Székely Lapok, 1905. november (45. évfolyam, 227-251. szám)

1905-11-01 / 227. szám

iharos-Vásárhely, 1905. november hó 1. Székely Lapok. 3-ik oldal. Vendéglő megnyitás. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy a „Tag Vendéglő“-t átvettem és tel­jesen átalakítva november hó 1-én Nátyi Károly zenekarával megnyitom. Hideg buffet, kitűnő italok. American bar. Figyel­mes­­kiszolgálás. Szives látogatást kér Mó­­csi Ágnes tulajdonos. LEGÚJABB — A „Székely Lapok“ eredeti fi­krtjai — A szabadalvüpárt az ellenzéken. (Budapest, október 31.) A szabad­­elvüpárt további sorsa tegnap este dőlt el. Este értekezlet volt, amelynek eredménye az lett, hogy a szabadelvű p­árt mint olyan, nem fog csatlakozni a ha­ladó párthoz, illetőleg a Fejérváry kor­mányhoz, hanem ellenzékbe megy. Az ülésen Podmaniczky Frigyes el­nökölt, a jegyzői tisztet pedig M­yegre László töltötte be. Az ülés megnyitása után gróf Tisza István egy órás be­szédben bírálta a kormány programm­­ját, s beszéde végén határozati javas­latot terjesztett be, mely szerint a szabadelvűpárt nem támogatja a mos­tani kormányt, mert program­jában csak a különböző pártok elveinek re­­produkc­ióját látja. A programjé gaz­dasági­­és szocziálpolitikai részében nem talál oly mentő gondolatot, mely helyreállíthatná megzavart közéletün­ket. A Fej­ér vác által adott programúi különben is nélkülözi a kormánypro­­gramm sarkalatos feltételét, mert a programaiban foglaltak az óriási pénz­ügyi terhek miatt rövid időn belül nem valósíthatók meg Az általános választói jogra vonatko­zóan kijelenti a szabadelvű párt, hogy ő is elévültnek tekinti a választástási törvényt, de az általános választói jogot végc­élnak tekinti, most csak a választói jog kiterjesztését pártolhatja. Tisza után senki sem jelentkezett szó­lásra és igy Podmanicky a határozati javaslatot egyhangúlag elfogadottnak jelenti ki. A szabadelvű­pártból ezek­­után csak igen kevesen lépnek át a haladó pártba. A póttartalékosokat behívják. (Budapest, okt. 31.) Mivel a hadse­ reg békelétszámát okvetlen fenn be­­­tartani a válságos helyzet daczára és újonczozásra még semmi kilátás, a hadvezetőséget állandóan foglalkoztatja a megoldás kérdése. Mint értesülünk, a hadügyminiszter már határozott is ez ügyben, a magyarországi csapat­­testekhez ugyanis a póttartalékosok 2. és 3. csoportját hívják be hét hónapi szolgálattételre Ha a behívók kézbe­sítése a polgári hatóságok útján nem sikerülne, úgy a katonai hatóságok fogják a kézbesítést végezni. A pót­­tartalékosok körében e hír érthető konsternácziót kelt. Alkotmány — a forradalom ellen (Budapest, október 31.) Londonba Oroszországból az a szenzácziós táv­irat érkezett, hogy a czár elfogadta Witte szabadelvű program­mját és őt miniszterelnökké nevezte ki. Az elrendelt statáriumokat minde­nütt megszüntetik. A czárnak erre vonatkozó manifesz­­tumát még ma publikálni fogják, re­mélve, hogy ezzel a forradalomnak véget vetnek. A horvátok a kormány mellett. (Bpest, október 31.) A horvát kép­viselők (számszerűit negyvenen) elha­tározták, hogy a haladó párthoz csat­lakoznak. Az orosz forradalom. (Bpest, október 31) Egy távirat jelenti, hogy Pétervárott az összes távirda hivatal­nokok sztrájba léptek. Lodzban egy háztulajdonosnál három lomhát találtak. A házkutatást teljesítő rendőrök közül a háztulajdonos többet agyonlőtt, m­íg végre letartóztatták. 3102/905. szám. ba­ n Felséga a király nevében. A maros­vásárhelyi kir. törvényszék, mint büntető bíróság, a Bodó Sándor kir törvényszéki elnök elnöklete alatt, Váry László kir járásbiró és Bella Ede kir. tör­vényszéki biró, valamint Constantinescu Viktor kir. törvényszéki joggy., mint jegy­zőkönyvvezető részvétele mellett, a vád­tanácsnak 1905. évi 1935. sz. alatt kelt vádhatározatában és Moldován János ma­gánvádlónak 1905 évi 2105. szám alatt kelt vádiratában Petri Zsigmond, Roth Ká­roly és Moldován János ellen rágalmazás és becsületsértés vétsége miatt foglalt vád fölött — a kir. törvényszéknek 1905 évi 2276 szám alatt kelt végzése folytán Dr. Bodolla Ferencz ügyvéd, mint védő és egyúttal mint Moldován János magánvádló­ képviselőjének Dr. Sárkány Miklós, ügyvéd, mint védő és egyúttal, mint Roth Károly magánvádló képviselő­jének és a vádlottaknak jelenlétében 1905. évi április hó 3 án megtartott nyil­vános főtárgyalás alapján, a vád és véde­lem meghallgatása után következőleg ítélt: A kir. törvényszék, mint esküdtbiróság, Moldován János vádlottat, a ki 31 éves, gör. kath. vallásu, balázstelki születésű, babahalmi lakos, magyar honos, nőtlen, községi jegyző, vagyonnal bir, — annak alapján, hogy az esküdtek a hozzájuk inté­zett Ill­ik főkérdésre: „Bűnös e Moldován János vádlott ab­ban, hogy a Maros Vásárhelyt megjelenő „Székely Lapok“ czirati napilapnak 1904 évi november hó­d ik napján megjelent 251. számában, annak „Közönség köréből“ czimű rovatában „Roth Károly mészáros urnák Maros-Vásárhelytt“ czim­ alatt köz­zétett czikkeknek az 1905. évi márczius hó - án 1935. bf. szám alatt hozott vád­­határozatban megjelölt szavaival, mint szerző, Roth Károly ellen meggyalázó ki­fejezéseket hasznáit?“ hétnél több „igen“-nel feleltek Bűnösnek mondja ki a btk. 261. § ának 2-ik tétele szerint meghatározott becsület,­­sértés vétségében és ezért az idézett sza­kasz alapján a btk 92. § ának alkalmazá­sával az 1892. évi XXVII. t. sz. 3 § ában meghatározott czélokra fordítandó és a marosvásárhelyi kir ügyészséghez 15 nap alatt végrehajtás terhé­vel lefizetendő, be­­hajthatlanság esetén 20 (húsz) koronán­ként egy napot számítva, 10 (tíz) és 5 (öt) napi fogházra átváltoztatandó 200 (kettő­s száz) korona fő és 100 (egyszáz) korona­­ mellék pénzbüntetésre ítéli.­­ Kötelezi az eddigi 69 koro 60 fillérben felmerült, valamint az ezután felmerülendő bűnügyi költségek megfizetésére. Végrehajtás terhével kötelezi, hogy Roth Károly maros­vásárhelyi lakos m­agánvád­­lónak 15 nap alatt 200 (kettőszáz) korona költséget fizessen meg. Kötelezi továbbá, hogy a jelen ítéletet, annak jogerőre emelkedése után a Maros­­vásárhelyt megjelenő „Székely Lapok“ cz. napilapnak legközelebb megjelenő számá­ban saját költségén tegye közzé. Végül jogerőre emelkedése után a je­len ítéletnek felettes hatóságával leendő közlését elrendeli. Indokok:­­ Az esküdtek a hozzájuk intézett III. fő­­. kérdésre hétnél több „igen“-nel felelvén, l — a vádlott bűnösségét állapították meg. Az e szerint megállapított bűncselek­­­­mény a btk. 261 § ának 2-ik tétele sze­­­­rint meghatározott becsületsértés vétségét képezi. . Ebben tehát a vádlottat az esküdtek­­ határozata alapján bíróilag is büdössé kel­lett nyilvánítani.­­ A büntetés mértékének meghatározásá­­­­nál a bíróság súlyosító körülményt nem­­ látott fennforogni, ezzel szemben azonban­­ enyhítő körülménynek vette a vádlott bün­tetlen előéletét, beismerését, és azt, hogy ellene is jelentek meg támadó hírlapi czik­­kek. Ezen túlnyomó és nyomatékos enyhítő körülményekre tekintettel a bíróság a btk. 92 § át alkalmazta, s ennek felhívásával mérte ki a rendelkező rész szerinti bün­tetést. A vádlottnak a bűnügyi költségek meg­fizetésére való kötelezése a B. P. 480. §., kártérítésre való kötelezése pedig, a B. P. 489. §-án alapul.­­ Végül a jelen ítéletnek a „Székely La­pok“ legközelebb számában való közzé­tételét a B. P. 574. § ának utolsó bekez­dése, a vádlott felettes hatóságával való közlését pedig a B. P 108 -ának utolsó bekezdése értelmében kellett elrendelni. Maros Vásárhely, 1905. April. 3. Bodó Sándor, az esküdtbiróság elnöke. Constantinescu Viktor, az esküdtbiróság jegyzője. Felelős szerkesztő: T""* ? . rí­ V.: T-T •­ ? 1 n? BÍTILTTÉR. (E rovatba közlöttekért felelősséget nem indít­­ a szerkesztő.) ^yza f­ehérré v gyöngéddé tccsi ^ $&nci*nüU laehelé. Sarg-féle Glycerin szappan úgy felnőtteknél, mint gyermekeknél a leggyön­gébb korban a legkitűnőbb tisztító szernek bi­zonyult. Ismert tekintélyek, mint dr. Hebra tanár» Schauta, Frühwald, Breus Károly és Gusztáv» Schandlbauer stb. által a legjobb eredménynyel használják. Tiszta vattából készült papla­nok az első székelyföldi paplangyár­ban kaphatók. —­ Maros-Vásár­helyt, Kossuth Lajos­ utcza 5. sz.

Next