Székely Nemzet, 1883 (1. évfolyam, 1-198. szám)

1883-01-16 / 9. szám

I. évfolyam, anuar 9szám Sepsi-Szentgyörgy, 1883. kedd,15 — -------------------------------------------------------­?" Szerkesztőségi iroda: Csik­utcza Matkeovics-féle ház, h­ová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal:­­ nyomda- részvény - társulat SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. 4 Előfizetési , helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve . Egész évre . 10 fr­t — kr. Félévre . . 5 frt — kr. Negyedévre . 2 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. , Sepsi-Szentgyörgy, hová 02 előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. ^ -------------------------­Kkí®------— ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a „SZÉKELY NEMZET“ czimű politikai és társadalmi lapra. Midőn a „Székely Nemzet“ szerkesztésére Málik József urat, a „Nemerédnek éveken át közelismerésben részesült szerkesztőjét volt sze­rencsénk megnyerni, szélesebb körű vállalatun­kat a t. közönség jóindulatú pártfogásába ajánljuk. A „Székely Nemzet“ megjelenik heten­ként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség ese­tén melléklettel. Előfizetési ára : egész évre . 10 frt. félévre ... 5 frt. negyedévre . 2 frt. 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utal­ványokkal küldeni. Mutatványszám kivonatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldány­­nyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb meg­tenni, mivel felesleges példányokat nem nyomat­­tathatunk. Helybeliek Mélik János úr kereskedésében fizethetnek elő. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a „Székely Nemzet“ kiadótulajdonosa. A megyei közigazgatás. — jan. 15. Jó közigazgatás, élénk megyei élet, — ezek ama régóta hangoztatott kívánságok, a melyek közelebbről a kormányt arra bízták, hogy ismét egy újabb intézkedéssel segítsen a tapasztalt hiányokon. A „selfgovernement“ a magyar nemzet jogtörténelmében annyi átalakuláson ment keresztül, hogy nem lehet csodálkozni, ha már maga Eötvös is az ő monumentális „Reform“-jában Széchenyi Istvántól köl­csönzi át az alapeszmét, hogy t. i. valódi reformot nem mindig lehet a létező állapo­toknak egyszerű módosításával keresztülvinni, mert a fennálló viszonyok gyakran ellentét­ben állanak az elérni szándékolt czélokkal. Ennélfogva radikális megsemmisítése szük­séges a régieknek, új állapotok teremtésére. Azóta a tények, a tapasztalatok nagy mes­tere, az idő, keresztülhúzta az elmélet min­den számításait és kitűnt, hogy a magyar nemzetnél az önkormányzati rendszer sokka hagyományosabb alapokon nyugszik, semhogy a megyei rendszer reformálását radikális in­tézkedésekkel a czélszerűségnek, vagy jobban mondva a közérzületnek megfelelően megkísérthetné egyetlen kormány is. Tény, hogy mai napság megvárjuk a vár­megyék kormányzatától, hogy ne legyenek azok csupán a miniszteri rendeletek végre­hajtói, hanem fokásai a vidék értelmi és vagyoni fejlődésének ; tény, hogy egyetlen megyei közigazgatás sem éri czélját, ha pusztán a rovatok egyszerű betöltésére s a leiratokra küldendő feliratok szerkesztésére fordít csupán gondot, minden tekintet nélkül a megye beléletére, a társadalmi álla­potok szükségleteire , de épen ezért olyan gyökeres reform, a­mely a megye és közigazgatása között a bensőbb viszonyt örökre széttépné, nemhogy czélszerű nem volna, hanem általában kivihetetlen lenne az. Ezért vált szükségessé a nemzeti jogalapo­kon nyugvó olyan reform, a­mely míg egy­felől a megyei rendszer történeti múltját kegyelettel őrzi meg, másfelől alkalmat nyújt az állampolgároknak arra, hogy megyéjüket a közigazgatási ügyek minden ágában jártas, teljesen szakképzett hivatalnokokkal kormányoztassák. Erre szolgálnak a kvalifi­­kác­iót illető törvények, a­mik ellen a mai rendszernek még a legelfogultabb ellensége sem tudott alapos kifogást emelni. Szüksége volt erre az önkormányzatnak nagyon. Az idő meg fogja mutatni, mi kü­lönbség lesz a múlt idők és a jövő megyei élet között. Hogy a képesítési törvény meny­nyire emeli a közigazgatási hivatal értékét úgy magára a hivatalra, mint általában a megyére nézve , azt már most is kez­dik belátni mindazok, a­kik bizonyos érdek­­kritikából szívesen lándzsát törtek a régi rendszer mellett. Az ilyen átalakítás, a­mely az érdem megjutalmaztatásáról, a szellemi erők értéke­sítéséről tesz tanúságot, soha egyetlen állam­ban sem tévesztette el a hatását. Legke­vésbé fogja eltéveszteni nálunk, hol valóban eljött már az ideje annak, hogy a közigaz­gatás is lerázza magáról a régi, kopott tol­lakat, a mik csak nehezítették őt az emel­kedésben s a helyett engedjen uj erőknek, ifjú, szakképzett és tevékeny munkásoknak tért, kik akarják is, tudják is a megye ér­dekeit haszonnal szolgálni. Ezt czélozta a közigazgatási tisztviselők képesítéséről szóló törvény s erre szolgál a megyék háztartását illető javaslat is, a­me­lyet Tisza Kálmán a múlt hét végén a ház elé terjesztett. Minden megyének van domesztikai mi­­seriája. Emitt hűtlen sáfárok akasztanak port a kormány nyakába, túl a megszorított pénzkezelés okoz bajokat a megyei közér­dekű czélok gyors és sikeres kivitelében; itt a közigazgatási hivatalnokok szaporítása üt­közik bele a fennálló törvényekbe, más he­lyütt azok engedélyezésének késleltetése akasztja meg az adminisztrác­iót , szóval szükségessé vált oly intézkedés, mely a me­gyei életet mozgékonyabbá tegye, az önkor­mányzat hatását a megyei közérdekek javára előmozdítsa. E czélból a közigazgatási­, árva- és gyám­hatósági személyzet fizetésén s a dologi ki­adásokon kívül maga fog rendelkezni a me­gye saját pénztárával. Maga határozza meg ezeken kívül a szükségleteket, személy szapo­rításra c­élzó kiadásokat stb., s a­mennyiben csak a megyei törvényhatóság fenmaradt jövedelméből fedezhetők nem volnának, föl van jogosítva a megye az állami egyenes adók után 3—5 e/p pótadó kirovására is. Ilyenformán a megye mintegy rá van utalva saját életszükségleteinek gondozására. Tudnia kell ezután, melyik közintézmény szenved hiányt? Hol kell segíteni: kórházak, múzeumok, ipar­iskolák, utak stb. körül, önkénytelenül mélyebben nyúl bele a tör­vényhatóság saját belügyeinek rendezésébe és nincs megkötve miniszteri rendeletekkel, törvényhozási paragrafusokkal akkor, midőn saját létfentartása és házi dolgai forognak kérdésben. Mondanunk sem kell, hogy minden megye meg fogja m­érni azon szükségleteket, me­lyek a háztartás költségeit igénybe veszik s igy felesleges adóemelés nem jöhet soha szóba. Ezért fogadja az államháztartásról szóló törvény­javaslatot minden törvényhatóság őszinte örömmel. B. N. Háromszék megye dohánytermelése. Azon szomorú tapasztalatok, melyeket az idei dohánybeváltás alkalmával szereztem, arra ösztönöznek, hogy megyénk dohánytermeléséről néhány sorban megemlékezzem. Ha felütünk egy földrajzi tankönyvet, abban egyebek között a következő passust is megtalál­juk: „Szemerja falu; dohánya országszerte hi­res.“ E tételt, fájdalom, a földrajzi írók szá­mára rektifikálnom kell, mert Szemerja csak volt híres, de ma már nem az. A régi jó sze­­merjai dohánynak, ma már, a szó legvalódibb értelmében véve a magja is kiveszett. A kvalifikál­atlan rosz minőségű dohányok között ez idő szerint a legroszabbat épen Szemerja termeszti. Hasztalan szagolunk a régi jó spec­iális illat után; nem érzünk egyebet orrtekerő kelle­metlen füstnél. 1848 előtt s még azután is sokáig azon darabka lösz terület adta a szemerjai dohány­nak a kellemes izt, mely a falutól, ez idő sze­rint városrésztől, nyugatra emelkedik. Ámde a folytonos használat következtében a talaj elveszt­vén a dohány életére szükséges tápszereket, be­állott a talajkimerülés. A termelők részint tu­datlanságból, részint tőlük nem függő okok folytán nem igyekeztek sem direkt, sem indirekt után visszaadni a kihasznált kálcsokat, a­miből következett, hogy a dohány roszul égő és ízetlen lett. Ezen válságos időben ütött be a monopó­lium, a­mely után mindjárt az absolut korszak pénzügyminisztere, megtiltván az eddigi dohány cultiválását, oly magvakkal látta el a termelő­ket, melyek a mi sovány és hideg éghajlatunk­hoz semmiképen nem akartak alkalmazkodni. Maga a dohányterület is a Nemere szele hatá­sának ki van téve. A lakosság hozzá lévén szokva a dohány­­termeléshez, mely eddig fáradságát szépen ju­talmazta, megadva magát sorsának, felhagyott a hegyen való termeléssel és alantabb próbált szerencsét. A siker azonban, legalább minőség tekintetében, nem következett be, minthogy ott a talaj vegyi összetétele nem volt alkalmas a dohánytermelésre. A termelésben mutatkozó hiány, a beváltási összegnek csekély volta, a túlságba vitt finánczbuzgóság, mely a termelőt örökös rettegésben tartotta és tartja ma is, végre el­kedvetlenítette a termelőket annyira, hogy ma már csak igen kevesen s azok is inkább meg­szokásból űzik a mezőgazdaságnak ezen sok fáradsággal járó, de mindenesetre jövedelmező ágát. A szemerjai termelők által régebben elért siker több községnek lakóját, főleg az ötvenes években, arra indította, hogy kísérletet tegyenek a dohánytermesztéssel. Azonban az elért ered­mény a hozzáfűzött várakozást nem elégítette ki s így czélszerűbbnek látták, más, jövedelmezőbb foglalkozás után nézni. Az utóbbi évek alatt csak három község foglalkozott a dohányterme­léssel s azok is, mint a következő adatokból kitűnik, igen csekély mértékben. Ugyanis: 1. Sepsi-Szentgyörgyön 75 termelő beültetett 27 hold 452 négyszög­öl területet; 1. Kilyénben 64 termelő beültetett 24 hold 601 négyszög­öl tér.; 3. S.­Szentkirályban 11 ter­melő beültetett 3 hold 573 négysz. öl tér.; ösz­­szesen 150 termelő beültetett 55 hold 26 négysz. öl területet. Ebből esik egy termelőre: 1. Sepsi-Szent­­györgyön 582-027 négysz. öl; 2. Kilyénben 609-4 négyszög­öl; 3. S.-Szentkirályban 488-46 négysz. öl. A három községben átlag egy ter­melőre esik 586,84 négysz­­ör. Ezen számok világosan mutatják, miszerint Háromszéken a dohánytermelés nem űzetik oly nagy mérvben, hogy az akár a termelőknek, akár az állam­­pénztárnak nagyobb hasznot hajtana. A minőség épen nem kielégítő. Ennek okát részint a ter­melők indolentiájában, részint az éghajlati vi­szonyokban, részint a talaj vegyi összetételében kell keresni. Az állampénztár a háromszéki do­hányra, minthogy az csak a legközönségesebb pipadohánynak használható fel, határozottan rá­fizet. A termelők nem csinálnak ambitiót abból, hogy a szükséges talajjavításokkal mennél fino­mabb terméshez jussanak. Megy minden a meg­szokott módon. A kincstár természetesen nem fizethet nagyobb összegeket rosz minőségű do­hányért, mert ez annyi volna, mint megjutal­mazni az érdemetlent. Az idei dohánybeváltások alkalmával határozottan lehetett látni a terme­lők hanyagságát, főleg a szárítás és csomago­lásra nézve. A dohánylevelek legnagyobb része zöld, összegyűrt s átalában o­roszul conservált volt. Meglátszott, hogy a termelők a beváltott anyagot adónak és nem jövedelem­forrásnak tekintik saját jólétük előmozdítására. Minden rész jó, ha az állampénztár számára megy. Ez rész elv, s pedig így gondolkozik a termelők nagyobb része, nem gondolva meg, hogy ezzel saját existenciájának is ártalmára van. Valamint az idei dohány­minőség tekinteté­ben messze hátramarad annak, a­mit apáink termesztettek, úgy a termelők kezébe jutott ösz­­szeg is hasonlíthatlanul csekélyebb azon össze­geknél, melyeket pld. a 60-as években fizetett az állam. Most alig rúg két­ezer forintra, akkor 20—50 forint közt ingadozott. Nem hátrányára van-e itt a termelők hanyagsága a megye elő­­haladásának? Nem lehetne-e czélszerű talajjaví­tásokkal ez állapoton segíteni? Azt hiszem igen. Csak buzgóság és akarat kell hozzá. Az állam­­kincstár mindig örömmel fizet jó árt a jó pro­duktumért. Az idei dohánybeváltási eredményeket a következőkben sorolhatom fel, megjegyezvén, hogy a számok mindenütt kilogrammokat jelen­tenek. I. Válogatott dohányt beadott: Sepsi-Szent­­györgy 6, Kilyén 2, S.-Szentkirály 3, össze­sen 11. H. Finom dohányt: Sepsi-Szentgyörgy I. o. 14, H. o. 457, H. o. 1347, Kilyén I. o. 161, H. o. 1030, III. o. 1618, S.-Szentkirály I. o. 21, II. o. 176, III. o. 261, összesen I. o. 196, II. o. 1663, II. o. 3226. III. Közönséges dohányt: Sepsi-Szentgyörgy II. o. 720, III. o. 2560, Kilyén I. o. 646, III. o. 3625, S.-Szentkirály II. o. 72, H. o. 210, összesen I. o. 1438, III. o. 6395. IV. Kacsdohányt: Sepsi-Szentgyörgy 304, Kilyén 953, S.-Szentkirály 24, összesen 1281. V. Hulladékdohányt: Sepsi-Szentgyörgy 62, Kilyén 28, Sepsi-Szentkirály 33, összesen 123. VI. Használhatlan­ dohányt: Sepsi-Szentgyörgy 815, Kilyén 752, S.-Szentkirály 91, összesen 1658. E szerint beadott Sepsi-Szentgyörgy 6285, Kilyén 8815, S.-Szentkirály 891 kilogrammot, összesen 15.991 kilogrammot. Visszaváltott Sepsi-Szentgyörgy 35, Kilyén 23, S.-Szentkirály 5 kilogrammot, összesen 63 kilogrammot. Az államkincstár fizetett: sepsi-szentgyörgyi termelőknek 800 frt 51 krt, kisvénieknek 1202 frt 22 krt, s.-szentkirályiaknak 136 frt 28 krt, összesen 2139 frt 1 krt. Ezen kimutatásból kitűnik, hogy Sepsi- Szentgyörgy nagyobb területen kevesebb és gyen­gébb minőségű dohányt termelt, valamint az is, hogy a hasznavehetetlen dohány mekkora contin­­genst foglal el. Végezetre szükségesnek tartom ideigtatni azon költségek összegét, melyeket a kincstár a beváltás alkalmával a hivatalos személyeknek és munkásoknak kifizetett. Ugyanis: Tisztviselők díja 206 frt, munkások díja 112 frt, szállítás Földvárig 140 frt, összesen 458 frt E szerint a kincstár kiadása 2497 frt 1 kr. Ebből vissza­kapott engedély-illeték czimen 120 frt 50 krt, visszaváltási összeg 37 frt 80 krt, összesen 158 frt 30 krt. Ha ehhez hozzávesszük mindazon kiadáso­kat, a­melyeket a kincstárnak ki kell adni, míg az itt termelt dohány forgalomba jöhet, könnyen elgondolhatjuk, hogy itt haszonról, tekintve a dohány rész minőségét, szó sem lehet. A termelt dohányfajok közül legjobban fizet a csetneki. Ennek termesztése legelterjedtebb is. Ezenkívül több válfaja tenyészik az időnkint importált dohányoknak, de melyek a folytonos kereszteződés utján hova-tovább inkább elvesztik eredeti jell­égeket. D­r. Szász István: Az államépitészeti hivatalok főnökeinek, a megyei törvényhatóságokhoz való viszonya szabá­lyozása, mint értesülünk, már a közeli jövő­ben ren­deleti uton szabályoztatni fog. A midő­n az 1877. XXIV. t.-czikk a megyei mérnökök intézményét be­szüntette, s a megyékben előforduló mérnöki teen­dőket az államépitészeti hivatalok ügykörébe utalta, s azon állami tisztviselőknek, kik egyszersmind a törvényhatósággal is szolgálati viszonyba jutottak, ehhez való viszonya nem lett körülírva. Ezen hiány a gyakorlati élet által napról-napra inkább kifeje­zésre jutván,­­ a tárgyalások a szóban levő vi­szony szabályozása iránt már jó ideje folyamatba tétettek, s ma már odáig haladtakt, hogy a kormány ez irányban való intézkedése már a közel­jövő­ben várható.­­ Ez megyénket is annál közelebbről ér­dekli, mert első­sorban Háromszék megye adta az impulzust, hogy e kérdés napirendre kerüljön.­­ A főrendiház hármas bizottsága szom­baton a nyilvános ülés után délután 1 órakor tar­tott ülésében tárgyalta és elfogadta az újoncz­­jutalék megajánlásáról, továbbá a f­e­l­e­b­b­e­­zések korlátozásáról szóló törvényjavatokat, melyek a közelebbrő­l tartandó nyilvános ülésben valószínűleg kedden, fognak tárgyaltatni. Az udvari bál. Lám, lám. Ki hitte volna, hogy még ilyesmi is megtörténhetik? Ki hitte volna, hogy ellenzé­künk a tényleges viszonyokat rózsás szintieknek lássa? Pedig úgy van. És nem is valami világra szóló, világot átalakító eseménynek kellett tör­ténni, hogy ezen változást előidézze; elég volt erre az, hogy a budai királyi palotában egy egyszerű udvari bál folyjon le. Igenis, a királyi várpalotában magyar le­venték aprózzák a csárdást; király, királyné s a trónörököspár gyönyörrel nézik ezen nemzeti tánczunkat, magyar nyelven, magyar lelkesedés­sel társalognak a nemzet fiaival, bájos leányai­val. Sőt mi több: a királyné magányos fehér termébe visszavonulva is, magához magyar poétát szólittat, hogy ezzel egyről-másról elcse­vegjen. Magyar poétát, a ki se nem báró, se nem gróf, s még csak ,királyi tanácsos sem; egyszerűen csak poéta. És ez a poéta, a­kit az ellenzék — mert hát poéta létére is Tisza Kálmánt támogatja — a „szolgalelkű“, az „alá­zatos, földre, porba boruló“ melléknevekkel szo­kott megtisztelni, — mondom ez a poéta, nem hogy alázatosan a földre borulna a magyar nemzet királynéja előtt, hanem felemelt fővel, egész öntudatosan bókokat mond a királynénak, a­ki mosolyogva fogadja ezen bókokat. Egy alattvaló egy királynénak bókoljon !! Rettenetes. Ilyesmi is csak ez alatt a „szolgalelkű“

Next