Székely Napló, 1926. július-december (56. évfolyam, 97-175. szám)
1926-07-04 / 99. szám
LVI. évfolyam. Târgu-Mureş 1926. évi julius hó 4. vasárnap POLITIKAI ÚJSÁG Felelős szerkesztő: Benkő László Szerkesztőség és kiadóhivatal Benkő László könyvnyomdájában (saját házában.) Telefonszám: 161 -b Hl A fizetési árak: Vidékre posen beidre: Kléas évre . . 200 lej Fél évre ... 100 le Senort évre , . 50 lej Bßf kórt. ... 20 le] 8 Legyek:.i'i hetenkia S 4-szer, hétfőn, szerdán, pénteken, szombatos Egyes számára 1 lej Az érettségi vizsgák mai népkisebbség ellenes rendszerében a társadalmi kérdések megnyugtató kifejlődésének biztosítékait nélkülözzük. Egyszerűen azt látjuk, hogy egy népet, amiért az kisebbségi, nem a saját műveltsége fejében engednek értelmiségi pályákra, hanem aszerint, hogy mennyivel bíró egy más nép műveltségéből. A mai érettségi rendszer ezzel a más műveltség kényszerével rostálja el a népkisebbségek elől azokat az értelmiségi pályákat is, melyek a saját népük körén belül és saját népük arányában őket megilletnék. Látnivaló, hogy a néptöbbségi, ifjúság azért érvényesülhet jobban az érettségi vizsgákon, mert saját nyelven vizsgázhat. A népkisebbségi ifjúságot viszont az zárja el az értelmiségi pályától, hogy nem saját nyelvén adhat számot értelmiségéről. Itt van az érettségi rendszer hibája. Korántsem nyelvi hiúságok ösztökélnek minket, mikor e hiba javítását sürgetjük. Végtére nem a nyelv adja a műveltséget, mert az minden nyelven megszerezhető. De ha egész ifjú nemzedékek a nyelvük miatt magasabb pályáktól ütődnek el, emiatt a szegénység kenyerére még több szegény esik vissza és ebből társadalmi nagy bajok lesznek. Ezért kell az érettségi vizsgák rendszerét, az anyanyelven történő műveltségi próbatétel alapjára visszahelyezni. (A) Vinnai Zsidó Színház szombat este: „Nap és éj“. Jegyek Révész Bélánál. * mlár az ókori Rómának is voltak napilapjai. Deila Palla olasz történész megdönti azon általános felfogást, hogy „sajtó“ csak a nyomda feltalálása óta létezik. Az első római újság, az „Acta publica“, az állam hivatalos orgánuma volt, melyet hamarosan követett az „Acta divina“, az egyház lapja. Az előbbi naponta jelent meg és a törvények ismertetésén kívüli riportja is volt nemcsak a szenátus üléseiről, hanem a város és a provinciák beszédtárgyairól is. Később más lapok is termettek. A legnagyobb páldányszámúak az „Annales Maximi“ és az „Acta diurna“ voltak. Az utóbbinak már majdnem mai beosztása volt, foglalkozott politikai és udvari eseményekkel, helyi híreket közölt és nem riadt vissza családi botrányok szellőztetésétől sem. Tacitus és Cicero rendes előfizetője volt ennek a két lapnak és még Seneca is szorgalmasan olvasgathatta, mert így panaszol: „Nem múlik el nap, hogy ne fedeznék fel válási hírt az Acta diurnában!“ Justinianus törvényhozása már kodifikálja az újságírókat illető jogszabályokat. Kétségtelenül megállapítható, hogy az újságírói hivatást nagyrabecsülték (!) és a „diurnarius“-okat sokkal jobban díjazták, mint manapság. Érdekes, hogy a lapok és folyóiratok kolportázsáról az állam gondoskodott. Hivatalos futárok szállították az újságokat a tartományokba. A Krisztus születését megelőző évtizedekben már voltak speciálisan irodalmi közlönyök, sőt a vicclapok is. Szóval: alig van többé új a nap alatt. A sajtó már szerepet játszik a régi rómaiak életében is. Vinnai Zsidó Színház vasárnap délután: „ Zöld mezők“. Jegyek Révész Bélánál. «Szerelmeslevél a vásárhelyi közönséghez.“ Ezen címmel kaptuk az alábbi írást, melynek csak hivséges postása akarunk lenni, változatlanul adjuk tovább címére. Az üzenet maga helyett beszél, jobban, mintha mi állnánk ügyvédjének . . . . .. Elutazni annyi, mint egy kicsit meghalni és a halottakról vagy jót, vagy semmit! Úgy látszik azonban, hogy az ellenségeim nem így tartják. Csak ennyi szerény megjegyzést: nem nagyon lovagias azt bántani, aki távol van és nem védekezhetik. Magyar lapok vitézkednek így egy szegény vándormadár nyomában ? Lám a másnyelvű sajtó lojálisabb volt a magyar színésznő iránt. Magyar újságnak kellett jönnie, hogy megtámadjon, kifosztani akarjon legértékesebb tulajdonomból — Erdély legdrágább közönségének, felejthetetlen-fényes búcsúestémekor felém nyújtott és két karomba felölelten magammal hozott szeretetéből. Legnemesebb ambíciómban akar letörni a gonosz támadás . . . Marosvásárhelyen mindenki meggyőződhetett, hogy kizárólag a színpadnak éltem, nem szórakoztam és nem pihentem. Egy-egy fárasztó fellépés után, még alig lefestett arccal, varrógép mellett talált a hajnal, hogy a ruháimat, egyéni szerepkidolgozásaim lényeges kellékeit előállítani tudjam, így fogtam fel az életet, a primadonnaságot, a szinleg könnyed léha, vidám feladatokat — szigorú életcélnak, komoly munkának. Nem tagadom, jutalmát láttam érette, éreztem, hogy közönségemet magamnak megnyertem. A szívek közelségét delejes ösztönösséggel éreztem, a taps a színész ezen legszebb zenéje, csakhamar állandóan fogadott már kezdő kilépéseimkor... Búcsúztatásom pedig: olyan nem volt még! Ha arra gondolok, most is sír és nevet bennem a lélek. Ekkora értékek veszélyeztetése ellen védekeznem kell. El akarják venni tőlem Erdély legelső magyar színpártoló közönségét ? Ezt nem engedem. Nem hagyom magam így kifosztani. Összetett kézzel, könnyes szemmel kérem Önöket, akik engem első perctől elhalmoztak szeretetükkel: szeressenek a rágalmak dacára is tovább! Védelmezzenek meg, mert hiszen lehet, hogy talán sohasem látják többet a most sírva búcsúzó Fekete Rózsit. A művésznő megható soraihoz csupa annyi magyarázatot fűzünk, hogy tudomásunk szerint egy itteni hetilap valami méltánytalan „kritikát" közölt, ez azonban egyáltalán nem fedi a helyi sajtó többi reprezentánsának véleményét s még kevésbé a közönségét, amelynek Fekete Rózsi egyik legkizárólagosabban szeretett és becsült kedvence. Állítólag egy másik időközi lapban is lett volna valami, de ezt mi már nem is láttuk. Komolyan vennie, vagy itteni „helyzetét“ féltenie nincs oka egy olyan meggyökeresülten népszerű és ehez képest ünnepelt színésznőnek, mint amilyen — a helyzetkép valóságának megfelelően írjuk le nevét : a mi Fekete Rózsink. Akit tárt karokkal és még hangosabbra pihent tapsokkal, okvetlen visszavár azt viszont hű és kitartón ragaszkodó régi közönsége. (Ego ) Vinnai Zsidó Színház hétfőn este: „Oybuc“. Jegyek Révész Bélánál. Meditáció. Szenvedélyhegyek, sziklagőgök, Fénytörő ésű dacorom . Kérkedő fönségbe magasulók — Én nem követlek! Én porbahullok... S szeretetvölgybe rejtetten, mélyen Áhítatra aldzkodottan Nézek a düh viharszemébe Ibolyaszemmel... Maci Ferenc. Vinnai Zsidó Színház kedden este: „A fődolog“. Jegyek Révész Bélánál. — Uagyarlóna, Szászfenes... Nem szabad sokáig várnunk tétováznunk. Nyíljék meg minél hamarább mindenkinek szive-zsebe, hogy a kolozsmegyei két község összeomlása felocsúdhassék siralmas romjaiból. Uj élet kezdődhessen a pusztulás és halál gyászterén. Kérő kezünket nyújtjuk azok helyett, akiknek most csak arra való a sajátjuk, hogy könnyűzott arcukat temethessék belé ... Bármily kis adományt köszönettel fogad a Székely Napló olvasóitól, ezen legidőszerűbb jótékony célra. — Meghalt egy magyar lapkiadó. Lugoson nagy visszhangot váltott ki Husvéth, Emilnek, a „Krassószörényi Lapok“ kiadója és felelős szerkesztőjének, egy temesvári kirándulás alkalmával bekövetkezett hirtelen halála. Jakabffy Elemér a megárvult lap élén meleg megindultsággal parentálja el a megboldogultat, ki mindössze 52 éves volt és Lugoson meggyökeresedett közbecsülésben állott. „A magyarság és a Munka veszteségeinek mondja Jakabffy őt, ki még saját lapján is mindvégig a szedőszekrénynél dolgozott. A lugosi félheti közlönyért egyelőre az eddigi szerkesztő, Serényi József felel. — A Vinnai Zsidó Színtársulat ma este kezdi meg sorozatos vendégjátékát a Transsylvania-színházban. Az előadás: Nap és éj, An-Sky 3 felvonásos tragédiája. Kezdete esti 9-kor. Helyárak 800, 600, 160, 140, 120, 100, 80, 70 és 40 tejesek páholy, illetve egyes helyekért. Elővétel Révész Bélánál. Holnap, vasárnap két előadás. Délután 4 kor. Zöld mező. Zsidó idill. Este: Szomorúságának énekese. Tragikomédia. * kis tükör. „Ha szeptemberi ülésszaka nem folyik le teljes harmóniában, úgy a Népszövetség elvesztette egész hitelét Európa előtt“ — véli egy megnevezőben diplomáciai hivatkozása nyomán a Neues Wiener Journal. Csakhogy van e még elveszteni valója ? És épen Európa előtt, melynek „szüksége van kiegyenlítő fórumra"? De amely akar-e egyáltalán kiegyenlítődni ?* Van e uralkodó a világon, ki ellen több merényletterv hiúsult volna meg, mint amennyiből sértetlen menekült meg a spanyol király? Most újra .. És ismét idejekorán szegték útját egy sötét tervnek. Hiába: a bátrak életét külön Gondviselés őrzi! A szatmári „Szamos“ színházról elmélkedve azt írja, hogy: „A színigazgatók kényszerű üzleti szempontjai mellé, a vádlottak padjára ültetjük a közönség ízlését is.“ Aláírjuk és még feltétlenebből csatlakozunk a „Szamos“ további konklúziójához: „Szervezzünk haladéktalanul valamiféle szíapártoló egyesületet, indítsunk bérleti akciót, tömörüljünk anyagi erővel a színház köré, szerezzünk jogot hozzá, hogy beleszólhassunk a színház művészeti útjainak irányításába és adjuk meg a módot az igazgatónak, hogy ne legyen kénytelen a sekélyes izlésú közönség igényeihez alkalmazkodni." De mihamarább fogjunk hozzá ! Vilnai Zsidó Színház vasárnap este: ,,Szomorúságának énekese“. Jegyek Révész Bélánál. 99. szám. íttartóon a régi sipkás használjon ezután is kávéjához dobozos "Mist frone font az olcsóbbá teszi a kávét"/ az izét* pedig erőteljesebbé. A gabonakávéhoz is feltétlenül szükséges a fölődi Fronck.