Székely Lapok, 1905. július (45. évfolyam, 139-160. szám)
1905-07-01 / 139. szám
XXXV. évfolyam. Megjelenik: a sora délutáni órákban. Szerkesztőség: Ev. ret. kell. nyonsás. (Bankó L.), hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. pomrikAi i„i* Előfizetést és hirdetéseket felvesz Benkö L. (ev. ref. kell. nyomda.) gaerkesalöi telefonszámok 137. és 173. Kl&ddhhr&tan telefonszám 161. Előfizetési érák vidékre : egy évre 16 kor., félévre 8 kor., negyed évre 4 kor., egy hóra 1 kor. 60 fill. Helyben, házhoz hordással: egy évre 12 kor., fél évre 6 kor., negyed évre 3 kor., egy hóra 1 kor 139. szám. Maros-Vásárhely, 1905. Julius hó 1. Békehangok. (Dsk.) Nézzünk farkasszemet a je jlenlegi politikai helyzettel. Szempillánkat ne rándítsa meg se a harag, se a gyűlölködés, se a mámoros vágy. Mindenik rossz tanácsadó. Végletekbe visz, igazságtalanná tesz Pedig mikor volt nagyobb szüksége a magyarnak higgadtságra, igazságra, mint a mostani súlyos időkben? . . . Mindenekelőtt lássuk tisztán azt, hogy a Fehérváry kormány maga is felismeri helyzetének abszurd voltát. Nem parlamentáris, mert nincs többsége, sőt úgy a nemzet, mint a képviselő- és főrendiház kifejezett bizalmatlansága fogadta. Alkotmányos voltát egyedül a királynak az a joga fedezi valamikép, hogy a kormány kinevezés az elvitathatlan felségjogok közzé tartozik. De közfelfogás szerint e jognak is megvan a maga parlamentáris korlátja, az, hogy a kormány- nak többsége legyen. Különben minden egyes cselekvényénél őfelsége kormánya szavaztatik le. Ez pedig a királyi tekintély csorbulása, amire sem mint nemzetnek, sem mint nagy- hatalomnak, semmi szükségünk nincs, kivált a mai időkben. Hogy a Fehérváry-kormány az országgyűlést elnapolván, ezektől az ’ i eshetőségektől egy időre mentve van, s az bizonyos. Sovány vigasztalás azon-ban a nemzeti létérdek, a nemzeti jogos követelések biztosítása szempontjából. Kilátás nélküli is ebben a formában. Aggódó, hazafias lelkünknek jól esik hát hallani a békehangokat, mik | fönn, a középen megcsendülnek s | lenn, a nemzet kormányzott, de élő I lélekkel biró rétegeiben is kedves, s biztató visszhangokra találnak. Olvassuk, hogy a király közeledik ismét a nemzet szivéhez, melyet el akartak fordítani tőle, odafönn, olyanok, kikben az avitikus fölfogások nem engedtek a világegyetemet anynyira átható nemzeti aspirációknak. Hiteles helyről halljuk, hogy az ügyvezető kormány (föl is tételezzük róla, hiszen magyar emberekből áll!), tisztán csak az állami és kormányzati szükségletek kereteiben gyakorolja a hatalmat, de semmi olyan ténykedésre, rendelkezésre nem ragadtatja magát, mely bár egy hajszálnyira alkotmányellenes volna. Kormányoz, mert elvégre kormányzás nélkül nincs ország, — de nem hajt be adókat, nem ujon■ ezoztat, mert erre törvényes, alkotmányos felhatalmazása nincs. Az egyik állami szükség, az alkotmány meg- s sértése pedig hazaárulás volna. A nemzetre vár most a föladat, s hogy e fölülről turbékoló békehangokat szívesen fogadja, és várja türelemmel, békén be, hogy mikor öltenek testet. Addig, amíg nincs ellenség, csak a puskaporunkat tartsuk szárazon, de ne puffogtassuk el vak töltésekkel. Vajha e békehangok-------ne volnának szirén-dallamok! Reméljünk, bizzunk . . . , de nézzünk farkasszemet! Istvánffy Gyula képei és tempera festés. Irta: S. Pálfi Béla. I. A festészetben használatos „tempera“*) kifejezés a latin „temperare“**) ból ered s az enyves festésnél ama tökéletesebb technikát jelenti, melyben a festékanyagot: tojással, fügésével, tejjel vagy ammóniákkal elszappanosított kopaiva balzsammal stb. hígítják és így rakják fel. E festőmód megtalálható a legrégibb időkben: az emberi civilisáció mai bölcsőjénél, az egyptomiaknál. A régi egyptomi festők: földből, halból (pl. saepia) nyert festékeiket: tojásba, vagy fügelébe keverték, helyesebben beletörték, s úgy ékítettek falat, fát stb. Pompeii oly remek színpompájú, ékes falfestményei is hasonlóan készültek. — a tempera használatba marad a középkor végéig. A nagy mestereknél Peruggino, Rafael, Tizian, Lionardo da Vincai stb. — sőt az egész olasz renaissance-on is feltalálni, ha máskép nem, de legalább mint alapozást, un. aláfes*) Az olaszok ezalatt: falra, fára, vászonra stb. festett nem „olaj festésű“ képeket értenek. '*) Annyit tesz, mint tartóssá, állandóvá tenni. . test, bár egyesek teljesen is használják ! (pl. Perrugino.*) De midőn a XV. században Van Eyck I Németalföldön a festőanyagot olajba kezdik törni -- azaz feltalálja az olajfestéket, a tempera kezd kimenni a divatból, lassan absoléttá lesz, s mind általánosabb lesz az a hit, hogy az olajfesték állandóbb, tartósabb. Midőn azonban az absolut állandó festékeket — földfestékek — a vegytan stb. haladásával de főleg az „anilin“ stb. színanyagok beható tanulmányozásával a különböző színpompájú vegyileg készült szerves festékek lassan leszorítják : — a velük készült képek rohamosan elbarnulnak, elrepedeztek, egyszóval tönkremennek**) E pusztulás, romlás nem egy gondolkodó művész, de számos heraikus és laikus agyát kezdi foglalkoztatni. Kitűzik a megoldásra váró feladatot: mit kell tenni a képek állandósítására, conserválására? *) Hogy mi volt a „médum“-uk ( a festékkötés anyaga) nem tudni (tojás? gummi ?) **) Éppen ilyen pusztulásra szomorú példa Munkácsynak a Magyar Nemzeti Múzeum képtárában látható „Vihar“ cz. képe — mely ma egy rom ! — Vagy elég felhozni: Magyart gyönyörű női adlait, melyek ma úgy néznek ki, mintha „fekete himlőbe* estek volna ! Maros-Torda vármegye központi és járási tisztikara csaknem teljes számban összejött ma Farkas Albert alispán elnöklete alatt, s határozott állást foglalt az alkotmány védői sorában. Az értekezlet (melynek megtörténtét jól értesült laptársunk, a ,Szagu még a hét első felében megírta, holott csak ma volt meg) egyhangúlag, példátlan lelkesedéssel fogadta el azt a hazafiasságtól duzzadó, ékes szavú határozati javaslatot, mely Erősdy Sándor, derék főjegyző tollából került ki s melyet ő is terjesztett elő. Minden szószaporitásnál szebben beszél a határozati, mely egész terjedelmében igy hangzik: Maros-Torda vármegye tisztikara hazafias aggodalommal szemléli szeretett magyar Münchenban Lenbach: Pettenkoffer, Keim j stb. közreműködésével egy társulatot — • Gesellschaft d. rationalen Malverfahren“ j — alapít, mely czélul tűzi ki tudományos alapon fejleszteni a festészetet, s elkerülni a képek pusztulását. A vizsgálatok hosszú sora alatt rájöttek, hogy a gyárilag készült szerves stb. festék s az a számos mindenféle fajta: vegyes olajtartalmú „medium“ a küllevegő physikai és chemiai behatására: megváltozik, romlik, így jöttek aztán rá arra, hogy a színek s a médiumok lehető legegyszerűbb s legtermészetesebb alkalmazása — az igazi egyedül, vagyis előkerültek a földfestékek. E vizsgálatok közben a híres orvos, Ludvigh, régi mesterek festék recipéire akadt, melyeket a társulat „Technische Mittheilungen etc.“ cz. szaklapjában további tudományos megvitatás és kipróbálás végett közzétett. E reczipék nyomán megindult komoly tanulmányok a legelőkelőbb művészeket — Lier, Lenbach, Wenglein, Whistler etc. — rávezették az elfelejtett temperára !*) *) A temperát legbehatóbban tanulmányozta: barom A. von Pereira, s róla számos czikket és brochure-t tett közé. (pl. Leitfaden d. Tempera materei Stuttgart 1894.. ) Megyei tisztviselőink az alkotmányért