Székely Lapok, 1905. augusztus (45. évfolyam, 161-181. szám)
1905-08-01 / 161. szám
XXXV. évfolyam. 161. szám. Maros-Vásárhely, 1905. augusztus hó 1. Megjelenik: a kart délutáni órákban. Szerkeextőcég: Bt. ref. kell. nyomda (Benkó L.), hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. POLITIKAI LAP Előfizetést és hirdetéseket felvesz Benkó L. (ev. ref. kell. nyomda.) Szerkesztei telefon szánok 137. és 173. Kiadóhivatal telefon szám 161. Előfizetési árak vidékre : egy évre 16 kor., félévre 8 kor., negyed évre 4 kor., egy hóra 1 kor. 60 fill. Helyben, házhoz hordással: egy évre 12 kor., fél évre 6 kor., negyed évre 3 kor., egy hóra 1 kor A kibontakozás és Tisza. A politikai helyzetnek hetek óta való stagnáczió után uj, kihalásában ma még nem eléggé értékelhető momentuma van. Tisza István gróf bejelentette készségét, hogy a békés megoldást czélzó uj alakulásnak utját nem állja és bár ő maga uj alakulásban részt nem kér, a liberális pártnak szabad kezet biztosít, hogy belátása szerint cselekedjék. A visszalépett kormányelnöknek ez a kijelentése visszhangzik az egész sajtóban, amely azt a legkülönbözőbb világításban állítja a közvélemény elé, a legtarkább kommentárral kíséri. Természetes, hogy a koaliczió szócsövei egyetlen szempontot nem látnak meg: Tisza István grófnak férfiúi önzetlenségét, melylyel minden személyes tekintetet alárendel az országos érdeknek, azt az önzetlenséget, melylyel ez az erős egyéniség a maga személyét már eleve kivonja minden kombináczióból, hogy barátaink jövendő elhatározását semmi tekintetben se lássék befolyásolni Gyakran olvastuk és hallottuk a válság folyamán, hogy a kibontakozásnak legfőképpen és mindenek előtt Tisza István gróf áll útjában. Ebben az állításban soha sem volt egy szemernyi igazság. De ha a koalíczió így látta és így volt meggyőződve, akkor most bebizonyíthatja az igazat, úgy, hogy az országnak is haszna legyen belőle. Módjában van megragadni azokat a vélekedése szerint, kedvezőbb kilátásokat, melyek Tisza gróf félreállásával kínálkoznak. Végezzék el most már a kibontakozás munkáját és Tisza gróf keserűség nélkül fog örvendezni az országgal együtt és személyes áldozatát nem fogja túlságos árnak minősíteni ! Tisza megtette a kibontakozás érdekében mindazt, amit megtehetett. Tovább nem mehetett. Legutóbbi czikkében nyíltan megmondja, hogy ő és pártjának jelesei annak idején, amikor a korona színe előtt megjelenni alkalmuk volt, nem áltatták a felséget azzal, hogy a szabadelvű párt a legközelebbi jövendőben az ország többségének bizalmát újból visszahódíthatja. Évvel elejét vette minden kilátásnak arra, hogy a politikai kérdések kizárólag a szabadelvű pártra támaszkodva, e párt felfogása szerint nyerjenek megoldást. Logikusan következik ebből, hogy a kibontakozás ösvénye nem lehet más, mint egy új alakulás, mely a 67-es kiegyezés alapján csoportosítja az elemeket a közjogi bázis védelmére és az ország zavartalan és békés haladásának biztosítására. Talán könnyebb lesz létrehozni ezt az alakulást, ha a szabadelvű párt ez idő szerinti vezérének prononszírozott egyénisége nem áll előtérben ! Ám lássuk, várjon így leszen-e? Ismételjük, Tisza István tovább nem mehetett. Elvfeladást tőle kívánni senkinek se volt joga. Elvégre se, Tisza István nem olyan fából van faragva, hogy olyasmit, amit ezelőtt néhány hóval helyesnek nem tartott, helyesnek valljon ma, csupán azért, mert azóta a körülötte csoportosuló párt kisebbséggé devalválódott! És itt felmerül, szükségszerűleg előtérbe törekszik a az kérdés, megteheti-e a szabadelvű párt azt, amit vezére nem tehet meg? Alig hisszük, hogy hajlandósága volna hozzá. Nézetünk szerint a megoldásnak, az új alakulásnak czélja nem az, hogy a szabadelvű párt a koalícióba bevonuljon. Monstruózus eset volna az, a világ parlamentarizmusának történetében, hogy egy tekintélyes párt egyszerűen csatlakozzék az ellenfeleihez, akikkel fegyverét összemérte, akiktől súlyos sebeket kapott s akiket most az ütközet után ragyogóan igazolna avval, hogy a maga programmját cserbenhagyva a másik tábor rossznak hirdetett fegyverzetét öltené magára. Mi a megoldást nem itt és nem igy látjuk. Szilárd meggyőződésünk, hogy a koaliczió helyét el kell foglalnia egy másik koalicziónak, mely a 67-etes alapvédelmek körül tömörüljön. És mi nem óhajtjuk ezt az alap Petőfi. — Halálának évfordulója. — Szomorú évforduló volt tegnap, julius harminczadiká. Ötvenhat esztendeje immár, hogy Petőfi Sándor, a dalnokok dalnoka tragikus halállal múlt ki a segesvári csatamezőn. Eltűnt nyomtalanul. Eltűnt, mint Mózes a hegyen. Eltűnt, mint a legendák hőse, dicsően, a harczmezőn, száguldó paripák közt, mint megjósolta. Emlékkő áll a csatasíkon, ahol kardjával együtt tolla is örökre kihullott a költő kezéből ; a nép fantázia pedig a legenda aranyos zománczával ékesíti fel a nagy szellem misztikus eltűnését. Ne nyúljunk avatatlan, illetlen kezekkel a legendák ragyogó zománczához. Meghalt ő, a legnagyobb és legmagyarabb költő. Ötvenhat éve annak, hogy a többi hősök mellé eltemették őt is. A többi hősök örökálmukat alusszák azóta, de Petőfi szelleme újból s újból feltámád sírjából, figyelmet, elismerést és ünneplést követel a maga számára. Meg is ünnepeltek tegnap a segesvári csatasíkon. Mi csak sziveinkben lehettünk ott. De zsongott lelkünkben zsolozsmás dicsérete és az a gyönyörű vers, melyet imen kegyeletünk jeléül itt adunk : * Petőfi, Petőfi!... Ma többet neki forgatom könyved. Elmerengni rólad behunyt szemmel könynyebb ! Úgyis ráborult mar szememre a fátyol Lelked rozsainak illatmámorától. Félig vagyok ébren, félálomban élek; Dalaidtól ittas ez a kábult lélek, Mint ahogy pihegve párolog a mező, Mikor megöltözte nyári záporese. A völgyek, a bérezek kék távolba folynak : Lantod ezer hangja egy zsongásba olvad , ennek ölén ringat a dallamok kefe, Mint bűvös messzeség elhaló zenéje. Nem hallom haragod ostorcsattogását; Nem hallom szerelmed gerlicze bugását, Honfibánatodnak viharát nem látom, Csak a levelek halk rezgését a fákon. Nem zug a szabadság szilaj harsonája; Nem cseng bordalaid pohármuzsikája; Képzelmed sasszárnya nem leng a felhőkben Jókedved lepkéje sem csapong előttem. Birodalmad minden kincsét eltemettem ; Csak egy üstökös láng suhan el felettem — 8 mig elmélázva állok a névtelen sírnál: Azt az egy dalt hallom, melyet meg nem írtál Azt az egy dalt hallom — nem hallotta senki, Mikor hűlő ajkad a búcsúszót zengi, Mikor égre szökkent véreddel a lelked Minden igazságát te megpecsételted. Azt az egy dalt hallom,... a síkon, a halmon, Száll, száll, hogy a zajban azután elhaljon, Letiport hazával együtt sírba menjen, Magyarok Istenét keresse a mennyben! Csodálatos ének ! Dal, amely tetté vált. . . Hős szellemed előtt mig az ég kettévált ! Véred az anyaföld szent porát gsókolta , minden csepje pályád himnuszát dalolta ! Rudnyánszky Gyula. .. ----- •