Székely Lapok, 1898. november (28. évfolyam, 88-95. szám)

1898-11-03 / 88. szám

4. oldal. A Bogády-féle ügyre nézve előadja, hogy 1893. év őszén feltűnt neki, hogy a jegyző mennyi fát hordatott; a jegyző a hozzá intézett kérdésre azt válaszolta, hogy azért van annyi fája, mert Bogádytól annak ré­szét megvette. A Vitos-féle ügyben előadja, hogy neki a jegyző beszélte el, hogy Vitos Gergelyt felpofozta és előadja ennek részleteit is. Midőn Vitos ezért a jegyzőt bepanaszolta, ez letagadta a tényt és igy felmentetett. Nemsokára értesültem, hogy Vitos a jegy­zőt hamis esküért ezen ügyért feljelen­tette. Vitos Gergely tanú előadja, hogy őt a jegyző megverte; három tanú jelen volt és neki megígérték, hogy ezt be is fogják igazolni. De a bíróság előtt a jegyző mellett vallottak. Erre a jegyzőt és a tanukat hamis esküért feljelentettem, de az eljá­rás beszüntettetek A jegyző neki pénzt ígértetett, hogy vonja vissza a panaszát, de nem fogadta el a pénzt. Vitos Gergelyesé azt vallja, hogy férje rögtön az eset után elpanaszolta neki, hogy a jegyző megverte; a tárgyaláson a jegyző és a tanuk tagadták a dolgot és a jegyző fementetett. Arra a férjem hamis eskü miatt perelje be azokat és akkor a jegyző úr pénzt ígért, a­mennyit a férjem akar, csakhogy panaszát visszavonja. De férjem nem békült ki. Dr Sebess előterjesztést tesz a csikszent­­királyi községi képviselőtestület néhány tagjának kihallgattatására nézve Dr. Fenyvesi. Ezen tanuk mellőzését kéri. A kir. törvényszék ezen tanuk kihallga­tását mellőzi Elnök a bizonyítási eljárást ezzel be­fejezettnek nyilvánítja és felhívja dr. Sebesst vádbeszéde előadására. Dr. Sebess Dénes vádbeszédjében ráutal arra, hogy a jegyzőt mennyi munka ter­vbeli, utal arra, hogy mindazok a vádak, melyeket Vitos az ő védeneze ellen emelt, már fegyelmileg, sőt a Vitos Gergely ügye bűnügyileg is elbíráltattak, tehát a vádlot­tat konokság terheli. Ha igazak lennének a vádak, akkor a panaszos kellene üljön a vádlottak padján. Az egész czikk sértő, majd egyenként tárgyalja a vádakat és védeneze jóhiszeműségét kívánja igazolni. Kérelmezi, hogy az általa feladott tanuk, kik védeneze mellett bizonyítottak volna, ki nem hallgattattak. A czikk szerinte egész sor visszaéléssel vádolja alaptalanul az ő védenezét; már egyszer igazat kapott védeneze, midőn fegyelmi hatósága fel­mentette. Nyugodt abban, hogy az esküdt­szék igazságot fog szolgáltatni védenemé­­nek és elmarasztalja Vitost, valamint a szerkesztőt és kiadót is; ez utóbbi kettő ellen enyhe büntetést kér. Ezután dr. Fenyvesi Soma védbeszédére került a sor, melyet alábbiakban egész terjedelmében közlünk. Tekintetes kb­. Törvényszék! Uraim! Esküdtek! A panaszos ur képviselője imént elmondott vádbeszédében csodálko­zásnak adott kifejezést afelett, hogy a panaszos ur viselt dolgai miért tétettek itt újólag bizonyítás tár­gyává, mikor ezek már fegyelmileg elbíráltattak és védeneze ártatlan­nak nyilváníttatott, csodálkozott, hogy ilyen dolgok elkövetése ese­tén, ha ezek valódiak lennének, hogyan szerepel az ő védeneme pa­naszosként és hogy nem ül a vád­lottak padján. Azon szerencsés hely­zetben vagyok Esküdt Uraim, hogy a csodálkozásban osztozom, magam is csodálkozom, hogy ily előzmények után a panaszos úr hogyan kerülte el mindeddig is a vádlottak padját. Daczára annak, hogy a panaszos úr csodálkozását osztom, védelmi mód­szerét nem követhetem, nem fogom érdekeltséggel vádolni­­— mint a­hogy ő tette — az eskü alatt ki­hallgatott tanukat és nem fogok hivatkozni azon tanukra, kiknek ki­hallgatása mellőztetett, kikről tehát nem tudhatjuk mit vallottak volna és ha kihallgattattak volna ezen a panaszos úr által feladott tanuk, nem szolgáltatott-e volna újabb gyanút a hamis tanúzásra való szer­zés vádjához; nem fogok hivatkozni miként a panaszos úr képviselője tette itt be nem mutatott okiratokra, nehogy az a gyanú merüljön föl, hogy ezen okiratok egyáltalán nem léteznek és az azokra való hivatko­zás csak ügyvédi fogás. Csak tényekre, perrendszerüleg igazolt tényekre fo­gok hivatkozni és meg vagyok győ­ződve, hogy a tények védenczem igazságát bizonyítják. Uraim! Esküdtek! Néhány század tűnt le a minden­­ség végtelen tengerébe, mióta Luther Márton bírái elé idéztetett. A saját meggyőződésének e fanatikus hive tudva, hogy lakolhat életével, ha meggyőződése mellett marad, nem remegett egy pillanatra sem, hanem meg nem tagadva hitét, elveit, meg­győződését, kezét szivére téve, mon­dotta az örökké nevevezetes szava­kat: „Itt állok! Máskép nem tehet­tem, Isten úgy segélyen“. Nem nagy világot mozgató ideák hirdetőjekép került ide a vádlottak padjára az én védenc­em. A Krisztus tanának felkent bajnokát nem a gyű­­lölség, vagy bosszú, nem harag, vagy jogosulatlan becsvágy késztette fellépni a panaszos féktelenségei, túlkapásai ellen. Szelidségét a meg­­botránykozás változtatta elszánt­sággá; pennáját a fájdalom, hogy embertársait a panaszos által el­nyomva, kihasználva, pusztulni látja, tette keménynyé; lelkében a szilárd tudat vert gyökeret, hogy Isten és ember élet kötelessége faluját meg­védeni és midőn ezért őt ide hur­­czolják itt a vádlottak padjáról sem mondhat egyebet, mint amaz nagy reformátor: „Itt állok! Máskép nem tehettem, Isten engem úgy segélyen“. * Esküdt Uraim! Önök hallották, hogy a panaszos urnák legfőbb fegyvere vádjainkkal szemben az ő fegyelmi hatóságának hozott fel­mentő ítélete. Annak a hatóságnak az ítélete, melynek egyik közege és pedig ugyanaz, ki a panaszos ellen a vizsgálatot vezette, hosszú időn át elhúzván az ügyet, azzal védekezik, hogy pártérdek, politikai indokból húzta az ügyet. Hát esküdt uraim! Ha az a felettes hatóság még a fegyelmi eljárás időpontját is a szerint válogatja, a­mint a politika kívánja és ennek nyíltan kifejezést is ad, akkor mit várhatunk attól igazság dolgában. Önök különben ismerik Esküdt Uraim, Csiky Gergelynek remek színművét a „Czifra nyomorúság“-ot. Szerepel benne egy „Poprádi“ nevű ember, ki mint szövetkezeti igazgató tönkremenvén, a szövetkezeti tagok pénzét megtartva a vádlottak pad­jára került, de bizonyítékok elég­telensége czimén felmentetik. Midőn rövid időre reá neki valaki szemre­hányást tesz, hogy nem becsületes ember, büszke önérzettel vág vissza, hogy neki még okmánya is van becsületessége mellett és pedig a felmentő ítélet. Ily büszke önérzet­tel hivatkozik a panaszos úr a fe­gyelmi hatóság felmentő ítéletére. De megfelejtkezik egyről, hogy itt független bíróság előtt áll, melyet nem feszélyezhet semmi fegyelmi határozat, mely előtt nem döntenek a közigazgatás rejtélyes útjain kijárt okmányok, hanem mely étél legjobb, legszentebb meggyőződése szerint, mert panaszos úr, itt nem az ön közigazgatási élelmessége, nem a más utakon szerzett babérai felett, itt az ön becsülete felett ülnek törvényt. * Esküdt Uraim! Gondolkoztak e Önök valaha a szeszbizomány és korcsmálás közötti különbségről. Elmélkedtek-e Önök valaha afelett, hogy valamely község erkölcsi éle­tére milyen jótékony befolyással lehet, ha az esküdt a regalebérlő, a körjegyző felesége szívességből annak bizományosa és szeszt árul, bort árul, sört árul ugyanazon fedél­­ alatt, mely alatt férje a jegyző hi­­­­vatalos teendőit végzi és onnan­­ néhány lépésnyire összeesketi szent­­ házassági frigyre a hozzá forduló­­ párokat. De hisz Esküdt Uraim! Az én vé­­­­denczem hazudott, rágalmazott, hisz hallották Önök a „Csíki Lapok“ 8-ik­ számában a panaszos úr férfias és igaz nyilatkozatát, hogy sem ő, sem neje soha korcsmát nem tartottak. Hát tehet-e védenczem arról, hogy már a „Csíki Lapok“ 13-ik szánéi­ban a felolvasott nyilatkozat­o­­k pontjában A. B. elismeri, hogy a laképületben helyet adott a felesége a raktárnak és bizományos volt. Milyen gyöngéd is e szép szó „bizomány“ ahelyett, hogy durván azt mondaná az ember a „korcsma“. Azután­­mindennek az asszony az oka. De hát tehet-e védenczem arról, hogy a felolvasott okiratok, a kihallgatott tanuk azt igazolták, hogy ez a puritán jellem, ez a fegyelmileg oly tisztára mosott em­ber, nemcsak 1895, hanem egész 1897. februárig adogatta el a szeszt, bort, sört titokban, csempészve, akár a legutolsó kis falunak tönkre­ment korcsmtárosa? Lehet-e véden­c­em arról, hogy ez a kiváló köz­­igazgatási erő még a csempészett áruért kapott pénzről adott nyugtára is reányomja a hivatalos pecsétet? * Esküdt Uraim! A gyakorlati élet­ben bizonyára hallottak már esetet arról, hogy valamely kereskedő érezvén, hogy bukni készül, érez­vén, hogy mindenik hitelezőjét nem tudja kielégíteni, ahoz a módszer­hez fordul, hogy lefoglaltatja a hol­miját jó barátok, vagy rokon által. Az ilyen dolgok, melyek nem tarta­nak igényt arra, hogy a tisztesség legszebb és követendő példái gyanánt állíttassanak oda, rendszerint titok­ban és gyorsan szoktak elintéztetni. A panaszos ur új korszakot inaugu­rál­­­us időt óhajt megteremteni, a­melyben az ily eljárás nyilvános di­cséretben részesül, sőt még esküdt uraim. Önöktől most csak azt a csekélységet óhajtja, hogy Csik-Szt.­­Király érdemes jegyzőjének adjanak elégtételt, mert az én védenc­em azt merte írni, hogy ez még akkor sem egészen tiszteséges dolog, ha ezt egy fegyelmileg becsületesnek nyilvánított jegyző követi el. Pedig­­ a jelen eset nem is oly egyszerű, nem más hitelezőt, nem idegen embert kívánt a puritán panaszos úr meg­előzni, saját kenyéradó községét károsította meg ily alattomos módon. Önök hallották esküdt Uraim, hogy Csikszentkirály községében egy Si­pos Ignácz nevű ember tönkrement, sokan voltak, kik nehezen össze­­kuporgatott filléreiket vesztették el. A panaszos úr nem volt közöttük; per nélkül, végrehajtás nélkül, tör­vényes formák nélkül vette magá­hoz Sipos ingóságait; éjjel , mi­kor a becsületes emberek virasz­­tottak, siratva Síposnál elvesztett pénzüket, ő az éj sötétségét fel­használva marhaleveleket szerzett hogy igazolhassa az igy szerzett ál­latok tulajdonjogát. Faluszerte tud­­ ják, ő legelöl, hogy Sipos bukó félben van, a ki csak teheti, meg­indul, hogy követelését biztosítsa. Csak egy ember van, ki rendíthe­tetlenül áll, csak egy ember, ki saját érdekeit biztosítva látván, , a község érdekében mit sem tesz. És bár a törvény is módot ad neki, hogy biztosítsa a község követelé­sét, ő nem teszi. És midőn az egyik itt kihallgatott tanú felhívja, hogy a jogtalanul elvett ingókat adják vissza, a jegyző úr ezt kereken meg­tagadta, cinikus szavakban adva kifejezést ama véleményének, hogy a község inkább elvesztheti a kö­vetelését, mert hisz a községnek többje van, mint neki. Végre évek múlva utasítják a községet, hogy pereljen e követelés miatt; pereljen a panaszos ellen, ki e község élén áll.­­Szü­kséges-e mondanom, hogy e per soha meg nem indult? Szüksé­ges-e fejtegetnem, hogy a panaszos fegyelmi hatósága ebben sem látott semmi, de semmi vétséget. Csoda-e hát, hogy a panaszos úr elég vak­merő e tény elmondását rágalomnak minősíteni ? * Uraim esküdtek! 82 frt 50 kí­néin sok pénz, nem sok pénz, mi­dőn valamely gazdag ember előkelő, passióiról van szó; nem sok pénz, midőn becsületes, odaadó munka árán szereztetik meg. De horribilis összeg akkor, midőn arról van szó, hogy ez összeg tiszteségtelen után köztisztviselő kezén kallódjék el. Csikszentkirály községe adókezelése körül egy kis baj támadt? A pénz­ügyigazgatóság megvizsgáltatta ez ügyet és meghagyatott a panaszos úrnak, hogy a hiányzó 82 főt 50 ki­fizesse meg. A panaszos úr e meg­hagyás ellen nem fellebbezett. Mi­nek? Van az ilyen ügyek elintézé­sének egy sokkal simább, egysze­rűbb módja. És ez egyszerű út oda vezetett, hogy ez a 82 frt 50 kr a községi számadásokban 1890. évi XXIV. czim 38 tétel alatt kifizet­tettek de nem a panaszos ur által, hanem a község terhére. A pana­­naszos ur már mosolyoghatott a pénzügyigazgatóság naivitásán, mely őt gondolta megbüntetni, de a köz­séget találta és bizonyára úgy okos­kodott, hogy miért fizessen ő, mi­kor a község is fizethet. A kegyet­len sors egyszer máskor az ilyen embereknek sem kedvez. A száma­dások megvizsgálására ép véden­c­em küldetett ki és ez a maga falusi észjárásával nem tudta meg­érteni a jegyző úr közgazdasági bölcseségét, a­mely szerint mindegy akár az ő zsebéből megy a bünte­tés, akár a községéből, mert zseb­zseb , és kifogásolta a tételt. A pa­naszos ur nem csüggedt. Hisz ő jól tudta, hogy apró ajándékok tartják fenn a barátságot. 1891. évi május 31-én baráti, illetve képviselő tes­tületi ülést tartat és azon kimon­datja, hogy a község neki ezen 82 frt 50 kr kifizetését elengedi. Az én papom sem csüggedt. Úgy gon­dolkozott, hogy a körjegyző úr ba­rátai sajátjukból ajándékozhatnak, de a községéből nem. És e baráti sziveséget megfellebezte. A jegyző úr felettes hatósága nem állott a barátok pártjára és nem engedte el a fizetést. A jegyző ur barátjai ak­kor 1892. évi szeptember 13-án újra ülést tartottak és megengedték, hogy a szegény jegyző a 82 frt 50 két részletben fizesse meg, felét 1892-ben és felét 1893-ban. Az első részletet a jegyző ur 1892-ben ki­fizette, azután telt-mult az idő. Jött a tavaszi rügyek korszaka; letelt a nyár perzselő melege; az ősz gyümölcsöt adó szép ideje; a tél fagyasztó hidege. És a második SZÉKELY LAPOK Marosvásárhelyt, 1898. november hó 3.

Next