Székely Lapok, 1900. november (40. évfolyam, 168-184. szám)
1900-11-01 / 168. szám
XXX. évfolyam. 168. szám. Marosvásárhely, 1900. november hó 1. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP. Megjelenik: hétfő, kedd, csütörtök —4- es szombaton. -F Szerkesztőség : Régibarom vásár-uréca 1. szám, nova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. . Kéziratok nem adatnak vissza. —Telephon 58. szám. Felelős szerkesztő: Segédszerkesztő: FENYVESI SOMA MATHÉ JÓZSEF Előfizetés : egy évre 16 kor., félévre 8 kor. negyedévre 4 korona. Előfizetést és hirdetéseket felvesz a .Székely Lapok kiadója: Adi Árpád.5? Telephon. 10I. szám. 1r— I Memento. A fák lombkoronáját söpri az őszi szél, sárgult levelek zizegve hullanak alá a föld porába. Temet a természet. Az emberek borús hangulattal nézik az elmúlás szomorú emlékét. Minden elmúlik... Tekints csak az élet golgotája felé. A népes temető mit bizonyít? Minden elmúlik. Az elmúlásnak emléknapja van ma. A részvét melege a ködös, nedves temetőbe hajtja az élővilágot. Beszakadt sírok felhantolódnak, az ősz virágaiból koszorúk lesznek. Gazdagok, szegények elszorult szívvel keresik fel a sírhalmokat, melyek alatt elhunyt szeretteik hamvai pihennek. Itt a temetőben elsimul minden ellentét; megfér az élő holtak világában : gazdag a szegénnyel egy helyen. Mert urnak és szolgának, hatalmasnak és gyöngének, ifjúnak, aggnak egy jelszava van ma: Memento. Mindenki megrendül a mély gyász- tól: a gazdagság földi varázsa gyöngül, a szegénység, büszkeség törő hatalmával kibékül az ember, a hatalom fegyvere kihull kezünkből és gyöngeségünk tudatában közeledünk Istenhez, aki egymaga világít be a holtak birodalmába, nyújt vigaszt az elmúlás örök némaságáért, a földiektől való elszakadásért — országában. Népes a temető. Mécsek kisér- i teties világánál járom körül a siro- kát s mikor a sok gyászolót látom, j hálaérzet kell szivemben, a miért nekem még nincs halottam. Amott mély gyászban özvegy asz- Iszony térdel. Fájdalom tükrözik az-cáról. Élettársától szakította el a halál. Távolabb serdülő ifjak zokogása kel. Apjuk csitítja, de végre ő is könybefull. Siratják a hitvest, az édesanyát. Árvaság gyásza száll az én szivemre is, részvéttel gondolok siratott veszteségükre. Itt fiatal pár térdel. Szivük reményét, gyermeküket siratják. Veszteségük nagy. Akiért élni akartak, csak a halál birodalmában kereshetik föl. Ide vonzott mindenkit az övé. Lám milyen kegyetlenül hatalmas a halál, s fájdalmas birodalmában mégis megkönnyülnek a fellázadt szivek. Mintha levetkőzné itt gyarlóságát az ember s egy más gondolatvilágba szállván, megerősödött hittel sietne levetkőzni gyarlóságait. Hite szárnyain keresi az élet és halál urának igéiben vigasztalását. És im feltalálja mindenki, a kiért élni kell, hogy halála ne legyen örök, s elmúlásában égi kegyelmet nyerjen. Megjelenik az egyház itt is; vigasztaló szavával enyhíteni a fájdalmat, éleszteni a hitet. Halottak napja van. Mindenütt pusztulás nyomai láthatók. Elmúlik minden, de romjain ismét feltámad az élet. Memento. A tengerész jegyese. . — A Székely Lapok eredeti tárcája. Louis Collas után franciából E. S. (Folytatás.) 4 Amikor a holttestét a többi elesettek holttestével együtt a közös sírba dobtuk, hol már várta őket az elsülyedt fregatt, pár percig mozdulatlanul állottam a fedélzeten, s néztem mint csapódnak össze a hullámok a sír fölött, valósággal föl kellett ébresszenek merengésemből. Egész után kisért ez; a megölt angol tiszt képe gyakran megjelent előttem, s valahányszor visszaemlékezem reá, fájdalmasan gondojok arra a szemrehányásra, melyet sápadt arcából kiolvastam. Valóságos csoda volt, hogy megnyertük a csatát, de hajónk az igaz, hogy tönkre ment. Oldala fölhasadozott, a vitorlák szét- rongyolódva lógtak le az egyetlen égnek , meredő árbocán. Sok pénzbe került a kijavíttatása. Lassan megérkeztünk Saint Melóba, hol leírhatatlan lelkesedéssel fogadtak, de az ünneplés engem hidegen hagyott, folyton csak arra a szerencsétlen fiatalemberre gondoltam, kinek én okoz-ttam korai halálát. Ha újra kellene kezdenem azt az életet, nem kezdeném olyan könnyelműen , de nem is küzdöttem többet kalózhajón.............. ezután csak békés zászló alatt vitorláztam. A „Vulkán’ nem volt többé használható állapotba, de idejét is múlta az ilyen kai landolnak. 1814-ben a császárság megdőlt, ! s a béke megköttetett Franciaországgal. ! Ezután egy igen kiterjedt tengeri keres- \ I kedelem korszaka nyílt meg. A szárazföldi zár igen nagy kárt okozott Franciaország- | | nak, különösen a gyarmat árukban állott be igen nagy szükség s igy kik először szállítottak, óriási nyereményre tettek szert. Ekkor történt, hogy egy magkereskedő is megbízott, hogy egy hajó rakománnyal is Plymuthba mentek. Egy angol kereskedő részére volt ez küldve, ki a Trafalgári ütközetben elvesztette mindkét lábát s igy kénytelen volt kereskedelemmel foglalkozni miből tisztességesen meggazdagodott. Kik háború alatt mint ellenségek küzdöttek egymással szembe, hamar kibékülnek, ha a fegyvert leteszik. Sir Belfast és köztem csakhamar a legjobb barátság fejlődött ki, kölcsönösen elbeszéltük harci élményeinket arról az időről, mikor mint ellenségek küzdöttünk egymás ellen. Üzlete a Plimuthi kikötőbe volt, de a városon kívül épített villájába lakott, hová engem is meghívott. Épen asztalhoz akartunk ülni, mikor az ajtó kinyílik s egy szép fiatal leány lépett be, kinek arcán meglátszott, hogy valami nagy bánat nyomja lelkét. Merően nézett a semmiségbe, valami borzasztó valóról látszott gondolkozni. — Nem láttál semmit, Jenny ? kérdőzír Belfast. — Nem, atyám, felelt ő lemondástért hangon, pedig épen ma egy éve ment el. — Reméljünk, leányom, hisz tudod, a tengerész élete nagyon alá van vetve a körülményeknek. !