Székely Lapok, 1899. december (39. évfolyam, 97-104. szám)

1899-12-03 / 97. szám

XXIX. évfolyam. 97. szám. Marosvásárhely, 1899. deczember hó 3. KÖZGAZDASÁGI LAP. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS Megjelenik csütörtökön és vasárnap. Szerkesztőség. Régi Maromvásár-utcza 1. sz . hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. _______—*■ Telephon 58. szám.—_______ Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő: FENYVESI SOMA MÁTHÉ JÓZSEF Előfizetés: egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 korona. Előfizetést és hirdetéseket felvesz a „Székely Lapok“ kiadója: Adi Árpád. •^Telephon 101. szám.1*® Napilapot a Székelyföldnek. Érdekkörökben kértem alatta a mai székelyföldi lapok munkásgárdáit és barátait, már sokszor képezte megbeszélés tárgyát, hogy a Székelyföldre, hol az erdélyi magyarság zöme lakik, ráférne egy napilap, hogy a székelység kiáltó érdeke immár megkívánja, hogy egy olyan orgánuma legyen, mely ki és befelé egyaránt sulylyal bir, mely sűrűn jelenvén meg, minden rendelkezésre álló eszközzel, kitartóan és ha kell, a legmesszebb menő áldozatokkal szolgálná a székelység elárvult, elhagyatott ügyét. A szó, szó maradt s bár megújult a tanácskozás többször, nem vált testté azon egyszerű okból, mert az anyagi gondok nagy sulylyal estek mérlegbe; mert a magyarnak a vállalkozás nem kenyere s egy napilapnak diadala iránt a vállalkozás kétes kimenetele miatt most is aggályai támadtak. Ezen aggodalom ült arcára mindenkinek, mindenkor, ha egy székelyföldi napilap kérdése fölvettetett. Olybá képzeltem ezeket a különben jó embereket, mint a gyáva katonákat, kik az ellenség közeledtét, sőt pusztítását látják, de nem sietnek fegyvert fogni, mert hát a fegyver drága Nem hitték az előőrsök, — pedig a székelységgel még annyira sem törődött századok óta senki, mint ezek, hogy el lehetne terjeszteni egy napilapot a Székelyföldön, azon oknál fogva, hogy a székelység zöme, melynek érdekét szolgálná és melynek a lap szánva van — végkimerült, akiknek pedig a lap támogatását anyagi viszonyaik megengedné, azok kevesen vannak, s tisztelet a kivételeknek még kevesebben lelkesülnek a közügyért. Így aztán nagyon természetesen háttérbe szorult a köz, a hazafias érdek s dominált továbbra is mindent az önösség, A segíts magadon s az Isten is megsegít szállóige többé nem gyakorolt buzdító hatást ránk, azokra, íme, mikor ennyire jutottunk, hosszas sóhajtozás és tanácskozás után, felveti Ürmössy Lajos egy székelyföldi napilap eszméjét a nyilvánosság előtt. Aggódó honfitársunk, ha tudta volna, hogy itt mi rég rágódunk a kemény dión, bizonyára hozzánk intézi intő szavát s minket ráz föl mélységes közönyünkből, kik már az első hágónál kifogytunk a kitartó erőből. Hozzánk, vagyis a Székelyföld fővárosának zömben s tekintélyben, hírlapírókban is gazdagabb gárdájához, hol a többek között egy XXIX. évfolyamot számláló lap is tekint oly joggal vissza múltjára, mint a „Székely Nemzet“, mely boldog élete pályáján legkevésbbé éppen székely volt. A székelyföld napilapját a székelyfővárosnak kell megteremteni, hol kir. táblája, főügyészsége, kerületi főmérnöksége, anyakönyvi felügyelője, két középiskolája, ipari szakiskolája, leányiskolái, embrióban lévő nőképzője, kereskedelmi akadémiája, tevékeny iparkamarája, kata idegenben. A „Székely Lapok“ eredeti tárczája. Irta: Fried Farkas. Nem a pillanat keserűsége jajdul föl bennem, mikor azt sóhajtom, hogy nincs czudarabb élet, mint a legény élet. Bölcsen tudom, hogy nagyon sokan vannak az ellenkező nézeten. Különösen a házas emberek között. Mindenki maga érzi, hogy hol szorítja a czipője. Még soha sem kóstoltam bele a házas élet paradicsomi almájába, de azért tisztelt Hymen-tánczos urak, cseréljünk! Én este, amint a sutba dobtam apró ekémet, az aczél tollat, haza sietek a meleg otthonba, egy édes csókot váltok az asszonynyal s odaadom az apróságnak a bajuszomat, hogy ránczigálják apró kezecskéikkel. Aztán leülök a tiszta abroszu asztalhoz, a pompás zamata vacsorához. Elbeszélgetünk egy kicsinyég, elolvassuk egymás fölé hajolva az újságokat, aztán lefektetjük a kicsinyeket. A legapróbb előbb elsírja a maga estvéli imáját, aztán megvárja, hogy édesanyja eldanolja az ő altató nótáját, majd felváltva álomba rengetjük s legvégül aztán ... mi is lefekszünk. Önök meg tisztelt járomba fogott urak, siessenek ki a korzóra helyettünk, bámuljanak minden asszonyra, aki mellettük elsuhan és sóhajtsanak egy akkorát, hogy a lelkük szinte utána szakad. Aztán menjenek a pipafüstös, tizedrangú czigánymuzsikától hangos, idegen arczokkal körül tűzdelt vendéglőbe. Boszankodjanak, hogy az abrosz még éppen olyan piszkos, mint amilyen a múlt héten volt, sőt már foltosabb. Veszekedjenek a pincérrel, hogy az étlap már három hete szakadatlan ugyanaz. Várjanak egy órán át, amíg az ételhez jutnak s ha már megkapták, állják ki tartalmi kínját: étel mellett lenni s nem ehetni belőle. Aztán tűnődjenek, hogy most már hova, merre? Haza? Eh, hiszen még csak 10 óra. Kávéházba? Más korcsmába? ! Ez már unalmas. Tegnap is tegnapelőtt is és azelőtt is odamentek. Aztán éjfélután egy órakor azért mégis csak menjenek a kávéházból más korcsmába, úgy a mint holnap és holnapután és azután is megint csak oda fognak menni. Mert nincs hova menniök, hova a szívok vonzaná. Un dorodjanak meg a festett arczu leányok illatszeres csókjaitól s gyomrukban egy pár liter veszekedetten kavargó pécsi borral, lelkükben egy hatalmas csömörrel és oly irtózatos főfájással, hogy elég volna egy ármádiának, valahogy, nagy, merész elhatározással menjenek haza. A magányos, rideg, hideg, barátságtalan hónapos szobába. Keressék a gyufát, de ne találják meg. Vagy, ha megtalálták, konstatálják, hogy gyertya nincsen s a petroleum utolsó cseppje már a tegnapelőtt elfogyott. Aztán jusson eszékbe a sötétben, a hidegben, az ágy szélén ülve a boldog családi otthon. Az édes apa, az édes anya, a Gyuri bátyám, a Pisti öcsém, az Örzse húgom, hogy azok milyen nyugalmasan alusznak s milyen édesen álmodnak s gajdos fővel sírjanak egy rendet. Ne szégyeljék magukat. Nem látja senki. Holnap úgyis megint csak úgy lesz. Nem kell félniük, hogy ez a pár könycsepp lemossa ezt a képet. Aztán mikor hallják, hogy a toronyóra nagy komolyan a hajnali négyet kongatja s leragadó sze-műkrémeket kezd látni, rejtelmes, csúf.