Székely Nemzet, 1884 (2. évfolyam, 1-199. szám)

1884-09-18 / 143. szám

II. évfolyam. 1. % ® Szerkesztőségi iroda: 91 ai tlMillik­ fiánk­ét hlidilitilt­­? bérmentesen küldendők. ^ NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Sepsi-Szentgyör­gyán: Csild-u­tcza Mattavics-fele ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények­ küldendők. Kiadóhivatal: Jókai-nyom­la-részvény-társuiat hová Előli­­etési Ai* helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . lOfrt — k­r. Félévre . . 5 fi­t — kr. Negyedévre . 2frtüOkr. Sepsi-Szentgyörgy, csütörtök, 1884. szeptember 18. 1 Hirdetmények dija : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért fi kr. Bélyegdijért külön 30 kr.A 1 143. szám. ------------------------(SSlK Csikmegye részére: szerkesztőség s kiadóhivatal Csík-Szeredában T. Nagy Imre társ­szerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csikmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. SÍIK9-1 Nyilttér sora 15 kr. hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a „SZÉKELY NEMZET“ czimü politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik heten­ként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség ese­tén melléklettel. KKlUzeléni tír­ : egész évre 10 fr­t. félévre ... 5 frt. negyedévre . 2 frt. frO kr. Az előfizetéseket legczélszerű­bb postai utal­ványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldán­­­nyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb meg­tenni, mivel felesleges példányokat nem nyomat­­tathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a­­ Székely Nemzeti kiadótulajdonosa. NAGY PÉTER S.-Szentgyörgy, szept. 17. (y.) Nagy Péter, az erdélyi ev. ref. egy­házkerület püspöke, a magyar református egyházak országos zsinatjának és egye­temes konventjének egyházi elnöke nincs többé. Midőn a villám szárnyain szétrepül e gyászos hit, nemcsak a két­millió lelket számláló magyar református egyház híveinek, hanem ezekkel együtt minden művelt ma­gyar embernek megdöbben keble. Nemcsak a legérzékenyebb csapásokkal sújtott család, nemcsak egy szűkebb baráti kör, nemcsak az erdélyi református egyház­kerület, nemcsak a magyar református egy­házak híveinek egyeteme kesereg : a magyar nemzeti közművelődés géniusza is ott áll le­fordított fáklyájával, a kesergők millióinak seregében, a nagy halott koporsója fölött. Remeg a toll kezünkben, midőn a nagy veszteségnek hírmondói vagyunk, mert mé­lyen érezzük a kipótolhatlan veszteséget, mert „fogyunk, pusztulunk!“ mert a hívek serege olyan lett, mint az „oldott kéve“, mint a „pásztorát vesztett nyáj“. Egyházi és nemzeti közművelődésünknek egy rendkívüli fényes tehetségekkel ékeskedő, milliók fölött kimagasló oszlopférfiát ragadta el váratlanul a halál. Csak most vala még, midőn a kürdtéren ott állt előttünk és íme kidőlt, mint a villám által lesújtott erős cser ! Mintakép volt családi körében mint férj, mint apa és nagyapa ; disze volt a protes­táns papságnak, hívei és tanítványai az imádással határos szeretettel és tisztelettel adóztak neki, mint lelki atyjoknak és mes­terüknek ; mert egy „aranyszáju“ szt. János elragadó ékesszólásával vezérelte őket az „élő viz forrásához“. Péter apostol láng­­lelkével „legeltető“ és őrizé mint fő­­pásztor az ő nyáját. Szegény sorsból küzdötte fel magát az egyházi téren fokról-fokra a legmagasabb polezra, a főpásztori székbe. Vele született fényes tehetségeit fáradhatlan szorgalommal, hivatali hűséggel és pontossággal, lángoló lelkesedéssel párosította. Mint tanító, ne­velő, mint pap és tanár oly köztiszteletet, szeretetet és mondhatjuk bámulatot vivott­ ki, minővel kor- és hivataltársai közül tán senki sem dicsekedhetett. Éppen ezért emelte a közbizalom az er­délyi ev. ref. egyházkerületnek főjegyzői, ké­sőbb főpásztori székére. Mint püspök 18 év óta kormányozta az erdélyi ev. ref. egyház­kerületet, a legválságosabb időkben, az át­alakulás nehéz megpróbáltatásai közt, lan­kadatlan buzgósággal, törhetetlen hűséggel és főpásztori bölcsességgel. Csak egy báró Kemény Ferencz és egy Hídvégi gróf Mikó Imre voltak méltó vezértársai az anyaszent­­egyház hajójának bölcs kormányzatában. A mi napjainkban csak egy Török Pál püspök osztozhatott vele a protestáns főpapi dicső­ség határaiban és tövis­ koronájában. A ma­gyar református egyházak egyetemének kon­­venti működéseiben és a debreczeni zsina­ton báró Vay Miklós oldala mellett ő volt a korszakot alkotó törvényhozásnak egyházi elnöke és vezérszelleme. K­ell-e mondanunk, hogy ily magas és fontos hivatáskörben minő szolgálatokat tett átalában a m­agyar nemzeti k­ö­z­m­ű­­velődésnek ? Tanári, papi és püspöki gondjai közt, a kor általános színvonalán álló sok­oldalú műveltségű és alapos tudományossággal bíró férfi az irodalmi téren is — bár zajtalanul — de folytonosan munkálkodott és örök be­csű műveket hagyott hátra. Az egyházi irodalom,­­ különösen az egyházi szónoklat terén még ezután fognak napvilágot látni fölülmúlhatatlan remek­művei. De már átengedjük a tért életrajz író­jának. Mielőtt azonban letennők a tollat re­megő kezeinkből, lapunk olvasói előtt fel­újítjuk azon édes fájó emlékeket, melyeket itt Sepsi-Szentgyörgyön és az előtte oly ked­ves Székelyföldön hagyott hátra többszöri személyes jelenléte alkalmával. Mint egykori vezértársa, Hídvégi gróf Mikó Imre — ő is kiváló előszeretettel ölelte keblére a székely nép erkölcsvallá­sos és nemzeti közművelődését, hogy egye­beket mellőzzünk — sepsi-szentgyörgyi ev. ref. gymnáziumunk felvirágoztatását a nagy alapitóval együtt érlelték és ápolták nemes szivükön. Most egy újabb hazában ismét össze­ölelkezik a két hi barátnak és rokon léleknek áldása! Óh miért nem maradtál itt e földön, mint annyi szent örökség őre! ? Még oly nagy szükségünk lett volna a te vezérletedre ! Vajh ki tölti be méltóképpen a te helyedet ? A Mikó-tanodán, a sepsi-szentgyörgyi ev. ref. egyház tornyán és közművelődési inté­zeteink épületeire kitűzött gyászlobogókat lengető szél azt susogja, az összes felekeze­­tek tornyaiban meg-megkonduló harangok azt zokogják : „Üresen maradt a te helyed!“ „Jaj immár minekünk, mert elesett a mi fejünknek koronája!“ Annyi fájó szívből emelkedik a fohász : legyen áldott emléked! Isten ke­gyelme őrködjék anyaszentegyházunkon és nemzetünkön ; mert csak így leend csendes nyugalmad ! Legyen csendes nyugalmad ! A pályavégzett 20 éves ifjút még azon év­ben, melyben az iskolától megvált — 1839. decz. 27-én megválasztották segédlelkésznek Kolozsvárra, mely állását jan. 1. 1840. foglalta el. Alig töltött azonban itt másfél évet, már 1841. junius havában a kolozsvári ref­egyház rendes lelkészévé lett. — Régi vágya volt föl­keresni a külföldi egyetemeket, hogy azokban lelkét tovább képezve, megszerezze magának azon ismereteket, melyek életpályájához szüksé­gesek ; — elő­bb azonban — az akkori szokás szerint — a philosophia és th­eologai tudomá­nyokból a kolozsvári, n.-enyedi és maros-vásár­helyi főiskolákban nyilvános szigorlatoknak vet­vén alá magát — pappá szenteltetett az 1842. Marosvásárhelyen tartott közzsinaton. Most már valósíthatta régi szándékát, s egyházától egy évre távozási engedélyt, annak néhány buzgó tagjaitól annyi segélyt is nyerve, — kiment a göttingai egyetemre, hol th­eologiai tanulmányia mellett a természettani, természetrajzi s főleg Bartling, Liesting és Wagner előadásait hall­gatta. Megvégezvén tanulmányait, hazatért, s reá váró hívei között elfoglalta állomását; de hall­gatói nem sokáig épülhetének ékes eladásai­ból, mert még azon év telén súlyos betegségbe esett meghűlés folytán s annyira rosszul lett, hogy életben maradása is igen kétséges volt, így küzdött a halállal egy egész éven át, mig­, az 1844-ik év tavaszán betegségéből kiépülve, képes lett ismét a szolgálatra. Az 1846-ik évben az egyházi fő­tanács se­gédtanárul nevezte ki a természettani tanszékre a kolozsvári főtanodához. Az ifjú tanár, papi teendőit is végezve, nagy előszeretettel tantár­gya iránt nagy szorgalommal kezdette el mű­ködését , kiadván tanítványai számára kéziköny­vül Milne Eduárd franczia nyelven megjelent „Állattan“-át magyar fordításban. A nemzeti önvédelmi barcz 1848-ban kez­detét vevén, a bűnszeretet kiragadta ő­t is a múzsák köréből s szokott foglalkozását odahagyva, önkéntesen vállalkozó segédekkel egy gyutacs­gyárt rögtönzött s ennek lett vezetője. És mi­kor Erdélynek túlnyomó része — Háromszék kivételével, hol még Gábor Áron küzdött s tar­totta fenn magát — meghódítva, Urbán hatalma alá került; ő is annyi jó hazafiakkal együtt az­ elbizakodott győző által fogságba jutott s mint ilyen N.­Szebenbe vitetett, honnan csak akkor szabadult ki, midőn Bem tábornok Szebent be­vette. A szabadságharcz gyászos vége után Nagy Péter is visszatért békés foglalkozásai mellé s 1850-ben papságának megtartása mellett meg­választatott a kolozsvári főiskolába rendes tanár­nak s ezen minőségben működött 9 éven keresz­tül, megkedveltette tantárgyát az ő­t lelkesülten szerető ifjúsággal. Ez időig Erdélyben 4 iskola mellett volt a theologiai seminarium egy-egy tanárral töltve be. — Ekkor azonban az erdélyi fő­tanács — a szétszórva működő­ erőket összevonva, — Kolozsváron állított fel egy theologiai intézetet oly módon, hogy az itt működő 5 th­eologiai ta­nárt díjazza a n­­enyedi kollégium pénztára; az intézet azonban a n.­enyedi iskola pecséte alatt állítja ki hivatalos iratait, — és csak addig le­gyen az iskola Kolozsvárhoz kötve, mig a forra­dalomban feldúlt Nagy-Enyed romjaiból felépült. — Ezen intézkedés folytán alakult theologiai seminariumhoz Nagy Péter, az egyházi főtanács által a gyakorlati lelkészet tanszékére kinevez­tetett. — E minőségben töltött 7 év — a leg­nagyobb munkásságban töltve el, — oly kedves emlékű múltja életének, melyre ma is csak öröm­mel gondol vissza. — Tanítványai rajongva sze­rették ő­t, s egy általa kiválóan kedvelt szak­ban működve, lelkesült buzgalma folytán egy egészen új korszak állott elő; a nagyképességű egyházi szónok hatása meglátszott tanítványain is, kik tőlök telhető­leg igyekeztek nyomában ha­ladni a nagy mesternek. Hiányos lenne ezen életrajza nagyon, ha egy-két epizódot nem vennénk fel abba a nagy­hírű egyházi szónok életéből, melyek eléggé bi­zonyítják elragadó szónoki képességét........ 1856-ban Zilahon levő barátait látogatta meg, kik ő­t igyekeztek minél tovább körükben tartani s egyúttal kérték, hogy prédikáljon ná­­luk egyet. — >.Egy feltétel alatt — mondá ő — La Tunyogi Lázár ad a zilahi kollégiumnak ezer irtot.“ A nagy vagyonnal biró s áldozatkész Tunyogi L. az ajánlatot elfogadta s a két nap múlva következő vasárnapon Nagy Péter János ev. 11. r. 43 v. ama szavait véve fel alapigé­­kül: „Lázár jöjj ki“ — tartott egyházi beszé­det. Nagy ünneppé lett e nap Zilah városának; az utczák s a templom zöld ágakkal lettek dí­szítve s a templom nem volt képes befogadni a hallgatókat; — a megjelent hallgatóság el volt ragadtatva a beszéd által és sokan megnyitot­ták erszényeiket az iskola javára, mely czélra igy s a több száz példányban kinyomatott egy­házi beszéd elárusitásából is jelentékeny összeg folyt be. — Nagy Pétert Zilah városa nem is késett tiszteletbeli polgárává választani. Az 1862. évben N.-Enyed követelése folytán a theologiai seminarium áttétetett N.-Enyedre, de Nagy Péter megmaradt kolozsvári papságában. Ez áthelyezést hosszas és heves küzdelem előzte meg, melyben Nagy Péter és pártja — a nagyobb részben N.-Enyeden tanult székely papság elle­nében — kisebbségben maradt — E küzdelem sokakat elidegenített tőle, s igy történt, hogy midőn ezen izgalmas időben a generalis nótárius választásra került a sor — bár a fő consisto­­rium által az ő­ neve is a jelöltek sorába véte­tett fel — nem ő nyerte el a többséget. — De az igaztalan útra tévedt közvéleményt lassanként sikerült újra megnyernie, s 1864-ben mikor a főjegyzői hivatal Fogarasy Sámuel halála után ismét választás alá jött, már annyira bírta a közkedveltséget, hogy a szavazatok nagy többsé­gével választatott közfőjegyzővé. — F. t. Bo­­dola S. püspöknek 1866. ápr. 22. történt halála után, — mint főjegyző — az erdélyi másfél százados gyakorlat szerint — minden választás nélkül következve — püspökévé lett az erdélyi e. kerületnek, csakhamar megnyerve a királyi megerősítést, s a kir. tanácsosi czimet is. Irodalmi téren tett működéséről szóló so­raink már nagyon is hézagosok lesznek, mert — szerénysége több oldalú munkásságánál is nagyobb lévén — többnyire álnév alatt vagy éppen névtelenül szokta közzétenni dolgozatait. Igen fiatal korában lépve az irodalmi térre, rendes dolgozótársa volt Mátrai „Regélődének, Brassai „Vasárnapi újságjának s a Méhes ál­tal szerkesztett „Erdélyi Társalkodó“-nak, későb­ben az Arany J. által szerkesztetek „Ivoszoru“­­nak. — Ezeken kívül irt Ilunfalvy „Család Könyvébe“ — a „Protestáns egyházi és iskolai lapok“-ba, — s néha az erdélyi politikai lapok­ban eredeti és angolból fordított novellák, vagy közhasznú ismeretterjesztő czikkek jelentek meg tőle. Lefordította Boz „Karácsonyi éj“ czimü regényét s a magyar olvasóközönség számára Jerrold Douglasnak egy humorisztikus művét, melyet akkor az egész magyar sajtó osztatlan tetszéssel fogadott. Saját neve alatt kiadott mű­vei következők: 1. Szent történetek, növendék ifjaknak, Lame Fleury nyomán, két kiadás 1855. 2. Újszövetségi történetek, növendéki­ ak­nák, két kiadás 1859. 3. K­onfirmácziói kisebb káté. Az erdélyi ref. anyaszentegyház számára. Az 1857-ben tartott közzsinat által az egész anyaszentegyház számára bevett koszoruzott pályamű. Két kiadás 1868. 4. Konfirmácziói nagyobb káté. 1860. 5. Mythologia, növendék ifjaknak Lame Fleury után. 6. Agenda. Halotti beszédek gr. Széchenyi István, gr. Teleky László, gr. Teleky József, gr. Mikó Ádám, br. Radák Istvánná, gr. Mikó Imre stb. felett. — Vadas Józseffel szertartási beszé­dek és imák az erdélyi ev. ref. anyaszentegyház. rendtartása szerint. Első rész, 1866. (Csak felét irta ő.) Ezeken kivül több remek egyházi beszéd jelent meg tőle az „Isten igéje“ czimü gyűjte­ményben. Ha hatalmunkban állana — így szól „K.“— t. betűk alatti életrajzírója — ezek mel­lett részletesen megnevezni a nem saját neve alatti munkáit, melyek száma, mondhatjuk, hogy a megnevezetteket igen sokban felülmúlja, ki­tűnnek, hogy Nagy Péter életét gazdag és köz­hasznú irodalmi működés is jelöli. Magán­életére vonatkozólag, szinte a már említett életrajzírónak következő sorait szólal­tatjuk meg. Magán­életét nem tudnék szebben vázolni, mint ha egy hozzánk küldött magánle­veléből saját szavait idézzük: „Magán­életem keserű emlékekben gazdag; első nőm három év múlva meghalt, maradtam két árva csecsemővel; szüleimet, 19 éves, életben maradt egyetlen öcsémet, a szép reményű ifjút eltemettem; volt idő, mikor házamtól minden évben vonult ki egy-egy temetési menet s mindenik után ma­radt szivemben egy-egy megsaj­dúló seb. De ezek az én keserveim s mint Salamon király mondja : „az embernek az ő maga szive tudja az ő örömét és az ő fájdalmában idegen szív, nem részes.“ Nem is kellett volna említenem, de mikor egy futó pillantást vetettem lefolyt napjaimra, lehe­tetlen vala szemeimnek meg nem ütközniök e szirtkövekben. — Második házasságra lépett Wesselényi Krisztina bárónővel, kiben kisded két árvája igazi édesanyát, gondos nevelőt, ő maga pedig örömeiben, bánataiban osztozó, szerető hü feleséget nyert. * Az erdélyi ref. egyházkerület ékesen szóló s széplelkü püspöke, született 1819. ápril 22-én Kolozsváron, hol szülei Nagy Péter és Kecske­méti Klára ez időben laktak. A földi javakban nem igen bővelkedő szülők tehetséges gyerme­küket legdrágább kincsökül tartva, igyekeztek annak lelki kiképeztetését eszközölni s beadták ő­t jó idején a kolozsvári ref. főiskolába, hol azután a középiskolai, bölcsészeti, jogi és theo­­logiai tanfolyamot nagy szorgalommal és kitűnő­ eredménynyel megfutva, 20 éves korában vége­zett a már akkor is szép reményeket keltő ifjú. Tanuló korában kitűnt tehetségével, élénk felfogásával s kedves humorával, ékesenszólásá­­ról pedig híressé lett szélesebb körben is a be­széd erejének hatalmával megáldott ifjú. A merre csak járt az élénk kedélyű fiatal deák, a­hol csak megfordult ünnepkor mint legátus, mindenütt megnyerte a sziveket kedves modorá­val s elragadta a lelkeket beszédes ajkairól pa­takként áradó szavainak erejével s gyújtani volt képes már akkor is hevülő lelkének tüzével.

Next