Székely Lapok, 1903. március (43. évfolyam, 49-73. szám)
1903-03-01 / 49. szám
2-ik oldal Székely Lapok, Maros-Vásárhely, 1903. márczius hó 1. A maros-vásárhelyi takarékpénztár ma tartotta XXXIV. évi rendes közgyűlését az intézet főtéri palotájában. Megemlékeztünk volt korábbi számunkban, hogy ez a régi erős intézetünk nagy reorganizálás előtt áll. A reorganizálás hatalmas munkájának alapkövét a mai közgyűlés tette le a megváltoztatott alapszabályokban és az annak alapján megválasztatott új igazgatóságban. Az összegyűlt részvényesek a közgyűlés vezetésére egyhangú lelkesedéssel Sándor János főispánt kérték fel, ki az elnöki széket elfoglalván, gyönyörű beszédben nyitotta meg a közgyűlést, utalván beszédében arra, hogy noha az idei mérleg tetemes veszteségi egyeneggel zárul, ez nemhogy csüggesztő, de épen biztató jelenséget és feltétlen garanciát képez a jövő hatalmas fellendülésére, mert jele annak, hogy az intézet vezetői felelősségük teljes tudatában a legnagyobb szigorral jártak el a vagyonbírálat körül. A kormánybiztos lelkes és mindenkit megnyugtató szavai után a közgyűlés — melynek jegyzőkönyvének vezetésére dr. Bedő Sándor jogtanácsos, hitelesítésére pedig Tauszik B. Hugó, Csontos Olivér és Deák Lajos kérettek fel — minden vita nélkül fogadta el a zárszámadást és kevés hozzászólás után tárgyalta le és állapította meg a jogtanácsos által előterjesztett alapszabály módosításokat. Ezek után a megváltoztatott alapszabályok alapján az új igazgatóság és felügyelő-bizottság megválasztása következett. Egyhangúlag közfelkiáltással beválasztottak az igazgatóságba: Sándor János főispán, gr. Haller György, ifj. dr. Solymossi László, gr. Teleki Arthur, Bürger Albert, Bodolla Ferencz, Farkas Hermann, Csíki F. Károly, Bucher Károly, Petelei Márton, Gáspár Antal és Winkler János. A felügyelő-bizottságba : Dr. Kozma Jenő, Schwartz Zsigmond, Fischer József, Petrás Géza, Horváth József, Gyulai Kálmán és Csíki Miklós. A választások megejtése után Sándor János vármegyénk főispánja a tőle már megszokott közvetlen meleg szavakkal mondott köszönetet a részvényeseknek a megnyilvánult bizalomért, kifejezést adva annak, hogy a most megválasztottak díszes névsora biztos garantiáját képezi a jövőnek. Deák Lajos pedig a részvényesek köszönetét tolmácsolta a lelkes kormánybiztos előtt, aki székely kormánybiztosi hivatásának igazán magaslatán áll akkor, amikor széleskörű elfoglaltatása daczára erős tudását széleskörű ismereteit és vasakaratát ennek a régi nagy közgazdasági hivatással bíró intézetnek szentelni hajlandó. A közgyűlés a főispán lelkes éljenzésével és teljes megnyugvással oszlott szét. Úgy halljuk, hogy Bucher Károly az intézet régi derék vezéri igazgatója a közelebb elmúlt évek nehéz munkája alatt megrongált egészségi állapotára tekintettel az uj Igazgatóságtól , nyugdíjazását fogja kérni és helyét Winkler János az egész erdélyi részek legelsőbb rangú pénzügyi kapacitása foglalja el, Eötvös Károly városunkban. Örömmel értesülünk és hozzuk a nagyközönség tudomására, hogy a helyi ev. ref. leányiskolának márczius hó 7-én az Erdély szálló dísztermében Gróf Toldalagi Lászlóné vezetése alatt tartandó „közvacsoráján“ Eötvös Károly is jelen lesz és érdekes felolvasást fog tartani. Eötvös Károly felolvasása, kit városunk közönségének még nem volt alkalma meghallgathatni — mindenesetre egyik legkimagaslóbb pontja lesz az amúgy is igen érdekes programnak, s akik Eötvösnek gyönyörű irálylyal, kitűnő humorral és nagy tudással tartani szokott felolvasásairól csak hírből is hallottak, azok bizonyára nem fogják elmulasztani a kínálkozó és eseményszámba menő alkalmat megragadni, hogy az Eötvös felolvasását élvezhessék, így tehát a program ezen egyetlen pontja is biztosítja a jótékonyczélű est sikerét, mely iránt különben is általános az érdeklődés. Református felolvasó estély. Ritka szép élvezetben volt része annak a nagy közönségnek, mely tegnap délután a szorongásig megtöltötte a ref. leányiskola tágas nagy termét. A biblia nevezetes eseményei kerültek ez alkalommal a sablonos felolvasások helyett bemutatóra vetített képekben. Tóthfalusi lelkész magyarázó felolvasása mellett egyenként jelentek meg a besetített teremben a biblia nevezetes eseményei. A képeket, melyek meglepő szépek, tiszták és világosak voltak, Weinrich Soma helyi derék fényképész állította elő szkioptikonnal. A nagyközönség a gyönyörű élvezetért hálás elismeréssel jutalmazta a jeles fényképészt, ki önzetlen buzgósággal és áldozatkészséggel a tegnapi ref. felolvasó estély sikerét ugyszólva megteremtette. A bibliai képek után még saját készítményü s igen sikerült fényképeket is mutatott be Weinrich, melyek nem egyszer a meglepetésen kívül élénk derültséget is keltettek, midőn a közönség társadalmunk egy-egy alakját ismerte fel. Mint halljuk, ilyen előadások még lesznek a tavasz folyamán. Tóthfalusi lelkész a közönség élénk helyeslése mellett mondott köszönetet a nyújtott élvezetért Weinrich fényképésznek, a felolvasó estély első pontját Szabolcska néhány újabb szép vallásos költeményének felolvasása és Halmágyi Juliska IV. p. o. tanuló ügyes szavalata képezte. A szinügypártoló egylet közgyűlése. A mi rég nyugvó szinpártoló egyletünk évi rendes közgyűlését márczius hó 4-én d. u. 4 órakor fogja megtartani a városi tanácsház dísztermében. Amint értesülünk, az egylet eddigi elnöke Mikó Árpád ny. főispán ezen tisztét tovább nem akarja megtartani és így elnökválasztás szüksége forog fenn. Ezen nagyfontosságu egylet élére igen kívánatos, ha egy erős kezű, munkás, agilis ember kerül, aki új életet hozzon ebbe az egyesületbe, mert bizony kár a színházépítés kérdését egészen elejteni, és pusztulni hagyni már meglévő vagyonát. Márczius I. A kemény és hosszú tél után, mely kíméletlenül fogyasztotta el sok sok él fáinkat, jól esik kiírni annak a hónapnak a nevét, amely garancziát nyújt urnak és parasztnak egyaránt afelől, hogy a hasábfák, kőszenek és másféle tüzelő anyagoknak szezona lejárt s megérkezett — az éjszakai hidegek kínos próbálkozásai daczára is — a rügyfakasztó kedves tavasz, melynek annyi kellemes szórakozása van. Ma délután már a footballozók is megkezdik próbarúgásaikat, hogy a matscheken mentői ruganyosabb izmokkal repíthessék 20—30 méterről be a kapuba a labdát. A katonazenekar újból elkezdte játékait, a Széchenyi téren; a korzó megnépesült a téli ruhák lekerültek a testről, vékonyabb, élénkebb színpompája, olykor szecessziós színezésű ruháknak adva helyet, amelyben a szem nagyobb gyönyörűségét leli, mint a legnehezebb himalája és asztrahán, 500—600 koronás bundákban. S mindezt márczius 1-ének köszönhetjük. Ingyenes előadás. A vasárnapi, márczius 1-i ingyeneselőadások szaval: Zsejki Ferencz polg. isk. tanuló; felolvas: tudnivalók az állami anyakönyvekről czimmel Mokkai Samu tanító, székely társ. tag; énekel: zenekisérettel ifj. Czászár Ferencz szak. isk. tanuló; szaval: Herschkovits Aladár koll. tanuló. Előadás kezdete d. u. 4 órakor, a szokott helyen. A „zöld“ szász izgató ügye. A hírhedt „zöld“ szász izgató Schroff Hermant esküdtszékünk, amint olvasóink bizonyára emlékszenek — 1 évi államfogházra ítélte. Tegnap foglalkozott ügyével a kir. kúria, amely Tarnai János biró előadása alapján a Schroff semmiségi panaszát elutasította, büntetését azonban 10 havi államfogházra szállította le. Tisztviselők öröme. Mielőtt a várva-várt fizetésjavítás legalább az állami tisztviselőket megörvendeztette volna, a városi tanács számvevőségéről atyailag gondoskodtak, hadd legyen legalább nekik örömük. Amint értesülünk ugyanis a hivatalos órákat naponta d. e. 8—12 ig, d u. 2—8 óráig osztották be. Hát ez magyarul megmondva emberkínzás. Vagy nem győzi el az az aszály a rá rótt munkát és akkor megfelelő munkaerőről kell gondoskodni, vagy gyönge erők is vannak — mert hogy jók vannak azt tudjuk — és akkor azokat újakkal kell kicserélni, de egy egész munkás, kötelességét jól végző tisztviselői kart, pláne olyan fizetés mellett, aminőt ott a bijnokok és írnokok kapnak most egyszerre agyonkinézni nem lehet, nem szabad. Hisszük, hogy a hivatottakban megdobban a szív tisztviselőtársaik iránt és ezt a sérelmes intézkedést mielőbb megváltoztatják. Követ kérnek. Az Aranka utcza lakói egy szerkesztőségünkhöz intézett levelükben elpanaszolják, hogy az adókat, közterheket viselik, de nem kapnak semmit érette és gyermekeik a nyakig érő sorban nem tudnak iskolába menni. Hát sajnos, biz ez így van, de nemcsak ott, hanem a város sok más helyén nevezetesen külvárosain, s míg a polgárság boldogabb része aszfalton sétál, a másik hal belé a sárba. Nem sok reményük van, hogy egyelőre segítve legyen ezen az állapoton, mert a város szegény. Kérjük azonban a mi erélyes derék polgármesterünket, vegye figyelembe a mi ily irányú felszólalásunkat, mert azok közvet.