Székely Lapok, 1910. május (50. évfolyam, 66-82. szám)
1910-05-01 / 66. szám
2-ise oldal. Székely Lapok Maros-Vásárhely, 1910. május hó 1. iránti őszinte, igaz szeretettel végezte azt a nagy munkát, amivel Maros- Vásárhely uj korszakát nyitotta meg. És teremtett maga körül egy olyan tisztviselői kart, mely képzettségre, tudásra, kötelességének lelkiismeretes teljesítésére nézve például szolgálhat az ideális tisztviselőnek. Ilyen erők segedelmével könnyűnek tetszik a feladat, aminek teljesítésére kormányom a város élére állított. Ellenőrzni, felügyelni ott, ahol a becsületes nemes munkának ily derék harcosai vannak, ahol nehezen lehet működési térhez jutni, mert mindenki elvégzi a maga dolgát, sőt az azonfelülit is, — úgy látom igen kellemes feladat leend. (Ezután a főispán politikai hitvallását fejtette ki oly módon, mint a vármegyénél, majd igy folytatta). A ma és a közel jövő feladatának megoldását a múltéhoz hasonlóan biztató jelenségek között látom. Ezek között első helyen áll a tisztviselők fizetésének függőben levő rendezési kérdése. Mert csak az a tisztviselő képes hivatásának mindenben megfelelni, akit a megélhetés gondjai nem terhelnek, munkakedvét a mindennapi élet apró anyagi gyötrelmei el nem veszik. És mennyivel jogosultabb a rendezésre irányuló követelés felállítása, a város tisztikara részéről akkor, amikor anélkül, kedvezőtlenebb fizetési viszonyok között is megállja helyét derekasan. A tisztviselőket ép ilyen közelről érintő további kérdés: Maros-Vásárhely városnak a katonai II-ik lakbér osztályba való sorozása, minek teljesítése jelentékeny könnyebbülést idézne elő az egész hivatalnoki osztályban. A kultúrpalota kilátásbeli államsegélyének sürgős engedélyezése, a felső leányiskola építési költsége utáni annuitásnak a tényleges szükséglet szerinti felemelése, illetve a felemelni kért összeg engedélyezése, az állandó színház építési céljára kilátásba helyezett állam segélynek folyósítása, a honvédhuszár laktanya felépítéséhez szükséges kormánytámogatás kieszközlése, a marosvásárhelyi országos kórháznak a mai kor igényeihez mért fejlesztése , képezik a mának és talán holnapnak is feladatát. Én a magam részéről azt ígérhetem, hogy a legteljesebb odaadással, egész erőmből azon fogok munkálkodni, hogy a csupán vázlatosan érintett nagy feladatok megoldásra találjanak, hogy a város fontos érdekei kielégíthetők, annak szolgálatában álló nagy célok elérhetők legyenek. Igaz lelkesedésemet, legjobb erőimet egész tevékenységemet azzal ajánlom fel, a mélyen tisztelt Törvényhatóságnak, hogy ezzel cserében semmi mást nem kérek, mint azt, hogy önzetlen munkatársukká fogadni szíveskedjenek. Isten áldását kérem a város Törvényhatóságának működésére. A migrén legtöbbször csak a lassú emésztésből ered. A természetadta Ferenc József-keserüviz a gyomor működését kitünően felrissiti. Kíméletes hatása miatt érzékeny idegzetű emberek, különösen nők, előszeretettel használják Igyunk időközönkint éhgyomorral2 pohár valódi „Ferencz József“-keserüvizet. Ellentüntetés a főispán ellen. — Ünnepük a polgármestert. H Ő jön, ő hazajön, ő megérkezik az éjféli vonattal a kisértetek órájában. Ez a hír futotta be a várost egy Pestről érkezett távirat nyomán Nosza megmozdultak a Nagyúr emberei és egész nap lótottak-futottak egy úgynevezett küldöttség összeszedése iránt. Hogy miért van szükség erre az éjféli órákban szereplő küldöttségre igazán nem tudjuk. És mikor e sorokat írjuk, azt se tudjuk, hogy vájjon sikerült-e a Nagy György részére küldöttséget toborzani. De annyit a rosszmájú pletykákból mégis tudunk, hogy Bernády hívei azért vették nyakukba a várost, hogy az éjjeli fogadtatás által Bernádyt szembe állítsák Erősdyvel. Fogalmunk sincs róla, hogy a Bernády tudtával és helyeslésével történnek-e az ily gyerekes tüntetések. Akár igen, akár nem, mindenképpen szomorú világot vet a városházán uralkodó közszellemre. Úgy látszik és azt kell ezekből a kierőszakolt tüntetésekből következtetni, hogy a városházán sokkal több a tisztítói való mint a vármegyeházán. Az uj főispánra vár a nehéz feladat, hogy e darázsfészekbe nyúlva a személyes és kicsinyes torzsalkodásoknak véget vesse.* Az éjjeli vonattal nem jött meg a polgármester és igy a tüntetés beffgyott. Eladó telkek. A marosvásárhelyi református kollégiumi elöljárósága a Köteles Sámuel és Régbaromvásár-utcákban parcellázott és még néhány meglevő telkét örökáron eladja. A telkek árát és a vásári mindennemű fe tételeket alulírottnál lehet megtudni. Az elöljáróság nevében Kóbori János gazdasági felügyelő Kik a jelöltek Marostordában ? — Még nem lehet tudni. — Egy pár helybeli lap hetek óta egyebet se tesz, mint minduntalan jelöl és jelöl, a diófáig jelöl. Különösen a munkapárti jelöltek jelölése képezi e kis lapok kedvenc témáját, így például jelölték a helyi lapok a a többek között dr. Nagy József volt alispánt az ákosfalviba, gróf Teleki Sámuelt a gernyeszegibe, Malonyay Dezső pesti irót a régembe és igy tovább. Mondani se kell, hogy ezek a jelölések még koraiak. Hiszen Marostordában még meg sem alakult a munkapárt. Csupán a a városon történt hivatalos megalakulás, de Kabdebó közjegyző halála és Bernády munkapárti vezér „betegsége“ miatt itt sem történtek meg a képviselőjelölések. Azt mondják egyébként, hogy a jövő héten ha a megyei munkapárt megalakul, úgy a városi, mint a megyei kerületekben megtörténnek a hivatalos jelölések és elkezdődik a szokásos alkotmányos küzdelem. Lehet, hogy már kész is a hivatalos jelöltek listája, de ezt csak a pártszervezkedés után hozzák nyilvánosságra, ha majd ahhoz a városi és megyei munkapárt gyűlései hozzájárultak. Dr. Helvey-féle asztali fedlemezek minden minőségben kaphatók Vasváry és Halász fűszer- és csemege üzletében főtér. Felültették a pesti lapokat. — A közvélemény meghamisítása. — Öreg bácsik, tiszteletben megőszült megyei emberek beszélik, hogy tíz főispáni iktatást láttak, de őszinteségben és fényben egyik beiktatás se közelítette meg az Erősdy Sándor installációját. Akinek volt szeme a látásra, az láthatott egy meseszerű bevonulást, egy szép menetet, több nagysúlyú, erdélyi mágnást, akik mind az Erősdy főispán ünneplésére gyülekeztek össze. Akinek füle volt a hallásra, az a vármegyén és a városházán egyebet se hallhatott mint zugó tásot és harsogó isjent. És tessék elolvasni a kitűnően szerkesztett Pesti Hírlapot, Pesti Naplót vagy az udvari tanácsos ur lapját a Magyar Hírlapot. Mi van bennük? Csupa valótlanság írva az Erősdy beiktatásáról. Hogy honnan szerezték be a felültetett újságok T 1 f ilwAitan 20 év óta fennálló cipész Üzletemet 1910. május 1-től az Oroszlán 17 fii afíklifi/fia vendéglővel szemben levő Dr. Gecse Dásziel-utca 9. házszám alá (a volt J . Hoffman-féle házba) helyezem át s egyben tudatom a n. é. közönséggel, hogy ott is csak a legjobb minőségű és saját készítésű cipőimet fogom méltányos áron árusítani Továbbá tisztelettel kérem a né közönséget, hogy eddig irántam tanúsított bizalmát továbbra is fenntartani szíveskedjék s becses megrendeléseit ezután is kérve, a legnagyobb készséggel, a legjutányosabb árban fogom azokat kielégíteni. Mély tisztelettel Lehrenk János, cipész.