Székely Nemzet, 1885 (3. évfolyam, 1-202. szám)
1885-08-02 / 118. szám
III. évfolyam. ipa--------------------------«S*Ä Szerkesztőségi iroda: 1 Sepai-Szentgyörgyön: Csiki-utcza Nagy Elek-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők Kiadóhivatal: Jókai- Qrodida-részvény-társulat hová az ililnUti piánk it Urdaink bérmentesen küldendők. »IK ®--------------------------sar! Előfizetési létihelyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . lOfrt — kr. Félévre . . 5 írt — kr. Negyedévre . 2frt 50 kr. Sepsi-Szentgyörgy, vasárnap, 1885. augusztus 2. SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Hirdetmények dija : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. 118. szám. íSiks -<3*%. * Csikmegye részére: szerkesztőség s kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagy Ii*n*a társszerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csikmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők.Sí« NNyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a „SZÉKELY NEMZET“ czimü politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára : egész évre... 10 frt félévre .... 5 frt negyedévre . . 2 frt 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerübb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kivonatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánnyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a „Székely Nemzet“ kiadó tulajdonosa. A nemzetiségek. n. — aug. 1. Az európai sajtó nagy része képtelen még arra, hogy az alkotmányos szabadságot a népeknek egyesítésére és kibékitésére is megérkezett alkalomnak tekintse s behöggeszteni igyekezzék azon sebeket, a melyeket az önkényuralom érdekviselői az egymás elleni bujtogatás fegyvereivel ütöttek. Nem helyez súlyt ama bölcsészeti axióma megvalósítására, hogy a népek barátsága a zsarnokoknak leghatalmasabb ellenszere. Nem bírja ledobni magáról ama kényszerzubbonyt, melyet még az abszolutizmus légkörében húzott magára, azaz reá húztak, hogy a nemzetiségi czivódás pallosainak köszörűje gyanánt használják fel. Oly emberi hibát és gyengeséget, a milyen édes mindnyájunkban meg van, higgadtan elbírálni még ma sem képes, hanem, a mint valami ínye ellen valót észlel, azonnal doronghoz nyúl s az emberi önérzet fejlődésének eme humánus korszakában is a barbár előidők vért lázitó és boszut keltő botbüntetését alkalmazza. Ez pedig éppen arra való, hogy a felingerelt kedélyeket lehiggadni se a határon belül, se a határon kívül, se magunkban, se másokban ne engedje. Pedig az engesztelődés és kibékülés vezényszerepe a sajtóé lenne, holott alig nevezhetünk lapot, mely e tekintetben ne a tömeg kedvtelését, hanem a bölcs ítélőtehetség törvényeit igyekeznek követni. Most, mikor a különböző nemzetiségek egy-egy raja köszönt be hozzánk, hogy kiállításunk megtekintése mellett az eddig párbajt viselő jobbot lovagias kibékülésre nyújtsa, oly valami érzés lep meg, hogy alig tudok neki nevet adni. Oly jelenethez hasonlítom én azt, mint mikor a privát életben olyan két ember találkozik, ki, amíg nem ismerte egymást, mindig fenhéjázó gyűlölettel viseltetetett a másik iránt, holott a találkozás első alkalmával beleszeretnek egymásba. „Hiszen ha én téged így ismertelek volna!“ „Hiszen ha én tudtam volna, hogy te ilyen fáin ember vagy Bruder! Soha se szóltam volna ellened egy szót se.“ De mikor hát nem ismerték egymást, hanem ama ellenszenves tradicziónak hódoltak, mely a régi abszolút uralmak „heczczmeiszter“-kedéseiből rájuk maradt. És ilyenkor bezzeg a sajtó is más húrokat penget, mintha nem lehetett volna ennyi esze már előbb is, mintha ő, ki a közvélemény vezetésére van hivatva, nem tudhatta volna már előbb is, hogy Európában embert evő kannibálok már nincsenek s hogy a kölcsönös veszekedés helyett, ha úgy akartuk volna, megérthettük volna egymást hamarább is. Hanem most a boros poharak közt jutunk ama felfedezéshez, hogy tulajdonképpen nem is haragszunk egymásra. Bizony pedig sok tintát az egymás arczához kentünk már és fogunk kenni rövid idő múlva, a mint eme baráti kézszorítások melegét tényleg nem érezzük s a testvéri ölelkezés emlékét elfelejtjük. A mint egyszer nem kedvünkre véleményeznek a csehek, a mint egyszer nézetösszeütközésbe jönnek velünk a németek, epébe lesznek mártva a tollak újra s az egymást megértés, vagy az egymás iránti elnézés törekvése helyett ismét a gerundiumok fognak szerepelni. Pedig csak akarnunk kellene s a további véleményeltérések, érdekösszeütközések kisimítása nem tartoznék a lehetetlenségek közé ; és hogy a különböző nemzetek és nemzetiségek sajtójának barátkozása mily hatással lenne maguknak a nemzeteknek és nemzetiségeknek barátságára, mondanunk is felesleges. Pedig csak így lenne ezeknek az összejöveteleknek értelmük, különben nem látjuk be, hogy a haza mi hasznukat veheti, mert abban, hogy mint esznek isznak, a mi fogunk ugyan nem kopik, sem a lekortyintott pezsgő izét nem érzi az országnak egyetlen ott nem levő fia se. De ha a barátságot az utánra is megtartják, s ha az önkényuralom idejében felvett, de most ledobott kényszerzubbonyt végleg sutra teszik, akkor igen. A mi óhajtásunk és jó kívánságunk tehát odáig terjed, hogy ez a mostani érintkezés és barátkozás a pezsgő gőzének elpárolgásánál tovább tartson s a hasbamenések ujabbi mulatsága minél továbbra legyen elodázva. Ne találja virtusát abban se Péter, se Pál, hogy ki a legény a csárdában s hogy melyikök tud nagyobbat ütni, hanem abban igen is, hogy melyikük tud engesztelékenyebb és okosabb lenni. Ha a magyar sajtó azt a programmot állítja maga elé, többet fog használni nemzetének, mint amennyit az egész Bakony dorongjának elkoptatásával használna. Tóvölgyi. Eszterházy Kálmán gróf Kolozs megye kitűnő főispánja, főispáni állásától saját kérelmére fölmentetett. Helyébe Báró Jósika Sámuel Kolozsmegye főispánjává neveztetett ki. Eszterházy grófnak király ő Felsége, kiváló érdemei elismeréséül ez alkalomból a Lipót rend lovagkeresztjét adományozta. A prágai kereskedelmi kamara elhatározta, hogy a főbankfiókot külön igazgatósággal kérni fogja, hogy a cseh nyelv a bankjegyeken képviseltessék, s a román szerződés a gabonavámmentességre vonatkozó intézkedése föntartassék. Végül, hogy a román reciprocitás alapján az osztrák-magyar vasutak és hajók tarifái a Romániába való szállításnál leszállíttassanak. A szlávság és az acsehek. Miként gyanítani lehetett, a csehek többszöri látogatása a budapesti országos kiállításon sehogy sem fog tetszeni a szlávok „idősb testvérének“, a mindnyájukat felfalni törekvő oroszoknak. A gyanítás nem volt alaptalan, mert a St.Peterburgszkija Vjedomoszti „a szlávság és az ócsehek“ czimü czikkében ugyancsak szórja haragjának ményköveit. A czikk megérdemli, hogy szószerinti fordításban megismertessük olvasóinkkal. Hangzik e képen: „Hogy ha valaki húsz évnek előtte nem tréfaképen azt merte volna nyilvánítani, hogy a „testvéri“ cseh és magyar népeket széttörhetlen természetes kötelékek fűzik össze, hogy kölcsönös vitális érdekeik megkívánják a lehetőleg szoros, őszinte, baráti közeledést — Ilka bármely fia és Lyukusa, meg Vaczlav bármely lánya kétségen kivül figyelmet nem érdemlő durva tréfának vette volna ezt. Akkor még élt és működött a feledhetetlen Palaczky és maga dr. Rieger is csak zavaros, kusza fogalmakkal birt a jó osztrák-magyar hazafiságról. Az egész szláv világ kizárólag Oroszország felé irányozó tekintetét és ha valakitől vártak segítséget, támogatást, barátságot, rokonszenvet, mindenki, bárki lett legyen is, akár az arany Prágában, akár a ködös, hegyes Kölinben, tudta azt az egyet, hogy nem Bécsből, nem Budapestről fog jönni ez a barátság s fog nyilatkozni ez a rokonszenv. Azonban tempóra mutattak, az idővel megváltoztak a csehek, és ezzel együtt a csehek ideáljai és törekvései, meg a barátságra és természetes érdekekre vonatkozó nézeteik. Mi csodálatos van benne, ha Oroszországot felváltja Magyarország, Moszkvát Budapest, hogy az idősb orosz testvér helyét önként átengedték a még nemrég annyira gyűlölt idegen elnyomónak ? Mi csodálni való való van abban, hogy a kétfarkú oroszlán a hatalomért való futtában a szláv egység, szláv testvériség, a szláv eszme diadalának hirdetése helyett, jelenleg dicsőíti az összes szlávság százados engesztelhetetlen ellenségét ? Egy dolog mégsem szenvedhet kétséget, hogy ha a nemzeti zászló ellen elkövetett ezen árulásból kára leend valakinek, bizonyára nem mi oroszok, és nem is a nagy családok többi testvérei, hanem első sorban maguk a csehek fogják érezni azt. Tapintatlanságukkal csupán lehűtik ama rokonszenveket, melyeket mindennek daczára táplálnak irántok legközelebbi szövetségeseik; a tótok, horvátok és magyar oroszok szemében ők csak olyan árulói a szláv eszmének, aminőnek tartja minden telivér orosz patrióta a nyugtalan lengyel ügy engesztelhetetlen bajnokait. A cseh föld mythosi autonómiáját hajhászó csehek elfeledték, hogy van cseh nép is, hogy nemcsak Csehországban, Morvaország és Szilézia egy részében, hanem Magyarországon is rettentő elnyomás alatt élnek a szláv törzs eme hajdanta híres és hatalmas ágának fiai. És vajjon mire törekesznek a cseh gazdasági egyesületek képviselői, akik a magyar nemzeti kiállítás meglátogatása czimén üdvözölni mentek a magyar eszmét? Várjon arra-e, hogy a magyar befolyás még inkább megszilárduljon és megizmosodjék a szt.-István korona országaiban ? arra-e hogy a horvátokat és a csehtótokat még jobban leigázzák? Vagy talán ez a felvilágosult, politikailag, erkölcsileg, anyagilag erős hatmilliós nép nem látja be, hogy szlovénokkal, oroszokkal és horvátokkal szövetkezve valódi nemzeti érdekeik javára átalakíthatná az egész Ausztria Magyarországot, sőt mi több, az egész szláv kelet egy részét is. Azonban a százados rabság nem tűnt el nyomtalanul. Sokáig meghagyta a leigázottban a függésben tartott rab szánandó, megkülönböztető vonásait, ki nem tudja, hova csatlakozzék, csapong ide-oda, fél a phantasztikus ellenségtől, kinek gyengeségét beismerni nincs bátorsága. De hát nem volna-e már itt az ideje, hogy a csehek belássák, hogy manapság az ilyen megalázkodás megszégyenítő reájok, sőt hogy a legügyesebb opportunizmusnak és jezuitizmusnak is határai vannak ? Nem volna még itt az ideje, hogy dr. Rieger is belássa, hogy most egészen bátran lehet visszatérni újra a történelemtől kijelölt régi szláv útra? A cseheknek nincs mit félni többé sem a németektől, sem a magyaroktól és elérkezett az idő, midőn a cseh nemzeti politikának kötelessége végleg határozni ebben, vagy abban az irányban. Ingadozásnak többé nincs helye. A tétel készen van, a játékostól függ csupán, jobbra, vagy balra tegye-e azt.“ Kovljevics Mihály orsz. képviselő világi és Nikolics Nika kuczi lelkész egyházi képviselőnek; — a nagy-szentmiklósi kerületre : Dimitrievics Pál kanizsai jegyző világi, Jevirics György szegedi lelkész egyházi képviselőnek ; — a mokrini kerületre : Erenics Pál kikindai takarékpénztári igazgató világi és Dimics Pál basahidi lelkész egyházi képviselőnek; — a törökbecsei kerületre : Granics Ranko kikindai ügyvéd világi képviselőnek. Az országgyűlés megnyitása előtt. E czim alatt a „Wiener Allgemeine Zeitung“ Budapestről egy hosszabb levelet közöl, mely a magyar országgyűlés függetlenségi párt beléletét ismerteti. Adjuk e levél lényegét, mert tudvalevőleg az említett hírlap nem rokonszenvez a magyar kormánypárttal sem és így elfogulatlanul bírálja a viszonyokat. A jövő hónapban — írja a nevezett lap — a magyar országgyűlés szélső balpártjának vezérférfiai összegyűlnek, a felett tanácskozandó, hogy Irányi Dániel vonakodása esetén a pártvezérséget kire bízzák. Tény az, hogy a múlt ülésszak utolsó havában a szélsőbalnak nem volt vezére és a különbözetek a párt és vezére közt mostanig sincsenek kiegyenlítve. A párt intransigens elemei, kik sivár lármájuk és teljes figyelmetlenségük által Irányi haragját és ellenszenvét magukra vonták, most sem sokat törődnek vele, hogy ki legyen a vezér. Legjobban szeretnék, ha egy fiatal túlzó állana élükre, kinek több hajlandósága van a politikai bakugrásokhoz, mint a bölcs és megfontolt eljáráshoz. Ellenben a párt higgadtabbjai tudják, hogy Irányi nélkül a párt semmi, mert ezen „arisztokrata“ demokratában, ki előtt még a miniszterelnök is tiszteletteljesen meghajol, midőn interpelláczióira válaszol, összpontosul azon tekintély nagy része, mellyel az ellenzék az ország egyes részeiben még bír. A szélsőbalon Irányit, Helfyt és Mocsáryt kivéve igen kevesen vannak még, kiket határozott politikai czél vezet és egyáltalán tudnak, hogy tulajdonképen mit akarnak. A legtöbb azzal tetszeleg, hogy minél nagyobb lármát csináljon, hogy a „tisztelt választók“ otthon azt gondolják, miszerint képviselőjük nyakig benne van a politikai bonyodalmakban és teljes erejével küzd mindaz ellen, ki nem esküszik 1848-ra. Ez állapot a pártot bukásra vezeti és azért az okosabbak igyekeznek addig, míg lehet, a párt politikai jellegét helyreállítani. A magyar ellenzék azon hitben él, hogy a kiegyezési tárgyalás a Tisza-kormányra nézve egy szirtet képez, melyen nem fog ugyan törést szenvedni, de csak nagy üggyel-bajjal kerülheti ki. Ebbe a reménybe kézzel-lábbal kapaszkodnak, mert attól félnek, hogy ha a kiegyezési vitánál nem sikerül Tisza életét megkeseríteni és ha a politikai láthatáron egészen rendkívüli dolgok nem merülnek fel, ez a szívós természetű ember a legközelebbi kiegyezésig, vagyis még tíz évig nyugodtan és uralkodva megmarad a bársonyszékben. Hogy tehát legalább a kiegyezési tárgyalások alkalmával a párt egyetértőnek és megszilárdultnak látszassák, igyekeznek a vezérférfiak a meglazult pártkötelékeket összébb vonni, hogy az önálló vámterület iránt támasztandó követelés impozáns kifejezést nyerjen és ezért mindent elkövetnek, hogy Irányit a tényleges pártvezérség átvételére rábírják. 13ELFÖLD. — aug. 1. A horvát tartománygyülés összehívása ügyében a Starcsevics párt csakugyan megindította az agitácziót. Az ide vonatkozó indítvány már a párt tagjai közt kering s a szükséges húsz aláírás valószínűleg összejön. A szélsők tudvalevőleg az ismert oklevelek ügyében akarják a tartománygyülést összehivatni. Azt állítják, hogy a tartománygyülés ülésszaka jelenleg nem lévén berekesztve, hanem egyszerűen csak elhalasztva, érvénybe léphet a házszabályok azon határozata, mely szerint húsz képviselő kívánatára az elnök a házat összehívni köteles. Mint értesülünk, illetékes helyen nem osztoznak a Starcsevicspárt e felfogásában s nem tartják a házszabályok említett határozatát a jelen esetre alkalmazhatónak. Így tehát ha a Starcsevics-féle indítvány meg is nyeri a húsz aláírást, amit Zágrábban bizonyosnak tartanak, ebből még nem következik hogy a tartománygyűlés rendkívüli ülésszakra össze fog hivatni. A szerb egyházi kongresszus. Nagy-Kikindán a karlóczai szerb kongresszusra küldendő képviselők kijelölése tárgyában gyűlést tartott, melyen mintegy 100 választó volt jelen. A gyűlésen kijelöltettek : a nagykikindai kerületre Sza KÜLFÖLD. — jul. 1. A bajor király czivillistája. Münchenből azt írják, hogy a bajor király czivillistájában a bevételek és kiadások közti egyensúly már régóta meg van zavarva. A zavar oka a király által elrendelt építkezésekben keresendő. A helyzetet az ultramontánok minden áron a maguk javára akarnák kiaknázni, hogy az uralmat kezükbe kerítsék. Azt hiszik azonban Münchenben, hogy az ultramontánok nagyon rosszul számítanak. Ami a királyi pénztárt illeti, az utóbbi időben kölcsön felvételére gondoltak, de az ez iránt tett lépések nem vezettek eredményre. Beszélték, hogy a kormány megkerestetett volna az udvari intendatura által, hogy vagy eszközölje ki a parlamenttől a jóváhagyást egy felveendő kölcsönre nézve, vagy emeltesse fel a czivillistát. A Weser Zig azt írja, hogy ez irányban sem képzelhető a megoldás. Igaz ugyan, hogy az udvar részéről történtek kísérletek az iránt, hogy a kormányt az említett előterjesztések megtételére bírják, de a kormány kijelentette, hogy az ily eljárás a legkínosabb bonyodalmakra adna okot, amit elkerülni az udvarnak érdekében áll. Ha a krízis tényleg beáll, még