Székely Nemzet, 1884 (2. évfolyam, 1-199. szám)
1884-02-23 / 30. szám
Február 23. ez az állítás nyilvánítlatása elég szembetünőleg megcáfolja az ellenzéket. Azt mondják, könnyű Bratianonak, mert van neki egy Rosetti Koszta Sándor nevű barátja, aki 40 év óta oly végzetszerűleg vezeti Románia sorsát és Bratianot. Tehát Bratianot Rosetti vezetné! Tagadhatatlan, hogy e két szabadelvű román férfiú 40 év óta elválhatatlan hű barátok, elvtársak. Mintha két testben egy lélek lakoznék. Még maga Bratiano is azt hiszi. Aki figyelemmel olvasta azt a szép két beszédet, melyeket Rosetti és Bratiano a parlamentben tartottak, midőn a parlament megszavazta, hogy Rosettinek házat épít, közel van ama feltevéshez, hogy itt két olyan román államférfiúval van dolga, kikben egy szív, egy lélek lakozik. Azonban ha életpályájukra csak futólag visszatekintünk, láthatjuk azonnal, hogy Rosetti inkább elméleti, Bratiano pedig gyakorlati politikus. Még nem volt eset reá, hogy Rosetti valamelyik miniszteri tárczát képes lett volna csak félévig is sikerrel vezetni. Mihelyt a gyeplőt kezeibe adták, azonnal rohant a minisztérium szekere hegyen-völgyön és ki kellett ragadni kezeiből a gyeplőt. Ezért van, hogy tárczát nem adnak most kezeibe. Ezért van, hogy gyönyörű elméleteit megdicséri maga Bratiano is, de csak annyit fogad el belőlük, amennyit ki is vihet. Hanem azért Rosetti a szabadelvű román pártnak megbecsülhetetlen tagja s Bratianotól elképzelhetetlen. Ha egyiknek a nevét kimondjuk, a másiké önkénytelenül ajkainkra röppen. Bratiano a mellett, hogy európai miveltségű államférfiú, egyúttal gyakorlati politikus. Mikor Európa cserbe hagyta, elment I. Sándor czárhoz és vele megalkudva, átvezette a Dunán a román sereget. Besszarábia elvételéért nem mondott le. A Duna-kérdés, Gradisteanu híres koasztja nem gátolták meg abban, hogy az orosznak hátat fordítson és a középeurópai hatalmakhoz csatlakozzék. „Békét hoztam nektek“ — mondá mult nyáron Tirgovisten az őt üdvözlőknek s ez a szó olyan varázserővel hatott, hogy Bratiano népszerűbb lett, mint valaha volt. Az ilyen kényes viszonyok között Rosetti egy hétig se tudott volna miniszter lenni, míg Bratianot a válságok még jobban megerősítették. Mégis elválhatatlan két elvbarát Rosetti és Bratiano s egyik a másikat kiegészíti. Nekünk egyik sem őszinte barátunk, de Bratiano tud érdektársunk lenni, mint ma láthatjuk. Rosetti teljes életében dacoromán volt és úgy is hal meg, s ha reá bíznák, ma kész volna Mihály vajda szerepét eljátszani s talán a székelyeket is fegyverre szólítaná azon ürügy alatt, hogy ezek tulajdonképen nem is magyarok, hanem római utódok. Na, erről a Rosettiről, akitől a román hazafiságot eltagadni nem lehet, aki a románság legtúlzóbb álmát, a királyság megalapítását is megérte, mint munkájának gyümölcsét, mit mond most a román ellenzék ? Azt, hogy ő maga gyújtotta magára a házat, hogy égjen össze és hogy házat építtessen a nemzettel magának. Ilyen goromba gyanúsítás egy a sír szélén álló 67 éves patriótával szemben csak a Dimbovicza partjain teremhet. A politikai szenvedély vakokká teszi az ellenzéket itt is, odahaza is. Ne tekintsünk be már pár pillanatra az országházba is, hol épen a sertésekről folyik a vitatkozás. Örökös panasz azért a vámszerződésért, így meg úgy kellene azon jövőre segíteni, máskép vége Romániának. Porumbaru Manó képviselő Szörény-Tornyán — Turnu- Severinu — állandó vásárt és sertéshizlalót ajánl felállittatni szemben a kőbányaival, lazarettel és tarifával, melyek miatt a romániai sertéskereskedés aláhanyatlott — s’a micsorat ferte mult. — Azt a hizlalót pedig maga a kormány állítsa fel minél előbb s ne bizza magánvállalkozókra, mert az nem helyi, hanem országos érdek s mikor erről van a szó, akkor pénznek is kell lenni. Bibicescu képviselő hasonlólag a ser SZÉKELY NEMZET. téskereskedés ügyében interpellál. 1862-ben, midőn még nem volt vasút, de még országutak sem voltak, 10 milliót jövedelmezett az Ausztria- Magyarországba való baromkivitel. Ma, 20 év után sem több, holott a közlekedési viszonyok sokat javultak. Ennek — szerinte — legfőbb oka az a sok bosszantás — skanelor, — mellyel baromkivitelünk Ausztria-Magyarországban találkozik. A sertéshizlaló felállítása, főleg ha magánosok tennék, még kedvezőtlenebb eredményt mutatna fel. Cőmpineano miniszter a szabadkereskedés barátja s igy a kormány hizlalót nem állitana Szörény-Tornyán, de magánosok szövetkezését szívesen látja. Serendache képviselő kéri a kormány támogatását a hizlaló felállítására nézve. Ez egyenesen a kormány feladata. Bratiano miniszterelnök: Sertéskereskedésünk nem azért hanyatlott, mintha odaát bosszantásnak lennénk kitéve, hanem azért, mert Magyarországon a sertésfaj igen megnemesíttetett — rasa porcilor in Ungaria s’a imbunata, titu forte mult. — Jó volna, úgymond, ha nem csupán a politikával foglalkoznánk, hanem észszerűbben is gazdálkodnánk és ne várnánk mindent a kormánytól, amely egyébiránt szívesen fogja támogatni egyesek vállalatát. Küzdjünk mindnyájan egy ilyen vállalat létesítéséért. Ezzel a vitatkozást befejezték. Annyi tény, hogy az eszme ki van dobva s hogy Kőbányának vetélytársat fognak Szörény- Tornyán előbb-utóbb állítani, hanem addig még sok víz fog lefolyni a Dunán. 30. szám. BELFÖLD. — febr. 22. A képviselőház szerdai ülése. A képviselőház szerdai ülése — mint már táviratilag jeleztük — egy nagy meglepetéssel vette kezdetét. Ugyanis a járásbíróságok szaporításáról szóló törvényjavaslat került harmadszori felolvasás alá s midőn az elnök kérdé, elfogadja-e a ház a javaslatot, zajos „nem!“ kiáltások hangzottak fel. A szavazatokat meg kellett számlálni s kitűnt, hogy a javaslat mellett szavazott 48, ellene 80 képviselő (túlnyomóan ellenzéki). Mialatt a szavazatok megszámláltattak, a ház elnökéhez több képviselő aláírásával ellátott azon kérés intéztetett, hogy a szóban levő javaslat fölötti szavazás halasztassék holnapra. Midőn elnök a szavazás eredményének kihirdetése előtt ezt a háznak bejelentő, nagy zaj és ellenmondás támadt az ellenzéki padokon, hangoztatva, hogy szavazás közben ilyen indítványt tenni nem lehet. Elnök nem is szerezhetett ennek érvényt, mert kitűnt, hogy hamarosan csak 19 képviselő kérte az elhalasztást, 20 helyett, mint a házszabályok követelik. Az ellenzék zajos örömrivalgásokba tört ki, midőn elnök a szavazás eredményét kihirdető, mely szerint a javaslat elbukott. Az érdekelt képviselők, Polónyi, Apponyi gróf és Sárközy rohantak a táviró hivatalba, megsürgönyözni kerületeikbe a történteket, melyek folytán oly izgatottá lett a ház, hogy elnök felfüggesztő az ülést, mig „a kedélyek lecsillapodnak.“ Az ülés újra megnyittatván, a főrendiház üzeneteként felolvastatott a kir. leirat, melyben br. Vay Miklós főrendiházi alelnöknek neveztetett ki. Éljenzéssel fogadtatik. Ezután némely megyék határainak kiigazításáról szóló javaslat került tárgyalás alá. Elnök tudatta a házzal, hogy e javaslat tárgyalása alatt a főrendiházban elfoglalt belügyminisztert Prónay államtitkár és Barkassy mint fogalmazó helyettesítik. Tibád előadó tárgyilagos beszédben méltatta a javaslatot; Mocsáry Lajos a javaslatot visszautasítni kívánta; Onossy Mátyás nem a bizottság, hanem a kormány által szövegezett eredeti javaslatot kívánja tárgyaltatni. Prónay József államtitkár a ház osztatlan figyelme közt és többszöri helyeslésektől kísérve fejte ki az indokokat és szempontokat, melyek a kormányt e javaslatnál vezették. Erre a javaslat nagy többséggel elfogadtatott a részletes tárgyalás alapjául. A részletes tárgyalás a történt nagyszámú felszólalások folytán csak igen kevéssé haladt előre. Még az 1. §. sem fogadtatott el egészen, csupán annak néhány pontja. Prónay belügyi államtitkár a részletes tárgyalás folyamán is többször szólalt fel, mindannyiszor figyelmet keltve és védve a javaslat szövegét a felhozott ellenészrevételekkel szemben. Délután 1 órakor a tárgyalás félbeszakíttatott és Kemény miniszter felelt Herman Ottó interpellácziójára. A miniszter válasza Herman felszólalása után és dacára tudomásul vétetett. Végül Hódossy az igazságügyi, Széll György a közlekedésügyi miniszterhez intézett egy rengeteg hosszú interpellácziót, mire az ülés véget ért. A főrendiház szerdai ülése. A főrendiház szerdai ülésén folytatta és befejezte a költségvetés általános tárgyalását. A főrendek közül többen nyilatkoztak, így szólt gróf Apponyi György, báró Andreánszky, gr. Gyürky Ábrahám, gr. Keglevich István és báró Lipthay Béla. A felszólalók legnagyobb részben gróf Zichy Nándor fejtegetéseihez fűzték beszédüket s hangoztatták, hogy a budget megszavazását nem tekintik bizalmi szavazatnak. A kormány — melynek nevében gróf Szapáry Gyula s végül Tisza Kálmán nyilatkozott — a bizalmi kérdés tekintetében arra szorítkozott, hogy a pénzügyminiszter utalt arra, hogy a kormány bírván az alkotmányos factorok bizalmát, mely minden alkalommal nyilatkozott iránta, ezután is teljesíteni fogja feladatát; a miniszterelnök pedig arra utalt, hogy bármily helyesen is teszik azok, akik nem bíznak a kormányban, hogy azért a budget megszavazásától nem tartózkodnak, jól tették volna mégis, ha másrészt indítványt adtak volna be, mely a bizalmatlanságnak nyílt kifejezést ad, hogy így annak sorsa mindenkit tájékoztasson az iránt, kik azok, akik bíznak, kik azok, akik nem bíznak a kormányban. A pénzügyminiszter felszólalása igen sikerült cáfolata volt annak, ami az ellenzéki támadásokban tényleg foglaltatott. Gróf Szapáry bő adatokkal mutatta ki, hogy mennyire tévednek azok, kik a jelen pénzügyi helyzetet kétségbeejtőnek tüntetik föl; utalt a beállt jelentékeny javulásra, mely az államhitel fokozódásában is nyilvánult; helyreigazítá azokat az állításokat, mintha az egyenes adók megnagyobbodott jövedelme kizárólag adóemelés lenne, mert abban igen jelentékeny természetes emelkedés van; reámutatott azokra, amiket a kormány a közgazdasági helyzet javítására tett; tagadta, mintha az a kép, melyet a magyar birtokos osztály vagyonából való „kisajátításáról“ festeni szeretnek, a valóságnak megfelelne; s reámutatott arra, hogy az utóbbi évek alatt az államjavakból eszközölt értékesítések azt tanúsítják, hogy az eladásra kerülő birtoktesteket a szintén nem alacsonyra szabott becsárnál jóval magasabb árban, magyar mezőgazdák, községek és földbirtokosok veszik meg. A pénzügyminiszter fejtegetései igen jó hatást keltettek az egész házban. A kormányelnök nyilatkozataiból kiemeljük azt, hogy Tisza késznek nyilatkozott a főrendiház reformjáról elkészült javaslatának benyújtására, ha a főrendek úgy vannak meggyőződve, hogy e műnek megvalósítására a mostani pillanat kedvező. A budget általánosságban való elfogadása után megkezdetett a részletes tárgyalás. A brassói Gazet’a Transilvaniei 14-ik számában a német „Schulverein“ működéséből következteti azt, hogy Németországban egyre terjed az ellenszenv a magyar nemzet ellen és azt mondja, hogy Németországgal való barátságos viszonyunk gyenge alapokon nyugszik. Ugyanezen lapban egy zsinati képviselő a közoktatási miniszternek intenczióit kutatva, azt állítja, hogy amit Eötvös alkotott, azt tönkre fogja tenni Trefort miniszter, akinek legnagyobb szálka a szemében nem egyéb, mint az egyházi autonómia. Diamandi Manóiéur, a czikk szerzője azt indítványozza, hogy" a gör. kel. román egyház és nép forduljon panaszával egyenesen a felséges trón elé, mert ez a románok egyedüli támasza ; hogy ha ő felége kellőleg informálva lesz a románok szenvedéseiről, akkor nemcsak valószínűleg, de bizonyosan be fog következni a románoknak a magyarokkal való kibékülése. KÜLFÖLD. — febr. 22. Szudán. A lakosság Gordon tábornokot, kr f. hó 19-én Khartumba érkezett, leírhatatlan lelkesedéssel fogadta. A tábornok az adóhátralékokat egész a mult év végéig elengedte és elrendelte, hogy 1884. elejétől kezdve csak felényi adó fizetendő. A rabszolgakereskedés megengedtetett s a máhdi Khordofan szultánjává nyilváníttatott. Khartum lakosságát a közel békére való kilátás nagyon megnyugtatta s a kivándorlás ennek következtében megszűnt. Gordon basa kiáltványa tehát proklamálja Szudán függetlenségét, újból megengedi a rabszolgakereskedést, a máhdit elismeri Kordofán Szultánjául, s Khartumban arab kormány tanácsot szervezett. Ezek az intézkedések Londonban rendkívüli felháborodást keltenek, főképen a rabszolgakereskedés megengedését majdnem hihetetlennek tartják. TANÜGY: A háromszéki tanítótestület elnökségéhez az Eötvös-alap gyűjtő bizottsága a következő átiratot intézte: Az Eötvös-alap gyűjtő központi bizottsága f. év január 16-ikán tartott gyűlésében értesülvén arról, hogy a tekintetes elnökség vezetése alatt álló tantestület hangversenye tiszta jövedelmét 40 irtot a magyarországi tanítók Eötvös-alapja számára beküldeni kegyeskedett, elhatározá, hogy ezen átvett kegyes adományért a magyarországi néptanítók nevében köszönetet mond. Fogadja a tekintetes Elnökség, valamint mindazon lelkes pártfogók, kik e nagyszerű adományhoz hozzájárultak, e hálás köszönetét szívesen, legyen nemes tettüknek méltó jutalma azon tudat, hogy a midőn intézetünket támogatták, a nemzet szerény napszámosaira hatottak buzdítólag s a szenvedők terhét enyhítve, egyúttal a népnevelés ügyét is előmozdították. Intézetünket továbbra is kegyes jóindulatokba ajánlván, a mindenható Isten áldását kérve egyesületük működésére, maradtunk Budapesten, 1884. kitűnő tisztelettel Őzlettanón, s. k. Péterfi Sándor, s. k. pénztárnok, elnök. Luttenberger Ágost, s. k. titkár. VIDÉKI LEVELEZÉS. — A községi restauráczió. Árkos, febr. 20. Községünkben a tisztujitás folyó hó 19-án tkts. Tompa Miklós s. járási szolgabiró ur tapintatos vezetése alatt példás rendben a következőleg folyt le : Először délelőtt 8—11 óráig a kilépett képviselők helyébe történt meg titkos szavazás útján a választás; megválasztottak: Barabás Sándor 187, ifj. Nagy József 157, Barabás Ferencz 143 és Szabó György 87 szavazattal rendes tagoknak. Póttagok lettek: ifj. Lőrincz Antal 147, Veress Pál 94, Kis Lajos 63 és Veress György 37 szavazattal. A SZÉKELY NEMZET TÁRCZÁJA. Fővárosi farsang’. — Idény-tárcza. — (Vége.) Budapest, febr. 18. A Monaszteriyt sürgetni szalasztott Menczi szobaleányt, aki a nagy sietségben kapott annyi egérutat, hogy elszaladjon a szálló portásáig megtudni a „legújabb hirt“, a mint a hangosan társalgó uraktól meghallja a kapu alatt az 5 pezsgős fogadást, lóhalálban fut haza s lihegve ront a hölgyek öltözőjébe, hol Malvin k. a. ő méltóságáék izgatottan várják a ruhát. — Méltóságos asszony, méltóságos kisasszony! Jaj minő bál lesz — a ruha is mindjárt itt lesz — kétszáz tánczosné — mindjárt hozza az inas — kétezer forint — az urak mondták — 10 üveg pezsgő — jaj de szép bál lesz. Kilencz felé jár az idő. A fényes jelvényekkel dekorált frakkos gárda elito-falánksza végig állja a finom szőnyeggel borított vigadó lépcsőzet két oldalát. Izgatottan figyelik a kocsi robogást. Ép fél tízre. Berobog az első kocsi s kiröppen belőle az elő — fecske. Félénk kis jószág. Amint prezi lábacskája remegve lép az első lépcsőfokra s a puha belépő alól félve nyújtja karját az udvarias rendezőnek, azonnal elárulja, hogy „ujoncz“. Kedvesen, de kimérten fogadja a sorfal köszöntését (otthon bizonyosan tükör előtt tanulta) s csak a felső fordulónál szólal meg ajka bátrabban, midőn Andor barátunk siet üdvözletére, (bizonyosan — távoli rokon) s komoly udvariassággal kéri — ha még szabad volna! — a második négyest. (Fogadni mernék, hogy két hónappal előbb már neki ígérték volt.) A kocsirobogás mind sűrűbb lesz. Tíz óra felé már szakadatlanul halszik fel az előfolyosó fakocskáiról a kerekek zöreje. A kedves arczok, csevegő ajkak, fényes toilettek, gondos mamák, gyöngéd papák s kész szolgáló fiatal urak egész tömege torlódik össze a lépcsőfordulónál, hol a díszes hölgy-tánczrendeket osztják széjjel, kedves emlékül, a figyelmes rendezők. Hirtelen valami ütemszerű jeladás fut végig a tömegen. Az elnök, kezében óriás virágcsokorral jelen meg a lépcsőn. A teremben összegyűlt — már díszes — közönség kíváncsian tekint a bejárat felé. „Pali bácsi“-ék rázendítik a Rákóczi indulót. Megérkezett a lédy-patronesse. A rendezőség tisztelettel kíséri fel a place-donneure-ig. A Rákóczyt nyomba követi az első csárdás, megkezdődik a bál. A kezdő csárdás gyorsuló ütemei hamar lázas forrongásba hozzák a hevülő ifjúságot s mikor az első keringő introdukcziójának hatalmas akkordjai reszkettetik meg a vigadó sárga márványzatú falait, hogy a következő pillanatban egy lágy andant hódító melancholiájával ragadják tova a lebegő párokat: a fényes terem a figyelmes szemlélő szemei előtt, egy gyönyörű kaleidoskop tarka tömegévé bomlik össze. Igazán viruló, ragyogó ifjúság! Könnyű jó kedv, mely az életnek még csak mézét élvező; röpke ifjúság, mely sietve száll a mával s a jövőre még csak gondolni sem akar; üde kedély, mely hiszékenyen áltat s himport keres csak, fényt és csillogást; megelégedés, élv és gyönyör sugárzik annyi ifjú arczról s bódulva engedi magát ragadtatni az illatos, mámoritó, csalogató zajban, nem féltve mit sem abból, mit oly hamar (s néha talán szívesen) elveszít: röpke ifjúságát, szívének féltve rejtett titkos érzelmeit, lelkének tiszta, igaz nyugodalmát. A mire az utolsó csárdás elérkezik: hány nyugodt szív békéje lesz felzavarva; hány komoly fej egyensúlya megbontva; mennyi titkos sóhaj, édes óhaj, remegő kézszorítás, igéző tekintet, jelentős pillantás, gyöngéd ölelés, halk suttogás, vidám enyelgés félt, remegett, óhajtott és esdett talánya lesz megfejtve, hogy kinek-kinek ragyogó menyországot avagy égető poklot, mesebeli tündérpalotát avagy borzalmas vesztőhelyet adjon — szent Carneval a megmondhatója ! Bódulva állok meg a zajgó tömegben s szemeim ittasulva lankadnak el a fényes parkett sima tükrén tova lebegő kedves alakokon. Önkénytelen ragad az áradat s pár pillanat múlva én is ott találom magamat, hol a tolongás közepette a frakkok áttörhetetlen körbástyája zárja útját fürkésző szemeimnek. Bocsássanak meg hölgyeim kedves tulajdonuk udvariatlan bitorlásáért, de a — kíváncsiság hamis ördögét ez egyszer el nem űzhetem. — Ah! bizonyára méltó pálma, melyért ennyien versenyeznek — gondolom — s „patent“ rugóiba vetett erős bizalommal török klakkommal utat magamnak. Nem csalódtam. — Ki volt?! .... — Ha a divat folyton nyitó szelleme nem törölte volna a „bál királynő“-i diszes titulust, könnyű lenne felelnem. De igy, hogy gyanúba ne jöjjek, nagy feladat. Különben mért is szóljak én, hiszen elárulja önmaga. Kérem figyelje csak, mint száll ajkról ajkra a halk suttogás: — Ab a szép Teréz!Lám, nem én mondom. Dijon, többen, sokan, mind a kik itt vannak — Junoi alak — Corredgioi arcz — Murilloi ajkak............ Látom mint száll el ajkai mellett a kedves kétkedés egy kis tagadó felhőcskéje. — Bocsánat, nem neheztelhet, részrehajlatlan bíróhoz bátorkodom utasítani, az részükre dönt . Kérem nézzen a tükörbe.......... Végre mégis sikerült magamat áttörnöm az élő falon, ott állok. — Sok szellemes tárczáját olvastam a Székely Nemzetben — fordulnak hozzám e túl hízelgő bókkal a legkedvesebb ajkak. (Higgje el szerkesztő ur, ezóta igazán büszke lettem becses lapja barátságára.) Zavartan állok meg s pirulva köszönöm meg e kitüntető kegyet. S most nincs bátorságom elárulni legbájosabb olvasónőmet, de szerkesztő urnak megsúgok ennyit: — Minden fővárosi lap báli névsorában legelső helyen a legkedvesebb név áll. Ez már nem bók, ez való igaz. Padi Árpád,