Székely Lapok, 1909. augusztus (49. évfolyam, 117-133. szám)
1909-08-01 / 117. szám
XXXIX. évfolyam. 117. szám. Maros-Vásárhely, 1909. augusztus 1. FÜGGETLEN POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelenik hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton délután. Kiadóhivatali telefon 161. Szerkesztőségi telefon 222. Kiadóhivatal: Benkő László kollégiumi nyomdájában, hirdetések és előfizetési pénzek ide küldendők. Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 1. szám, hová a szellemi részt illető küldemények küldendők. Felelős szerkesztő: MÁTHÉ GYIII.A Előfizetési árak vidékre: egy évre 16 kor., félévre 8 kor., negyedévre 4 kor., egy hóra 1 kor. 60 fill. Helyben, házhoz hordással: egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor., egy hóra 1 kor. A keleti Spanyolország. Munkában a kalksburgi A magyar Cortezek. Spanyolország lángokban áll. Kiütött benne a forradalom. A régi conquistadorok, kiknek Spanyolország dusgazdagságát és világhatalmát köszönhette az utódokban átformálódtak és az új conquistadorok nem a messze idegenbe igyekeznek hazájuknak aranyat, gazdagságot szerezni, hanem bestiális, gyilkos fegyverüket a klérus, a kapitalizmus és a despartizmus hajszolására önmaguk ellen fordították. Ezért borult lángba Catalónia. Cortez, Pizaro és Alvarez mai utódai nem mennek kalandos északafrikai útra megvédelmezni a spanyol dicsőséget. Tengerbe dobják a puskát, inkább lángba borítják Spanyolországot, de nem harcolnak a kabillal. E helyett egész Spanyolország forrong. Megtagadja az engedelmességet. A jelszó: le a háborúval! Inkább önmagát végzi ki, megtagadja a katonai engedelmességet, minek nyomában a biztos halál jár, semhogy egy olyan kalandos hadakozásban vegyen részt, melyben a háborúk rendszeres nacionalista álarca hiányzik és nyíltan be legyen vallva, hogy a háború tulajdonképen csak egy néhány percentes profit elmaradásáért folytatódik. Agyongyötrött, vérig kínzott magyar hazánkban is a hadakozás tulajdonképen az elmaradt percentért folyik és pedig egy évtized óta a klerikalizmus, despotizmus és oligarchizmus elmaradt percentjéért. A magyar conquistadorok, kiknek vezére a spanyol Cortez helyett a kalksburgi Apponyi gróf, a klerikalizmus érdekében neki indul a kalandos vállalkozásnak. Megtagadja az engedelmességet ép úgy mint a spanyol kaballezók a koronás királynak és képes a nacionalizmus álarca alatt háborúba vinni, lángba borítani csupán csak azért, hogy az általa imádott klerikalizmusnak meg ne csökkenjen lélek sorvasztó bevétele, melyet a magyar haza területén monopolizálni szándékozik. Ezért készül megtagadni az engedelmességet a koronás magyar királynak, ezért készül „gyászmagyarka“ vezértársaival lángba borítani a szegény magyar hazát. Ámde az igazi hazafiak átlátnak a szitán. Látják a koalíciós kalóz tervet és mielőtt a nemzetiségi álarc alatt a nemzetiségek a biztos vesztőhelyre mennének csupán csak azért, hogy e ravasz, hazudozó, egymást eláruló, kapzsi és koncon rágódó magyar conquistadorok alávaló uralmát meghoszszabbítsák; már útközben eldobálják maguktól a puskát és odahagyják a nemzet ámító kalandor vezéreket Nyilvánvaló, hogy ezeknek az álhazafiaknak más céljuk nem lehet, mint a nyugati Spanyolországban dúló forradalmat is bűnös életek meghoszszabbítására kiaknázni és a hiszékeny nemzetet egy újabb nemzeti küzdelem leple alatt végromlásba vinni. A kultuszminisztérium népiskolai segélyosztás és megvonás machinatiója már előre magán hordja a bélyegét annak a törekvésnek, hogy a nemzetiségeket — kikkel eddig ha nem is békében, de megsértünk — a magyar állam ellen igyekeznek uszítani, hogy azután kalóz vállalkozásuknak, uralmuk meghosszabbításának könynyebben tudjanak érvényt szerezni. Ámde a józan magyar nép látja alávaló tervüket, nem fogja követni őket A klerikális agrárius törekvésekkel már jól lakott, tudatában van, hogy Apponyi gróf, ki a fővezérséget Szovátai gyorsfölvételek. Nyafogó, hisztériás asszonyok pár év előtt princípiumképp kimondották, hogy azért nem mennek Szovátára fürdőzni, mert ott is csak vásárhelyi blattokat lehet látni. Megnyugtatásul most már följegyezhetjük, hogy ott igen kevés idevaló alak van, mert oda sok pénz kell, nekünk pedig az kevés szokott lenni. Azonban, ha egy külföldi fürdőre sok vásárhelyi blatt befészkelné magát, oda mégis csak elmennének a mi asszonyaink — pukkasztási kísérletképpen, no meg hogy láthassák esetleg a Cumberlandi nagyherceg csórószájú lakását, avagy a montenegrói fejedelem — rezét. Aki szereti Szovátát mint a leggyönyörűbb festői vidéket és hátsó gondolatok nélkül élvezi a fenséges tavak fürdőhatását és csábító bájait, az nem szűnik meg szeretni. Olyan Szováta, mint egy szép ifjú menyecske kápráztató toaletjeiben, olyan mint egy zsarnokoskodó Démon lebilincselő hatásában Világfürdői jellege évről-évre kibontakozik nagy gyönyörűségére rajongóinak és a kitűnő ízlésű Illyés Lajosnak, a fürdő tulajdonosának. A fürdőigazgató a legfinomabb és legfigyelmesebb dzsentlemén. Mindenkinek arcáról igyekszik leolvasni óhajtásait és szíves készséggel akceptálja azokat. Ha csekélyke panasz van, úgy az a pincérek ellen irányulna, kik bizonyos sorsukkal elégedetlen szaktársi szemüvegen látják a kényelemhajhászó és földi javakba bővelkedő halandókat, kiket ők tétlenségben tobzódó keréknek néznek és azért csak könyörgő szavukra hozzák a „borjú tekercset“ ebédtáján. Hanem annál mesésebb ott a társadalmi élet. Az ország minden vidékéről van képviselve különösen a női nem. A szépje és a molettje rendez öntudatlan versenyeket. Csak mi, a szemlélődő teremtés urai veszszük észre, hogy ott egy csendes szépségkiállítás tart, melynél csak a kedvességük istenibb. Ki is jut ebből az élvezésből a zseniális és becézett Dessewffy Arisztidnek, ki központja és éltető lelke a fiatalságnak. A nagy Damjanich özvegye is ott hűsöl és mint egy szentre úgy néz rá minden ember fia. Nagy művésznők, művészek, a főváros szellemi és vagyoni intelligenciája ott lubickol délelőttönként a Medve-tó zöld hullámaiban és a szerelmi cselszövények bohókás nüánszait, legfennebb az átsuhanó szitakötők tanúsítják. Nos, szóljunk még valamit a fiatal leányok divatos szólamairól, mert ezekben él ám az üdesége az életnek. Az egyik hölgyike divatos parafrázisokkal „irtja a társaságokat,“ míg a másik a „pofozni való melegség“ ről cseveg, a harmadik arra kéri a pincér urat, hogy a fagylaltos üres tányért szíveskedjen az asztaláról „elkezelni.“ Ha azt kérdezem a pincértől, hogy ehez az asztalhoz leülhetek a társaságommal, így biztat arra: „szórul-szóra.“ Az ékszerész üzletben „36 személyre való“ beaszülőt árulnak. Megfigyeltem egy kedvesen lumpoló előkelő női és úri társaságot. A fiatal grófné szenvedélyesen cigarettázik, szeretne a a szép húga is egy pár füstöt eregetni, de a néniké szigorú. A társaság rövidesen