Székely Lapok, 1899. február (39. évfolyam, 10-17. szám)
1899-02-03 / 10. szám
Marosvásárhely, 1899. február hó 2. Székely Lapok nak ott tanítani; de nem magyarul (?) A magyar tanítónak pedig, ki igazán nagy buzgalommal működött a bukaresti kath. iskolában, talán 30 esztendőnél is tovább, most úgyszólván minden jövedelméből kifosztva, kitették a szűrét. Bukarestben igy szoktak fizetni. Mi lesz tehát ezekből a szegény magyar gyermekekből? — A leánykákat már 9 éves korukban pesztráknak adják, — bevezetése a mihamarább bekövetkező elzüllésüknek, — a fiukat pedig oly korban elszegődtetik holmi legutolsó oláh-műhelybe, honnan nevelés-, vallás- és erkölcsösség nélkül 16—17 éves korukban kikerülve, elfeledték még azt is, hogy magyar szülőktől származtak; nem tudnak sem írni, sem olvasni, sem tisztességes mesterséget; szállingóznak egyik helyről a másikra és végre — elvesznek. így van ez ezer és ezer magyar fiúval és leánynyal. Pedig kár minden csepp magyar vérért, ezerszer kár, amely ott Oláhországban vész el. Kimondhatatlanul fáj a lelkem, tudva, mert láttam, meggyőződtem róla, hogy hány száz magyar szív, tehetséges magyar lélek pusztul abban a mosoch gyomra oláh pátriában, holott nekünk itt a hazában, hajh! de szükségünk volna minden csepp magyar vérre! A legszomorúbb a dologban az, hogy ezt otthon talán nem is tudják , és azért nem is méltatják kellő figyelemre, de nem méltatják figyelemre Oláhországban azok az illettékes körök sem, kiket egyrészt szent hivatásuk emelt arra a magaslatra, honnan kellő áttekintéssel észrevehetnék köteles teendőjük könnyelmű, sovinizmussal jelezhető elmulasztását, másrészről pedig azért, mert a haza által oda kiküldött őrszemek nem egyebek hideg, rideg hivatalos közegeknél, kik csak amúgy képviselik az Anyát és mindent tesznek, csak nem őrködnek annak idegenbe tévedt gyermekei fölött. Könnyű mondani és írni, ezt is tesszük, azt is. Látni akarunk eredményt is. Ilyent pedig látni nem fogunk addig, míg egyházi és politikai hatóság a lusta békesség, az elnéző előzékenység és az idegeneknek sajátságos szerény hajlongások révén iparkodik „nebánts virága“ lenni oly országban, melyben ez bűn és nem egyéb, mint pótolhatatlan mulasztás az odatévedt magyarsággal szemben. Mit szólnának a hazai oláhok, ha ugyancsak úgy bánna velük az ország, mint ahogy lelketlenül, kíméletlenül bánnak a pátriájukban azok a teliszájú panaszoskodók a markuk közt lévő magyarokkal? Mit mondanának a mi oláhaink, ha a mi kormányunknak eszébe jutna őket, mint ahogy magukat így is, úgy is tartják, idegeneknek deklarálni és mint olyanoktól megvonni a jogot, hogy tanult ifjúsága állami hivatalt viselhessen, iskoláztatásukat megnehezíteni stb. stb., mint ahogy ezt a dicsőített pátriában teszik az oláh atyafiak? Mit mondana a mi okvetetlenkedő oláhságunk, ha az oláhval nem törődöm magyar állam egyszerre csak kiábrándulna, s oly kurtán bánnék és oly lelketlenül egy barátságtalan házigazda módjára az oláhokkal itthon, mint ahogy a testvérek ott künn bánnak a szegény, semmi jogot, semmi rokonszenvet nem élvező magyarokkal ? Igen, akkor lenne okuk feljajdulni, s panaszkodni, mint ahogy én feljajdulok és panaszkodom azok helyett a szegény Oláhországba tévedt magyar véreim helyett, kiknek ott se anyagi, se lelki bajaikban panaszra fakadniok amúgy sem szabad, s ha igen, akkor nincs még az sem, a ki őket megértse, hát még a ki megvigasztalja. Egyelőre elég! Egy volt oláhországi plébános, töröd széjjel. Apró léptekkel haladsz hát előre, mérsékelt reménységgel és nagy óvatossággal. Azért a béke lassan halad előre. Lukács László p. v. miniszter bécsi útját szintén a béke érdekében jártnak tartják, habár az ellenzék hajlandó csűr-csavarni a közvélemény megtévesztésére . Felsége ama Lukács p. v. miniszterhez intézett szavából: számitól: az ön szolgálataira tőkét kovácsol a béke ellen. Fejérvári-kabinett ? Egy budapesti kőnyomatos azt a hírt közli, hogy a kabinetalakítással a legközelebbi napokban báró Fejérvári Géza honvédelmi miniszter bízatnék meg és a jelenlegi kabinet három tagja már nem vállal újabb tárczát. Ez a hír megerősítésre vár annyival inkább mert a jelenlegi kabinet együtt maradása ellen komoly aggályok nem merültek fel. A politikai helyzet. Földiekkel játszó égi tünemény: ez izgalmas napokban a béke reménysége is csak ez. Akik tegnap hittek szép szavúnak, csalódottan nézik ma, hogy bízzanak benne ismét holnap. A békekonferálás folyik, tán azért, hogy már megakadjon szerdán, de talán mégis azért, hogy szerencsés eredménnyel végződjék a hét végén. Ki tudja, hogy lesz? Sokan vannak, akik azt hiszik, hogy Polónyi végre is szétbékíti az alkudozó feleket a házszabály reformjára vonatkozó javaslataival, melyeknek megkonczipiálását az ellenzék ő reá bízta. De vannak optimistábbak is, akik még ragaszkodnak jó reménységükhöz. A legelmésebb és legtalálóbb képét a helyzetnek minden esetre Szél Kálmán adta. Úgy nézted ezt a békét, — mondta Széll Kálmán egy képviselőnek, ki tőle a helyzetet tudakolta — mintha valami apró sértesi remeket adtak volna a kezedbe. Csupa porczellán-csipke az egész. Aztán véletlenül belekerültél a nagy tömegbe és tudod, hogy ha csak egy embermeglök vége a portékádnak. És mennyi ember van ott, aki meglökhet! Erősebben fognád, csakhogy azt sem teheted, mert akkor meg magad Székely ipari segélyalap. Vettük az alábbi sorokat: „Tekintetes Szerkesztőség! A marosvásárhelyi kereskedelmi és iparkamara a székelyvármegyék főispánjainak közreműködésével évek óta sok fáradsággal és áldozattal gondoskodik szegény elárvult székely gyermekek neveltetéséről. Főczélja az akcziónak abban áll, hogy a maguk erejére utalt szegény székely gyermekek az Oáhországba való kivándorlástól s egyidejűleg az elnemzetietlenedéstől és elzülléstől megmentessenek. E végből alkalmat nyújtunk nekik idehaza nagyobb iparűző városokban különböző mesterségek tanulására. E jótéteményt a székely nép kellőképp méltányolja s törekszik igénybe venni s igy évről évre szaporodik azoknak a számuk, kik a hazában visszatartattak. Évenként 300—400-ra megy az igy elhelyezett székely gyermekek száma. A magyar kormány jóakaratu támogatása mellett gondoskodunk is valamennyinek a kiképeztetéséről, azontúl azonban, sajnos ez időszerint nem áll módunkban gyámolítást nyújtani, így előre láthatólag a teljesen vagyontalan s részben apátián, anyátlan székely ifjak nehezen fognák önnállóságukat kivívni s az életharczában messze elvetődve talán el is idegenednének szülőföldjüktől. Hogy ez be ne következzék társadalmi gyűjtés utján pénzalapot szándékozunk összehozni, melyből azokat a jóravaló székely iparos ifjakat fogjuk segélyezni, kik az erdélyi részekbe vissza telepszenek. A segélyezés az önálló üzlet megkezdéséhez legszükségesebb szerszámok és munkaanyagok beszerzése erejéig terjed és csak egyszer nyerhető meg. Kiadása iránt a kamara esetről-esetre intézkedik. Czélunk ezzel az erdélyi részek iparának emelésére is hatni s ugyanakkor az erdélyrészi magyarság életerejét is fokozni, a gyűjtést a „Székely ipari pénzalap“ létesítése érdekében több mint egy éve megindítottuk s bár törekvésünk helyesléssel fogadtatott mindendenütt, kielégítő eredményt mégsem értünk el. Most újabb mozgalmat indítván, tiszte lik oldal.