Székely Nemzet, 1884 (2. évfolyam, 1-199. szám)
1884-07-01 / 101. szám
II. évfolyam. ----------------------------Sí*, f Szerkesztőségi iroda: I Sepsi-SzentgyörgyÖn: Csiki-utcza Matkeovics-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jókai-nyomda-részvény-társulat hová íz tlS/Izttitl piazik it hirdstistk bérmentesen küldendők. íkiS---------------------------Előfizetési rír helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . lOírt — kr. Félévre . . 5 írt — kr. Negyedévre . 2 írt 60 kr. Sepsi-Szentgyürgy, kedd, 1884. július 1. SZÉKELY NEMZET POLITIKA], TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Hirdetmények <lija : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Iélyogdijért külön 30 kr. S8-101. szám. Csikmegye részére: szerkesztőség s kiadóhivatal Csik-Szeredában X. Nafily Imre társszerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csikmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő.@_r$ ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a „SZÉKELY NEMZET“ czimü politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Idő fizetési líra : egész évre . W fit. félévre ... I. frt. negyedévre . 2 frt. litter. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a „Székely Nemzet“ kiadó tulajdonosa. A hatéves mandátum. — jan. 30. Nem új kérdés. Régóta foglalkozik vele a napi sajtó. Mi magunk is hozzászóltunk már az akkor még „ötéves“ mandátum kérdéséhez. Nem is a szabadelvű párt köréből indult ki a mozgalom, mert épen az ellenzék részéről hangoztatták akkoriban annak szükségességét. A kormánypadokon ülő képviselők nagy része szívesen csatlakozott a mozgalomhoz, már amennyiben egyszerű hírlapi diszkussziók a mozgalom jelentőségével bírhattak. Hiszen nagyon szép volt a czél, amit az ellenzéki körökben el akartak érni. A hároméves mandátummal járó mizériák között nem áll ugyanis utolsó helyen az az erkölcsi szempont, amely a választások alkalmával mindenütt megújuló politikai harczokban oly nagy próbára teszi a demoralizálástól rettegő megvesztegethetetlen hazafias jellemeket. Fájdalom, ma már a választások elő-csatárlánczai a korcsmákban vannak felosztva s azé a győzelem, a ki ezen nevezetes pozicziókat az utolsó perczig meg tudja védelmezni. Egyáltalában nem szolgál nagy dicsőségünkre a politikai hadviselésnek ez a módja, de hát bennünket megnyugtat azon öntudat, hogy mi nem kezdettük s ha itt-ott szüksége volt a szabadelvű pártnak is követni erre a térre az ellenzéket, akkor csak a passzív védelem álláspontját foglalta ott el. Ezt épen olyan jól tudják ők, mint mi. Hanem azért ők voltak mégis az elsők, akik az ilyen irányú harczok gyérítését a mandátumok meghosszabbítása által vélték legkönyebben elérhetőnek. És ebben mi is igazat adtunk nekik. Most már azonban nem tetszik a dolog az ellenzéki lapoknak sehogy sem. Amióta a kormánynak egyik tagja nyíltan kifejezést adott a hat éves mandátum szükségességének, azóta nagyon megcsappant az erkölcsi szempontok iránt való buzgósága az ellenzéknek és egész hevét arra pazarolja, hogy ha valamikép lehetne, állja útját ennek a „merényletnek.“ Mert az „Egyetértés“ merényletnek tekinti azt az alkotmányosság ellen. Az Egyetértés okoskodása oda üt ki, hogy a kormány, mely minden időben képes szerinte a többséget megszerezni, a hat éves mandátummal kényelmes helyzetbe jut. Eddig ugyanis a nemzetnek — habár kisebbségben maradt is — a hároméves választások által módjában volt a kormány eljárásaival szemben elégedetlenségét kifejezni. Mintegy tudtára adni a kormánynak, hogy hiába szerezte meg magának a többséget, azért az általános hangulat ellene fordul. Most már a hat éves mandátum ezt az erkölcsi pressziót is kiveszi az ellenzék kezéből. Elenyészik a parlamentarizmus minden előnye. Csak külsőleg lesz az meg. Lesz egy képviselőim, mely csak annyiban fog különbözni abszolút kormányok államtanácsától, hogy néhány ellenzéki képviselő lesz benne tehetetlenségre kárhoztatva s a tagjainak száma nagyobb lesz. Íme, így értelmezi az „Egyetértés“ a hatéves mandátum kérdését. Vagy más szóval, következetes önmagához. Ilyen az ellenzék oppozícziója. Ő maga dobja fel egy újabb intézkedés szükségességét s mikor látja, hogy azt a kormány is magáévá készül tenni, akkor nagy bölcsen köpönyeget fordít és azt mondja: „ nem oda Buda! miután te is jónak találtad azt, többé semmi szükség nincs rá. Yederemo ! “ Csakugyan nem lehet ezt a politikát közönséges ésszel megérteni, úgy kell lenni, hogy ők maguk sincsenek már tisztában önmagukkal. Mert ha a mandátum meghosszabbítása ellen egyéb kifogása nincs valakinek, csupán annyi, hogy a nemzet óhajtásának kinyilatkoztatása hosszabb időre van elhalasztva s emiatt az a szerencsétlenség állhatna be, hogy egy többséget nyert kormány hat évig találna a nemzet nyakán ülni, akkor mért nem ajánlotta az Egyetértés egy járással azt is, hogy a három éves mandátum is igen sok, sőt még egy esztendő is nagyon hosszú arra, hogy a kormány a nemzet óhajtása felől tájékozhassa magát s ennélfogva legczélszerűbb lenne minden hat hónnapban új képviselőházat gyűjteni be. Nem veszi észre az Egyetértés, hova vezet az ő okoskodása ? Hajlandók vagyunk hinni, hogy a hat éves mandátumtól való irtózása az ellenzéknek a most lefolyt választásoktól datálódik. Veszi észre, hogy fennállása nem gyökerezik a közérzületben s hogy oppozicziója nem viszi előbbre az állam hajóját egy lépéssel sem. Behúzódik tehát az utolsó mentsvára roskatag falai közé s a három év alatt gyakrabban előfordulható hazabeszélések által akarja föntartani azt a laza viszonyt, amely közte és a nemzet nagyon is kétes értékű elemei közt még úgy, ahogy, fennáll. Hat esztendő alatt ideje lenne a nemzetnek meggyőződni az ellenzék tehetetlenségéről. Ezt pedig ők nem szeretnék. If Ellinger Ede fényképész és Hütschele Ignácz m. k. térképrajzoló. — A felnevezettek mindnyájan hat évre vannak kinevezve. Az elnökök a hivatalos esküt a miniszter kezébe teszik le, a többi tagok a megalakuláskor az elnök kezébe. A megalakulás ideje mindenkivel annak idején közöltetni fog. A szerzői jogról szóló törvényben elrendelt szakértő bizottság. Trefort Ágoston vallás és közoktatási miniszter, június hó 24-én kelt határozatával a szerzői jogról szóló törvény által rendelt bizottságot következő tagokból állította össze : Elnök: Jókai Mór, orsz. gy. képviselő s a m. tud. akadémia tiszt. tagja. Alelnök: Arany László, a m. földhitelintézet igazgatója s a m. tud. akadémia lev. tagja. A bizottság tagjai: Dr. Apáthy István budapesti egyetemi ny. r. tanár, orsz. gyűl. képviselő s a m. tud. akadémia tagja. Dr. Fáik Miksa, hirlapszerkesztő, orsz. gy. képviselő s a m. tud. akadémia tagja. Horváth Lajos, orsz. gy. képviselő, Dr. Hujfalvy Pál, a m. tud. akadémia igazgató tagja s főkönyvtárnoka, Dr. Gyulay Pál, budapesti egyetemi ny. r. tanár, a m. tud. akadémia r. tagja s osztálytitkára. Dr. Szily Kálmán, műegyetemi ny. r. tanár s a m. tud. akadémia r. tagja, Zichy Antal, orsz. gy. képviselő s a m. tud. akadémia tiszt. tagja, Paulay Ede, a nemzeti színház drámai igazgatója, Erkel Ferencz, az orsz. zeneakadémia igazgatója, s a nemzeti operaház karnagya, Végh János az orsz. zeneakadémia alelnöke, Mihalovics Ödön, az orsz. sziniképezde igazgatója, Benczúr Gyula, a r. kir. festészeti mesteriskola r. tanára, Keleti Gusztáv, a rajztanitóképezde s mintarajztanoda igazgatója s a m. tud. akadémia lev. tagja, Hauszman Alajos műegyetemi ny. r. tanár, Péchy Imre, a m. kir. államnyomda igazgatója, Vérey József, az Athenaeum irodalmi és könyvnyomdai részvénytársaság igazgatója, Jurányi Vilmos, a Franklin könyvnyomdai részvénytársaság igazgatója, Stoffmann Alfréd könyvkereskedő. Körút a délkeleti Kárpátokon. Irta: Nagy Gyula, kir. erdőfelügyelő. III. Bodzováni bői — a Sipoton át — a Dobramirra és vissza. (Folytatás.) A Lipot és Piroska völgyek egybeszakadásánál az ujdonat uj „Cordonház“-nál elhaladva, melyre egyik utitársunk azt jegyezte meg, hogy épült bár marhavész behurczolása ellen, de használni fog bizonyára kiszökdöső oláh hadkötelesek s kibujdosó székely cselédek nyakoncsipésére is, — felkapaszkodtunk a Sipot nevű bérez tetejére. Ennek élén felfelé eregelve, déltájban az 1683 méter magas Dobramir csúcsnak tövéhez jutottunk, honnan szabad kilátás nyílt messze keletre és délkeletre az ország határáig nyúló bodolai, bikkfalvi, zágoni stb. határoknak itt-ott havasi legelők által is tarkázott erdődús hegyein át, ki egész az ország keleti határszéléig, sőt még ennél is tovább valamivel. Az erdők sötétzöld tengeréből feltűnő pontocskák gyanánt csillognak elő itt-ott az ujonan épült kordonházaknak napfénytől megezüstözött fehérlő zsindelyfedelei, s egyik öreg csángó nőtársunknak a régi „ordinánezházak“ összefüggő sorozatát juttatják eszébe, és elmerenge a múltak emlékein, mérlegelni látszik, hogy vajjon jó volt-e azokat rombadőlni hagyni s újakat építeni most megint helyökbe ? A mérleg azonban — úgy látszik — a jelenleg történő dolgok rendes folyásának javára billent ő nála, mert nem sóhajtott fel még csak szokásból sem, hogy „hej mégis csak jobb volt akkor, mint most!“ Az 1100—1600 m. magas Béldyhavast, Chieberét, Bükkhegyet (Dealu-Bükk), Kis- és Nagy-Botát, Jóvizet, Ebhátat, Kalóhegyet, Kőróbérczet, fel egész a Feketeügynek forrást adó Nagy Sándor tetőig s ennek valamivel törpébb testvéréig, a Nemere csúcsáig tisztán és pontosan ki lehetett venni a kilátásra rendkívül kedvezőnek bizonyult időjárás és légköri viszonyok folytán. Délre az 1586 m. magas Tejkő havas fölött emelkedő 1750 méternyi Sughitia nevű határszéli csúcs zárja el a messze láthatárt. Kitűzött czélunkat azonban elértük teljesen. A Brassótól kezdve idáig észlelt dolgokhoz hozzáadva a Dobramir, Lipot, Piroska és Tejkő nevű párhuzamos hegyhátakon látottakat, melyek mindannyian végül az 1958 méter magas Csukás nevű gyönyörű sziklacsúcsban végződnek, közvetlenül saját szemeinkkel győződtünk meg az e vidéken természettől előjövő fatenyésztési viszonyokról és az e vidéken dívó erdőkezelési és használati módoknak eme természetes viszonyt módosító, megzavaró hatásáról. Az eredményt addig is, míg Fekete L. erdő tanácsos urnák bizonyára sokkal szakavatottabb és hivatottabb tollából megértenők, — a következőkben vélem röviden összefoglalhatónak : az Oltnak barczasági völgyén és az erre hajló „befüggő“ előhegyeken a tölgyfa természetes uton is előjővén, ez okból tenyésztésre érdemes és hasznos is lehet az ott főleg az erőteljes, mély és üde áradmányi talajokon; továbbá a délnek hajló, szintén erőteljes, mély és üde agyagtalajjal bíró szelidebb hajlású előhegyeken és hegyhátakon. Ezen felül a bükk, előbb jegenyefenyővel (fehér fenyő), feljebb pedig luczfenyővel (szemerke) elegyesen jön elő természetes uton egészen 1500 méter magasságig is, mind több-több tért engedve felfelé az elegyetlen, tiszta luczfenyő-áraboknak, amelyek még ezen magasságon felül is nyúlnának. Azonban az e vidéken divó szakszerűtlen kezelés és használat, illetőleg az általán véve elterjedt és szokásos erdei és havasi legeltetésnek korlátlan és kímélet nélkül való gyakorlása részint szándékosan és tudattal, részint azonban véletlenül és tudat nélkül a bükköt az alsóbb régiókban túlsúlyra és teljes uralomra juttatja, fent pedig a tenyészet határát úgy a bükkre, mint a fenyőre nézve leszorítja azon magasságról, amelyet természetes úton elfoglalni képesek lennének ezek, minek folytán körülbelül állítható tehát az is, hogy a fatenyészetnek, illetőleg az egyes fanemeknek természetes uton létrejövő legfelsőbb tenyészeti határvonala ez idő szerint és e vidéken teljes pontossággal és egész bizonyossággal nem állapítható meg, mivel a kecskék, juhok, ökrök, tehenek és lovak nyája és csordája, nemkülönben az erdőirtást hivatásuknak ismerő tulajdonosai az erdők között fekvő kaszálóknak, továbbá az erdők s völgyek zugaiban szétszórtan lakozó u. n. „kalibások“ és telepitvényesek, s végül a havasi legelőket járó-kelő pásztorok stb. idők óta és hathatósan beleavatkoztak e tekintetben a természet urának dolgába és jókora zavart idéztek elő abban. A véderdőket illetőleg pedig következő elvi megállapodásokra jutottunk egymás között a körültünk fekvő területekre nézve , legfentebb, a sziklacsúcsok körzetéig, az ezek között itt-ott előjövő henye- és luczfenyő-állatok fentartása és kiterjeszthetése czéljából egy teljesen adómentes legfelső véderdő-öv lenne múlhatlanul kijelölendő. Az ez alatt közvetlenül elterülő, idők óta havasi legelőkké átváltoztatott s mint ilyen is használt s általán véve szelidebb hajlású hegyhátak és völgyületek hagyassanak meg továbbra is az e vidéken nagy közgazdasági jelentőséggel biró állattenyésztés czéljaira, — azon kikötéssel azonban mindenesetre, hogy azoknak a tenyészviszonyokhoz mért időben és a területhez arányosan megállapított számú állatokkal való legeltetése a teljes kimerüléstől, kopárrá változtatástól teljesen óvja meg. Ezek alatt pedig, vagyis a jelenleg létező tényleges legfelső erdő-határvonaltól elkezdve, legalább is 400 méter széles övben, meredekebb, kevesebb és veszélyesebb helyrajzi viszonyok között pedig szükség esetén le akár egészen az aljig is, egy második véderdő-öv lenne kijelölendő, mely hivatva lenne t. i. az erdők tenyész határának lejebb szorítását egyszer s mindenkorra megakasztani. (Folytatása követk.) KÜLFÖLD. — junius 30. A bolgár-szerb viszály és a pánszlávok. A „Pol. Corr.“ tudósítója szerint a török hivatalos körökben nagy meglepetéssel látják a bolgárszerb viszály békés lefolyását és azt a készséget, amellyel a két fél elfogadta a három nagyhatalom közvetítését. A keleten ugyanis ahhoz szoktak, hogy a Balkán-félsziget népeinek legcsekélyebb mozgalma felizgatta Európát , most pedig csodálkozva látják, hogy a kis államok nem képesek kényszeríteni Európát a keleti kérdésssel való foglalkozásra. Keleten van egy pánszláv párt, amely ellentétben a hivatalos orosz actióval, föld alatt működik. Ez a párt nem szívesen látja a bolgár-szerb viszály csöndes lefolyását, mert a szláv eszme előőrseinek tekinti ezeket a kis államokat és attól fél, hogy e kis államok jelen magatartása gyöngíti az ő állását is keleten. Más tekintetben nagy megnyugvást okozott itt az az eset, hogy a nagyhatalmak képesek csöndet parancsolni a balkán-félszigeti elemeknek és ebben erős biztosítékát találja a keleti kérdés természetes fejlődésének. Egy orosz lap a magyarországi nemzetiségekről. A „Szt. Peterburgszkija Vjedomosti“ legújabb számában czikket olvasunk a magyarországi nemzetiségekről. Megtudjuk belőle, mi fáj az orosz kollegának, különösen érdekes a szerbek hazafias magatartása fölött kesergő passus. Általában pedig nemzetiségi viszonyaink illustrálása orosz szempontból fölötte jellemzővé teszi a czikket, melynek főbb tartalma ez: A czik mindenek előtt azt vitatja, hogy „Magyarország 16 millió lakosa közt a zsidósággal egyetemben alig van 5 millió magyar, mig a többi milliók a szerb-horvátok, románok, németek, tótok és rutének közt oszlanak meg. Román van közel három millió; a magyarok őket gyűlölik, mert talán nem minden ok nélkül lehet őket tartani árulóknak, irredentistáknak, kik arról ábrándoznak csupán, hogy alkalmas pillanatban egyesüljenek túl a határon levő testvéreikkel. Magyarországon semmiféle jogaik sincsenek (?) ezért történt, hogy vezéreik a jelen alkalmával is távol maradtak a választásokkal űzött komédiától és a Babes alkotta 1881. évi programmhoz ragaszkodnak. A szerbek már inkább rábeszélhetők. A horvátok iránti gyűlölségből kompromissumra léptek az ultracentralistikus magyar párttal. Megjegyzendő, hogy a magyarországi szerbek megszokták már azt, hogy a szerb kormány nyomdokaiban haladjanak. Mikor Belgrádban