Székely Lapok, 1900. május (40. évfolyam, 67-84. szám)

1900-05-01 / 67. szám

2-ik oldal­­ sához. E mellett önálló és értékkel bíró dolgozatok jutalmazását is elha­tározták. Kimondották a szakszerű revízió szükségét és azt, hogy a kölcsön kamatlábai lehetőleg leszállítandók. Ezen értekezleten nem kevesebb, mint 52 intézetnek képviselői jelen­tek meg. A 70 pénzintézetnek, melynek legnagyobb része a Délkeleti felföl­dön virágzik, van : 52,432,918 kor. 46 fill. cselekvő vagyona, a­m­ely­­lyel 361,632,224 korona 82 fillér for­galmat csináltak 1898-ban. Az oszta­lék legkissebb százaléka 5%, leg­nagyobb 14%. A 70 pénzintézetnek összesen 2.320,390 korona tartalék­­alapja van. Haszon czimen kimutat­tak 1.133,377 koronát. Megdöbbentően nagy számadatok ezek, melyekkel tudjuk, minő cé­lokat szolgálnak legnagyobb kitar­tással És a­mi még ennél is két­­ségbeejtőbb, az az, hogy az oláh pénzintézetek közelében lévő ma­gyar pénzintézetek többnyire úgy működnek, hogy a kölcsönt kere­sők tőlük menekülnek és oláh pénz­zel váltják ki magukat a magyar pénzintézetek karmaiból. Igazán kell valamit tenni orszá­gosan , a magyar pénzintézeteknek is jó volna az oláhokéhoz hasonló egyezségre lépni. Kezükben tartják a nemzet erejét, ne dobják a ve­szedelem örvényébe, harangozó vagy a tanító-e a nagyobb úr? A legtermészetesebb pedig az, hogy a vita a harangozói elsőség javára dőlt el, még­pedig az én támogatásommal, mert ha a saját personám elsőségét védelmezem, harangozom bizonyára ökleivel is kész ál­lítása mellett argumentálni. A harangozó­ tekintély ilynemű terrorizmusának ismét az a következménye lett, hogy még ugyan­azon nap estéjén másodmagamat találtam rezidentiában. Az egyik én valók, a másik pedig egy gálámnál 15 évvel fiatalabb­­ borjú. Igenis­­ egy eleven, szép tarka üsző borjú, egy filozófiai tekintettel megáldott borjú. Valamelyes fogalmam lehetett már ak­koriban a tanítói tekintélyről, mert csakis abból magyarázható meg, hogy János bá­tyámnak szemrehányást mertem tenni a tanítói immunitásnak ilyetén durva megsér­téséért. — Mi? Micsoda? h­át parancsolok én abból, ha ő a konyháját felhasználja, ha mindjárt borjú kvártélynak is? Fizet azért neki az egyház? Még megköszönhetném, hogy nem hagy magamra, hiszen oly fé­lénk vagyok! (A jámbor arra nem gon­dolt, hogy így még félénkebb leszek ) Aztán — tudja maga — nem azért rendeltem én ezt a jámbor állatot ide. Lehetetlen eltagadni, hogy az oláh intézetek vezetése olyan, mely a fölvirágzás biztosítékát magában bírja s mi különösen sajnáljuk, hogy az erdélyi magyar intelligen­cia, a melylyel a számot és tekin­télyt illetőleg az erdélyi román ér­telmiség alig hasonlítható össze, nem tud odajutni, a­hová eljutnak a kifelé gravitáló oláhok. Még a nagy zajjal hirdetett szövetkezeti központot sem bírja létesíteni Kolozsváron. Mert nálunk a magyarság csodás közönyösséggel rozsdásodik maradi­­ságába s ha tesz valamit, elsősor­ban önmagáért teszi; másokra csak annyit gondol, hogy azok a nekik nyújtott segítség terhén vér­zenek el. Vájjon az oláhok veszedelmes tö­rekvése sem rázza föl mély ál­mából ? M. Székely Lapok, Marosvásárhely, 1900. május hó 1. H I R K­K. színe, biztató jel — jövőre. A kaszárnya tája már 5 órakor tele volt várakozókkal, hogy szokásos hajnali kö­szöntő utján a bandát végig kisérjék. Végre megdöndült a nagy dob, utána ébresztőt pergetett a sok kicsi, miglen be­­lezúgott a sok rézinstrument. Hangja mesz­­sze elverődött. Elkapta a hajnali refir és megkopogtatta vele az alvók ablakát. Ébredjetek! Május elseje, a lombok ün­nepnapja köszöntött be. Ébredjetek! Álmosan fut ki az ágyból, kitől csak le­het és néz a tovasiető banda után, mely­nek andalító hangjait vissza-visszahozza a szellő, köszöntésképpen. Ezalatt halad tovább a tömeg és nő lép­­ten-nyomon. Hajnali álom nem ringatja tovább, m­ir szabadba siet, a­ki él. Katonák köszöntése után cigánybandák jönnek tarka egymásutánban, minden­kel­­elhegedi­li az ő nótáját. Az üdvözlet be­költözik a városba. Boltok ajtai előtt föl­­zeng a nóta és cseng a korona, melyet kö­szönetül a cigány markába csúsztat a bol­tos. Ez is elhal. Nyomában szűkölködök kérő hangja kel. Üdvözletet árulnak szegények, hogy könyörületet keltsenek. A nap már forró sugarakat szór a zárt falak közé. Fojtó melegsége elöl ki a sza­badba kívánkozik mindenki. Ki a szabad­ba, hol a madarak danája hirdeti tovább az Ur nagyságát. M. — Katonai előléptetések. A ki­rály a honvéd gyalogságnál a következő­ket léptette elő: Hofbauer Istvánt vezér­őrnaggyá Szegedre, Jávorréti Lajost ezre­dessé és a 23 ik gyalogezred parancsnokává Nagy-Szebenbe, Tóth János kezelő tiszti vizsgát tett törzsőrmestert hadnagy kezelő tisztté. A 9-ik honvéd huszárezrednél Öt­vös Imre századost őrnaggyá és egyben a 7-ik lovas ezredbe osztályp­­rancsnokká Pá­pára. Az orvosi karban dr Bodó Sándor fő­orvost ezredorvossá Besztercére. — Búcsú lakoma. A 62. gy. ezred tisztikara lovag .Steinberg János tiszteletére ma este a tiszti kaszinóban fényes lako­mát rendez, hogy elbúcsúzzék régi ezre­desétől, ki már e napokban átköltözik uj állomás helyére Lincbe. — Jönnek a színészek. Beré­­n­y­i Miklós Kr­recsányi megbízottja a mai napon bérletek szerzése czéljából váro­sunkba érkezett. A társulat május 2-án éjjel 11 órakor fog megérkezni. Első elő­adás pénteken 4-én : S u 1­a­m­i­t­h bérlet­­szünetben. Szombaton másodszor S u 1­a­­mith. Ajánljuk műpártoló közönségünk szives figyelmébe a társulatod melynek csak tömeges látogatás és pártolással nyújthatunk némi kárpótlást azért a nagy áldozatért, melyet most másodszor hoz érettünk. Bérletárak 24 előadásra: Páholy 160 korona, zsölyeszék az első 6 sorban 48 korona, elsőrendű földszinti zártszék 38 korona, másodrendű földszinti zártszék 28 korona. — Nyugalmazott honvéd tisz­­ tek. Wagner honvéd őrnagyot — kit gyászos betegsége miatt a napokban szál­lítottak szerető családi köréből a Lipót­ — Május hajnala. Virágtól, daltól illatos tavasz legszebb napja ma mosollyal köszöntött. A fülemile hangos csattogással üdvözölte a zöld lomb után erdőt kereső­ket. Kora hajnalba benépesü­l erdő­mező. Ifjú és agg duzzadt mellel szívta magába az ozondús hajnali levegőt. Május elseje, üdvözöllek! E köszöntés szállt szájról szájra. A so­kaság hazatértében zöld gályákká­ ékesí­tette fel lakását; a szemérmes leányka, ki csak sejtette ifja titkos epedését, zöld ga- l lyát kapott üdvözletül ... A reménység mintha tán istállóm nem volna . . . Hát miért? Hogy tán tanítsam? Für­­medtem rá boszosan. Amit aztán erre a kérdésemre válaszul nyertem­, az teljesen elég volt a harangozom padagógiai zseniá­lisának konstatálására. Oh­én szamár! Hogy tudtam még gondolatban is rosz­­szulni, amit­e Disterwég lélek cselekszik. Azt mondá, hogy a borjúnak kvártély vál­toztatásában semmi más indok nem ve­zérelte, mint a gyermekek és az én drága egészségem felett érzett aggodalma. Fél­tett bennünket a m­eg­fagy­ás­tó­l! „Hát nem tudom én még azt, hogy ahol több az állat, nagyobb a melegség?“ Bizony csak azóta tudom ! S múltak a napok. A borjúnak arczáról (pardon pofájáról) olvastam le a csendes megelégedést, mintha azt mondta volna, hogy: „Jó minékünk itt lakni!“ Elmúlt a tél, eljött „Gyümölcsolló boldogasszony“ is, amidőn azon kijelentésemre, hogy ta­nítványaim fejébe több tudomány már be nem fér, megtörtént az ekszámon, magára hagyatván a csehi-i egyetem polgárai tu­dományos niveaujának symboluma — a borjú. Történt pediglen ezen esemény három­szor három évvel ezelőtt. Bizony Csehin — csehül vagyunk.­­•

Next