Székely Lapok, 1904. szeptember (44. évfolyam, 199-223. szám)

1904-09-01 / 199. szám

Maros-Vásárhely, 1904. szeptember hó 1. Székely Lapok. 3-ik oldal­­ tóberre uj helyiségébe költözhetik az árva­­szék. De azért a régi kollegiális viszony megmarad közte és a többi megyei szervek között. Eltávozott zenetanár. Nem sokáig tartott azon örömünk, hogy városunknak végre egy képesített zeneta­nára akadt. Szabados Gusztáv, itt letele­­pülhetése elé az országos színész egyesü­let igazgató tanácsa olyan nehézségeket támasztott, hogy ez idő szerint tervét nem valósíthatta meg, kénytelen volt visszatérni B. Polgár Béla színtársulatához. Tegnap este el is utazott. A mint azonban egész biztos forrásból értesülünk, már a napok­ban egy szintén konzervatóriumot végzett, képesített más zenetanár fog városunkba érkezni, ki több éven át működött, mint zene- és dalkörök karnagya s az összes hangszerek tanítására képesítve van. Uj ügyészségi megbízott. A m. kir. igazságügyminiszter Papp Elek nyug. kir. aljárásbirót a helyi kir. ügyészség kerületébe ügyészi megbízottá nevezte ki. Állami tisztviselők mozgalma. Az inseges esztendőre és az általános drágaságra, különösen a házbér folytonos emelésére való tekintettel a budapesti állami tisztviselőknek egy nagyobb csoportja ér­tekezletet tartott a fővárosban, melynek tárgya az volt, hogy küldöttségileg fogják felkérni Tisza gróf miniszterelnököt és Lukács pénzügyminisztert, hogy állami fel­ügyelet alatt és állami támogatással állít­sanak fel egy bankot, melyből minden tisztviselő méltányos feltététele mellett kaphas­son kölcsönt, hogy ne kényszerüljenek a drága koronaszövetkezeti kölcsönt igénybe venni. Az értekezlet elhatározta, hogy csat­lakozásra fogja felszólítani az ország összes állami tisztviselőit és e czélból körlevele­ket fog még e hét folyamán szétküldeni. Próba­bál. Szegedy Gábor okleveles tánczmester szünidei táncztanfolyamát most végezte be s szombaton, f. hó 3 án este a dr. Nyerges féle palotában lévő termében próba­­bált rendez A próba bálon nagy haladást tett növendékei különböző szép tánczokat fognak bemutatni. Ajánljuk a szülök figyelmébe. Díszes portálok. A városi tanács ma 2 új díszes bolt­kirakat építésére adott engedélyt. Egyik a takarékpénztár főtér felőli homlokzatán az egész földszintet elfoglalja, a másikat Lőrinczi és Oláh­ üzlete elé építik. Minden­esetre piaczunk díszére fognak válni ezek is. Jakab Ödön a „Borszéki vízről.“ Jakab Ödön, a jeles poéta Borszéken időzött. A „főkút“ vizéről kedves rímeket pengetett ki a költő. A csinos vers, mely reklámnak is kitűnő, a következő: Minő viz ez, teremtő Isten ! Milyen egy áldott, drága viz! Elütő minden más vizektől, Más a vegyalkat, más az iz. Szegény ember hogy vesztegesse, Lelkemre mondom, szinte kár! Ott a helye dús billikomban, Fényes királyi lakzinál. Hogy forr, szikrázik hűvös árja, A­mint a földből felsiet, Tiszta vizét uj vizzel váltva Bőven dagadó medrinek! S hány millió kis gyöngy a vízben, Hogy szem­­ száma nincsen ám ! Szánandó koldus, ide mérve, Gyöngyben a roppant óczeán. A züllés utján. Nagyon is azon halad Oláh Dániel kő­­rispataki illetőségű kovács-segéd. Mester­ségét elhanyagolta, foglalkozás nélkül csavarog, ma délelőtt aztán Bástya Lajos épitő­mester kertjében fogták el, a hová a korláton átmászva jutott be — szőllőt lopni. A nagy pakk éretlen szőllőt elvet­ték tőle s őt magát megfogják büntetni. Közgyűlés. A kath. Legényegylet szeptember 4 én vasárnap d. u. 3 órakor rendkívüli köz­gyűlést tart, melynek tárgya az elnök­vá­lasztás lesz. Állati járványok. Hivatalos jelentések szerint az Ikland községbeli sertés orbáncz is megszűnt, el­lenben Kislekencze községben lépfene és Fintaháza községben sertésvész betegülési esetek fordultak elő. Az ezzel kapcsolatos zárlat feloldások és elrendelések folyamat­ban vannak. Házasságok. A helyi anyakönyvvezetőnél a következő házasságok állanak kihirdetés alatt. Fekete Sándor ev. ref. helyi erdő véd veszi Kakasi Polixéna ev ref. helyi hajadont. Tóth Elek ev. ref. helyi vasúti málházó veszi Dali Katalin róm­. kath. marosujvári hajadont. Szabó Domokos rom. kath. helyi napszámos veszi Varga Katalin róm. kath. helyi hajadont. Balázs Domokos ev. ref. helyi honvéd huszár veszi Szövérfi Zsu­­zsánna ev. ref. kelementelkei hajadont. Kihirdetések száma a folyó évben 149. Elveszett. Augusztus 30 án az utczán elveszett egy fekete zománczos, arannyal diszitett, s karika alakú broche. A becsületes megta­­­­láló kéretik, hogy szíveskedjék a „Székely­­ Lapok“ nyomdájába letétbe helyezni; ju­talmát kapja. Szülök figyelmébe! Egy, elemi iskolába vagy gymnasium I—­ V-ik osztályba járó tanuló (fia) teljes­­ ellátással felvétetik úri családnál. Klastrom- I utcza 15 a. szám alatt, az épülő róm. kath.­­ gymnasiummal szemben. Intelligens tisztviselő­ ­ családjánál iskolás gyermekek teljes ellá­­­tásba felvétetnek. — Czime és lakása , megtudható lapunk kiadóhivatalában. Hogy magával a Kuropatkin veze­tése alatt álló fősereggel mi van, arról nem jött hír. Valószínűleg ezt a 20000 embert annak egyik szárnyától vág­ták el s a fősereg Liaojangot védi. Az ostromlók shrapnelei Liaojang­­ban több házat felgyújtottak. A kapituláczió minden perezben várható. A pécskai választás. (Budapest, augusztus 31.) Aradról távirják, hogy a pécskai kerületben a pótválasztást szeptember hó 13-ára tűzték ki. A pótválasztás tudvalevőleg a sza­badelvű Herczeg és függetlenségi Zlinszki között lesz és kétségtelen, hogy az előbbi fényes győzelmével fog végződni. LEGÚJABB — a „Székely Lapok“ eredeti táviratai. — Óriási orosz vereség. (Budapest, augusztus 31.) Lassan­ként kezdenek hírek érkezni a Liao­­jang körül folyó döntő ütközetről. Már ezekből úgy látszik, hogy Ku­­ropatkin, Liaojang s vele az első orosz hadsereg sorsa meg van pecsételve. Sanghajból érkezett táviratok adnak hírt a legújabb nagy vereségekről. E szerint a japánok a Liaojangot körülvevő összes dombokat elfoglal­ták s most magát a várost bom­bázzák. Egy 20000 főből álló orosz dandárt teljesen körülzártak s borzasztó mé­szárlást vittek végbe közöttük. Ebben hatezer orosz esett el. A japánok a menekülőket üldözik 50 orosz ágyút haszonvehetetlenné tettek. Felelős szerkesztő: Dr. Szás* ív ár«­­­y. NYILTTÉH. (E rovatban közlöttekért felelősséget nem vállal a szerkesztő.) A d ff n szilárd és folyékony ^ 't'.SzoppQjh^ fehérré 4 gyöngéddé teszi. Mindenütt kapható. Sarg féle Glycerin szappan úgy felnőtteknél, mint gyermekeknél a leggyön­­gébb korban a legkitűnőbb tisztító szernek* bi­zonyult. Ismert tekintélyek, mint dr. Hebra tanár, Schauta, Frühwald, Breus Károly és Gusztáv, Schaudlbauer stb. által a legjobb eredménynyel használják. Az összes helyi, valamint a vidéki tanodákban használatban levő Tankönyvek eredeti haiti árban beszerez­hetők a Reicharnsperg J. és Társa (Márkányi Arthur) könyv- és papír kereskedésében Ócska tankönyvek féláron alul kaphatók. Naponta FRISS VlÍISLE kapható Réthi Jánosnál. Megérkeztek az őszi, valamint a téli szezonra a legújabb divatú gyapjúszövet áru különlegiségek. Valódi, angol­ szövetek nagy választékban, Várady Samu férfi-szabó üzlete (Bolyai-utcza )

Next