Székely Nemzet, 1883 (1. évfolyam, 1-198. szám)
1883-01-16 / 9. szám
I. évfolyam, anuar 9szám Sepsi-Szentgyörgy, 1883. kedd,15 — -------------------------------------------------------?" Szerkesztőségi iroda: Csikutcza Matkeovics-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: nyomda- részvény - társulat SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. 4 Előfizetési , helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve . Egész évre . 10 frt — kr. Félévre . . 5 frt — kr. Negyedévre . 2 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. , Sepsi-Szentgyörgy, hová 02 előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. ^ -------------------------Kkí®------— ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a „SZÉKELY NEMZET“ czimű politikai és társadalmi lapra. Midőn a „Székely Nemzet“ szerkesztésére Málik József urat, a „Nemerédnek éveken át közelismerésben részesült szerkesztőjét volt szerencsénk megnyerni, szélesebb körű vállalatunkat a t. közönség jóindulatú pártfogásába ajánljuk. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára : egész évre . 10 frt. félévre ... 5 frt. negyedévre . 2 frt. 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kivonatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. Helybeliek Mélik János úr kereskedésében fizethetnek elő. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a „Székely Nemzet“ kiadótulajdonosa. A megyei közigazgatás. — jan. 15. Jó közigazgatás, élénk megyei élet, — ezek ama régóta hangoztatott kívánságok, a melyek közelebbről a kormányt arra bízták, hogy ismét egy újabb intézkedéssel segítsen a tapasztalt hiányokon. A „selfgovernement“ a magyar nemzet jogtörténelmében annyi átalakuláson ment keresztül, hogy nem lehet csodálkozni, ha már maga Eötvös is az ő monumentális „Reform“-jában Széchenyi Istvántól kölcsönzi át az alapeszmét, hogy t. i. valódi reformot nem mindig lehet a létező állapotoknak egyszerű módosításával keresztülvinni, mert a fennálló viszonyok gyakran ellentétben állanak az elérni szándékolt czélokkal. Ennélfogva radikális megsemmisítése szükséges a régieknek, új állapotok teremtésére. Azóta a tények, a tapasztalatok nagy mestere, az idő, keresztülhúzta az elmélet minden számításait és kitűnt, hogy a magyar nemzetnél az önkormányzati rendszer sokka hagyományosabb alapokon nyugszik, semhogy a megyei rendszer reformálását radikális intézkedésekkel a czélszerűségnek, vagy jobban mondva a közérzületnek megfelelően megkísérthetné egyetlen kormány is. Tény, hogy mai napság megvárjuk a vármegyék kormányzatától, hogy ne legyenek azok csupán a miniszteri rendeletek végrehajtói, hanem fokásai a vidék értelmi és vagyoni fejlődésének ; tény, hogy egyetlen megyei közigazgatás sem éri czélját, ha pusztán a rovatok egyszerű betöltésére s a leiratokra küldendő feliratok szerkesztésére fordít csupán gondot, minden tekintet nélkül a megye beléletére, a társadalmi állapotok szükségleteire , de épen ezért olyan gyökeres reform, amely a megye és közigazgatása között a bensőbb viszonyt örökre széttépné, nemhogy czélszerű nem volna, hanem általában kivihetetlen lenne az. Ezért vált szükségessé a nemzeti jogalapokon nyugvó olyan reform, amely míg egyfelől a megyei rendszer történeti múltját kegyelettel őrzi meg, másfelől alkalmat nyújt az állampolgároknak arra, hogy megyéjüket a közigazgatási ügyek minden ágában jártas, teljesen szakképzett hivatalnokokkal kormányoztassák. Erre szolgálnak a kvalifikációt illető törvények, amik ellen a mai rendszernek még a legelfogultabb ellensége sem tudott alapos kifogást emelni. Szüksége volt erre az önkormányzatnak nagyon. Az idő meg fogja mutatni, mi különbség lesz a múlt idők és a jövő megyei élet között. Hogy a képesítési törvény menynyire emeli a közigazgatási hivatal értékét úgy magára a hivatalra, mint általában a megyére nézve , azt már most is kezdik belátni mindazok, akik bizonyos érdekkritikából szívesen lándzsát törtek a régi rendszer mellett. Az ilyen átalakítás, amely az érdem megjutalmaztatásáról, a szellemi erők értékesítéséről tesz tanúságot, soha egyetlen államban sem tévesztette el a hatását. Legkevésbé fogja eltéveszteni nálunk, hol valóban eljött már az ideje annak, hogy a közigazgatás is lerázza magáról a régi, kopott tollakat, a mik csak nehezítették őt az emelkedésben s a helyett engedjen uj erőknek, ifjú, szakképzett és tevékeny munkásoknak tért, kik akarják is, tudják is a megye érdekeit haszonnal szolgálni. Ezt czélozta a közigazgatási tisztviselők képesítéséről szóló törvény s erre szolgál a megyék háztartását illető javaslat is, amelyet Tisza Kálmán a múlt hét végén a ház elé terjesztett. Minden megyének van domesztikai miseriája. Emitt hűtlen sáfárok akasztanak port a kormány nyakába, túl a megszorított pénzkezelés okoz bajokat a megyei közérdekű czélok gyors és sikeres kivitelében; itt a közigazgatási hivatalnokok szaporítása ütközik bele a fennálló törvényekbe, más helyütt azok engedélyezésének késleltetése akasztja meg az adminisztrációt , szóval szükségessé vált oly intézkedés, mely a megyei életet mozgékonyabbá tegye, az önkormányzat hatását a megyei közérdekek javára előmozdítsa. E czélból a közigazgatási, árva- és gyámhatósági személyzet fizetésén s a dologi kiadásokon kívül maga fog rendelkezni a megye saját pénztárával. Maga határozza meg ezeken kívül a szükségleteket, személy szaporításra célzó kiadásokat stb., s amennyiben csak a megyei törvényhatóság fenmaradt jövedelméből fedezhetők nem volnának, föl van jogosítva a megye az állami egyenes adók után 3—5 e/p pótadó kirovására is. Ilyenformán a megye mintegy rá van utalva saját életszükségleteinek gondozására. Tudnia kell ezután, melyik közintézmény szenved hiányt? Hol kell segíteni: kórházak, múzeumok, ipariskolák, utak stb. körül, önkénytelenül mélyebben nyúl bele a törvényhatóság saját belügyeinek rendezésébe és nincs megkötve miniszteri rendeletekkel, törvényhozási paragrafusokkal akkor, midőn saját létfentartása és házi dolgai forognak kérdésben. Mondanunk sem kell, hogy minden megye meg fogja mérni azon szükségleteket, melyek a háztartás költségeit igénybe veszik s igy felesleges adóemelés nem jöhet soha szóba. Ezért fogadja az államháztartásról szóló törvényjavaslatot minden törvényhatóság őszinte örömmel. B. N. Háromszék megye dohánytermelése. Azon szomorú tapasztalatok, melyeket az idei dohánybeváltás alkalmával szereztem, arra ösztönöznek, hogy megyénk dohánytermeléséről néhány sorban megemlékezzem. Ha felütünk egy földrajzi tankönyvet, abban egyebek között a következő passust is megtaláljuk: „Szemerja falu; dohánya országszerte hires.“ E tételt, fájdalom, a földrajzi írók számára rektifikálnom kell, mert Szemerja csak volt híres, de ma már nem az. A régi jó szemerjai dohánynak, ma már, a szó legvalódibb értelmében véve a magja is kiveszett. A kvalifikálatlan rosz minőségű dohányok között ez idő szerint a legroszabbat épen Szemerja termeszti. Hasztalan szagolunk a régi jó speciális illat után; nem érzünk egyebet orrtekerő kellemetlen füstnél. 1848 előtt s még azután is sokáig azon darabka lösz terület adta a szemerjai dohánynak a kellemes izt, mely a falutól, ez idő szerint városrésztől, nyugatra emelkedik. Ámde a folytonos használat következtében a talaj elvesztvén a dohány életére szükséges tápszereket, beállott a talajkimerülés. A termelők részint tudatlanságból, részint tőlük nem függő okok folytán nem igyekeztek sem direkt, sem indirekt után visszaadni a kihasznált kálcsokat, amiből következett, hogy a dohány roszul égő és ízetlen lett. Ezen válságos időben ütött be a monopólium, amely után mindjárt az absolut korszak pénzügyminisztere, megtiltván az eddigi dohány cultiválását, oly magvakkal látta el a termelőket, melyek a mi sovány és hideg éghajlatunkhoz semmiképen nem akartak alkalmazkodni. Maga a dohányterület is a Nemere szele hatásának ki van téve. A lakosság hozzá lévén szokva a dohánytermeléshez, mely eddig fáradságát szépen jutalmazta, megadva magát sorsának, felhagyott a hegyen való termeléssel és alantabb próbált szerencsét. A siker azonban, legalább minőség tekintetében, nem következett be, minthogy ott a talaj vegyi összetétele nem volt alkalmas a dohánytermelésre. A termelésben mutatkozó hiány, a beváltási összegnek csekély volta, a túlságba vitt finánczbuzgóság, mely a termelőt örökös rettegésben tartotta és tartja ma is, végre elkedvetlenítette a termelőket annyira, hogy ma már csak igen kevesen s azok is inkább megszokásból űzik a mezőgazdaságnak ezen sok fáradsággal járó, de mindenesetre jövedelmező ágát. A szemerjai termelők által régebben elért siker több községnek lakóját, főleg az ötvenes években, arra indította, hogy kísérletet tegyenek a dohánytermesztéssel. Azonban az elért eredmény a hozzáfűzött várakozást nem elégítette ki s így czélszerűbbnek látták, más, jövedelmezőbb foglalkozás után nézni. Az utóbbi évek alatt csak három község foglalkozott a dohánytermeléssel s azok is, mint a következő adatokból kitűnik, igen csekély mértékben. Ugyanis: 1. Sepsi-Szentgyörgyön 75 termelő beültetett 27 hold 452 négyszögöl területet; 1. Kilyénben 64 termelő beültetett 24 hold 601 négyszögöl tér.; 3. S.Szentkirályban 11 termelő beültetett 3 hold 573 négysz. öl tér.; öszszesen 150 termelő beültetett 55 hold 26 négysz. öl területet. Ebből esik egy termelőre: 1. Sepsi-Szentgyörgyön 582-027 négysz. öl; 2. Kilyénben 609-4 négyszögöl; 3. S.-Szentkirályban 488-46 négysz. öl. A három községben átlag egy termelőre esik 586,84 négyször. Ezen számok világosan mutatják, miszerint Háromszéken a dohánytermelés nem űzetik oly nagy mérvben, hogy az akár a termelőknek, akár az állampénztárnak nagyobb hasznot hajtana. A minőség épen nem kielégítő. Ennek okát részint a termelők indolentiájában, részint az éghajlati viszonyokban, részint a talaj vegyi összetételében kell keresni. Az állampénztár a háromszéki dohányra, minthogy az csak a legközönségesebb pipadohánynak használható fel, határozottan ráfizet. A termelők nem csinálnak ambitiót abból, hogy a szükséges talajjavításokkal mennél finomabb terméshez jussanak. Megy minden a megszokott módon. A kincstár természetesen nem fizethet nagyobb összegeket rosz minőségű dohányért, mert ez annyi volna, mint megjutalmazni az érdemetlent. Az idei dohánybeváltások alkalmával határozottan lehetett látni a termelők hanyagságát, főleg a szárítás és csomagolásra nézve. A dohánylevelek legnagyobb része zöld, összegyűrt s átalában oroszul conservált volt. Meglátszott, hogy a termelők a beváltott anyagot adónak és nem jövedelemforrásnak tekintik saját jólétük előmozdítására. Minden rész jó, ha az állampénztár számára megy. Ez rész elv, s pedig így gondolkozik a termelők nagyobb része, nem gondolva meg, hogy ezzel saját existenciájának is ártalmára van. Valamint az idei dohányminőség tekintetében messze hátramarad annak, amit apáink termesztettek, úgy a termelők kezébe jutott öszszeg is hasonlíthatlanul csekélyebb azon összegeknél, melyeket pld. a 60-as években fizetett az állam. Most alig rúg kétezer forintra, akkor 20—50 forint közt ingadozott. Nem hátrányára van-e itt a termelők hanyagsága a megye előhaladásának? Nem lehetne-e czélszerű talajjavításokkal ez állapoton segíteni? Azt hiszem igen. Csak buzgóság és akarat kell hozzá. Az államkincstár mindig örömmel fizet jó árt a jó produktumért. Az idei dohánybeváltási eredményeket a következőkben sorolhatom fel, megjegyezvén, hogy a számok mindenütt kilogrammokat jelentenek. I. Válogatott dohányt beadott: Sepsi-Szentgyörgy 6, Kilyén 2, S.-Szentkirály 3, összesen 11. H. Finom dohányt: Sepsi-Szentgyörgy I. o. 14, H. o. 457, H. o. 1347, Kilyén I. o. 161, H. o. 1030, III. o. 1618, S.-Szentkirály I. o. 21, II. o. 176, III. o. 261, összesen I. o. 196, II. o. 1663, II. o. 3226. III. Közönséges dohányt: Sepsi-Szentgyörgy II. o. 720, III. o. 2560, Kilyén I. o. 646, III. o. 3625, S.-Szentkirály II. o. 72, H. o. 210, összesen I. o. 1438, III. o. 6395. IV. Kacsdohányt: Sepsi-Szentgyörgy 304, Kilyén 953, S.-Szentkirály 24, összesen 1281. V. Hulladékdohányt: Sepsi-Szentgyörgy 62, Kilyén 28, Sepsi-Szentkirály 33, összesen 123. VI. Használhatlan dohányt: Sepsi-Szentgyörgy 815, Kilyén 752, S.-Szentkirály 91, összesen 1658. E szerint beadott Sepsi-Szentgyörgy 6285, Kilyén 8815, S.-Szentkirály 891 kilogrammot, összesen 15.991 kilogrammot. Visszaváltott Sepsi-Szentgyörgy 35, Kilyén 23, S.-Szentkirály 5 kilogrammot, összesen 63 kilogrammot. Az államkincstár fizetett: sepsi-szentgyörgyi termelőknek 800 frt 51 krt, kisvénieknek 1202 frt 22 krt, s.-szentkirályiaknak 136 frt 28 krt, összesen 2139 frt 1 krt. Ezen kimutatásból kitűnik, hogy Sepsi- Szentgyörgy nagyobb területen kevesebb és gyengébb minőségű dohányt termelt, valamint az is, hogy a hasznavehetetlen dohány mekkora contingenst foglal el. Végezetre szükségesnek tartom ideigtatni azon költségek összegét, melyeket a kincstár a beváltás alkalmával a hivatalos személyeknek és munkásoknak kifizetett. Ugyanis: Tisztviselők díja 206 frt, munkások díja 112 frt, szállítás Földvárig 140 frt, összesen 458 frt E szerint a kincstár kiadása 2497 frt 1 kr. Ebből visszakapott engedély-illeték czimen 120 frt 50 krt, visszaváltási összeg 37 frt 80 krt, összesen 158 frt 30 krt. Ha ehhez hozzávesszük mindazon kiadásokat, amelyeket a kincstárnak ki kell adni, míg az itt termelt dohány forgalomba jöhet, könnyen elgondolhatjuk, hogy itt haszonról, tekintve a dohány rész minőségét, szó sem lehet. A termelt dohányfajok közül legjobban fizet a csetneki. Ennek termesztése legelterjedtebb is. Ezenkívül több válfaja tenyészik az időnkint importált dohányoknak, de melyek a folytonos kereszteződés utján hova-tovább inkább elvesztik eredeti jellégeket. Dr. Szász István: Az államépitészeti hivatalok főnökeinek, a megyei törvényhatóságokhoz való viszonya szabályozása, mint értesülünk, már a közeli jövőben rendeleti uton szabályoztatni fog. A midőn az 1877. XXIV. t.-czikk a megyei mérnökök intézményét beszüntette, s a megyékben előforduló mérnöki teendőket az államépitészeti hivatalok ügykörébe utalta, s azon állami tisztviselőknek, kik egyszersmind a törvényhatósággal is szolgálati viszonyba jutottak, ehhez való viszonya nem lett körülírva. Ezen hiány a gyakorlati élet által napról-napra inkább kifejezésre jutván, a tárgyalások a szóban levő viszony szabályozása iránt már jó ideje folyamatba tétettek, s ma már odáig haladtakt, hogy a kormány ez irányban való intézkedése már a közeljövőben várható. Ez megyénket is annál közelebbről érdekli, mert elsősorban Háromszék megye adta az impulzust, hogy e kérdés napirendre kerüljön. A főrendiház hármas bizottsága szombaton a nyilvános ülés után délután 1 órakor tartott ülésében tárgyalta és elfogadta az újonczjutalék megajánlásáról, továbbá a felebbezések korlátozásáról szóló törvényjavatokat, melyek a közelebbről tartandó nyilvános ülésben valószínűleg kedden, fognak tárgyaltatni. Az udvari bál. Lám, lám. Ki hitte volna, hogy még ilyesmi is megtörténhetik? Ki hitte volna, hogy ellenzékünk a tényleges viszonyokat rózsás szintieknek lássa? Pedig úgy van. És nem is valami világra szóló, világot átalakító eseménynek kellett történni, hogy ezen változást előidézze; elég volt erre az, hogy a budai királyi palotában egy egyszerű udvari bál folyjon le. Igenis, a királyi várpalotában magyar leventék aprózzák a csárdást; király, királyné s a trónörököspár gyönyörrel nézik ezen nemzeti tánczunkat, magyar nyelven, magyar lelkesedéssel társalognak a nemzet fiaival, bájos leányaival. Sőt mi több: a királyné magányos fehér termébe visszavonulva is, magához magyar poétát szólittat, hogy ezzel egyről-másról elcsevegjen. Magyar poétát, a ki se nem báró, se nem gróf, s még csak ,királyi tanácsos sem; egyszerűen csak poéta. És ez a poéta, akit az ellenzék — mert hát poéta létére is Tisza Kálmánt támogatja — a „szolgalelkű“, az „alázatos, földre, porba boruló“ melléknevekkel szokott megtisztelni, — mondom ez a poéta, nem hogy alázatosan a földre borulna a magyar nemzet királynéja előtt, hanem felemelt fővel, egész öntudatosan bókokat mond a királynénak, aki mosolyogva fogadja ezen bókokat. Egy alattvaló egy királynénak bókoljon !! Rettenetes. Ilyesmi is csak ez alatt a „szolgalelkű“