Székely Nemzet, 1884 (2. évfolyam, 1-199. szám)

1884-01-01 / 1. szám

II. évfolyam. r?§ Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgy. Csiki-utcza Math­eork­a-féle ház, a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jókai-nyomda-részvény-társulat hová az tlenzitirl piazrk it Urdaink bérmentesen küldendők. |) hová Sepsi-Szentgyörgy, kedd, 1884. január 1. SZÉKELY POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. 1. szám. _ , Afcifce)--------------------------<sz.K -helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve : <ț i­.­Egész évre Félévre . Negyedévre 10 frt — kr. 5 frt — kr. 2 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 4 hasábos petit­ sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. 1 fcrt-------------------------­^3­ l0na. • " Előfizetési ár a) *<fcí9--------------------------@>fí Olvasóinkhoz. A „Székely Nemzet“ az uj évben második évfolyamába lépett. A lap irányáról a lefolyt esztendő hű képet adott olvasóinknak. Politikai és társadalmi czikkeink szelleme semmit sem fog jövőre sem változni. Fő törek­vésünk volt, hogy a „Székely Nemzet“ műveit olvasó közönségé­nek oly lapot adjunk kezébe, mely minden tekintetben kielégíthesse egy hírlapolvasó sokoldalú igényeit. Erre törekszünk ezután is. A fővárosi első rangú publiczisták vezér­ez­ik­kekkel, jelesebb íróink tárcza közleményekkel, vi­déki élénk tollú munkatársaink a me­gyei élet nevezetesebb mozgalmairól adandó gyors és hű tudósításokkal fogják jövőre is ellátni lapunkat. Bukaresti levelezőnk ál­landó munkája marad a „Székely Nem­zetinek. Távirati tudósítá­saink a napi eseményekről azon­­n­a­l értesítik olvasóinkat. Napi hí­reink bő és változatos rovata a vi­déki és országos vagy általános érdekű eseményekről kimerítő tájékozást nyújt. Hogy azonban feladatunknak mi­nél hivebben megfelelhessünk, szük­ségünk van továbbra is mun­katársaink s lapunk barátai­nak szíves támogatására. Teljes bizalommal kérjük tehát, mél­­tóztassanak a lap szellemi részét illető közleményeikkel ezután is minél gyak­rabban felkeresni bennünket. A „Székely Nemzet“ szerkesztősége. A „Székely Nemzet“ megjelenik h­e­­tenkint négyszer. Előfizetési ára : egész évre ... 10 frt. Az előfizetési összegeket kérjük minél előbb beküldeni, hogy a nyoma­tandó példányok száma felől tájékozva lehessünk. Gyűjtőknek 5 egyszerre beküldött előfizetés után tiszteletpéldán­nyal szol­gálunk. A Jókai-nyomda-részvény-társulat mint a „Székely Nemzet“ kiadóhivatala. Boldog ujévet! — decz. 31. (?) Néhány óra múlva bezárul a sir; el­temetjük az esztendőt, hogy egy másiknak születésén örvendezzünk. A halál után élet­ temetés után nász. Mindennapi esemény. Legfeljebb azért érdemel különösebb figyelmet, mivel a búcsúzás ettől az évtől sokkal könnyebb, mint a többiektől. Nem hagyott maradandó jó emlékeket maga után, de szívesen elfelejtenék, ha lehetne, azokat a válságos és gyakran megdöbbentő esemé­nyeket, a­mikben a lefolyt esztendő oly gazdagon bővölködött. Azért nem nehéz a megválás a haldokló esztendőtől. Politikai vagy társadalmi tekintetben, a­mi följegyzésre méltó volt, rendre mind el­emlegettük olvasóinknak. Egy-egy törvény, mint például a középiskolai, vagy a honvé­delmi stb. képes volt keresztülmenni a tör­vényhozás retoriáján a­nélkül, hogy az el­lenzéki pártok hevesebb támadásának ki let­tek volna azok téve. Fájdalom, nem így a többiek. A fennálló kormányrendszer kere­tébe vágó intézkedések ki voltak téve ebben az esztendőben is kicsinyes gyanúsításoknak, személyeskedő ráfogásoknak s mindannyiszor, midőn az általános érdekű intézmények ily nem remélt zátonyon egy-egy időre fenn­akadtak, mindig megérezte azt maga a nem­zet. Sajnos, hogy e tekintetben semmi eny­hítő vigasztalást nem nyújt nekünk a múlt s a legkisebb remén­­nyel nem­ kecsegtet jövőre nézve, hogy parlamenti viszonyaink javulni akarnának. Hát még ha a parlamenten kívül eső mozzanatokról akarnánk krónikát írni! Kell sok följegyezni való, ke­ sok szomorú ese­mény vonta magára a sajtó, az ország és egész Európa figyelmét. Ha valamivel éret­tebb nemzet volnánk a politikára, sok elma­radhatott volna azokból. De hiába! Társa­dalmi, pénzügyi, közigazgatási viszonyaink fő elementuma a politika és mi nem vagy­unk még egészen elkészülve arra. Legnagyobb lapjaink legtekintélyesebb részén átvonul vörös fonalként a mai kormányrendszertől való ideges félelem s ebben a helyzetben bírálják a külső viszonyokat, melyek külön­ben csak elvi összefüggésben volnának a politikával. Hogy többet ne említsünk, a sajtó egy részének lehet határozottan betudni azon szégyenteljes botrányt, mely a nyáron egy hitfelekezet ellen irányzott támadás és pedig esztelen támadás következtében keletkezett. A hullámok ártalmatlanul csaptak össze, a vihar elvonult, de sokkal jobb lett volna, ha meg sem történik az. A dunántúli zavargások örökös szégyen­foltjai maradnak a magyar nemzetnek. Gyász­­betűkkel jegyezzük fel azokat a napokat, melyeken a félrevezetett csőcselék a törvé­nyes rend ellen fordította fegyveres élét s csak a legutolsó külső erőszak tudta észre­­téríteni a szegény elámított tömeget. Egyik legszomorubb emléke ez a lejárt esztendőnek. Mit mondjunk a horvát fészkelődésekről, melyeknek utóhangjai még mai napság is zavarják a békés állami együttélés feltételeit ? Jobb, ha nem is szólunk róla. Szerencséje a magyar államnak valóban, hogy egy Tisza­­kormány tartja a horvát bozontos üstököket kezében, különben rég visszajárt volna kísér­teni onnan a történet zavarosabb napjainak szelleme. Szerencséje a magyar nemzetnek Tisza Kálmán. Állapodjunk meg a beköszöntő újév előtt ennél a pontnál. Van a magyar nemzetnek geniusa, a­mely a legsötétebb zivatarok küzdelmei kö­zött is ott ragyog a maga utolérhetetlen fenségében, mintha mondaná: „mit fél­tek, kicsiny hitüek?“ A magyar népfaj ezredéves történelme eddig megtanít­hatott volna benneteket, hogy az égiek se­gedelme alatt áll a nemzet s a mely nép­nek van hite ősei történetében és van bi­zalma jövőjében, az nem fog elmúlni mint a széljelfoszló pára, hanem élni fog mind az időknek végéig ! Ebben a reményben, a szabadelvű párt intéző férfiainak őszinteségében és hazafisá­­gában helyezett hittel lépjük át az ó esz­tendőt. Kívánjunk áldást munkájokra. A magyar hazának lesznek szép napjai még, meghozza azt a közös akarat, a jóindulatú bizalom. Ebben a reményben üdvözöljük olva­sóinkat. Boldog új évet! = A közös katonai nevelőintézetek re­formja. Bécsben Wurmb tábornok hadügym­inisz­­­teri osztályfőnök vezetése alatt az összes kato­nai nevelőintézetek és gyalogsági kadét-iskolák parancsnokainak részvétele mellett szaktanács­kozások folynak. Arról van szó, hogy az összes katonai nevelőintézetekben értékesíttessenek ama tapasztalatok, melyeket az elnöklő tábornok ok­tóberi tanulmányútja alkalmával Németország­ban s különösen Berlinben gyűjtött. A tanács­kozó bizottság tagjai egyúttal az összes bécsi felsőbb katonai tanintézeteket is szemügyre ve­szik s végül Albrecht főherczeg által kihallgatá­son fogadtatnak.­­ A földadó­ szabályozásáról szóló 1875. VII. illetőleg 1881 : XL. t.-cz. 7. és 8. §-a értelmé­ben, az országos földadó bizottság a tiszta jöve­delmi fokozatokat és a földrészletek osztályba so­­rozását, ez utóbbit azonban az egyéni felszóla­lások fentartásával, f. évi szeptember 10-én és következő napjain tartott üléseiben az állam egész területére nézve járásonkint megállapítván, a földadó szabályozás nagy munkájából még csak az egyéni felszólalások elintézése van hátra. Az e részben szükséges intézkedések és követendő eljárás szabályozása czéljából a pénzügyminisz­ter részletes utasításokat bocsátott ki s erre vo­natkozó rendeletét ma közli a hivatalos lap. félévre .... 5 frt. negyedévre... 2 frt 50 kr. Aprósá­gok. — decz. 31. B. dunántúli alispánról beszélik, hogy 80 éves koráig sohasem volt beteg. Egyszer nagyon meg­izzadva jött haza a mezőről és rosszul érezte ma­gát. Le is feküdt azonnal és a mit sohasem tett, orvost hivatott. Az orvos megtapogatta az éterét és nagyon komoly képet vágott hozzá. B. alispán észrevette azt s mosolyogva kérdezte az orvostól: — Mondja meg kérem határozottan, van-e reménység az életemhez s ha nincs, meddig élhe­tek még ? A doktor ismerte az alispánt és jól tudta, hogy nem szereti a tréfát. — Ha már csakugyan tudni akarja a tekinte­tes úr, hát meg kell mondanom, hogy még csak huszonnégy órája van hátra — vála­szolt az orvos aggodalmas arczczal. — Úgy ? Hm ! — dörmögé az öreg, — csak huszonnégy óra ? No hát akkor annyi sem kell. Azzal elfordult a fal felé és rögtön meghalt. * Ez az ezernyolczszáznyolczvan­­harmadik esztendő eléggé megvénült már a sir számára s mikor tudja jól, hogy nyitva van a gödör, a­hová beletemetkezzék, elkezd évelődni a maga doktorával, a kopasz fejű Khronosz úrral s megkérdezi tőle, hogy mennyi időt enged még neki. — Csak huszonnégy órát! — kongja méltó­sággal a tekintélyes szakférfiú. A nyolczvanharmadik esztendő azonban meg­tréfálja az időt: fal felé fordul, pasz­tolatot mond és megszűnik létezni. Ha csak huszonnégy óra van még, akkor neki annyi sem kell. * Nehogy valaki astronomikai tévedéssel vádoljon engem, sietek kijelenteni, hogy ránk, újság­írókra szól a dunántúli alispán tréfája. Nekünk huszonnégy órával hamarább virrad az új esztendő. Nem várom be a hajnalt, hanem 24 órával az esztendő vége előtt megköszönöm a nyájas olvasónak e rovat iránt tanúsított igenis hízelgő érdeklődését, búcsút veszek a mult esztendőre Csanády bácsitól és Incze Józsitól, a­kik olyan sok derült perczet okoztak nekem s mielőtt eljönne a „bora matutina“, kijelentem, hogy „j­a­m cras est“ és boldog újévet kivánok az „Apróságok“ olvasóinaki­n-dur. A Pesti Napló és a vidéki lapok. — decz. 31. (rs.) A dolog tehát úgy állna, hogy a „Pesti Napló“, a miért hogy egyszer-m­ásszor elevenére ta­pintottunk, ezért a vidéki szabadelvü párt, avagy ha úgy tetszik „kormánypárt“ sajtójának hadat üzent, és megmutatását igéri annak, hogy „Ki a legény a csárdában?“ Állunk elébe! Sem a b. Kaas Ivor úr, sem az ifj. Ábrányi Kornél ur „kitűnő“ tollaitól nem félünk, sőt ráadásképpen még az öreg, sőt ifj. Pulszkyt is maguk mellé vehetik, még­sem fogják elhitetni velünk, hogy a sajtóhoz csak az ellenzék­nek lenne jussa, már t. i. mikor a „P. Napló“ el­lenzékieskedésre van utalva; és hogy mikor a „P. Napló“ kormánypártiaskodásra volt utalva, akkor pedig ne lett volna a sajtóhoz jussa másnak, csak a kormánypártnak. Nem akarjuk elhinni, hogy csak a „P. Napló“ érdekében forogjon a világ, s hogy mindenki az ő támogatására lenne hivatva. Mert ha már megvan a magyar közönségnek az a sze­rencsétlensége, hogy egy oly lappal bír, mely min­den áron existálni akarván, az ellenzékieskedést rá­erőlteti másokra is meg magára is, és mind an­­­nyiszor fújja a kétségbeesőt a­hányszor arról van szó, hogy a habarék paktálni akar a kormánypárt­tal, ha már megvan a magyar közönségnek az a szerencsétlensége, hogy egy oly lappal bír, mely azt sem tudja magáról, fiú-e vagy leány ; Deák-párti-e vagy Kossuth-párti; kiegyezési-e vagy független ; akarja-e a keresztyének és a zsidók közt a polgári házasságot vagy nem; szabadelvű legyen-e vagy kon­zervatív . Szilágyi Dezsővel tartson-e vagy Samassá­­val ? hát mondom, ha már egy ilyen sajtóbeli amphi­­bium­ot kell a közönségnek táplálnia, legalább tudná az a lap, hogy mi ő, és ne verné a mellét ott, a­hol ugyancsak nem félnek ám tőle, s a kezében levő kétvégű botnak az egyik végét ő ellene fordíthatják. Megtámadja pedig a „P. Napló“ a kormányt azért, mert a kormány az egész (!) vidéki sajtót ha­talmába keríti, támogatja, s ingyen, pláne litografi­­rozott czikkekkel látja el, igy akarván korrumpálni a közönséget. Ezért lenne tehát dühös ő, már t. i. a „P. Napló“. Pedig tanácsolhatnék jó szívvel, hogy mérsékelje az ő dühét, miután, néha sokat ér az olyan harag, a­melyiktől nem fél senki. De hát a „P. Napló“ engedelmével, térjünk napi­rendre. * * * Többször volt már alkalmunk említeni, hogy a nagy közönség nem csak nálunk, de mindenütt, az ellenzéki sajtót támogatja. Pikánsabb, karózosabb, és keresi a szenzácziót; azon felül támad, veszekszik, gyanúsít, a­mi a lapnak, ha becsét nem is, de ér­dekességét emelni szokta. Úgy van vele a közönség, mint a jó és mint a szenzácziós regén­nyel, hogy mig „Rokanboult“ meg­veszi egy millió, addig a „Hiúság vásárát“ nem veszi meg csak tíz­ezer, ha­bár ez utóbbit az egész világ jobbnak tartja. A mely re­gényírónak tehát más ar­bicziója nincs, mint a nagy jövedelem, az szenzácziós regényt ír ; s miután a hírlapkiadónak más czélja csakugyan nincs, mint a sok előfizető, hát valamennyi kiadó ellenzéki lapot indít. És Magyarország fővárosa csakugyan ott is van már, hogy lapjainak óriási száma közt csak egyetlen egy kormánypárti lap található. A „P. Napló“ ugyan nem bánná, ha vala­mennyi fővárosi lap kormánypárti lenne, mert azok nem csinálnának neki konkurrencziát, de hogy a kor­mánypárti lapok ott legyenek, a­hol a „P. Napló“ előfizetőire befolyással lehetnek, t. i. a vidéken. De már ezért dühös ő nagyon. Egyébiránt, hogy a vidéki kormánylapok mily támogatásban részesülnek, és hogy részesülnek-e, azt én nem tudom, arról a kormány nem tartozik szá­molni, se a „P. Naplódnak, se a parlamentnek, se nekem; de hogy a kormánynak orgánum kell, az neki éppen oly joga, mint az ellenzéknek, mert ha az ellenzéknek joga van támadni, a kormánynak joga van magát védelmezni ; ha az ellenzéknek joga van ferdíteni, a kormánynak joga van a ferdítéseket tisztázni, sőt nemcsak joga, de kötelessége, nem tűrhetvén az egy perczig sem, hogy a nagy­közön­ség félrevezetve, az elégedetlenséget szító lapok martalékává legyen. De ha már a nagy­közönség természete széles e világon olyan, hogy az ellenzéki lapokat támogatja s a kormánypárt orgánumai több­nyire önmagukra vannak utalva, hát a kormány se teheti azt, hogy egészen orgánum nélkül maradjon. Ha már a­zért a fővárosban egészen az ellenzék­nek engedte át, hát csak valahol mégis kell orgá­nummal bírni és véghetetlen naiv óhajtása a „P. Napló “-nak, hogy a vidékkel is úgy tegyen a kor­mány, mint a fővárossal tett, hogy t. i. azt is en­gedje át az ellenzéknek. „Und sonst keine Schmerzen?“ * * * Pedig ha a Tisza kormány nem volna olyan takarékos, a­milyen, hát a fővárosban is csinál­hatna egy kis zavart. Három-négy lapot bőséges szubvenczióval ellátva, hogy egy-egy lap fél olyan áru legyen és kétszer annyit adjon, mint az ellenzéki lapok, már azóta alig volna ellenzéki lap Budapes­ten. Csakhogy a kormány e takarékosságát azonkép­­pen lenne hajlandó elismerni a „P. Napló,“ ha t. i. az egész országban sem bírna orgánummal (!) Pedig méltóztassék csak szét tekinteni a „P. Naplódnak, hát a vidéki kormánylapok számát a vidéki ellen­zéki lapok száma ma is tízszeresen haladja meg, s ha­bár naponta kínálja magát, hol az egyik, hol a másik, a kormány ezt mondja nekik: csak marad­jatok ti az ellenzéknek! Hogy pedig a „P. Napló“ minden tekintetben következetes legyen magához , ha már megtámadta a kormányt azért, hogy a tízszeres vagy húszszoros költ­séggel járó fővárosi lapok helyett sokkal szerényebb igénynyel is megelégszik, elégnek tartván a közönség felvilágosítására a vidéki sajtót is, (nem úgy mint a „P. Napló“ kormánypártiságának idejében) kapja, megtámadja azon másik,takarékosságért, hogy t. i. egy-egy czikk majd minden lapnak beküldetik. * * * Hát hogy ezeket a czikkeket a lapoknak a kormány küldeti, azt hiszem, arról alig tudnak va­lamit a szerkesztők; arról pedig, hogy a czikkeket

Next