Székely Lapok, 1904. július (44. évfolyam, 148-174. szám)
1904-07-01 / 148. szám
2-ik oldal közepes számú közönség tetszésével honorált is. Elsősorban Bátosit kell említenünk, ki a czímszerepben erőteljes öntudatosságának egész mértékét vitte a színpadra, s méltó partnerét, Hervay Erzsit, ki napról - napra nagyobbakat lép a művészet felé vezető Jákob létrán szépségben, kellemben és alakító képességben. Kitűnő volt — mint mindig, — Gulyás a szatirikus költő szerepében, finom és soha az Ízlés határain túl nem csapongó komikumával, nemkülönben Soproni Ervin (Gyuri) a maga zamatosan szerelmes nyerseségében. A többiek is hol szép, hol kevésbbé szép keretben illeszkedtek össze a darab menetében, kiki Istenadta tehetségei és bájai szerint. Szóval jó előadás volt, melyhez hasonló jókat kívánunk közönségünknek és a társulatnak egyaránt. * Szerdán a „Hajdúk hadnagya“ ment, zónában, a szokott sikerrel, jó ház előtt. Valósággal a „Százezer gyönyörűséghez“ czimzett japáni gésa ház elevenségét, pezsdüléseit forgatta előttünk az animirozott személyzet. Különösen pompás volt Gulyás, ki ötletességének dús kincsesházát pazarul szórta szét. Gyönyörűen énekelt s — bárki is ne higyje — kedvesen mókázott Halász Ede. Dalban tetszetős és szép volt G. Székely René, s még a jégcsap Jászai Mariska is kezdett olvadozni egy szezon végén, dermesztő szépségének izmos kereteiből. Szörajk is olvadékonyabb volt, mint rendesen, a kis Lévayt pedig egy óriási csokor annyira meghatotta, hogy fenomenálisan beletánczolt a távolba. Manfred, meg még egyszer a mezők kalászait, hogy azoknak aranynyá sárgult szeme ne peregjen ki a kaszacsapások súlya alatt. Magyarország legnagyobb részében, a lankás hegyoldalakon, a délibábos rónán Péter és Pál napjával kezdődött az aratás, a legszebb, a jegédesebb mezei munka. Sok ezer kaszapenge vág bele a termőföldek aranykalászos rengetegébe, messzire hallatszik a jókedvtől áradó szívek vidám dala. Gyűlik a gabona, a mindennpi kenyér, az élet, a mely, ha nem is nagyon sok az idén, de mégis csak valami, mégis csak élet. Péter és Pál napja alkalmából tegnap a r. kath. templomokban csöndes mise volt. MI ÚJSÁG?" 1904. junius 30 A tengerparton . . . A tengerparton vár a csalnak ; Ma mellettem vagy még, de holnap Szárnyukra vesznek a habok. És én egyedül maradok. Oly észrevétlen jöttél hozzám, Való se tán, csak álom volt tán, Csodás, mesébe illő álom — Szebb sose volt tán a világon ! Álmodtam csak, hogy élsz, hogy itt vagy, l£gy édes álom Csak, mely itt hagy — Álom volt csókod, könnyed, minden — Álmom valónak csak én hittem. Álom az is, hogy itt hagysz engem Én bűvös, bájos szép szerelmem, Elillansz röpke, tünde szárnyon És elviszed álomvilágom. Ami ezután jön: valóság. Borús napok, szomorú órák; Álmomnak vége, itt a reggelem S reggel kezdődik az én éjjelem . . . Péter és Pál. Péter és Pál apostolok emlékezetének tegnapi ünnepe örömnap volt a magyar gaizdanépre. Nehéz napok fáradozásának gyümölcsét fogadta a mindenség urától és amig hálatelt szívvel mond köszönetet jóságáért, az utolsó napon imát is rebeg, hogy a mindenek gondozója harmatoztassa Székely Lapok. Színtársulatunk marad. Polgár színigazgató julius elsejével a rendes nyári vakácziót adja társulatinak s ő maga másfél hóra visszalép annak vezetésétől, üdülést és pihenést keresvén egy fürdőhelyen, bájos feleségével együtt. A társulat azonban a maga egészében konsorcziummá alakul a derék Bátossy vezetése alatt s igy folytatja előadásait. Egyelőre 8okáig szándékoznak itt maradni, tervük szerint folytonosan zóna előadásokat adván (a mi igen okos, mert jövedelmezőbb dolog is!) Ha jól megy nekik, (s ezt szívből óhajtjuk, mert megérdemlik) talán tovább is maradnak, — ha nem, másfelé zónáznak. Egész korrekt és helyes megoldás! Fényes esküvő volt tegnap M. Bándon id. Sándor Pál nagybirtokos úri házánál: a házigazda nagy műveltségű leányát, Sándor Jozefát vezette oltárhoz Veszprémi Antal n sármási főszolgabíró. A násznép csaknem ki-zárólag a két család tagjaiból került ki, de így is, vagy jobban mondva ezért: fényes és előkelő volt. A szerető szivek polgári kötését, maga Farkas Albert alispán végezte, az egyházi áldást pedig Panajot , sámsondi kath. lelkész adta. Szertartás után fényes lakomához ült az illusztris társaság, melynek soraiban ott volt Sándor Jutét belügyi államtitkár is egész családjával. Ennek befejeztével az új pár a férj lakóhelyére utazott. Találják fel ott az igazi boldogságot, mi lélekből és szívből fakadó ! Hírlapírók szervezkedése. A helyi írók és hírlapírók köre július hó - án, szombaton dr. 6 órakor tartja választó közgyűlését a kaszinó könyvtár szobájában A tisztikar megalakításán kívül a testülei bizottság tagjait is meg fogják ekkor választani. E bizottságnak képezi majd feladatát a hírlapírók között felmerülendő ügyekben ítélkezni, s ettől pedig sokat várunk. Reméljük ugyanis, hogy tapintatos, de azért erélyes határozataival sikerülend a hírlapirodalmunk terén mostanában oly gyakran túlzásba vágó irányzatot teljesen kiküszöbölni. A közgyűlés tárgysorozatát holnapi számunkban ismertetjük. A pénzügyigazgató névnapja. Pál napja alkalmából tegnap délben testületileg tisztelgett a helyi pénzügyigazgatóság, adóhivatal és számvevőség tisztikara György Pál kir. tanácsos, pénzügyigazgatónál. Üdvözlő beszédet Nagy Géza igazgató-helyettes tartott, hűén tolmácsolta a tisztviselők érzelmeit a köztisztelt főnök iránt, mire György Pál meghalva válaszolt. Gazdag villás-reggeli fejezte be az ovácziót. Maros-Vásárhely, 1904. julius hó 1. Templom-szentelés. Hosszú, sok esztendők kitartó fáradozásának s a hitben való erősségnek eredménye képpen, Isten segedelméből készen áll az iklandi ev. ref. templom. Felavatják julius 1- én, hogy aztán századokon át hirdesse Istennek dicsőségét. A vidék ev réf. papjai nagy számban vesznek részt, ez ünnepélyen, melyen könyörgést Vízi János csejdi derék ev. ref. pap fog mondani, ki Iklandon 10 esztendeig szolgálta az Urat s a kinek igy a templom felépithetésében sok érdeme van. A predikácziót Benedek Dénes egyh. m. jegyző tartja. A fölszentelő imát Ravasz János esperes fogja mondani. Úrvacsorát oszt Erdélyi Béla székesi, Keresztes Kertész Mózes szenterzsébeti pap, mig egy esketést Adorján János esti szent-iváni pap fog véghezvinni. Nyilatkozat. A „Székely Lapok“ idei 147. számában megjelent, dr. Zöld István ügyvédjelölt, úr által dr. Szász Károly úrhoz intézett levél következtében nyilvánosan és készséggel vonom vissza dr. Zöld István ügyvédjelölt úrra vonatkozólag a „Székely Lapot“ idei 143. számában „Leleplezés“ czímű közleményemben használt kifejezéseket. Örömmel teszem ezt annál inkább, mivel e levélből is meggyőződtem, hogy dr. Zöld István úr gavallér ember, miként őt ismerni tanultam, a ki tudja, hogy a lovagiasság első feltétele: az adott szó szent Ezek után most már én bízom a közönség bírálatára, hogy megítélje, miként járták el velem szemben lovagias ügyben. Dokumentumként pedig megőrzöm a „Székelység" 142. és a „Székely Lapok“ 143 és 147. számát. Maros Vásárhely, 1904. junius 30. Pokorny Géza, a Sz. L. bel munkatársa. Az O. M. K. E. Szász-Régenyen. Hajai tudósítónktól vesszük az értesítést, hogy tegnap folyt, le Szász-Régenben az O M. K. tv érdekében az első értekezlet.. A czél az, hogy a marosvásárhelyi keres-k.kamara területén működő kereskedők egy erős vidéki kerületet alkossanak a keleti határ kereskedelmének fejlesztésére. A szervező bizottság részről Maros- Vásárhelyről Harmath Sándor elnök, László Gyula titkár, Petrás Géza és Bocsánczy Márton tagok rándultak fel Szász Régenbe. A vállalkozás sikerült. Szász Régen város intelligens s a közgazdasági érdekek iránt kiváló érzékkel biró kereskedői osztálya egységesen és lelkesedéssel csatlakozott a mozgalomhoz. Minden számottevő tagja ennek az osztálynak belépett a szövetségbe. Az értekezlet a városházán folyt le a szász régeni kereskedők tömeges részvételével, hol a marosvásárhelyi küldötteket Fronius Károly üdvözölte. A feladatokat Harmath Sándor, László Gyula és Petrás Géza magyarázták. Azután aláírták a belépési nyilatkozatot az összes jelenvoltak. Ezt, a találkozást az Omke szervezésén kívül azonban egy más momentum tette emlékezetessé: a rendkívül szíves fogadtatás és vendégszeretet, mellyel a marosvásárhelyi küldötteket elhalmozták. Már az érkezéskor tekintélyes küldöttség fogadta őket s az ott eltöltő órákat a kereskedői testület figyelmességgel és szeretetreméltósággal igyekezett kellemessé tenni Megjelentek a szász patriczius családok fejei s a gyűlésen magánbeszélgetésekben, majd a fehér asztalnál sűrűn hangzott szó a muttak mulasztásairól, de egyben fogadást is tettek a szász-régeniek Az új uszoda előtt épült nyári vendéglő azonnal kiadó. Krtelíoi'Kelin ,Agröafürdöllori.