Székely Napló, 1911. július-december (41. évfolyam, 99-200. szám)
1911-07-01 / 99. szám
1911. julius 1 SZÉKELY NAPLÓ - ben létesült világhírű iszapfürdőnknek eme hatalmas intézménye, melyben naponként 4000 ember tarthatja kuraját kínzó köszvénye, ischiasa vagy egyéb betegsége ellen. De ezenkívül 300 fejedelmi kényelemmel berendezett lakosztályt is tartalmaz ez az építmény, mely magyar mérnökök tervei alapján, dolgos magyar kezekkől készítve utánzásra méltó példát nyújt a küllőidnek is. — Halálos Ugrás. Budapestről telefonálják : Mednyánszky Lajos brassói deák a sikerült érettségi után az uszodába sietett. Oly szerencsétlenül ugrott a vízbe, hogy a fejét szétzúzta s halva fogták ki a habokból . Mérnöki pályázatok. A m. kir. posta műszaki személyzetének kiegészítése céljából több napidíjas mérnöki állásra pályázatot hirdet. A pályázatokat július 15-ig a budapesti posta és távirda igazgatóságához kell benyújtani, a napidij öt korona. — Vendégek. Alig munik el nap, hogy újabb és újabb kiránduló csoport ne keresné fel Marosvásárhelyt. Tegnap délután a verseci főreáliskola növendékei érkeztek ide s egy napi tartózkodás után tovább utaztak a székely körvasuton. — Műemlék Nagyküküllő megyében. Segesvárról írják : A Műemlékek Országos Bizottsága elhatározta, hogy Bolyán a gróf Toldy-féle kastélyt és kápolnát, mely most az ürmösi Maurer család tulajdona, fentartandó műemléknek nyilvánítja és gondoskodik arról, hogy állami segéllyel restauráltatva állandóan jó karban tartassák. — Új aranybányák. Nagyszebenből jelentik: A Ciblesen nem régen tartott hivatalos bányabejárás szép eredménnyel járt. A felnyitott három tárnában bőven találtak aranyat, ezüstöt, rezet és vasat. A bányák kiaknázása nagy gazdasági lendületet fog hozni a vidékre. Szamosi Elza operánk nagynevű művésznője elragadtatással beszél a dr. Biró-féle Havasi gyopár krém kitűnő hatásáról, úgy látszik, hogy e Páriában kitüntetett készítmény mégis csak jobb a nagyhangon hirdetett szépítő szereknél. — Székrekedés ellen a világ leghírnevesebb orvostudorai állandóan rendelik a természetes Ferencz -/darub/keserűvizet, mert pontos hatása folytán oly ideális hashajtó, melynek bámulatos az eredménye. A forrásoknál töltött és a kereskedésekben üvegpalackokban forgalomba hozott eredeti Ferencz Józsefkeserűviz nemcsak pillanatnyi regkönnyebülést szerez, hanem az idült eldugulást meg is szünteti, mert sokszor már egy rövid 2—3 heti kúra helyreállítja a gyomor és belek normális működését. A valódi „Ferencz József“-viz kellemes, amellett természetes páratlanul biztos erős hatásáról egy kísérlettel hamar meg lehet győződni. Figyeljünk mindig a címkére, mert azt csalódásig utánozzák ! Ha nem áll rajta a teljes név, Ferencz József budai keserűvíz, valamint a szent korona, úgy utasítsuk vissza, mert akkor az csak csekélyebb értékű víz lehet. Kapható a gyógytárakban és fűszerkereskedésekben. MINDENKIT BÁMULATBA EJTI! az a meglepő olcsóság, amely a mai naptól kezdve a maradékáruházban van a sok közül egynéhány cikk verseny árai: 300 cm. hosszú, 100 cm. széles, remek csipke függöny 1981 kr. 1 1 drb. „Tigris“ flanell takaró....................................... 98 3 mir. angol zephyr (egy ingre)..................................... 98 „ I 1 drb- férfi zephyr ing dupla gallérral......................... 98 5 mtr. kitűnő mosó karton ......................................... 98 „ L ^ Poll’ női fekete kötött harisnya............................... 98 4 mtr. gyönyörű mosó delain......................................... 98 „ 16 pár férfi harisnya rabok által kötve........................ 98 mm] Holnap, szombaton a Siorze kávéházban katona-zene hangversenyez. Kiadó lakások: Széchenyi-tér 7 szám alatt az I. emeleten 3 szoba, konyha, éléskamara és mellékhelyiségek. Ugyanilyen lakás és ugyanott a II. emeleten azonnal kiadók,’“Ai Értekezni lehet Widder A és fia ékszerüzletében. Ákosfalva községben, az országut mellett egy 3 körü tnztető malom bérbeadandó, vagy örökáron eladó Felvilágosítás szerezhető Marosvásárhelyt, Vörösmarti Mihály utca 1. szám alatt. Friss uzsona a Tag-vendéglőben. Mindennap délutáni 5 órától frissen sült notapecsenyekovászos házhoz kihordva is kapható. Tisztelettel: BaSátti 30110S. Pótló- és javító vizsgálatra előkészít egy szakértő, Gim a kiadóban. Szováta fürdőn több villa építésére alkalmas telek, igen alkalmas és szép helyen eladó. Bővebb felvilágosítást ad a kiadóhivatal. Ki akar szobát festetni? "" Eresitem a n. é. közönséget, “» hogy üzletembe megérkeztek azo m új mintakönyvek, melyeknek «« “ alapján ízléses kivitelben " szobákat festek. “ Egy szoba festése 8 koronától feljebb “ ” egyszerű és díszes kivitelben. « Tisztelettel Lázer Márton szobafestő. Malom utca 35. szám. Csász. és kir. udvari szállítók ! legolcsúbb BUTORBEI ASARLASÎ FORRÁS Erdély legfirigyobn bútorgyára van-—- ^ „ _ _ llllllll.....II■ II■■ I■ IIIIIIIIIIIHillIIIIIII MRSTITZ MALY ES FIAI mumim 1 Marosvásárhelyt, Széchényi-tér fl. szám. mm Kolozsvárt, Unió-utca 7. szám. ff Jíhiiiliiiii iiiiiiil == Hitelképes egyéneknek árfeleme- j!il!!il!ll|!|!!l!iill!! Vidéken meghívásra bemutatjuk == lés nélkül részletre llllllllllllllllllllllll gazdag mintagyüjteményünket ! Menyasszonyi kelengyék rendkívüli nagy választékban == Fürkészgyárunkban mindennemű épületfa, deszka,filéc, zsindely, tölgyfaparkett ^ giiiifiiimHiHHiHtmimmKHHmtHmmuimmjm—olcsói^j^ható:^—aamaimmvimaiafflaiiitwttHwutumijiiiuim Mhelyiségek alkalmas 2 szobából álló lakás (Főtér 11. szám alatt) azonnal kiadó. Kiadó modern gazban egy csinosan bútorozott szoba junius 1-ére Régi kórházaié a I. szám alatt. Ugyanott kivehető 2 bútorozott szoba Rákócy utca 1. sz. házban 1i«Mii< I I t »IW I Fix fizetés és magas jutalék mellett alkalmazunk vidéki ügynököket, sorsjegyek részletfiizetésre való eladásához. — Havonként elérhető jövedelem 300 — 600 korona. Hecht Bankház Részvénytársaság, Budapest, Ferenciek tere 3. A legjobb román- és portland cement, gipsz, fedélcserép, fedéllemez és egyéb építkezési anyag, úgyszintén kerékpár, varrógép, gazdasági gépek, jégszekrény, pénzszekrény, villamos áruk kaphatók előnyös fizetési feltételekkel Fischer Gyula és fiainál Marosvásárhelyt. Birtok eladás. A keddi 38. számú telekjegyzőkönyvben felvett 38 holdnyi területű, közvetlenül a belsőségek mellett fekvő, tehermentes tagosított birtok eladó. Bővebb felvilágosítást szerezhetni Maros -Vásárhely, Gecseutca 66. számú háznál. Francia Ponchis, marquiset és grenaditi ruhák. Hímzett batisták és battat robek; nyers selyem (chantung) és szövet különlegességek. Vászon, asztalnemű és kész fehérnemű ; szőnyeg, függöny legnagyobb választékban. Q3 Fogolyán Bogdán divatiszletálmán HAMBURGI kává behozatali raktár Ajánlja nagy választékban legfinomabb bel- és külföldi cukorka és csokoládé különlegességeit. Egy kig. kevert finom csokoládé, karamella és fondant cukorka 4 korona. Széchenyi-tér 18. (a dohány nagy tőzsde mellett) ALKALMI BÚTOR VÉTEL a túlproduktióra való tekintettel SZÉKELT ÉS RÉTI butorgyárosoknál MMNOS-VÁSÁRHELY, Széchenyi-tér 47. a legjobban szerezheti be szükségletét. i Hitelképes egyéneknek ■■ Menyasszonyi m. Vidéken meghívásra is árfelemelés nélkül kelengyék óriási bemutatjuk gazdag a részletfizetésre is, választékban! mintagyűjteményünket. !