Székely Nemzet, 1884 (2. évfolyam, 1-199. szám)
1884-09-18 / 143. szám
II. évfolyam. 1. % ® Szerkesztőségi iroda: 91 ai tlMillik fiánkét hlidilitilt? bérmentesen küldendők. ^ NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Sepsi-Szentgyörgyán: Csild-utcza Mattavics-fele ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jókai-nyomla-részvény-társuiat hová Előlietési Ai* helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . lOfrt — kr. Félévre . . 5 fit — kr. Negyedévre . 2frtüOkr. Sepsi-Szentgyörgy, csütörtök, 1884. szeptember 18. 1 Hirdetmények dija : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért fi kr. Bélyegdijért külön 30 kr.A 1 143. szám. ------------------------(SSlK Csikmegye részére: szerkesztőség s kiadóhivatal Csík-Szeredában T. Nagy Imre társszerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csikmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. SÍIK9-1 Nyilttér sora 15 kr. hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a „SZÉKELY NEMZET“ czimü politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. KKlUzeléni tír : egész évre 10 frt. félévre ... 5 frt. negyedévre . 2 frt. frO kr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánnyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a Székely Nemzeti kiadótulajdonosa. NAGY PÉTER S.-Szentgyörgy, szept. 17. (y.) Nagy Péter, az erdélyi ev. ref. egyházkerület püspöke, a magyar református egyházak országos zsinatjának és egyetemes konventjének egyházi elnöke nincs többé. Midőn a villám szárnyain szétrepül e gyászos hit, nemcsak a kétmillió lelket számláló magyar református egyház híveinek, hanem ezekkel együtt minden művelt magyar embernek megdöbben keble. Nemcsak a legérzékenyebb csapásokkal sújtott család, nemcsak egy szűkebb baráti kör, nemcsak az erdélyi református egyházkerület, nemcsak a magyar református egyházak híveinek egyeteme kesereg : a magyar nemzeti közművelődés géniusza is ott áll lefordított fáklyájával, a kesergők millióinak seregében, a nagy halott koporsója fölött. Remeg a toll kezünkben, midőn a nagy veszteségnek hírmondói vagyunk, mert mélyen érezzük a kipótolhatlan veszteséget, mert „fogyunk, pusztulunk!“ mert a hívek serege olyan lett, mint az „oldott kéve“, mint a „pásztorát vesztett nyáj“. Egyházi és nemzeti közművelődésünknek egy rendkívüli fényes tehetségekkel ékeskedő, milliók fölött kimagasló oszlopférfiát ragadta el váratlanul a halál. Csak most vala még, midőn a kürdtéren ott állt előttünk és íme kidőlt, mint a villám által lesújtott erős cser ! Mintakép volt családi körében mint férj, mint apa és nagyapa ; disze volt a protestáns papságnak, hívei és tanítványai az imádással határos szeretettel és tisztelettel adóztak neki, mint lelki atyjoknak és mesterüknek ; mert egy „aranyszáju“ szt. János elragadó ékesszólásával vezérelte őket az „élő viz forrásához“. Péter apostol lánglelkével „legeltető“ és őrizé mint főpásztor az ő nyáját. Szegény sorsból küzdötte fel magát az egyházi téren fokról-fokra a legmagasabb polezra, a főpásztori székbe. Vele született fényes tehetségeit fáradhatlan szorgalommal, hivatali hűséggel és pontossággal, lángoló lelkesedéssel párosította. Mint tanító, nevelő, mint pap és tanár oly köztiszteletet, szeretetet és mondhatjuk bámulatot vivott ki, minővel kor- és hivataltársai közül tán senki sem dicsekedhetett. Éppen ezért emelte a közbizalom az erdélyi ev. ref. egyházkerületnek főjegyzői, később főpásztori székére. Mint püspök 18 év óta kormányozta az erdélyi ev. ref. egyházkerületet, a legválságosabb időkben, az átalakulás nehéz megpróbáltatásai közt, lankadatlan buzgósággal, törhetetlen hűséggel és főpásztori bölcsességgel. Csak egy báró Kemény Ferencz és egy Hídvégi gróf Mikó Imre voltak méltó vezértársai az anyaszentegyház hajójának bölcs kormányzatában. A mi napjainkban csak egy Török Pál püspök osztozhatott vele a protestáns főpapi dicsőség határaiban és tövis koronájában. A magyar református egyházak egyetemének konventi működéseiben és a debreczeni zsinaton báró Vay Miklós oldala mellett ő volt a korszakot alkotó törvényhozásnak egyházi elnöke és vezérszelleme. Kell-e mondanunk, hogy ily magas és fontos hivatáskörben minő szolgálatokat tett átalában a magyar nemzeti közművelődésnek ? Tanári, papi és püspöki gondjai közt, a kor általános színvonalán álló sokoldalú műveltségű és alapos tudományossággal bíró férfi az irodalmi téren is — bár zajtalanul — de folytonosan munkálkodott és örök becsű műveket hagyott hátra. Az egyházi irodalom, különösen az egyházi szónoklat terén még ezután fognak napvilágot látni fölülmúlhatatlan remekművei. De már átengedjük a tért életrajz írójának. Mielőtt azonban letennők a tollat remegő kezeinkből, lapunk olvasói előtt felújítjuk azon édes fájó emlékeket, melyeket itt Sepsi-Szentgyörgyön és az előtte oly kedves Székelyföldön hagyott hátra többszöri személyes jelenléte alkalmával. Mint egykori vezértársa, Hídvégi gróf Mikó Imre — ő is kiváló előszeretettel ölelte keblére a székely nép erkölcsvallásos és nemzeti közművelődését, hogy egyebeket mellőzzünk — sepsi-szentgyörgyi ev. ref. gymnáziumunk felvirágoztatását a nagy alapitóval együtt érlelték és ápolták nemes szivükön. Most egy újabb hazában ismét összeölelkezik a két hi barátnak és rokon léleknek áldása! Óh miért nem maradtál itt e földön, mint annyi szent örökség őre! ? Még oly nagy szükségünk lett volna a te vezérletedre ! Vajh ki tölti be méltóképpen a te helyedet ? A Mikó-tanodán, a sepsi-szentgyörgyi ev. ref. egyház tornyán és közművelődési intézeteink épületeire kitűzött gyászlobogókat lengető szél azt susogja, az összes felekezetek tornyaiban meg-megkonduló harangok azt zokogják : „Üresen maradt a te helyed!“ „Jaj immár minekünk, mert elesett a mi fejünknek koronája!“ Annyi fájó szívből emelkedik a fohász : legyen áldott emléked! Isten kegyelme őrködjék anyaszentegyházunkon és nemzetünkön ; mert csak így leend csendes nyugalmad ! Legyen csendes nyugalmad ! A pályavégzett 20 éves ifjút még azon évben, melyben az iskolától megvált — 1839. decz. 27-én megválasztották segédlelkésznek Kolozsvárra, mely állását jan. 1. 1840. foglalta el. Alig töltött azonban itt másfél évet, már 1841. junius havában a kolozsvári refegyház rendes lelkészévé lett. — Régi vágya volt fölkeresni a külföldi egyetemeket, hogy azokban lelkét tovább képezve, megszerezze magának azon ismereteket, melyek életpályájához szükségesek ; — előbb azonban — az akkori szokás szerint — a philosophia és theologai tudományokból a kolozsvári, n.-enyedi és maros-vásárhelyi főiskolákban nyilvános szigorlatoknak vetvén alá magát — pappá szenteltetett az 1842. Marosvásárhelyen tartott közzsinaton. Most már valósíthatta régi szándékát, s egyházától egy évre távozási engedélyt, annak néhány buzgó tagjaitól annyi segélyt is nyerve, — kiment a göttingai egyetemre, hol theologiai tanulmányia mellett a természettani, természetrajzi s főleg Bartling, Liesting és Wagner előadásait hallgatta. Megvégezvén tanulmányait, hazatért, s reá váró hívei között elfoglalta állomását; de hallgatói nem sokáig épülhetének ékes eladásaiból, mert még azon év telén súlyos betegségbe esett meghűlés folytán s annyira rosszul lett, hogy életben maradása is igen kétséges volt, így küzdött a halállal egy egész éven át, mig, az 1844-ik év tavaszán betegségéből kiépülve, képes lett ismét a szolgálatra. Az 1846-ik évben az egyházi főtanács segédtanárul nevezte ki a természettani tanszékre a kolozsvári főtanodához. Az ifjú tanár, papi teendőit is végezve, nagy előszeretettel tantárgya iránt nagy szorgalommal kezdette el működését , kiadván tanítványai számára kézikönyvül Milne Eduárd franczia nyelven megjelent „Állattan“-át magyar fordításban. A nemzeti önvédelmi barcz 1848-ban kezdetét vevén, a bűnszeretet kiragadta őt is a múzsák köréből s szokott foglalkozását odahagyva, önkéntesen vállalkozó segédekkel egy gyutacsgyárt rögtönzött s ennek lett vezetője. És mikor Erdélynek túlnyomó része — Háromszék kivételével, hol még Gábor Áron küzdött s tartotta fenn magát — meghódítva, Urbán hatalma alá került; ő is annyi jó hazafiakkal együtt az elbizakodott győző által fogságba jutott s mint ilyen N.Szebenbe vitetett, honnan csak akkor szabadult ki, midőn Bem tábornok Szebent bevette. A szabadságharcz gyászos vége után Nagy Péter is visszatért békés foglalkozásai mellé s 1850-ben papságának megtartása mellett megválasztatott a kolozsvári főiskolába rendes tanárnak s ezen minőségben működött 9 éven keresztül, megkedveltette tantárgyát az őt lelkesülten szerető ifjúsággal. Ez időig Erdélyben 4 iskola mellett volt a theologiai seminarium egy-egy tanárral töltve be. — Ekkor azonban az erdélyi főtanács — a szétszórva működő erőket összevonva, — Kolozsváron állított fel egy theologiai intézetet oly módon, hogy az itt működő 5 theologiai tanárt díjazza a nenyedi kollégium pénztára; az intézet azonban a n.enyedi iskola pecséte alatt állítja ki hivatalos iratait, — és csak addig legyen az iskola Kolozsvárhoz kötve, mig a forradalomban feldúlt Nagy-Enyed romjaiból felépült. — Ezen intézkedés folytán alakult theologiai seminariumhoz Nagy Péter, az egyházi főtanács által a gyakorlati lelkészet tanszékére kineveztetett. — E minőségben töltött 7 év — a legnagyobb munkásságban töltve el, — oly kedves emlékű múltja életének, melyre ma is csak örömmel gondol vissza. — Tanítványai rajongva szerették őt, s egy általa kiválóan kedvelt szakban működve, lelkesült buzgalma folytán egy egészen új korszak állott elő; a nagyképességű egyházi szónok hatása meglátszott tanítványain is, kik tőlök telhetőleg igyekeztek nyomában haladni a nagy mesternek. Hiányos lenne ezen életrajza nagyon, ha egy-két epizódot nem vennénk fel abba a nagyhírű egyházi szónok életéből, melyek eléggé bizonyítják elragadó szónoki képességét........ 1856-ban Zilahon levő barátait látogatta meg, kik őt igyekeztek minél tovább körükben tartani s egyúttal kérték, hogy prédikáljon náluk egyet. — >.Egy feltétel alatt — mondá ő — La Tunyogi Lázár ad a zilahi kollégiumnak ezer irtot.“ A nagy vagyonnal biró s áldozatkész Tunyogi L. az ajánlatot elfogadta s a két nap múlva következő vasárnapon Nagy Péter János ev. 11. r. 43 v. ama szavait véve fel alapigékül: „Lázár jöjj ki“ — tartott egyházi beszédet. Nagy ünneppé lett e nap Zilah városának; az utczák s a templom zöld ágakkal lettek díszítve s a templom nem volt képes befogadni a hallgatókat; — a megjelent hallgatóság el volt ragadtatva a beszéd által és sokan megnyitották erszényeiket az iskola javára, mely czélra igy s a több száz példányban kinyomatott egyházi beszéd elárusitásából is jelentékeny összeg folyt be. — Nagy Pétert Zilah városa nem is késett tiszteletbeli polgárává választani. Az 1862. évben N.-Enyed követelése folytán a theologiai seminarium áttétetett N.-Enyedre, de Nagy Péter megmaradt kolozsvári papságában. Ez áthelyezést hosszas és heves küzdelem előzte meg, melyben Nagy Péter és pártja — a nagyobb részben N.-Enyeden tanult székely papság ellenében — kisebbségben maradt — E küzdelem sokakat elidegenített tőle, s igy történt, hogy midőn ezen izgalmas időben a generalis nótárius választásra került a sor — bár a fő consistorium által az ő neve is a jelöltek sorába vétetett fel — nem ő nyerte el a többséget. — De az igaztalan útra tévedt közvéleményt lassanként sikerült újra megnyernie, s 1864-ben mikor a főjegyzői hivatal Fogarasy Sámuel halála után ismét választás alá jött, már annyira bírta a közkedveltséget, hogy a szavazatok nagy többségével választatott közfőjegyzővé. — F. t. Bodola S. püspöknek 1866. ápr. 22. történt halála után, — mint főjegyző — az erdélyi másfél százados gyakorlat szerint — minden választás nélkül következve — püspökévé lett az erdélyi e. kerületnek, csakhamar megnyerve a királyi megerősítést, s a kir. tanácsosi czimet is. Irodalmi téren tett működéséről szóló soraink már nagyon is hézagosok lesznek, mert — szerénysége több oldalú munkásságánál is nagyobb lévén — többnyire álnév alatt vagy éppen névtelenül szokta közzétenni dolgozatait. Igen fiatal korában lépve az irodalmi térre, rendes dolgozótársa volt Mátrai „Regélődének, Brassai „Vasárnapi újságjának s a Méhes által szerkesztett „Erdélyi Társalkodó“-nak, későbben az Arany J. által szerkesztetek „Ivoszoru“nak. — Ezeken kívül irt Ilunfalvy „Család Könyvébe“ — a „Protestáns egyházi és iskolai lapok“-ba, — s néha az erdélyi politikai lapokban eredeti és angolból fordított novellák, vagy közhasznú ismeretterjesztő czikkek jelentek meg tőle. Lefordította Boz „Karácsonyi éj“ czimü regényét s a magyar olvasóközönség számára Jerrold Douglasnak egy humorisztikus művét, melyet akkor az egész magyar sajtó osztatlan tetszéssel fogadott. Saját neve alatt kiadott művei következők: 1. Szent történetek, növendék ifjaknak, Lame Fleury nyomán, két kiadás 1855. 2. Újszövetségi történetek, növendéki aknák, két kiadás 1859. 3. Konfirmácziói kisebb káté. Az erdélyi ref. anyaszentegyház számára. Az 1857-ben tartott közzsinat által az egész anyaszentegyház számára bevett koszoruzott pályamű. Két kiadás 1868. 4. Konfirmácziói nagyobb káté. 1860. 5. Mythologia, növendék ifjaknak Lame Fleury után. 6. Agenda. Halotti beszédek gr. Széchenyi István, gr. Teleky László, gr. Teleky József, gr. Mikó Ádám, br. Radák Istvánná, gr. Mikó Imre stb. felett. — Vadas Józseffel szertartási beszédek és imák az erdélyi ev. ref. anyaszentegyház. rendtartása szerint. Első rész, 1866. (Csak felét irta ő.) Ezeken kivül több remek egyházi beszéd jelent meg tőle az „Isten igéje“ czimü gyűjteményben. Ha hatalmunkban állana — így szól „K.“— t. betűk alatti életrajzírója — ezek mellett részletesen megnevezni a nem saját neve alatti munkáit, melyek száma, mondhatjuk, hogy a megnevezetteket igen sokban felülmúlja, kitűnnek, hogy Nagy Péter életét gazdag és közhasznú irodalmi működés is jelöli. Magánéletére vonatkozólag, szinte a már említett életrajzírónak következő sorait szólaltatjuk meg. Magánéletét nem tudnék szebben vázolni, mint ha egy hozzánk küldött magánleveléből saját szavait idézzük: „Magánéletem keserű emlékekben gazdag; első nőm három év múlva meghalt, maradtam két árva csecsemővel; szüleimet, 19 éves, életben maradt egyetlen öcsémet, a szép reményű ifjút eltemettem; volt idő, mikor házamtól minden évben vonult ki egy-egy temetési menet s mindenik után maradt szivemben egy-egy megsajdúló seb. De ezek az én keserveim s mint Salamon király mondja : „az embernek az ő maga szive tudja az ő örömét és az ő fájdalmában idegen szív, nem részes.“ Nem is kellett volna említenem, de mikor egy futó pillantást vetettem lefolyt napjaimra, lehetetlen vala szemeimnek meg nem ütközniök e szirtkövekben. — Második házasságra lépett Wesselényi Krisztina bárónővel, kiben kisded két árvája igazi édesanyát, gondos nevelőt, ő maga pedig örömeiben, bánataiban osztozó, szerető hü feleséget nyert. * Az erdélyi ref. egyházkerület ékesen szóló s széplelkü püspöke, született 1819. ápril 22-én Kolozsváron, hol szülei Nagy Péter és Kecskeméti Klára ez időben laktak. A földi javakban nem igen bővelkedő szülők tehetséges gyermeküket legdrágább kincsökül tartva, igyekeztek annak lelki kiképeztetését eszközölni s beadták őt jó idején a kolozsvári ref. főiskolába, hol azután a középiskolai, bölcsészeti, jogi és theologiai tanfolyamot nagy szorgalommal és kitűnő eredménynyel megfutva, 20 éves korában végezett a már akkor is szép reményeket keltő ifjú. Tanuló korában kitűnt tehetségével, élénk felfogásával s kedves humorával, ékesenszólásáról pedig híressé lett szélesebb körben is a beszéd erejének hatalmával megáldott ifjú. A merre csak járt az élénk kedélyű fiatal deák, ahol csak megfordult ünnepkor mint legátus, mindenütt megnyerte a sziveket kedves modorával s elragadta a lelkeket beszédes ajkairól patakként áradó szavainak erejével s gyújtani volt képes már akkor is hevülő lelkének tüzével.