Székely Lapok, 1907. április (47. évfolyam, 76-99. szám)
1907-04-03 / 76. szám
XXXVII. évfolyam. 70. Maros-Vásárhely, 1907. április hó 3. Kiadóhivatal: Benkő László kollégiumi nyomdájában, hirdetések és előfizetési pénzek ide küldendők Szerkesztőség: Br. Gecse Dániel utca 11. szám, hová a szellemi részt illető közlemények küldendők. Kiadóhivatali telefon 161. Szerkesztőségi telefon 222. FÜGGETLEN POLITIKAI LAP Főszerkesztő: MALONYAY DEZSŐ Előfizetési árak vidékre: egy évre 16 kor., félévre 8 kor., negyedévre 1 kor., egy hóra 11 kor. 60 fill. Helyben, házhoz hordással: egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor., egy hóra 1 kor. Felelős szerkesztő: SZEBENYEI ERNŐ iparfejlesztés Maros-Vásárhelyt. A magyar iparfejlődésről sok szó esik. Hires nemzetgazdáink ankéteken szónokolnak róla, a sajtó gyönyörű cikkekben erről ir s ennek érdekében viselik honleányaink a tulipán melltüt Dacára a közvélemény és a közönség érdeklődésének, semmivel sem jutunk előbbre. A lakosság mindinkább elszegényedik s a kivándorlás félelmetes arányokban növekszik. Természetesen mindezért a kormányt teszik felelőssé, mert minálunk mindent a kormánytól várnak. Nem akarjuk feszegetni, mennyire jogos ezen szemrehányás, annyit azonban megállapíthatunk, hogy más országok kormánya sokkal kevesebbet törődik az illető állam iparával, mint a mienk s mégis ott virágzik az ipar. Számtalan oka van annak, hogy minálunk az ipari élet fejlődése megakad és kizökken a természetes utjából s ezért e helyütt azoknak csak némelyikét sorolhatjuk fel | 1. Az indolencia. Mihelyst nálunk | valaki hosszú fáradságos munka után egy kis tőkére tesz szert, a melyből I szegényesen megélhet, pénzét betétként kamatoztatja, vagy bérházacskát vásárol magának s beszünteti a további működést. 2. Ha akad is ember, kinek ipar vállalkozáshoz kedve és képessége van, úgy tőke dolgában megakad. S ennek hiányában egész életén át kézműiparra van kárhoztatva, mellyel alig szerezhet többet, mint a mennyi minimális életszükségletét kielégítheti. A sok pénzintézet kereskedőt, tisztviselőt pénzzel támogat, azonban a kézműiparosnak nem nyújt segédi kezet. I 3. Pénzintézeteink — főleg a vidékiek — valóságos ellenszenvvel viseltetnek az iparos iránt. A betéti üzlet milliókat juttat a kezeik közé, melynek különben az ipar látná hasznát, de viszont abból keveset juttatnak az iparnak, mert attól félnek, hogy számításaiknak kárát látják. És nem is minden alap nélkül, mert pénzintézeteink élén legritkább esetben állanak olyan emberek, akik ipari ügyekben járatosok. Egyoldalú képzettségüknél fogva alig értenek egyébhez az árfolyamnál, a kamattáblázatnál és esetleg az arbitrage üzletnél. Ezenfelül pedig túl kényelmesek ahhoz, hogy az iparfejlesztés mikéntjének fürkészésével fölösleges fáradságot vállaljanak magukra. Azok a veszteségek, melyeket pénzintézeteink az ipari vállalatoknál végzett transakok alkalmával szenvedtek, csakis erre a kényelemre vezethetők vissza. Mindent az íróasztal mellől irányítanak, írásbeli információkat szereznek be és ezeknek alapján, melyek rendszerint igen kétes értékűek, bocsátkoznak kombinációkba. 4. Az ipari vállalkozások legnagyobb ellenségei a helyi hatóságok. Szinte hihetetlen, hogy minő nehézségekkel kell megküzdenie az iparosnak, amíg céljaihoz ér és mennyi kellemetlenséget kell elszenvednie, hogy a hatóságokkal összeütközésbe ne kerüljön. A Csák nemzetség ■* Regény. — Irta: Malonyay Dezső. (Folytatás.) 18. És reggel is, a néhai nabob egyetlen fia, az árva Béni gyerek csak várt, még mázsásabb szívvel, egyre várt valamit. Elérkezik-e valaha? . . . Hogy megkönnyebbült vén, ha legalább azt tudja, hogy mit vár. Megtudja e valaha ? . . . Nagyapja, a tiszteletes, nagytudományu Ásguti Fazekas András urunk, — mert, hogy éppen szombat vala, — pipára tömvén, egyéb foglalatosságainak előtte, a Szent Könyvben vasárnapi prédikációjához texast választa és meg is találta azt. Salamonnak, a Dávid fijának, az izraeliták királyoknak közönséges Bölcs mondásai közül, ime ezt: „Ha éhezik a ki téged gyűlöl, adj enni néki kenyeret; és ha szomjúhozik, adj néki inni vizet. Mert mintegy eleven szenet raksz az ő fejére, és az Úr megfizeti néked.“ És a texast forgatván elméjében, gondoskodok továbbat is a nebuló sorsáról. Kapott a gyerek három pár újdonatúj kapcát, két rend alsó gúnyát, két kéztörlőt, kefét és szappanyt is egy olyan kis zöld kofferbe, ami ügyesen elfér a diák ágya alatt — ha megfáradt a diák, hát kihúzza az ágy alól és ráülhet. Maga a tiszteletes, nagytudományu Ásguti Fazekas András urunk is olyan kofferen üldögélve betűzte valaha az első latin mondatot, azon üldögélvén, tanulta legátusi szűz prédikációját s az a zöld koffer még ott áll az ő ágya alatt, teli illatos verpeléti dohánynyal .. . Kapott a gyerek diák-katusrékot, sötét magyar kézlit s fölibe bokáig érő fekete posztódolmányt szőrgombbal díszítve, derekára széles övét, meg egy felleghajtót, esős időre. A felleghajtó kipróbált jó holmi volt, tizenhat esztendőt már szolgált a tiszteletesnek is, — csak az aljából kellett fölszegni vagy három arasznyit. Milyen jószűt kacag a nábob, a megboldogult, ha azt látja, úgy félszemrel, mint cepeli a kollégáiom felé a zöld kor !Miért a Berti gyerek, hatvanhat tanya örököse! Kacagott volna... a fene ott egye ki! Pedig hát igen: cepelte és mellette lépegetett a tiszteletes, forgatván elméjében a választott textist. A Berti gyerek a második udvaron, a Mocsai alumnusok casa-figarolájában kapott nyoszolyát. A tiszteletes egy piruláért, jó dagadóra temette unokája derekalját friss zsupszalmával. Két kisdárdás épp akkor hozta a Nagy- Hatvan utcai cibistától, özvegy Kis Tóti Antalné asszonytól, hatalmas kondérban a jószagú malac-pörköltet. Egy-egy rózsaszín dacos cipót is nyomott a dárdások markába az áldott özvegy. Az ételosztó dispenzátor, egy jóéletű, példás viseletű ifiju tógátus, elsőnek mártott a kondérbe s megkóstolván, nyilatkozott: — Ez a’! Megnyalhatja utánna az ujját a római pápa is! A prebiter pedig, egy nemkülönben jóéletü és példás viseletű ifiju tógátus, a cipókat osztogatta, hajigálván azokat, miként a labdát. — Eszem a szád, tormával ! — kiáltott