Székely Lapok, 1903. december (43. évfolyam, 275-298. szám)

1903-12-01 / 275. szám

2-ik oldal. Székely Lapok, Maros-Vásárhely, 1903. deczember hó 1. az alispán oly melegen üdvözölt engem, hogy bár odafenn nehéz feladatok várnak, eljöttem, hogy személyesen vegyek búcsút s tolmácsoljam a vármegye közönsége­­ iránt mindenkor érzett bensőségteljes há­lámat, kellemesen lep meg, hogy a törv. hat. bizottság annyi jeles tagját üdvözöl­hetem. Az alispán érdemeimre hivatkozott. Hát igen. Én is azt tartom, hogy a közig min­den ágazatában szerzett közvetlen tapasz­talatom volt alapja újabb elhivatásomnak s én kötelességemnek tartottam elfogadni a megbízatást, mert szükséges, hogy minél több gyakorlati­­ember legyen fenn, ki a vidéki viszonyokat ismeri, tolmácsolja. Büszke vagyok rá, ebben van az erőm. A külső vármegyei szolgálat minden ágán végig jártam. Itt, Maros-Tordában kezdtem, itt tanultam a munkát és lelkesedést, a vármegyei élet akkori nagyságaitól. Most midőn e szolgálatra szélesebb terem van, hive maradok a vármegyei intézménynek tovább is. Egy munkás élet tapasztalatait megtagadni nem lehet. Búcsúzni azért nem is akarok. A fa bármily magasra nyúlik is föl, gyö­kerei a földhöz kötik vissza, engemet pe­dig azokhoz az intézmények és emberekhez, akikkel együtt dolgoztam. Jól esik, hogy a távozás e reám nézve nehéz perc­ében biztosítanak szeretetük és támogatásukról, mert most még nagyobb örömmel és lel­kesedéssel állok a közig, reformkérdés és várm. tisztviselők fizetés ügyének szolgá­­­­latába Végül Isten áldását kívánta a vár­megyére és a székelységre, melynek ő is egyik fia. A lelkesedéssel fogadott beszéd után Berzenczey István az ellenzék nevében (Mi­csoda „hatalmas“ ellenzék az, mely egy Földnélküli Jánosnál nem kap arravalóbb meghatalmazottat?) szólt az államtitkár­hoz, mire Sándor János kijelentette, hogy politikai ellenfeleivel sem akart soha el­lenséges viszonyban élni, s jól esik, hogy ezt most itt elismerik. A tisztelgés után Sándor János a főispáni szobába vonult vissza.* A kölcsönös szívélyes üdvözletek meg­szűnni nem akaró, s az érző és látó sze­mekből olykor könnyeket is facsaró jele­netei után nagy tömegben járultak az ál­lamtitkár elébe búcsú tisztelgésre a külön­féle küldöttségek és testületek. Elsőnek a vármegyei és városunkban székelő állami hivatalok főnökeinek tisztel­gését fogadta az államtitkár, György Pál, a főnökök érdemdús doyenjének vezetése alatt, ki bensőségteljes szavakban üdvö­zölte őt. Az államtitkár igen melegen vá­laszolt nekik, kifejezést adván, hogy hű, becsületes, derék munkatársaiul ismerte őket eddig s nagy erkölcsi elégtételére fog szolgálni, ha a rövid együttműködés alatt közösen ápolt magvak termőfákká lesznek. E küldöttségben részt vettek a pénzügy­igazgatóságon kívül a tanfelügyelőség, a posta és távirda, az államépítészeti hivatal, az iparfelügyelőség és az ipari szakiskola vezérférfiai. Ittának a ref. főtanoda és a Gecse-intézet küldöttsége jött. Gr. Tholdalagi László fő­gondnok üdvözölte az államtitkárt, kire az alma mater, melynek növendéke volt, egyre fokozódó büszkeséggel tekint, s kérte, hogy a Gecse-intézet felosztásra kerülő tőkéjé­ből új hatáskörében biztosítsa a kollégiu­mot megillető részt. Sándor János poetikus visszaemlékezéssel biztosítván jóakaratáról a főtanodát, azt a jelentős kijelentést tette, hogy valamint dr. Gecse, a nemes ember­barát e városé és e vidéké volt, gondja lesz arra, hogy nagy alapítványainak anyagi hasznait is ezen vidék élvezhesse legna­gyobb részben. Gr. Tholdalagi ezt megelőzőleg a me­gyei gazdasági egylet nevében is üdvözölte őt, mint a­kit az egylet reorganizálásában oroszlánrész illetett meg. Aztán az ügyvédi kamara küldöttségét vezette Csongvay Lajos elnök, ki hosszabb beszédében az ügyvédi kar jelenlegi sa­nyarú helyzetéről is szólalt, s Sándor Já­noshoz, mint nem annyira az igazságügy , mint az igazság emberéhez fordult, kérve orvoslást, az államtitkár kijelentette, a leg­melegebb elismerő szavakkal a helyi ügy­védi kar iránt, hogy élénk figyelemmel s hatáskörétől telhető jóakarattal kíséri az ügyvédek helyzetének javítását. Most jött a legnagyobb, összetételében, a ragaszkodás hevében a legmeghatóbb tisztelgés Kisküsküllő menye tvhatósági bi­zottsága és tisztikara. Több, mint ötvenen voltak. Vezette őket a mostani főispán: dr. Kemény Ákos, az alispán. Csathó Gá­bor, a tisztikar színe java, birtokosok, ho­­norácziózok, egyszerű emberek eljöttek, hogy soha meg nem csorbuló szeretetük, becsülésük melegével köszöntsék azt az embert, ki közülök fölment a magasba, de a ki hosszas, közös munkálkodás alatt szivet is cserélt velük. Az üdvözlet rövid volt, a válasz is — de annál szivrehatóbb. A kik jelen voltak, soha sem fogják el­feledni, mert az igazi munka érdemeit mél­tányló benső hálának annál szebb meg­nyilatkozását nem láthatták soha. A Székely­ Társaság küldöttsége járult elő ezután. Dr. Kömöcsy József tartalmas és talpra esett üdvözletére a székely szív mélységekben dús forrásaiból vett nyilat­kozattal felelt az államtitkár. Ha tettei nem bizonyítanák is, e nyilatkozatából is meg­­gemződést meríthetünk, hogy a távolból, a magasból is velünk örül örömeinkben, velünk sír fájdalmainkban a lelke­s munkánkban összekapcsolódik az ő erős keze. Utalt arra is, az őszinte elismerés hangján, hogy a szívéhez nőtt székely kérdéseket leg­hívebb munkatársának , dr. Koós Mihálynak gondos, ernyedetlen kezeibe tette le s igy azok az általa elvetett mustármagokból életerős fákká válnak. Utolsónak Szászrégen város képviselő­­testületének nagyszámú küldöttsége tisz­telgett. Fromm Traugott polgármester ékes német szavakkal üdvözölte az államtitkárt, ki erre még ékesebb magyar beszédben mondott köszönetet. Ezzel a fölemelő tisztelgések véget értek és jött déli egy órakor a díszlakoma. Ez volt igazán fénypontja a másfél na­pos ünnepségnek. Nem a sablonos főispáni installácziók potya­bankettje, hanem a meg­lehetős busás árak mellett is egy igazi spontán megnyilatkozása annak a közsze­retetnek, melyre­­Andor János a maga meg­­becsülhetlen munkásságával fölküzdötte magát. Ott volt ezen a fényes banketten mindenki: politikai ellenfél, hű barát, a pap, katona, bíró, kliens és ügyvéd, együtt örvendezendő a derekasan teljesített munka győzelmének. Különösen jóleső érzéssel láttuk azt, hogy Sándor Jánost azok is ünnepelték nagy­számú megjelenésükkel, akiket az ellenzéki táborba szorított a hit, az elvakultság, vagy pedig az érdek. Ez is följegyezhető a teg­napról tanulságául a jövőre. Az is följegyezhető azonban elismeréssel, hogy a Transsylvánia zsúfolt asztalainál (közel 400-an lehettek ott) olyan mintaszerű rend és kiszolgálás uralkodott, az ételek és italok oly finom, hőminőségben lőnek fölszolgálva, a­mi bármely fővárosi ven­déglősnek is becsületére vált volna. Ne feledkezzünk hát meg a fiatal Lorbeer di­cséretéről sem. A fényes és kedélyes bankettet a szép felköszön­ők tették még ízesebbé. Sándor I János magas szárnyalású toasztban a ki­rályt éltette, s aztán külömböző szónoki alakzatok, sőt olykor figurák fölhasználá­sával minden felköszöntő az ő soknemű érdemeire szólott. Mindenik szónok kapott pointet ez alapon. Az államtitkár után Farkas alispán a vármegye nevében az államtitkárra, — dr. Bernády polgármester gr. Tisza kormányelnökre, Oroszlán István a városi, Erősdy Sándor költői szépségű beszédben a vármegyei tisztikar nevében az államtitkárra ürítettek poharat. Kellemes meglepetésül dr. Kemény Ákos a kisküküllői főispán mint követendő példaképpen szol­gáló elődjére köszöntött, mit Csathó Gábor alispán lelkes üdvözlete követett. Karácsony Márton apát a főispán fenkölt lelkű nejére köszöntött. Arendt Lajos ez­redes tisztja volt a legkedvesebb. A nép­szerű ezredes magyarul csak annyit mon­dott: Éljen Sándor János ! Dr. Kabdebó Ferencz a szabadelvűpárt elnöke a manapság egyetlen erős erdélyi államférfimra, Deák Lajos a Casinó nevében annak elnökére, Csongvay Lajos az ügyvédi kamara nevében, dr. Fenyvesi Soma ra­gyogó ékes szólással a szabadelvűpárt ve­zér­alakjára köszöntöttek. Könnyű kitalálni, hogy mindezen tesztek az államtitkárra szólottak, ki végezetül egyszerűségükben megható szavakkal mondott búcsút az il­lusztris társaságnak. Hangsúlyozta, hogy a lelke mindig nálunk marad, de munkájának erejét a haza és ebben a székelyföld elő­­haladására szenteli,­­ nem keresve sem családi, sem más érdeket . . . Aztán szétoszlottunk.................. Jön-e még egy olyan ember hozzánk, mint Sándor János ? ! SZÍNHÁZ. „Niobe." Kétszer adták „ Niobe“-t, de egyszer sem érdemes beszélni róla, mint darabról. A mi meséjében — már ha ilyenről be­szélhetünk — jó , az ki van lopva a szel­lemes angol bohózatból, — a többi rész unalmas, értéktelen, tartalmatlan hülyeség. A zenéjéből pedig egy ütem sem vonzó — s a­mi talán dallamosabb volna, az is azt a föltevést kelti a lélekvándorlás tana szerint, hogy szerzője fiatalabb korában tolvaj szarka volt. Az előadás ennek daczára kitűnő volt s a szereplők megkísérelték a lehetetlent: élvezhetővé tenni a bosszantó ostobaságot. Különösen P. Szepesy Szidi mozgott ele­venen, s énekelte szépen a semmit. De azért a darab vele született aszkór­­ban »ie&-»ie&-bukott! MI ÚJSÁG?! 1903. november 30. Őszi éj. Ezer meg ezer csillaggal kiverve Ragyog az ég­,felettünk. Se hang, se nesz nem hallik e­ mély csendbe­n szeretni vágyik hévvel ifjú lelkünk.. . A táj rezgő ezüstfényben ragyog. Szeretni késztenek a csillagok ... Ezer meg ezer csillaggal kiverve Ragyog az ég felettünk. Sötét fellegcsoport gomolyg előre És elfödi az eget. Elhuny a sok csillag, szerelmünk őre, S eszünkbe jut, csalódik, aki szeret. Elalszik a fény röpke perez alatt, Sötét az éj, miként a gondolat ... Sötét fellegcsoport gomolyg előre És elfödi az eget...

Next