Székely Lapok, 1901. december (41. évfolyam, 97-105. szám)
1901-12-01 / 97. szám
XXXI. évfolyam 97. »-zóna. Marosvásárhely, 1901. deczember hó 1. Megjelenik: Csütörtökön és Vasárnap. Szerkesztőség: Bv. ref. koll. nyomda (Benkő L.), hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Szerkesztőségi telefonszám 137. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: Dr. Szász Károly K33 Előfizetés: egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed évre 3 kor., egy hóra 1 korona. Előfizetést és hirdetéseket felvesz Benkő L. (ev. ref. koll. nyomda.) Kiadóhivatal telefonszám 161. Bizonyosságok. (Dsk.) Akárhogyan csűrik-csavarják a dolgot bizonyos oldalakról, világos tény az ország el nem vakított, gondolkozni tudó közvéleménye előtt az, hogy az ország dolgai jól és rendes mederben folynak. Semmi nagyobb bizonyságot nem tudnánk erre fölmutatni, mint a fölirati vita folyamát és eredményét, egybevetve a pénzügyi exposéval. Míg a fölirati vita folyamán — különösen Széll Kálmán és oly momentuozus, mint jogos önérzettel teli beszédei folytán — kiderült az a szellemi fensőség, mely méltán nézheti le irányzataival a részben hazafiatlan, részben okvetlenkedésben tetszelgő frázisgyártó ellenzéki ellenvetéseket, addig az ország anyagi erejének teljességéről a pénzügyminiszter kérlelhetlen bizonyossággal bemutatta döntő próbáját a szabadelvű párt s az annak kebeléből alakult kormány áldásos működésének. A miniszterelnök első felszólalása a Házban napnál világosabban rásütötte az ellenzékre az igaztalan, alaptalan vádaskodás bélyegét, második felszólalásában, a főrendiházban alkalmat kapott, (amit aztán gyönyörűen ki is használt) arra, hogy az igazi liberalizmusnak úgyszólván apológiáját fejtse ki — s végül harmadik felszólalása a vita bezárása után a nemes önérzet fényes elégtétel-vétele volt, szemben az oktalan s még politikailag sem megengedhető szószátyárkodásokkal. Ami azonban csak azok előtt, kik a külső csillogástól elvakítva nincsenek, tűnt föl, az két momentum, melynek messze kiható hordereje van: az egyik az, hogy bár Széll most is a közös vámterület híve, nem vonakodott kijelenteni, hogy a vámügyi különválás nagyobb és állandóbb csapást mérne Ausztriára, mint miránk. Intés ez az osztrák pártoknak, hogy ne feszítsék túl a hurt s ne számítsanak arra, hogy Magyarországot közgazdasági meghódolásra lehet kényszeríteni. A miniszterelnök beszédének másik nagy feltűnést keltő részlete az volt, melyben a hármas szövetség mellett emelt szót s visszautasította azokat az aggodalmakat, mintha bizonyos nagynémet ábrándok mögött a német birodalom kormánya állana. A miniszterelnök beszédének eme része általános helyeslésre és méltatásra talált a német sajtóban. Az ország gazdasági és pénzügyi helyzetéről tiszta bizonysággal, kerülve minden sallangot, altatást, Lukács pénzügyminiszter festett igaz és örvendetes képet. Mert a költségvetést kísérő beszédjéből nyilvánvaló bizonyság lett, hogy a nyomasztó közgazdasági helyzet ellenére nemcsak visszaesés nem mutatkozik a jövő év előirányzott bevételeinél, hanem ellenkezőleg, a régibb években észlelt emelkedés folytatódását helyezi kilátásba az előirányzat. Fontolóra véve azt a körülményt, hogy a múlt évek költségvetései jelentékeny nagyságú lappangó fölöslegeket tartalmaztak, valóban számítani lehet arra, hogy az előirányzat a jövő évben is be fog válni. De valamint a pénzügyi politikánknak lényeges elemét tevő lappangó fölösleg már 1900-ban kisebb volt, mint az előző években, valószínűnek látszik, hogy a folyó évben, valamint a következő évben, ismét kisebb lesz, mint 1900-ban volt. Ez a felfogás sugallta bizonyára a pénzügyminiszternek azokat a komoly intelmeket, melyekkel a képviselőháznak a szigorú takarékosságot szívére kötötte. Az utólagos megszavazások és póthitelek lehető elkerülése kell, hogy törvényhozásunk és kormányunk komoly vezérelve legyen. Ilyen bizonyságokkal szemben az ellenzéki meddőségek még csak ama bizonyos kis egeret sem képesek világra hozni. Marosvásárhely népokreatág-ügye, ii. Tovább folytatván vizsgálódásomat, úgy találom, hogy Marosvásárhely iskoláztatási viszonyai a 12—14 éves korú tankötésekre sem kedvezőbbek, sőt határozottan rosszabbak. Hiába vannak itt polgári fiú- és leányiskolák s gimnáziumok, a 12—14 éves gyermekek közül aránylag legtöbb kiszorul az iskolából. Abban a korban maradnak tehát ezek támasz és vezetés nélkül, mikor a segítségre legnagyobb szükségük van s az ismereteknek épen azt a quantumát kénytelenek nélkülözni, mely az ő munkás és földmivelő életkörülményeik között is fölötte szükséges. Ugyanis az életben értékesíthető ismeretek híjjával nőnek fel. Az elemi tudásból igen csekély rész marad meg az élet számára, különösen, ha nem pótolgatják. Mennyivel szomorúbb viszonyok között nőnek fel azok, akik még elemi iskolába sem jártak, — kimutattam, hogy ezeknek száma 589. Nézzük csak, hogy állunk az ismétlő tankötelesekkel? Ismétlő tanköteles (12—14 éves) gyermek van az első kerületben 581 fiú, 228 leány, a második kerületben 279 fiú, 214 leány, a két kerületben 810 fiú, 442 leány összesen 1252. Ebből jár: a polg. fiúiskolába 203 fiú; a rkath. polg. leányiskolába 108 leány; az ev.ref. polg. leányiskolába 153 leány; az ipariskolába 118 leány; a rkath. gimnáziumba 26 fiú; a ref. kollégiumba 83 fiú, összesen 430 fiú 261 leány. Csakhogy ebből is 109 leány idegen s így tulajdonképpen ismétlő tanköteleseink közül 430 fiú és 152 leány részesül oktatásban. Ezek számának levonása után 380 fiú és 290 leány ismétlő tankötelesünk marad, akik ismét nem részesülnek semmiféle oktatásban. Ha az óvodákból kiszorult 563 fiú, 336 leány, az elemi iskolákból kiszorult 235 fiú és 354 leány és végre az ismétlő iskolákból kiszorult 389 fiú és 290 leány számát összeadjuk : 978 fiú és 980 leány, tehát összesen 1958 olyan tankötelesről számolhatunk be, akik nem részesülnek semmiféle oktatásban. Nyomorúságunkat semmi sem bizonyíthatja jobban, mint e tény. Mikor az ország