Székely Lapok, 1902. január (42. évfolyam, 1-9. szám)
1902-01-02 / 1. szám
közjogi ellenzékeskedésnek rekedt trombitáin telekürtöli az országot, hogy ilyen meg amolyan harczra készül az országvesztő, hazaáruló törekvések ellen! A szabadelvű párt az új esztendőben sem enged egy jottányit sem Magyarország jogos igényeiből, de egy csöppet az ország jogos kötelmeiből sem, melyek a becsület, a józan érdek, a jóllét, a fejlődés szempontjából nem engedhetik meg a sötétbe való ugrást. Inkább világítson nekünk az éltető napnak koronként el-elhalványodó sugara, mint az ingoványokon felbukkanó lidércztüzek téveteg fénye! Tartózkodással hát igen, de aggodalommal nem köszöntjük az újévet, a mikor olyan biztató szózatok hangoztak felénk a kormányzat magas polczáról, mint ezen az évfordulón. — Nincsen nekem a világon Szebb újévi imádságom, Mint az, hogy az Isten áldjon. Folytatta Józsi. — Ez uj esztendőben Szivem azt kívánja, Hogy édes szüleimét Az Isten megáldja. Utána György: Az újévnek ünnepén, Nagy örömet érzek én, Érd meg sokszor e napot, Vig legyen minden napod. Negyediknek Dezső: — Asztalunkon a kenyér Két kezed munkája. Verejtéket hullajtál Minden darabjára. Isten után minekünk Más pártfogónk nincsen, Kenyérosztó kezedet Áldja meg az Isten. A kisebb leány, Anna jött a sorban: — Mikor a nap felkel, Mindig munkába’ lel. A mikor elszórja Utolsó sugarát: Akkor is, akkor is Mindig munkába’ lát. Ezer áldás szálljon Munkás két kezedre, Hogy a fáradságot Soha se érezze. Alig hogy végezte, folytatta Irén: — Mint hogy átöleli A fát a folyóba, Még a pintyőke is Éneket zeng róla: Én is úgy karollak, Úgy ölellek által, Szerető szivemnek Szerető lángjával. És végül befejezte Lajos: — Álmomban az éjszaka Arany kocsin jártál, Még a madár se vol Hét hófehér paripáda Uj esztendő hajnalán Én csak azt kívánom Teljesedjék be az a s Az a fényes tündérüh Annyuk ott állt mellettük szemmel. Minden rigmus utál dúl ki a szeméből. Alig hoc meg nem rikatott. Azután pedig sorba csókolti után. Az ártatlan gyermekek átcsillant lelkünkön az ur békés nak már csak ennyit mondtunk — Boldog uj évet! De ez volt minden. Oh mert e hitben tete, mindennél erősebb remény az ur jóságától várt jövendő há nik oldal Székely ügyek. Hogy székely kongresszus. Kilencz székelyföldi orsz. képviselő: Bedő Albert, Benke Gyula, Dániel Gábor, Fejér Antal, Györffy Gyula, László Mihály, Molnár József, Székely György és Ugron János a székely kongresszus rendezése tárgyában értekezletet hívott össze. Az értekezlet ez évi január 16 án délután 5 órakor lesz a képviselőházban. Az értekezletre a kongresszus rendezésére legilletékesebb egyesületek elnökségeit hívják meg, nevezetesen: az Országos magyar gazdasági egyesület, az Erdélyi közművelődésügyi egyesület, az Erdélyi gazdasági egyesület, az Erdélyi Kárpát egyesület, a Székely Társaságok és a Székely egyesület elnökségeit. A cél az, hogy a székelyföldi országgyűlési képviselők és a nevezett egyesületek vezetőférfiai együtt beszéljék meg a rendezendő kongresszuson tárgyalandó legfontosabb és legaktuálisabb kérdéseket; hogy a kongresszus oly dolgokkal foglalkozzék arra Székely Lapok, hivatott előadók előterjesztései alapján, melyek ez idő szerint végre is hajthatók s végre is hajtassanak. A székely kongresszus vezető férfiúinak — szerintünk — nagyon kell vigyázniok arra, hogy minden kérdés lehetőleg már előzetesen alaposan megvitatva és tisztázva kerüljön a kongresszus elé, csak igy lehet felkelteni az összes illetékes körök érdeklődését s csak igy lehet elvárni, hogy a kongresszus elé kerülő kérdések ne maradjanak a kérdéseknek, hanem végre-valahára meg is oldásának. Törvényhatósági élet. A vármegye. Búcsú és beköszöntő. Vármegyénk alispáni székében beállott személyváltozás folytán kedden deczember hó 31-ik napján történt meg a vármegye központi hivatal vezetésének átadása, illetve átvétele a volt és a jelenlegi alispán között A délelőtt folyamán az egybeállított tevékenységi kimutatás alapján az egyes központi előadóknak kiosztott ügyek vétettek számba és pedig egyenkint a még fel nem dolgozott ügyiratok oly meglepő eredménnyel, mely páratlanul áll egy ily nagy ügyforgalommal bíró hatóságnál — mert mindössze egy pár ügy ment át elintézetlenül az új alispán L' ’kodási időszakába. Ezután a pénztár átadása történt meg szintén példás rendben, miközben a délelőtt eltelt. Délután két órakor vonult a vármegye tisztikara a közigazgatással szervi kapcsolatban álló helyi hatóságok tisztviselőivel az alispáni hivatalos helyiségbe, elbúcsúzni a vármegye szeretett alispánjától és tisztelegni az ujjon választott alispán előtt. Désy Zoltán távozó alispánhoz, Barabásy Ferencz árvaszéki elnök intézett a búcsúzók nevében keresetlen szavakban, de az őszinte szeretetet és ragaszkodást annál inkább magában foglaló gyönyörű beszédet felsorolva a távozó alispán bokros érdemeit, melylyel a vár bomlott összhangot be és kiemelve kiváló a vármegye ügyeit a tette. Köszönetet mondott bánásmódért és tapintaten azt részesítette, ebben is további sikerek fogságot kívánva, hiti közben zárta be beszé Meghatottan válaszol köszönetét fejezvén ki ragaszkodásáért és azok buzgó munkásságáért, működését és feladatait igen megkönnyítették. Majd e vármegye tiszhetség, rátermettsége tekintetében példánykép ígéri, hogy attól nem továbbra is együtt fog ! A nagy nemzeti feladatok ! Zugó éljenzés követte nyalásu beszédét, mely ut tól kézadással vett búcsú Ezután Hajdú Elek fe Farkas Albert uj alispá egész tisztviselői kar tvábbi teendők végzése és megoldása közben, kéri, tehetségeit a példás vezeti támogatása körében az fejtse ki. Farkas Albert alispán a lrányt röviden vázolva, ír mond köszönetet s egyben , támogatását kérve, magát ajánlja. Lelkes éljenzés zárta bedélyes aktust. Bizottsági tagok. Megyében a múlt hó 23-án tartósági közgyűlés a közigazgsban megüresedett helyekre Gsongvay Lajos, id. Éltető Lajos és dr. Kemény Ákos biát választotta meg. A központi választmányi Marosvásárhely, 1901