Székely Lapok, 1899. augusztus (39. évfolyam, 62-70. szám)

1899-08-03 / 62. szám

XXIX. évfolyam. 62. szám. Marosvásárhely, 1899. augusztus hó 3. POltITIKAI. TÁL­SADA IlM I fis KÖZGAZDASÁGI LAP. Megjelenik: csütörtökön és vasárnap. Szerkesztőség: Régi Maromvásár-utcza 1. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. Telephon 58. szám. — Felelős szerkesztő: Segédszerkesztő: DRFENYVESI SOMA MÁTHÉ JÓZSEF Előfizetés : egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 korona. Előfizetést és hirdetéseket felvesz a „Székely Lapok“ kiadója: Adi Árpád. ^Telephon 101. szám.^ Mezőgazdaságunk. (X.) A mezőgazdasági foglalkozás, e gazdálkodás, annyi ellenséggel bír, hogy mai nap csak az a gazda­ság fog rentírozhatni, mely üze­mében több oldalú, hogy minél több eshetősége legyen, hogy ellenségei által egyik ágazatában okozott ká­rok másrészről kiegyenlítődjenek; természetes, hogy a sokoldalúságnak is csak akkor vesszük hasznát, ha az oly irányú, mely az illető gazda­ság fekvésének, földje minőségének, egyszóval: az adott viszonyoknak legjobban megfelel. Hogy egy párról meg is emlékez­zünk, a tejhaszonra dolgozó tehe­nészet még ma is egyike a legjöve­delmezőbb gazdasági tényezőknek, feltéve, hogy a tejnek biztos kelen­­dőségi piacza van és és azért nagy haszon az egy vidék gazdáira, ha oly város közelében van, melyben a kormány tej-szakiskolát állított fel, mert igy e vidék gazdái tehenésze­teikben előállított tejüket mindig biztosan értékesíthetik a tejszak­iskolákban. De ezek hiányában is, a tejnek leginkább van vevő kö­zönsége és legkönnyebben túl­ad­ható rajta. Mezőgazdaságunknak szintén fon­tos tényezője a szarvasmarhatenyész­tés ! ... A kormány sokat tett és tesz a szarvasmarha tenyésztés ér­dekében, de mindent ne követeljünk csakis tőle, hanem megyéink maguk is igyekezzenek gazdasági egyesü­letek szervezése által e téren mű­ködni; silány tenyészbikák kiselej­tezése, tenyészállat díjazások, a szarvasmarha tenyésztés érdekében tartandó népszerű felolvasások, ezek azon eszközök, melyek által idővel elérhetőnek véljük, hogy népünk érdeklődni kezdene a szép szarvas­­marhák tenyésztése iránt, kivált ha szép példányai után díjat is nyer. Szükséges lenne behozni, az állami állatbiztosítás intézményét, továbbá a kormány figyelme terjedjen to­vábbra is ki: a tuberkulózis elleni védoltás szigorú ellenőrzésére és e végből a járási állatorvosok szapo­rítására. Széll Kálmán — ki maga is elismert tekintélyes gazda — programmja, eddigi magatartása és nyilatkozatai nem hagynak kétséget az iránt, hogy a mezőgazdaság kívánalmait elha­nyagolni nem szándékozik. Eddig is az volt a bajunk, hogy bizonyos szé­pe­n hangzó frázisok kedvéért e te­kintetben sokat mulasztottunk. Az ipar és kereskedelem föllendülésé­nek, izmosodásának nincs vitálisabb föltétele, mint a jutalmazó piacz!... De lehet-e nálunk fokozódó fogyasz­tást és jutalmazó piaczot viruló me­zőgazdaság nélkül elképzelni? A követett gazdasági politika ered­ményeire nézve semmi sem jellem­zőbb, mint az, a­mit ma lépten-nyo­­mon tapasztalhatunk. Az ipar­fejlesz­tésnek annyi éve után, az egész ország aggódó szívvel leste az ara­tás eredményét. Megtelik szívünk reménynyel és örömmel, mert az eredmény nem volt rész, sőt azt is mondhatjuk, hogy jó. A mi erőnk­nek és gazdagságunknak főforrása ma is a mezők kalásza és ha a mezőgazdaságot elhanyagoljuk, meg­érzi az egész nemzeti élet. TÁRGYA. Még most is keresik... — A Székely Lapok eredeti tárczája. — A gyermeke igy hívta: a papa felesége, az idegenek : „a szép siró asszony“. Annak is, ennek is volt oka reá, de kiváltképpen az idegeneknek, mert ezt azt asszonyt senki se látta soha nevelni. Hanem a­ki látta sirni, az a könnyek alatt egyebet is látott, két ragyogó szemet, a­mely úgy csillogott, akár a sötét éjszakában két gyémánt. Senki se kérdezte , miért sir. Azt mondták : ez olyan siró nyavalya, a­melyből csak a halál gyógyítja ki az em­bert. — Csalódtak. De talán még­sem egészen, azt mondja legalább a szép siró asszony szomorú históriája. * * * Petkó Bálint valahonnan messziről új feleséget hozott magának. — Minek a te? — kérdezte az egyik­­ ember a másiktól.­­ — Hát hogy megaranyozza a napjait. — Szüksége is van a tekintetes kör­jegyző úrnak rá. És elérkezett a nap a mikor a tekinte­tes körjegyző úr be­állított a választottjával. Ott várta a fél falu a vasúti bakter ház mögött. A sínekhez legközelebb állott egy fehér ruhás fiatal leány és egy úni kiné­zésű ember. Az egyik a jövendő asszony­nak, most már mostoha leánya, a másik, leendő veje ura, így mondják. Még tiz nap se telt el, hogy Petkó Bálint és a felesége megjöttek s már is rémitőleg megváltozott minden. A Petkó Bálint há­zánál sirnak, veszekednek, a Petkó Bálint házánál vége a nyugalomnak, a békének. De erről a faluban alig ha tudnak, leg­­fennebb ha valaki éppen be­vetődik a körjegyzőné tekintetes asszonyékhoz. Ez is mit lát ? A körjegyzőnét sírni, a kis­asszony egy idő óta kerüli a parasztokat, ezt meg éppen látni se lehet.­­ Mikor az úr hazajön a hivatalából, az első a­mit kérdez : — Mi történt már megint? A leánya, mintha nem is hallotta volna, nem felel, a felesége se. Ennek meg ereje nincs szólni. — Felelj, ha kérdelek Katinka ! — kérdezze meg a feleségét. És Petkó Bálint megyen megkérdezni a feleségét. Oda állott a háta mögé, meg­simogatta azokat az arany szálakat, a­melyek között úgy nézett ki az a piros szegfű, mint az arany kalászok közül ki­kandikáló pipacs virág. Megfogta a kezét, lecsókolta arczáról a lepergő könnyeket s azt mondta szakgatott alig hallható hangon: — Hát mi soha se lehetünk boldogok ? Szólj ! . . . édesem ! . . . Aztán ő se tudott többet mondani, úgy érezte, mintha egy láthatatlan kéz fojto­gatná. Az ajkai mozogtak, de a szó elhalt anélkül, hogy azt valaki megértené. * * *

Next