Székely Lapok, 1903. december (43. évfolyam, 275-298. szám)
1903-12-01 / 275. szám
2-ik oldal. Székely Lapok, Maros-Vásárhely, 1903. deczember hó 1. az alispán oly melegen üdvözölt engem, hogy bár odafenn nehéz feladatok várnak, eljöttem, hogy személyesen vegyek búcsút s tolmácsoljam a vármegye közönsége iránt mindenkor érzett bensőségteljes hálámat, kellemesen lep meg, hogy a törv. hat. bizottság annyi jeles tagját üdvözölhetem. Az alispán érdemeimre hivatkozott. Hát igen. Én is azt tartom, hogy a közig minden ágazatában szerzett közvetlen tapasztalatom volt alapja újabb elhivatásomnak s én kötelességemnek tartottam elfogadni a megbízatást, mert szükséges, hogy minél több gyakorlatiember legyen fenn, ki a vidéki viszonyokat ismeri, tolmácsolja. Büszke vagyok rá, ebben van az erőm. A külső vármegyei szolgálat minden ágán végig jártam. Itt, Maros-Tordában kezdtem, itt tanultam a munkát és lelkesedést, a vármegyei élet akkori nagyságaitól. Most midőn e szolgálatra szélesebb terem van, hive maradok a vármegyei intézménynek tovább is. Egy munkás élet tapasztalatait megtagadni nem lehet. Búcsúzni azért nem is akarok. A fa bármily magasra nyúlik is föl, gyökerei a földhöz kötik vissza, engemet pedig azokhoz az intézmények és emberekhez, akikkel együtt dolgoztam. Jól esik, hogy a távozás e reám nézve nehéz percében biztosítanak szeretetük és támogatásukról, mert most még nagyobb örömmel és lelkesedéssel állok a közig, reformkérdés és várm. tisztviselők fizetés ügyének szolgálatába Végül Isten áldását kívánta a vármegyére és a székelységre, melynek ő is egyik fia. A lelkesedéssel fogadott beszéd után Berzenczey István az ellenzék nevében (Micsoda „hatalmas“ ellenzék az, mely egy Földnélküli Jánosnál nem kap arravalóbb meghatalmazottat?) szólt az államtitkárhoz, mire Sándor János kijelentette, hogy politikai ellenfeleivel sem akart soha ellenséges viszonyban élni, s jól esik, hogy ezt most itt elismerik. A tisztelgés után Sándor János a főispáni szobába vonult vissza.* A kölcsönös szívélyes üdvözletek megszűnni nem akaró, s az érző és látó szemekből olykor könnyeket is facsaró jelenetei után nagy tömegben járultak az államtitkár elébe búcsú tisztelgésre a különféle küldöttségek és testületek. Elsőnek a vármegyei és városunkban székelő állami hivatalok főnökeinek tisztelgését fogadta az államtitkár, György Pál, a főnökök érdemdús doyenjének vezetése alatt, ki bensőségteljes szavakban üdvözölte őt. Az államtitkár igen melegen válaszolt nekik, kifejezést adván, hogy hű, becsületes, derék munkatársaiul ismerte őket eddig s nagy erkölcsi elégtételére fog szolgálni, ha a rövid együttműködés alatt közösen ápolt magvak termőfákká lesznek. E küldöttségben részt vettek a pénzügyigazgatóságon kívül a tanfelügyelőség, a posta és távirda, az államépítészeti hivatal, az iparfelügyelőség és az ipari szakiskola vezérférfiai. Ittának a ref. főtanoda és a Gecse-intézet küldöttsége jött. Gr. Tholdalagi László főgondnok üdvözölte az államtitkárt, kire az alma mater, melynek növendéke volt, egyre fokozódó büszkeséggel tekint, s kérte, hogy a Gecse-intézet felosztásra kerülő tőkéjéből új hatáskörében biztosítsa a kollégiumot megillető részt. Sándor János poetikus visszaemlékezéssel biztosítván jóakaratáról a főtanodát, azt a jelentős kijelentést tette, hogy valamint dr. Gecse, a nemes emberbarát e városé és e vidéké volt, gondja lesz arra, hogy nagy alapítványainak anyagi hasznait is ezen vidék élvezhesse legnagyobb részben. Gr. Tholdalagi ezt megelőzőleg a megyei gazdasági egylet nevében is üdvözölte őt, mint akit az egylet reorganizálásában oroszlánrész illetett meg. Aztán az ügyvédi kamara küldöttségét vezette Csongvay Lajos elnök, ki hosszabb beszédében az ügyvédi kar jelenlegi sanyarú helyzetéről is szólalt, s Sándor Jánoshoz, mint nem annyira az igazságügy , mint az igazság emberéhez fordult, kérve orvoslást, az államtitkár kijelentette, a legmelegebb elismerő szavakkal a helyi ügyvédi kar iránt, hogy élénk figyelemmel s hatáskörétől telhető jóakarattal kíséri az ügyvédek helyzetének javítását. Most jött a legnagyobb, összetételében, a ragaszkodás hevében a legmeghatóbb tisztelgés Kisküsküllő menye tvhatósági bizottsága és tisztikara. Több, mint ötvenen voltak. Vezette őket a mostani főispán: dr. Kemény Ákos, az alispán. Csathó Gábor, a tisztikar színe java, birtokosok, honorácziózok, egyszerű emberek eljöttek, hogy soha meg nem csorbuló szeretetük, becsülésük melegével köszöntsék azt az embert, ki közülök fölment a magasba, de a ki hosszas, közös munkálkodás alatt szivet is cserélt velük. Az üdvözlet rövid volt, a válasz is — de annál szivrehatóbb. A kik jelen voltak, soha sem fogják elfeledni, mert az igazi munka érdemeit méltányló benső hálának annál szebb megnyilatkozását nem láthatták soha. A Székely Társaság küldöttsége járult elő ezután. Dr. Kömöcsy József tartalmas és talpra esett üdvözletére a székely szív mélységekben dús forrásaiból vett nyilatkozattal felelt az államtitkár. Ha tettei nem bizonyítanák is, e nyilatkozatából is meggemződést meríthetünk, hogy a távolból, a magasból is velünk örül örömeinkben, velünk sír fájdalmainkban a lelkes munkánkban összekapcsolódik az ő erős keze. Utalt arra is, az őszinte elismerés hangján, hogy a szívéhez nőtt székely kérdéseket leghívebb munkatársának , dr. Koós Mihálynak gondos, ernyedetlen kezeibe tette le s igy azok az általa elvetett mustármagokból életerős fákká válnak. Utolsónak Szászrégen város képviselőtestületének nagyszámú küldöttsége tisztelgett. Fromm Traugott polgármester ékes német szavakkal üdvözölte az államtitkárt, ki erre még ékesebb magyar beszédben mondott köszönetet. Ezzel a fölemelő tisztelgések véget értek és jött déli egy órakor a díszlakoma. Ez volt igazán fénypontja a másfél napos ünnepségnek. Nem a sablonos főispáni installácziók potyabankettje, hanem a meglehetős busás árak mellett is egy igazi spontán megnyilatkozása annak a közszeretetnek, melyreAndor János a maga megbecsülhetlen munkásságával fölküzdötte magát. Ott volt ezen a fényes banketten mindenki: politikai ellenfél, hű barát, a pap, katona, bíró, kliens és ügyvéd, együtt örvendezendő a derekasan teljesített munka győzelmének. Különösen jóleső érzéssel láttuk azt, hogy Sándor Jánost azok is ünnepelték nagyszámú megjelenésükkel, akiket az ellenzéki táborba szorított a hit, az elvakultság, vagy pedig az érdek. Ez is följegyezhető a tegnapról tanulságául a jövőre. Az is följegyezhető azonban elismeréssel, hogy a Transsylvánia zsúfolt asztalainál (közel 400-an lehettek ott) olyan mintaszerű rend és kiszolgálás uralkodott, az ételek és italok oly finom, hőminőségben lőnek fölszolgálva, ami bármely fővárosi vendéglősnek is becsületére vált volna. Ne feledkezzünk hát meg a fiatal Lorbeer dicséretéről sem. A fényes és kedélyes bankettet a szép felköszönők tették még ízesebbé. Sándor I János magas szárnyalású toasztban a királyt éltette, s aztán külömböző szónoki alakzatok, sőt olykor figurák fölhasználásával minden felköszöntő az ő soknemű érdemeire szólott. Mindenik szónok kapott pointet ez alapon. Az államtitkár után Farkas alispán a vármegye nevében az államtitkárra, — dr. Bernády polgármester gr. Tisza kormányelnökre, Oroszlán István a városi, Erősdy Sándor költői szépségű beszédben a vármegyei tisztikar nevében az államtitkárra ürítettek poharat. Kellemes meglepetésül dr. Kemény Ákos a kisküküllői főispán mint követendő példaképpen szolgáló elődjére köszöntött, mit Csathó Gábor alispán lelkes üdvözlete követett. Karácsony Márton apát a főispán fenkölt lelkű nejére köszöntött. Arendt Lajos ezredes tisztja volt a legkedvesebb. A népszerű ezredes magyarul csak annyit mondott: Éljen Sándor János ! Dr. Kabdebó Ferencz a szabadelvűpárt elnöke a manapság egyetlen erős erdélyi államférfimra, Deák Lajos a Casinó nevében annak elnökére, Csongvay Lajos az ügyvédi kamara nevében, dr. Fenyvesi Soma ragyogó ékes szólással a szabadelvűpárt vezéralakjára köszöntöttek. Könnyű kitalálni, hogy mindezen tesztek az államtitkárra szólottak, ki végezetül egyszerűségükben megható szavakkal mondott búcsút az illusztris társaságnak. Hangsúlyozta, hogy a lelke mindig nálunk marad, de munkájának erejét a haza és ebben a székelyföld előhaladására szenteli, nem keresve sem családi, sem más érdeket . . . Aztán szétoszlottunk.................. Jön-e még egy olyan ember hozzánk, mint Sándor János ? ! SZÍNHÁZ. „Niobe." Kétszer adták „ Niobe“-t, de egyszer sem érdemes beszélni róla, mint darabról. A mi meséjében — már ha ilyenről beszélhetünk — jó , az ki van lopva a szellemes angol bohózatból, — a többi rész unalmas, értéktelen, tartalmatlan hülyeség. A zenéjéből pedig egy ütem sem vonzó — s ami talán dallamosabb volna, az is azt a föltevést kelti a lélekvándorlás tana szerint, hogy szerzője fiatalabb korában tolvaj szarka volt. Az előadás ennek daczára kitűnő volt s a szereplők megkísérelték a lehetetlent: élvezhetővé tenni a bosszantó ostobaságot. Különösen P. Szepesy Szidi mozgott elevenen, s énekelte szépen a semmit. De azért a darab vele született aszkórban »ie&-»ie&-bukott! MI ÚJSÁG?! 1903. november 30. Őszi éj. Ezer meg ezer csillaggal kiverve Ragyog az ég,felettünk. Se hang, se nesz nem hallik e mély csendben szeretni vágyik hévvel ifjú lelkünk.. . A táj rezgő ezüstfényben ragyog. Szeretni késztenek a csillagok ... Ezer meg ezer csillaggal kiverve Ragyog az ég felettünk. Sötét fellegcsoport gomolyg előre És elfödi az eget. Elhuny a sok csillag, szerelmünk őre, S eszünkbe jut, csalódik, aki szeret. Elalszik a fény röpke perez alatt, Sötét az éj, miként a gondolat ... Sötét fellegcsoport gomolyg előre És elfödi az eget...