Székely Nemzet, 1885 (3. évfolyam, 1-202. szám)

1885-08-02 / 118. szám

III. évfolyam. ipa--------------------------«S*Ä Szerkesztőségi iroda: 1 Sepai-Szentgyörgyön: Csiki-utcza Nagy Elek-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők Kiadóhivatal: Jókai- Qrodida-részvény-társulat hová az ililnUti piánk it Urdaink bérmentesen küldendők. »IK ®--------------------------sar! Előfizetési l­éti­helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . lOfrt — kr. Félévre . . 5 írt — kr. Negyedévre . 2frt 50 kr. Sepsi-Szentgyörgy, vasárnap, 1885. augusztus 2. SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Hirdetmények dija : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. 118. szám. íSiks -<3*%. * Csikmegye részére: szerkesztőség s kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagy Ii*n*a társ­szerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csikmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők.­­Sí« NNyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a „SZÉKELY NEMZET“ czimü politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára : egész évre... 10 frt félévre .... 5 frt negyedévre . . 2 frt 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerübb postai utal­ványokkal küldeni. Mutatványszám kivonatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldán­­­nyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb meg­tenni, mivel felesleges példányokat nem nyomat­­tathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a „Székely Nemzet“ kiadó tulajdonosa. A nemzetiségek. n. — aug. 1. Az európai sajtó nagy része képtelen még arra, hogy az alkotmányos szabadságot a népeknek egyesítésére és kibékitésére is megérkezett alkalomnak tekintse s behöggesz­­teni igyekezzék azon sebeket, a melyeket az önkényuralom érdekviselői az egymás elleni bujtogatás fegyvereivel ütöttek. Nem helyez súlyt ama bölcsészeti axióma megvalósítására, hogy a népek barátsága a zsarnokoknak leghatalmasabb ellenszere. Nem bírja ledobni magáról ama kényszerzubbonyt, melyet még az abszolutizmus légkörében húzott magára, azaz reá húztak, hogy a nemzetiségi czivó­­dás pallosainak köszörűje gyanánt használják fel. Oly emberi hibát és gyengeséget, a mi­lyen édes mindnyájunkban meg van, higgad­tan elbírálni még ma sem képes, hanem, a mint valami ínye ellen valót észlel, azonnal doronghoz nyúl s az emberi önérzet fejlődé­sének eme humánus korszakában is a bar­bár előidők vért lázitó és boszut keltő bot­büntetését alkalmazza. Ez pedig éppen arra való, hogy a felingerelt kedélyeket lehig­gadni se a határon belül, se a határon kí­vül, se magunkban, se másokban ne engedje. Pedig az engesztelődés és kibékülés ve­­zényszerepe a sajtóé lenne, holott alig nevez­hetünk lapot, mely e tekintetben ne a tö­meg kedvtelését, hanem a bölcs ítélőtehetség törvényeit igyekeznek követni. Most, mikor a különböző nemzetiségek egy-egy raja köszönt be hozzánk, hogy ki­állításunk megtekintése mellett az eddig párbajt viselő jobbot lovagias kibékülésre nyújtsa, oly valami érzés lep meg, hogy alig tudok neki nevet adni. Oly jelenethez hasonlítom én azt, mint mikor a privát életben olyan két ember találkozik, ki, a­míg nem ismerte egymást, mindig fenhéjázó gyűlölettel viselte­­tetett a másik iránt, holott a találkozás első alkalmával beleszeretnek egymásba. „Hiszen ha én téged így ismertelek volna!“ „Hiszen ha én tudtam volna, hogy te ilyen fáin em­ber vagy Bruder! Soha se szóltam volna ellened egy szót se.“ De mikor hát nem ismerték egymást, hanem ama ellenszenves tradicziónak hódol­tak, mely a régi abszolút uralmak „heczcz­­meiszter“-kedéseiből rájuk maradt. És ilyenkor bezzeg a sajtó is más húro­kat penget, mintha nem lehetett volna ennyi esze már előbb is, mintha ő, ki a közvéle­mény vezetésére van hivatva, nem tudhatta volna már előbb is, hogy Európában embert evő kannibálok már nincsenek s hogy a kölcsönös veszekedés helyett, ha úgy akar­tuk volna, megérthettük volna egymást ha­marább is. Hanem most a boros poharak közt jutunk ama felfedezéshez, hogy tulajdon­képpen nem is haragszunk egymásra. Bizony pedig sok tintát az egymás ar­­czához kentünk már és fogunk kenni rövid idő múlva, a mint eme baráti kézszorítások melegét tényleg nem érezzük s a testvéri ölelkezés emlékét elfelejtjük. A mint egyszer nem kedvünkre véleményeznek a csehek, a mint egyszer nézetösszeütközésbe jönnek ve­lünk a németek, epébe lesznek mártva a tollak újra s az egymást megértés, vagy az egymás iránti elnézés törekvése helyett ismét a gerundiumok fognak szerepelni. Pedig csak akarnunk kellene s a további véleményeltérések, érdekösszeütközések kisi­mítása nem tartoznék a lehetetlenségek közé ; és hogy a különböző nemzetek és nemzeti­ségek sajtójának barátkozása mily hatással lenne maguknak a nemzeteknek és nemzeti­ségeknek barátságára, mondanunk is feles­leges. Pedig csak így lenne ezeknek az össze­jöveteleknek értelmük, különben nem látjuk be, hogy a haza mi hasznukat veheti, mert abban, hogy mint esznek isznak, a mi fo­gunk ugyan nem kopik, sem a lekortyintott pezsgő izét nem érzi az országnak egyetlen ott nem levő fia se. De ha a barátságot az utánra is megtartják, s ha az önkényuralom idejében felvett, de most ledobott kényszer­zubbonyt végleg sutra teszik, akkor igen. A mi óhajtásunk és jó kívánságunk te­hát odáig terjed, hogy ez a mostani érint­kezés és barátkozás a pezsgő gőzének elpá­rolgásánál tovább tartson s a hasbamenések ujabbi mulatsága minél továbbra legyen el­odázva. Ne találja virtusát abban se Péter, se Pál, hogy ki a legény a csárdában s hogy melyikök tud nagyobbat ütni, hanem abban igen is, hogy melyikük tud engeszteléke­­nyebb és okosabb lenni. Ha a magyar sajtó azt a programmot állítja maga elé, többet fog használni nemzetének, mint a­mennyit az egész Bakony dorongjának elkoptatásával használna. Tóvölgyi.­­ Eszterházy Kálmán gróf Kolozs megye ki­tűnő főispánja, főispáni állásától saját kérelmére fölmentetett. Helyébe Báró Jósika Sá­muel Kolozsmegye főispánjává neveztetett ki. Esz­terházy grófnak király ő Felsége, kiváló érdemei elismeréséül ez alkalomból a Lipót rend lovag­keresztjét adományozta.­­ A prágai kereskedelmi kamara elhatároz­ta, hogy a főbankfiókot külön igazgatósággal kérni fogja, hogy a cseh nyelv a bankjegyeken képvisel­tessék, s a román szerződés a gabonavámmentességre vonatkozó intézkedése föntartassék. Végül, hogy a román reciprocitás alapján az osztrák-magyar vasu­tak és hajók tarifái a Romániába való szállításnál leszállíttassanak. A szlávság és az acsehek. Miként gyanítani lehetett, a csehek több­szöri látogatása a budapesti országos kiállításon sehogy sem fog tetszeni a szlávok „idősb test­vérének“, a mindnyájukat felfalni törekvő oro­szoknak. A gyanítás nem volt alaptalan, mert a St.­Peterburgszkija Vjedomoszti „a szlávság és az ócsehek“ czimü czikkében ugyancsak szórja haragjának ményköveit. A czikk megérdemli, hogy szószerinti fordításban megismertessük olva­sóinkkal. Hangzik e képen: „Hogy ha valaki húsz évnek előtte nem tréfaképen azt merte volna nyilvánítani, hogy a „testvéri“ cseh és magyar népeket széttörhetlen természetes kötelékek fűzik össze, hogy kölcsö­nös vitális érdekeik megkívánják a lehetőleg szoros, őszinte, baráti közeledést — Ilka bár­mely fia és Lyukusa, meg Vaczlav bármely lánya kétségen kivül figyelmet nem érdemlő durva tréfának vette volna ezt. Akkor még élt és mű­ködött a feledhetetlen Palaczky és maga dr. Rie­ger is csak zavaros, kusza fogalmakkal birt a jó osztrák-magyar hazafiságról. Az egész szláv világ kizárólag Oroszország felé irányozó tekintetét és ha valakitől vártak segítséget, támogatást, barátságot, rokonszenvet, mindenki, bárki lett legyen is, akár az arany Prágában, akár a ködös, hegyes Kölinben, tudta azt az egyet, hogy nem Bécsből, nem Budapestről fog jönni ez a barát­ság s fog nyilatkozni ez a rokonszenv. Azonban tempóra mutattak, az idővel megváltoztak a csehek, és ezzel együtt a csehek ideáljai és tö­rekvései, meg a barátságra és természetes ér­dekekre vonatkozó nézeteik. Mi csodálatos van benne, ha Oroszországot felváltja Magyarország, Moszkvát Budapest, hogy az idősb orosz testvér helyét önként átengedték a még nemrég annyira gyűlölt idegen elnyomónak ? Mi csodálni való való van abban, hogy a kétfarkú oroszlán a ha­talomért való futtában a szláv egység, szláv testvériség, a szláv eszme diadalának hirdetése helyett, jelenleg dicsőíti az összes szlávság szá­zados engesztelhetetlen ellenségét ? Egy dolog még­sem szenvedhet kétséget, hogy ha a nem­zeti zászló ellen elkövetett ezen árulásból kára leend valakinek, bizonyára nem mi oroszok, és nem is a nagy családok többi testvérei, hanem első sorban maguk a csehek fogják érezni azt. Tapintatlanságukkal csupán lehűtik ama rokonszenveket, melyeket mind­ennek daczára táplálnak irántok legközelebbi szövetségeseik; a tótok, horvátok és magyar oroszok szemében ők csak olyan árulói a szláv eszmének, a­mi­nőnek tartja minden telivér orosz patrióta a nyugtalan lengyel ügy engesztelhetetlen bajno­kait. A cseh föld mythosi autonómiáját hajhászó csehek elfeledték, hogy van cseh nép is, hogy nemcsak Csehországban, Morvaország és Szilé­zia egy részében, hanem Magyarországon is ret­tentő elnyomás alatt élnek a szláv törzs eme hajdanta híres és hatalmas ágának fiai. És vajjon mire törekesznek a cseh gazda­sági egyesületek képviselői, a­kik a magyar nemzeti kiállítás meglátogatása czimén üdvözölni mentek a magyar eszmét? Várjon arra-e, hogy a magyar befolyás még inkább megszilárduljon és megizmosodjék a szt.-István korona orszá­gaiban ? arra-e hogy a horvátokat és a cseh­­tótokat még jobban leigázzák? Vagy talán ez a felvilágosult, politikailag, erkölcsileg, anyagilag erős hat­milliós nép nem látja be, hogy szlo­vénokkal, oroszokkal és horvátokkal szövetkezve valódi nemzeti érdekeik javára átalakíthatná az egész Ausztria­ Magyarországot, sőt mi több, az egész szláv kelet egy részét is. Azonban a százados rabság nem tűnt el nyomtalanul. Sokáig meghagyta a leigázottban a függésben tartott rab szánandó, megkülön­böztető vonásait, ki nem tudja, hova csatlakoz­zék, csapong ide-oda, fél a phantasztikus ellen­ségtől, kinek gyengeségét beismerni nincs bátor­sága. De hát nem volna-e már itt az ideje, hogy a csehek belássák, hogy manapság az ilyen megalázkodás megszégyenítő reájok, sőt hogy a legügyesebb opportunizmusnak és jezuitiz­­musnak is határai vannak ? Nem volna még itt az ideje, hogy dr. Rieger is belássa, hogy most egészen bátran lehet visszatérni újra a történe­lemtől kijelölt régi szláv útra? A cseheknek nincs mit félni többé sem a németektől, sem a magyaroktól és elérkezett az idő, midőn a cseh nemzeti politikának kötelessége végleg határozni ebben, vagy abban az irányban. Ingadozásnak többé nincs helye. A tétel készen van, a játé­kostól függ csupán, jobbra, vagy balra te­gye-e azt.“ Kovljevics Mihály orsz. képviselő világi és Niko­­lics Nika kuczi lelkész egyházi képviselőnek; — a nagy-szentmiklósi kerületre : Dimitrievics Pál kanizsai jegyző világi, Jevirics György szegedi lelkész egyházi képviselőnek ; — a mokrini kerü­letre : Erenics Pál kikindai takarékpénztári igazgató világi és Dimics Pál basahidi lelkész egyházi képviselőnek; — a törökbecsei kerü­letre : Granics Ranko kikindai ügyvéd világi képviselőnek. Az országgyűlés megnyitása előtt. E czim alatt a „Wiener Allgemeine Zeitung“ Budapest­ről egy hosszabb levelet közöl, mely a magyar országgyűlés függetlenségi párt beléletét ismer­teti. Adjuk e levél lényegét, mert tudvalevőleg az említett hírlap nem rokonszenvez a magyar kormánypárttal sem és így elfogulatlanul bírálja a viszonyokat. A jövő hónapban — írja a nevezett lap — a magyar országgyűlés szélső balpártjának ve­­zérférfiai összegyűlnek, a felett tanácskozandó, hogy Irányi Dániel vonakodása esetén a pártve­­zérséget kire bízzák. Tény az, hogy a múlt ülésszak utolsó havában a szélsőbalnak nem volt vezére és a különbözetek a párt és vezére közt mostanig sincsenek kiegyenlítve. A párt intran­­sigens elemei, kik sivár lármájuk és teljes figyel­metlenségük által Irányi haragját és ellenszen­vét magukra vonták, most sem sokat törődnek vele, hogy ki legyen a vezér. Legjobban szeret­nék, ha egy fiatal túlzó állana élükre, kinek több hajlandósága van a politikai bakugrások­hoz, mint a bölcs és megfontolt eljáráshoz. Ellenben a párt higgadtabbjai tudják, hogy Irányi nélkül a párt semmi, mert ezen „arisz­tokrata“ demokratában, ki előtt még a minisz­terelnök is tiszteletteljesen meghajol, midőn in­­terpelláczióira válaszol, összpontosul azon tekin­tély nagy része, mel­lyel az ellenzék az ország egyes részeiben még bír. A szélsőbalon Irányit, Helfyt és Mocsáryt kivéve igen kevesen vannak még, kiket határozott politikai czél vezet és egyáltalán tudnak, hogy tulajdonképen mit akarnak. A legtöbb azzal tetszeleg, hogy minél na­gyobb lármát csináljon, hogy a „tisztelt válasz­tók“ otthon azt gondolják, miszerint képviselő­jük nyakig benne van a politikai bonyodalmak­ban és teljes erejével küzd mindaz ellen, ki nem esküszik 1848-ra. Ez állapot a pártot bu­kásra vezeti és azért az okosabbak igyekeznek addig, míg lehet, a párt politikai jellegét helyre­állítani. A magyar ellenzék azon hitben él, hogy a kiegyezési tárgyalás a Tisza-kormányra nézve egy szirtet képez, melyen nem fog ugyan törést szenvedni, de csak nagy üg­gyel-bajjal kerül­heti ki. Ebbe a reménybe kézzel-lábbal kapasz­kodnak, mert attól félnek, hogy ha a kiegyezési vitánál nem sikerül Tisza életét megkeseríteni és ha a politikai láthatáron egészen rendkívüli dolgok nem merülnek fel, ez a szívós termé­szetű ember a legközelebbi kiegyezésig, vagyis még tíz évig nyugodtan és uralkodva megma­rad a bársony­székben. Hogy tehát legalább a kiegyezési tárgya­lások alkalmával a párt egyetértőnek­ és meg­szilárdultnak látszassák, igyekeznek a vezérfér­­fiak a meglazult párt­kötelékeket összébb vonni, hogy az önálló vámterület iránt támasztandó követelés impozáns kifejezést nyerjen és ezért mindent elkövetnek, hogy Irányit a tényleges pártvezérség átvételére rábírják. 13ELFÖL­D. — aug. 1. A horvát tartománygyülés összehívása ügyé­ben a Starcsevics párt csakugyan megindította az agitácziót. Az ide vonatkozó indítvány már a párt tagjai közt kering s a szükséges húsz aláírás valószínűleg összejön. A szélsők tudvale­vőleg az ismert oklevelek ügyében akarják a tartománygyülést összehivatni. Azt állítják, hogy a tartománygyülés ülésszaka jelenleg nem lévén berekesztve, hanem egyszerűen csak elhalasztva, érvénybe léphet a házszabályok azon határozata, mely szerint húsz képviselő kívánatára az el­nök a házat összehívni köteles. Mint értesülünk, illetékes helyen nem osztoznak a Starcsevics­párt e felfogásában s nem tartják a házszabá­lyok említett határozatát a jelen esetre alkal­­mazhatónak. Így tehát ha a Starcsevics-féle in­dítvány meg is nyeri a húsz aláírást, amit Zág­rábban bizonyosnak tartanak, ebből még nem következik hogy a tartománygyűlés rendkívüli ülésszakra össze fog hivatni. A szerb egyházi kongresszus. Nagy-Kikin­­dán a karlóczai szerb kongresszusra küldendő képviselők kijelölése tárgyában gyűlést tartott, melyen mintegy 100 választó volt jelen. A gyű­lésen kijelöltettek : a nagykikindai kerületre Sza­ KÜLFÖLD. —­ jul. 1. A bajor király czivillistája. Münchenből azt írják, hogy a bajor kir­ály czivillistájában a be­vételek és kiadások közti egyensúly már régóta meg van zavarva. A zavar oka a király által el­rendelt építkezésekben keresendő. A helyzetet az ultramontánok minden áron a maguk javára akarnák kiaknázni, hogy az uralmat kezükbe kerítsék. Azt hiszik azonban Münchenben, hogy az ultramontánok nagyon rosszul számítanak. A­mi a királyi pénztárt illeti, az utóbbi időben kölcsön felvételére gondoltak, de az ez iránt tett lépések nem vezettek eredményre. Beszélték, hogy a kormány megkerestetett volna az udvari intendatura által, hogy vagy eszközölje ki a parlamenttől a jóváhagyást egy felveendő köl­csönre nézve, vagy emeltesse fel a czivillistát. A Weser Zig azt írja, hogy ez irányban sem képzelhető a megoldás. Igaz ugyan, hogy az udvar részéről történtek kísérletek az iránt, hogy a kormányt az említett előterjesztések megtételére bírják, de a kormány kijelentette, hogy az ily eljárás a legkínosabb bonyodal­makra adna okot, a­mit elkerülni az udvarnak érdekében áll. Ha a krízis tényleg beáll, még

Next