Székely Napló, 1911. július-december (41. évfolyam, 99-200. szám)

1911-09-19 / 144. szám

1911. szeptember 19. SZÉKELY NAPLÓ — A nagyváradi rabló Borszéken ? Nagyváradon három álarcos rabló éj­fél után behatolt Grünstein Samu dúsgazdag lakásába, ahonnan ötezer korona készpénzt raboltak el. Gerő Ármin főkapitány kijelentette, hogy a rendőrségnek az a gyanúja, hogy a rabló Schiller Károly munkás, aki valószínűleg falujába, Borszékre szö­kött Marosvásárhelyen keresztül. Schil­ler Károly mielőtt Nagyváradon mun­kába állt, a rendőrségel­­hagyta köny­vét. A rablás ideje óta azonban Nagy­váradon nem volt. Szétfoszlott ez a remény is, hogy Schillert Borszéken szülőfalujában sikerül elfogni, mint­hogy az ottani csendőrség távirati értesítést küldött, hogy Schiller oda nem érkezett. Az igazi tetteseket szombat este letartóztatták Margittán, Fekete János és társai személyében.­­ A kolera elleni védekezésben a legnagyobb szerepe van a víznek. Az orvosok egyhangú véleménye sze­rint a szénsavtartalmú ásványvizet járványos időben nemcsak ivásra, de még szájöblögetésre is kell használni, mivel az erős szénsav a baciilusokat megöli és kiirtja. A szénsavtartalmú ásványvizek között tudvalevőleg a „Buziási Phönix“ a legelőnyösebben ismert és legjobban elterjedt, mivel nemcsak a legszénfardosabb tartalmú természetes (nem tellített) és legol­csóbb­­ásványvíz, hanem baktérium mentes is, s ennek következtében az orvosok által ajánltatik és a kórhá­zakban általánosan használják. „Bu­ziási Phönix“ ásványvíznek most egy házban sem volna szabad hiányoznia. — A Tűzoltó-nap. Amint már meg­írtuk, a vasárnap tartandó „Tűzoltó­­nap“ érdekében a csütörtökön tar­tott értekezlet következő határozatát hozta: Déli 11—1 óráig 2 gyűjtő ur­nát állítanak fel. Egyiket a takarék­­pénztár épülete előtt, a másikat a Transsylvania melletti átjárónál. Ezen urnánál a tűzoltók diszőrsége mellett arra vállalkozni kegyes urhölgyek és leányok eszközük a gyűjtést. A gyűj­tők beosztása s egyéb részlet­kér­dések további megbeszélése végett 19-én, kedden délután 4 órakor a városi székház bizottsági termében gyűlés lesz.­­ Leszúrták az utcán szombat este Smonovics Sándort, az ortodox izraelita hitközség kántorát, akit ve­szélyes sérüléseivel a kórházba kel­lett szállítani. A rendőrség a tettest Molnár István ujkarácsonyfalvi lakos személyében letartóztatta s kiderült hogy Molnár holla János helyi la­kost is megsebesítette. — Zsúfolt házak az Uránuszban. Tegnap vasárnap egész délután és este nagyszámú közönség élvezte az Uránusz mozgófénykép színház elő­adásait, melyeket a kitűnő képeken kívül Diskay József hangverseny éne­kes és Fekete Etel kabaréprimadonna művészi énekszámai tesz élvezetessé. Az igazgatóság áldozatkészsége foly­tán a vendégművészek, kik közül Diskaynak a nagyváradi színházban voltak legutóbb sikerei, még néhány napig fellépnek. Szamosi Elza operánk nagy­nevű művésznője elragadtatással be­szél a dr. Bíró-féle Havasi gyopár króm kitűnő hatásáról. Úgy látszik, hogy e Párisban kitüntetett készítmény mé­gis csak jobb a nagyhangon hirde­tett szépítő szereknél. Egy 13—18-as fényképező­gép teljes fölszereléssel eladó. Megtekinthető Péterfy Béla hen­tes üzletében, Bolyai-utca. Kitűnő friss virsli naponta (háztól is elhordva) kapható Guláth János Tag-vendéglőjében. Radnóti „Kuruc-bor“ kihordva literenként 50 kr. Automobil eladó. Fiath-gyártmánya 60 ló­ , erős, alig használt. Ára 18.000­­ korona. , . Értekezhetni dr. Madaras Jó­­­zsef ügyvéd irodájában. Megvettem hallatlan olcsón egy óriási tömeg angol gyapjú női és férfi ruhaszövetet, kabát posztót, flanellt, barchetet, kitűnő mosó kartont, esőernyőt, harisnyát, csipkeféléket, plaid kendőket, asztalnemüeket, paplanokat stb , melyeke meglepő olcsó árban árusítok el. 1 mtr. széles szegett csipke füg­göny 100 cm. széles 15 kr. 1 mtr. tennis-flanell 17 kr. 1 drb. d­obh alsó szoknya 1 frt. Szücs-féle maradékáruház S­zéchhenyi-ter* 51 szám. — Dr Geréb jogi szemináriuma Kolozsvár, Farkas-utcza 5. szám. (A régi színház mellett.) Kiváló sikerrel készít elő jog és államtudo­mányi szigorlatokra, alap­os állam­vizsgákra, ügy­védi és bírói vizsgákra, igen jutányos díjazásért. Három hónap alatt doctorátushoz juttat. A Székely-féle javaslat kü­szöbén vegye mindenki igénybe ez intézet segítségét. Tájékoztató bér­­mentve. — Bér-automobilok Maros- Vásárhelyen. A helyi közlekedési viszonyok sokat ígérő és jelentős javulását adhatjuk hírül olyan for­mában, mely a modern technika vívmányaira igényt tart és eddig a bér-automobilt nélkülözte. Wein­­feld Ignác bér-automobil irodája, (telefon 372) az érdeklődőknek készséggel áll rendelkezésére. Vidéki előfizetőinket tisz­telettel kérjük az előfizetési dij szives beküldésére. Magányos HM1­­) Csász. és kir. udvari szállítók hii iiiiiiiui li ti­ iui iii int Miiiiunnt I mimt BUTORBEVASARLASI FORRAS | i Erdely leg­n­agyobb bútorgyára | EsE­ifHtza ram asaiwr okserwpi a na na­­i- -_____ M 11111111IIIS 1111111111112111111111 1111111111111­1­11 ISTITZ MIHALT ES FIAI botorát aromi | I Mansnásai Wyt, Széch­ényi-tér 41. szám. mm Kolozsvárt, Unió­ utca 7. szám. i |llll!lllli! Ä«? ÄÄÄ­­SÄi Ullilllll % Hitelképes egyéneknek árteleme­ |||||||||||||||||||||||| Vidéken meghívásra bemutatjuk |jj gGF"­lés nélkül részletre llllllllllllllllllllllíi gazdag mi­ntagyüjteményü­nket ! Menyasszonyi kelengyék rendkívüli nagy választékban | H Fű­részgyárunkban mindennemű épületfa, deszka, léc, zsindely, tölgyfaparkett ís' ■' 1 Hl­l lük Ili 10 lilULllli ölesén kapható. Legolcsóbb szabott árak! · Utolsó újdonságok ! A szövet és selyem különle­gességek ; vászon asztal­nemű és kész fehérnemű; mindenféle szőnyeg legnagyobb választékban FOGOLYÁNBOGDÁN divatüzletében (Főtér) T JL házi koszt­erp kapható Fogház­utca 17. szám alatt, a GK­ vendéglőben Ügyes fiú tanulónak felvétetik Vasváry és Halász fűszer-üzletében. Marosvásárhely Széchenyi-tér 45. Székely és Béli butorírvárosok elsőrangú MINTA BUTORTERMEI a n. é. közönség rendelkezésére állanak. gH Saját kárpitos műhelyeinkben készült: ANGOL, BŐRBUTOROK, továbbá amerikai rendszerű irodaberendezések rendkívül jutányos árban. H Hitelképes egyéneknek részletfizetésre árfelemelés nélkül. Menyasszonyi kelengyék Rendelések úgy a saját, m­nt adott szenzációs kiállítású és óriási választékban, rajzok után is elfogadtatnak. 1­idében meghívásra bemutatjuk gazdag mintagyüjtemén­yünket. Telefon 214. Telefon 214. HAMBURGI kávé behozatali raktár Ajánlja nagy választékban legfinomabb bel- és külföldi cukorka és cso­koládé különlegességeit. Egy kig. kevert finom csokoládé, karamella és fondant cukorka 4 korona. Széchenyi-tér 18. (a dohány nagytőzsde mellett) miniiimiu­s özvegy úriasszony intelligens la­­kótársnőt keres. Érdeklődni lehet Kossuth L.­utca 51. szám alatt. Az Csipkéim megérkeztek ! A­lkalmi árulásba !Petőfí-tér* 3. , Grexa cukrázdája mellett nagyobb mennyiségű árok érkeztek. Vétel kényszer nélkül megtekinthetők. Csipke, zsebkendő, harisnyák, asztalnemüek, vásznak,fpcsipkeszövetek stb. 1OOO méter divatos ruhaszövet. Maradékok olcsáfárban.­­ Tisztelettel: Schvarcz Simon. 1

Next