktábla leleplezése alkal­mából rendezett ünnepen. Végül a HIV-Utczát Wesselényi-utczának, a Monostori utczát Unió-utczának nevezi el. A közgyűlés az indítványokat egyhan­gúlag lelkesedéssel elfogadta. Azután báró Feilitzseh Arthur emelke­dett szólásra és gyújtó beszédben emlé­kezett meg arról a szeretről és hódolat­ról, amelyet minden magyar ember királya iránt érez. Indítványozta, hogy a király­­­­hoz hódoló távirat intéztessék. Az indítványt óriási lelkesedéssel elfo­gadták. Ezután dr. Márki Sándor egyetemi tanár magvas beszédben méltatta az uniót törté­nelmi szempontból. Majd említette, hogy Bánffy miniszterel­nök is erdélyi ember és súlyos államférfim gondjai között gyakran siet Kolozsvárra hogy megcsókolja édesanyja kezeit, ame­lyek ötven év előtt tapsoltak az uniónak. Beszédét a haza és király éltetésével vé­gezte. Dr. Groisz Gusztáv országgyűlési kép­viselő közjogi szempontból méltatta az uniót. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után báró Feilitzseh indítványára elhatározta a közgyűlés, hogy a beszédeket jegyzőkönybe veszik. Ezután Béldi Ákos elnök a gyűlést lel­­­­kes szavak kíséretében bezárta, s a kö­­­­zönség az emléktábla leleplezését nézte­­ végig szakadó esőben. Pasarek joghallgató alkalmi verset szavalt, mely után Bartók Lajos »Egy a haza“ czimű ünnepi ódáját olvasta fel. Végsorai igy hangzanak: Egy Magyarország áll negyvennyolcz óta, S nincs fegyver egy szivünknek ellene! Erdély, te szent szabadság szülő honja, Áldjon meg a magyarok Istene! Ditrói Nándor egyetemi köri elnök és Szvacsina Géza helyettes polgármester­­ beszéde után az üneplés véget­ ért, s d. u. 2­­ órakor a Lövőház épületében disz­lakoma volt.­­ SZÉKELY LAPOK Marosvásárhelyt, 1898. junius hó 2

Next