Székely Lapok, 1899. december (39. évfolyam, 97-104. szám)
1899-12-03 / 97. szám
2-ik oldal. naságának legnagyobb zöme, gyárai stb. van és ahonnan következésképpen legbiztosabb reményt nyerhetünk arra nézve, hogy az új napilap nem csak dr. Ollót, hanem egy nagy rrói gárdát csoportosíthat maga köré. A napilap kérdése mindezektől eltekintve különben nagy jelentőségű pusztán a szóban lévő városokra is. Mert hogy rátérjek az Ürmössy Lajos által mintául állított Kolozsvárra, melynek két napilapja van s a harmadik készülőben, Kolozsvárt éppen a lapok tették azzá, ami. Azok harcoltak iskoláiért, rendezéséért, azok csoportosították az erőket, vonzották Kolozsvárra mindazokat, kik használni tudtak bármely irányban Kolozsvárnak. Ettől eltekintve Marosvásárhely nagyságánál fogva, de azon ok miatt is vezérszerepre van hivatva, mert ennek kialakulása a közeljövőben inkább várható, mint a székelyföld bármely más városáé, pláne Sepsi- Szentgyörgyé, mely minden tekintetben a kezdet nehézségeivel küzd éppen azon szerepnél fogva, melyet öntudatra ébredése óta vitt. Marosvásárhely vasúti gócpont s igy a székelyföld legnagyobb forgalmi helye is lesz, hiszen már engedélyezve vannak az Apahida— Marosvásárhely, Marosvásárhely— Segesvár, Marosvásárhely—Szászrégen—Csik-Mádéfalvi vonalak, melyek nemcsak két nagy forgalmú várossal kötik össze, de a székely körvasút végpontján közlekedési viszonyait a székelység felé is megkönnyítik. Marosvásárhely az országos telefonhálózatba is rövidesen belekerül. Ezek az előnyök, még nem minden egy napilaphoz, de sokkal nagyobb biztosítékai annak, mint előre gondolnék. De minek menjek tovább ! Én mint szerény munkája a székelység boldogulásának, miről életemben legtöbbször és legörömestebb Írtam, múló álomképnek tekintem a székelyföldi napilap kérdését még most, bár lelkem szerint meg vagyok győződve és úgy is van, hogy egy székely napilapnak sokkal több létjogosultsága és nagyobb missziója van, mint akármely más hazai lapnak. Itt menteni kell gyorsan, mig lángok martalékává nem lesz, a mi még menthető. Ötszázezer székely, bástyája e honnak már veszendőben, kiket hazafias munkásság hevített, ma már rongyemezbe burkoltan nyomorog, s hogy elrejtse szégyenét, itthon még boldoguló honfitársa előtt, kivándorol. Oh szabaditó! jöjjön el országod bárhonnan, de hamar! Hogy az a szabaditó „a legnagyobb és legjobban elterjedt“ (?) „Székely Nemzet“ből, vagy egy még ismeretlen új lapból pattan-e ki, a jövő titka Én is azzal zárom, mivel Ürmössy Lajos zárta: az elvetett mag előbbutóbb ki fog kelni. Csak aztán későn ne legyen, mert hiában való a segítség, ha nincs kit segíteni. M. J. vigyorgó arcza, lókörmü rémeket és úgy érzik, hogy a szobájuk s az egész világ egy őrült körtánczot jár maguk körül és az agyuk szédül, átkozottul szédül, egy perez és összedől az egész mindenség, akkor dobják szét ruhájukat sietve a szoba minden szöglete felé és félve, fázva, reszketve, vaczogva bújjanak a vékony takaró alá, húzzák a fülük hegyéig és hallgassák, hogy recseg-ropog az a nyomorult ágy itt is, ott is, borzalmasan, magányosan... Jó éjszakát! Édes Istenem, ha én most elgondolom, hogy legény-ember is vagyok és idegenben is vagyok! Elkerekedtem az én ismerős jó vidéki városomból, hol az évek száma megszerezték nekem a „benszülött“ titulust. Miért kerekedtem olyan messziről ilyen messzire? Tudom is én? Az embert ösztöne vezeti némelykor s az ösztönnek csodálatos szimatja van. Ha jól okoskodom, azt hiszem, hogy a nagy por elül menekültem ide — a még nagyobb porba. Hát ez igy szokott lenni. Felcseréljük a rosszat még rosszabbak , ráadásul most keserűeket kottyintok az idegenség örömpoharából. Pedig nem vádolhatom magam azzal, hogy nem igyekszem megbarátkozni ezzel az új világgal, amelybe úgy cseppentem bele, mint a légy a tejbe. Hiszen a tej nem rész étel, nem, de megfulladni benne : egy kicsinyt szomorú mulatság. Van a városban elég sok érdekes dolog, teszem azt, hogy nincs benne érdekesség. Látványosság, az van. Olyan sok szép asszonyt és szép leányt egy bokrétában másutt még nem láttam. És éppen ez az, ami legjobban fáj nekem. Tantalus kínjait sohasem értettem meg tökéletesen Most már értem is. Czudarul erősen értem és kívánkozom vissza a hűtlenül elhagyott városomba, hol mindenkit ösmertem és mindenki ösmert. Hol már nem voltam „jövevény“, kit gyanús szemmel illik nézni. Vasárnap délután van. A hétnek legunalmasabb időszaka még akkor is, ha az embernek van egy-két családi ösmerőse, hol egy uzsona fejében pár órát eltréfálhat. Tán említésre sem szorul, hogy a család fogalma alatt asszonyt és leányt értek. Soha sem szerettem az uzsona kávékat, de most hit alatt vallom, hogy ■ s kettőt is bevennnék, óránként egy kávést kanállal, csakhogy menekülhessek a kávés házi levegőből egy családi otthon tiszta légkörébe, hol nem üldöznek a trágár férfi életek és agyoncsépelt szójátékok. Be szívesen odahuzódnám egy kis leányka széke mellé s mig a mama forgatja az „Uj Idő“-et, elbeszélgetnénk a Szent Genovéváról és Szent Margitról ... De nem mehetek sehova. Itt kell ülnöm a kávéházban s elborongó kedélylyel gondolkodom a régi jó időkről. A kávéházi levegő, a szeletekre vagdalható füst minden embernek véresre marja a szemét, de különösen cudarul az idegenét. Egy könycsepp gyöngyözik elő a szemem szögletében. Talán csak nem az idegenség sajtóba ki a szívemből? Meneküljünk innen! Haza. A magányos garcon-szobába, melyben mindig fázom, akárhogy fűtök. Innen is menekülök, íróasztalomat teleraktam kedves jó ismerőseim arcképeivel, amiket úgy kaptam vagy loptam Ott van közöttük az én édes jó pajtásom, a telkemből lelkedzett, világos nyári ruhában és szellemes arcán a jövendő szomorúság sötét árnyékával. Székely Lapok, Marosvásárhely, 1899. deczember hó 3. T A N Ü GY. Az osztatlan iskola tanitás-terve. — Irta: Földes Géza. — Most, mikor az orsz. közoktatásügyi tanács a különböző iskolák számára lázas sietséggel szerkeszti az új tanítás-terveket, azt hiszem a legfontosabb ezek között az elemi iskoláés az elemi iskolák között is az osztatlan elemi iskoláé. Fontosnak jelzem pedig ezt azért, mert a miniszter a nagyobb tanító egyesületekhez véleménynyilvánítás végett elküldötte az „osztott (hat tanító) elemi iskola tantervét.“ S minthogy a különböző tanító egyesületek véleménye egyáltalában nem nyilatkozott arról, hogy az osztott és osztatlan iskola számára a külön tanítás-tervet szükségesnek tartják-e, felvetem én azt a kérdést itt. Egyáltalán nem törődöm azal, hogy az én véleményem diadalra jut-e, de azt igenis óhajtom, hogy a szakvélemény nyilatkozhassál. Mindenekelőtt engedjék meg, hogy mutassam be, milyen a törvény szavai szerint vagyis a papiroson az osztatlan iskola. Az 1868 38. t.-cz 27. §-a ugyanis azt rendeli, hogy egy tanteremre 60 tanulónál többet számítani nem lehet. Ez a szám azonban nem a tényleg iskolába járó gyermekek száma, hanem a szabály szavai szerint „a járni kellő“ tanulók száma, így tehát a 60 tanuló közé oda kell számítani az esetleg testileg fejletlen gyermeket is, de oda kell számítani azokat is, akiket az iskolai év kezdetén felsőbb iskolába visznek szülei. A törvény szerint tehát a 60-as számnak is a lehető legritkább esetben sikerül összeverődni. Tegyük fel azonban, hogy az osztatlan iskola népesssége 60 tanuló. Ez esetben az egyes évfolyamoknak megfelelelő osztályokba 10—10 tanuló tartoznék, de mivel az első osztály növendékei testi és lelki fejlődésben nagyon is különbözik, az arány már az első évben megzavarodik