Székely Nemzet, 1885 (3. évfolyam, 1-202. szám)

1885-02-14 / 25. szám

Február 14. ló 2 drb, tenyészmén 3 évesen felül 1 drb, méncsikó 1—3 éves 8 drb, csikós kancza 20 drb, tenyészkos 8 drb, anyajuh 16 drb, diszkó bárány 8 drb, tenyészkan 17 drb, tenyészkancza 10 drb, A kibocsátott programai értelmében kiosz­tandó lett volna: a) aranyban 82 drb 10 fokos arany; b) ezüst 28 drb 1 fi­tos ez. tallér; c) készpénzben 100 frt. A bíráló bizottságok jegyző­könyvei alapján tényleg kiosztott : 59 drb 10 frkos arany; 23 drb 1 fitos ezüst tallér és 149 frt készpénz. Megmaradt a sertéseket bíráló bizottság jegyzőkönyve értelmében 1 drb arany és 4 drb ezüst tallér. A juhokat bíráló bizottság jegyzőkönyve ér­telmében 1 drb ezüst tallér. Megmaradt tehát: 1 drb 10 frkos arany és 5 drb 1 frtos ezüsttallér. Megmaradt továbbá 22 drb 10 frkos arany melynek fejében a jutalmazottak gazdasági esz­közöket nyertek 126 frt értékben, így megmaradt tehát összesen 23 drb 10 frkos arany és 5 drb 1 frtos ezüst tallér. A cselédek jutalmazására egyesületünk 100 frtot tűzött ki a kibocsátott programja értelmé­ben, de 149 frt fordíttatott e czélra, mert a ki­állítási rendező bizottság elnöke, Márton Ferencz úr 49 frtot gyűjtött a pályadíj pótlására. Az állatok megbírálása és cseléd­jutalmak odaítélésére összesen 8 bíráló bizottság működött, kiknek működéséről a legörömes­ebb jelenthetem ki, hogy minden bizottság lelkiismeretesebben igyekezett feladatának pontos szigorúsággal megfelelni. A bírálatok kiosztott bíráló lapokon ejtettek meg, melyek használata ez alkalommal a legczélszerűbbnek bizonyult, s jövőre is ez el­járás ajánlható. És most a­ közgyűlés bezárom rövid jelen­tésemet azon kéréssel, hogy azt, mint egyesületünk 1884. évi működésének vázlatos rajzát tekintve, tudomásul venni méltóztassék. ORSZÁGGYŰLÉS: Szokatlan érdeklődés között indult meg a főrendiház reformja fölötti vita a képviselőház­ban. A harczoló táborok mindenike csaknem tel­jes számmal jelent meg kedden a csatatéren s a karzatokat süni s mind a mellett distingvált közönség lepte el. A vitát a főrendiházról szóló javaslat tár­gyalására külön választott 21-es bizottság ne­vében Láng Lajos nyitotta meg, mint előadó. Visszapillantást vetett a főrendiház institucziójá­­nak történelmileg fejlődött jellegére s arra a kö­vetkeztetésre jutott, hogy az intézménynek a meg­változott viszonyokhoz idomításánál a főtekin­tetnek arra kell irányulni, miszerint a születési aristokrácziától nyert jellege megóvassék, mert csak az ily jellegű felső tábla bírhat sul­lyal, tekintél­lyel. A javaslat is ezt tekinti irányadó­nak s ehhez képest a kinevezett főrendi tagok számát maximaliter az összes tagok egy­harma­dában állapítja meg. Hogy e harmadrész válasz­tás útján jusson be a felsőházba, ezt határo­zottan kárhoztatja, mert a koronkinti választás a főrendiháznak esetleg kívánatos mérsékletét, óvatosságát s főként állandóságát; mert bizonyos partikularizmust hozhatna be az államegység helyébe; mert megfoszthatná a felsőházat attól, hogy a képviselőháznak korrektivuma legyen, s a­mennyiben a képviselőházzal hasonló elemek­ből történnék a választás, ugyanazon áramló­ SZÉKELY NEMZET. toknak lenne kitéve, mint a képviselőház, míg ellenkező esetben sokkal nagyobb lehetne az ellentét a két ház között, mint az a sikeres ös­­­szeműködés érdekéből kivánatos , mert a kine­vezés több garancziát nyújt, hogy a felsőházi ta­gok azokból az elemekből fognak kiszemeltetni, melyek kultúra és politikai érettség tekintetében a legmagasabb fokon állanak; mert az élet­hossziglani kinevezés nem érintené a kinevezet­tek függetlenségét s a­mi mindenek fölött a legfőbb : a választás mellett attól lehetne tar­tani, hogy a főrendiházba, mely eddig mindig meg tudta őrizni a magyar hegemóniát, a ma­gyar állameszme legnagyobb ellenségei is bejut­hatnának. Tisza Lajos a 21-es bizottság elnöke, ezeken felül felhozta még a választás ellen an­nak kiviteli nehézségeit, a vele járó izgalmakat, súrlódásokat, melyek esetleg az adminisztráczió mentére is káros behatást gyakorolhatnának, s utal arra, hogy a választott főrendi tag aligha lenne független a küldős irányában, különösen hangsúlyozza, hogy a választás által alapjában döntenék meg az az elv, mely szerint a leendő felsőházban ép úgy, mint a mai főrendiházban az ülés és szavazás jogának kulforrása a korona. Az ezekkel ellenkező érveket a mérsékelt ellenzék részéről Szilágyi Dezső csoportosító másfelől óráig tartó s valljuk meg, nála ma szo­katlanul tárgyilagos beszédében. Csak röviden érinti azokat a pontokat, melyekkel ő is egyetért s melyeket e kettőben foglalhatni össze : hogy a felsőház alakításánál a történeti elemeket mel­lőzni nem, de megszorítani igen­is, valamint a főrendiház kizárólagos rendi jellegét megszüntetni­­ szükséges. De a javaslat és az előtte szólók ama fel­fogásával szemben, mely minden jogot a fejede­lem kegyéből és akaratából derivál, utal a szük­ségre, hogy a felsőház a nemzet egyetemével közvetlen összeköttetésbe hozassák. Szilágyi De­zső után az első napon még Tisza Kálmán szólt röviden, helyreigazítván Szilágyi szo­­fizmáit. 25. szám. Beksics Gusztáv beszéde. — Mondotta a képviselőház febr. 11-iki ülésén. — Beksics Gusztáv! T. ház! Azon kitűnő fel­szólalások után, melyeket t. baráton, az előadó úr és Tisza Lajos gróf úr részéről a főrendiház reformjára vonatkozólag hallottunk, nekem nem szükséges e reform részletes védelmével foglal­koznom. Én a t. ház engedelmével, főleg a vá­lasztási és kinevezési elvvel foglalkozhatom; azon két elvvel, melyeknek szempontjából Szilágyi Dezső t. képviselő úr oly romboló támadást in­tézett tegnap a kormány javaslata ellen. Elismerem, érzem a helyzet nehézségét, te­hát, hogy oly monumentális beszéd után, mint a Szilágyi I. képviselő úré volt, vállalkozom a javaslat védelmére. És kétszeresen érzem, mert én is osztozom a mérsékelt ellenzék azon lelkes bámulatában, mel­lyel Szilágyi Dezső t. képviselő úr beszédét kísérte. Valóban, Szilágyi I. képviselő úr mintegy tört tükörben, úgy mutatta be azon felsőház torzképét, melyet a kormány indítványoz és mind­járt melléje, mint bevégzett építész, odaépítette azon felsőház épületét, a­melyet ő tervez. De fájdalom t. ház, nincs semmi tökéletes a nap alatt! így nem tökéletes Szilágyi Dezső t. kép­viselő úr épülete sem. És így nemcsak arról szólok t. ház, hogy miként Szilágyi t. képviselő úr tette, a­kinek nagy elméje inkább bontásra lévén alkotva, mint építésre, tehát szükségképen a jövendőbeli felső­házaknak inkább negatív alkatrészeit ragadta ki, hanem arról, hogy pozitív hibája van azon épü­leteknek, melyet ő emelt és azon pozitív hiba az, hogy ő annak egyik oszlopát homokra épí­tette, és mert ezen oszlopnak szükségképen be­kell süppednie, úgy maga után ragadja az egész épületet. (Igaz ! ügy van­­ a jobboldalon.) T. ház ! Ezen homokalapot a választási elv képezi. (Ellenmondás balfelől.) Szilágyi t. képvi­selő úr ugyanis két alaptévedésben van. Az első tévedése az, hogy ő a választást egyáltalában szabadabb elvűnek és függetlenebbnek tartja minden körülmény közt a kinevezésnél. (Zaj: Ellenmondások és felkiáltások balfelől.) Arra is rátérek. A második tévedése pedig Szilágyi képvi­selő úrnak az, hogy ő nem elégszik meg a kettős alappal, a születési joggal és kinevezési elvvel, hanem neki szüksége van még a válasz­tási elvre is. De semmi annyira nem mutatja, mint Szilágyi képviselő úrnak tegnapi fényes szónoklata, azt, hogy a legnagyobb elme, a leg­szélesebb körű tudomány és a legfényesebb eloquentia sem tehet igazzá egy tévedést. Szilágyi képviselő úr ugyanis azért akarja a kinevezési elv és születési joghoz vegyíteni a választási elvet, mert azt mondja, hogy ő ha­talmasabb felsőházat akar építeni, mint a kor­mány. T. ház ! Én egyáltalában azt kérdem, le­hetséges-e ma már egy hatalmas felsőházat, első kamarát szervezni ? Én nem vonakodom e kérdésre azt vála­szolni, hogy egy felettébb hatalmas felsőházat, első kamarát többé már nem lehet szervezni , és ha el is követnék azt a hibát, hogy oly fel­sőházat akarnának szervezni, hogy a parlament súlypontja oda áthelyezkedjék, szerencsére, az nem sikerülne nekünk, mert ha a legkitűnőbb tekintélyeket ültetnénk is a felsőházba, de a súlypont mégis itt e házban maradna, mert itt ülnek a nép képviselői (Helyeslés jobbfelől)­­és mert a két kamara viszonyaiban lényeges átala­kulás következett be. Volt idő, midőn a súlypont a felső házban volt: „Az alázatos és szegény képviselők kérik a királyt, Isten és a könyörület nevében ese­deznek. “ Így szóltak hajdan az alsóház tagjai a ki­rályhoz. És nemcsak nálunk, hanem Angliában is a felsőház csak árnyék az alsóház mellett. Sőt nemcsak a monarchiában, hanem köztársa­ságban is, tehát ott, hol a szenátus választásban gyökeredzik, a második kamara azon helyzetben van az első kamarával szemben, a­melyben a franczia harmadik rend volt a két felsőbb rend tanácskozó testületével szemben, midőn pro­­klamálta, hogy mi vagyunk a nemzetgyűlés. Nem akarom túlzott mértékben igénybe venni a t. ház becses figyelmét, nem szándékozom te­hát a t. házat átvezetni a különböző felsőkama­rák szervezetén. Azokra, mint ismert tényekre azonban hivatkozva, állíthatom, hogy egy felet­tébb hatalmas, felettébb tekintélyes felsőház, felsőkamara nincs sehol, alapuljon az bár a szü­letési jogon, a kinevezési vagy a választási el­ven, vagy mindhármon, mint Szilágyi képviselő úr akarja összevegyíteni, hogy egy hatalmas felsőházat szervezzen. Én ellenkező véleményben vagyok, azt hiszem, hogy a­hol a választás se­gítségére akar menni a kinevezési elvnek és a születési jognak, ott többnyire ront azokon. Mert a választási elvnek egyáltalán az a hibája, hogy minél közelebb van a valódi vá­lasztáshoz, vagyis a nép bevonásához, egyszers­mind annál hibásabb azon épület, mely ezen alapon felállíttatik. Mert, te­hát, az egyik ha­talmat a másik hatalom segítségével lehet kor­látozni , egyik erőnek csak a másik erő képez­heti fékét. A választási elvet sem lehet korlá­tozni a választási elv segítségével és Szilágyi képviselő úr valóban joggal tiltakozhatott az ellen, hogy a­mit ő ajánl, az a választás nem ismétlés, hanem egészen más, t. i. a tartományi és községi rendszer. (Úgy van­­ jobbról. Ellen­mondás balról.) Szilágyi képviselő úr azonban tiltakozik azon, hogy mi Amerikára hivatkozunk, tiltakozik az amerikai lobogó ellen és franczia és belga lobogó alatt akarja behozni a magyar felsőházba a választási elvet. Szilágyi Dezső: Magyar lobogó alatt. (Élénk tetszés jobbfelől.) Beksics Gusztáv: Bocsánatot kérek Fran­­cziaországra és Belgiumra tetszett hivatkozni. (ügy van­­ jobb felől.) És én elfogadom ezt a hivatkozást. Méltóztatik talán azt hinni, hogy Francziaországban valami nagyon bámulják a tartományi, vagy városi rendszert? Elismerem, hogy vannak, kik bámulják, de viszont vannak igen sokan tekintélyes férfiak, kik következőleg vélekednek róla. A magyar szöveget lesznek bá­tor felolvasni, itt van a franczia szöveg is el­lenőrizhetik fordításomat. Cossé ezt írja : „Csak egy politikai egység van, s ez a haza. A többi egységek, a departementek, kerületek és köz­ségek nem egyebek, mint csak közigazgatási egységek, s másként fogni ezt fél annyi volna, mint Francziaország egységének nagy konczepció­­ját lerombolni; oly haladást jelentene ez, a­mennyire nem mennek a legerőszakosabb soczia­­listák sem.“ „Midőn az 1871-iki assemblée a szenátus megalkotásának e szép módját létesítette, bizo­nyára arra számított, hogy az intézmény az al­kotmány romlása leend, mert lehetetlen, hogy hibái minden értelmes emberrel szemben meg­szűnjenek. De fel lehet tenni, hogy nem látta, hová vezetnek forradalomszerűleg a politikai község feltalálásának következményei, azon kö­vetkezmények, melyeket a restaurálandó mo­narchia viselne el, s melyek azt 35 ezer konseil municzipállal helyeznék szembe, mely konseil mu­­niczipálok politikai nevelése bevégződik ugyan, de melyek az adminisztratív érdekekkel csak ak­kor törődnének, ha a kormány­kérdések már meg vannak oldva. Az ily szenátus támadás a józan ész ellen.“ íme ezt irta egy kiváló franczia szerző. Mi te­hát joggal mondhatjuk a megyei választásról, hogy az széttöri a magyar nemzet egységét (Úgy van­ jobbfelől. Derültség a bal és szélsőbalol­dalon). Kérem, méltóztassék csak tovább is meg­hallgatni. A­hol nem tabula rasa alapján lehet építeni, ott igenis lehet a születési és kinevezési jog helyes kombinácziója mellett egy eléggé te­kintélyes felsőházat, vagy első kamarát szervezni. De a választási elv ki van zárva, mert a válasz­tás nem fér meg sem a születési joggal, sem a a kinevezési elvvel, míg a két utóbbi nagyon megfér egymással. Miért te­hát? Azért, mert hiszen a születési jog is a ki­nevezési elvből származott. Hogy jött létre az arisztokráczia ? Magas hivatalok és hivatali czí­­mek öröklő átruházása által. A monarchia és köztársaság közt áthidalhatatlan örvény van. A köztársaságban a souverainitást a nép bírja, ott tehát a hatalomnak csak egy forrása van, t. i. a nép, vagyis a választás. A monarchiában, mint Szilágyi Dezső t. képviselő úr is tegnapi beszédében megengedte, két forrása van a ha­talomnak, az egyik a korona, a másik a nép, A SZÉKELY NEMZET TÁRCZÁJA. Virág Lidi. Késő éjjel, csendes éjjel a lévai réten, Ahol jő­ni három mátka-vesztett leány épen, Az egyike czifra, fényes, A második jaj, de kényes, Harmadika élő bánat, oly szomorún lépdes. Hegyaljai javasasszony javasolta nékik: Éjféltájon volt kedvesük rétjét járják végig Gyöngyharmatos füvet tépni S ha kondul az óra, A letépett fűszálakat kössék egy csomóba. S odahaza a legelső gyöngyharmatos szálra Csomót kötni s fejük alatt rejtse el a párna S mire a hold újra telik, Újra csillagos lesz, Dalos madár párja mellé visszaszáll a kedves. Ott bolyongnak a vak éren, zsidó rétje mellett Ragyog a hold, csillag reszket, úszik árnyas felleg. A ketteje volt kedvese Rétjét megtalálta. Csak a szegény Virág Lidi bolyong egymagába. A ketteje készen volna, hazafelé indul. „Ha visszajő, nem eresztem liliom karjaimból!...“ „Ölelgetem — szól a másik — Minden áldott éjjel, Szerelmünket rut irigység sose tépi széjjel!“ Virág Lidi, amott van a volt szeretőd rétje, Virág Lidi arra fordul, jaj de mintha félne, Oly szelíden nyúl a fűhöz, Mintha harmat volna : „Oh ha egyszer visszajönne gyönge kis karomba!“ Tépi, tépi a fűszálat, már csak egy a híja Virág Lidi fűszálait szivéhez szorítja, S ráborul a gyönge fűre.... Toronyóra kondul......... Oh ha egyszer visszajönne— s örömkönyve úgy hull. Lévay Sándor. Beöthy Laczi éji zenéje Kecskeméten. 1846-ban Böthy Laczi és Nagy Pista*­ diá­kok voltak a hires kecskeméti kollégiumban. Jó diákok voltak-e avagy rossz diákok, arra nézve nincsenek adataim, de hogy már ak­kor jó mulató gyerek volt mind a kettő­s ked­velt vendég a leányos házaknál, azt már tudom tőlük is, másoktól is. Mindenütt szívesen látták őket, de sehol sem olyan szívesen, mint nemzetes Vály Tiva­dar uram házánál, s ők sem mentek sehová oly szívesen, mint nemzetes Vály Tivadar uram há­zához. Hogyne mentek volna szivesen, mikor ab­ban a házban virágzott a legszebb két leány egész Kecskemét városában! De nemcsak a lányok szépségének nem volt messze földön párja, de még nemzetes Vály Tivadar uram bo­rának és Vály Tivadarné asszonyom malaczpör­­költjének és túrós csuszájának sem. De még an­nak a szives vendéglátásnak sem, melylyel mindezt vendégeiknek kinálni szokták. Az ilyen házakat pedig szereti a diák! Ak­kor is az ilyeneket szerette, most is az ilyene­ket szereti s mindig az ilyeneket fogja szeretni. Az egyik leányt, a szebbiket, mint szegény Böthy Laczi szokta volt mondogatni, Mariskának hittük; ez volt az ő „ő“-je. A másikat, a még szebbiket pedig — mint Nagy Pista beszéli — Juliskának, ahogy az angyalokat szokták. A Nagy Pista tyúkszemére pedig ez taposott reá. Gyönyörűséges virágszál volt mind a kettő. De azért még sem lett a Mariskából Beöthy *) A „Faust“ jeles fordítója s a „Nemzet“ mun­katársa. Szerk. Lacziné, sem Juliskából Nagy Pistáné. Nem mintha kölcsönösen nem akarták volna, hanem mert közbejött a nagy földrengés, a­mikor egyéb dolguk volt a magyar fiuknak, mint há­zasodni. Azután pedig! . . hej azután! . . . ak­kor meg vége lett a világnak! . . No de ne beszéljünk az azutánról, beszél­jünk az akkorról, a szép akkorról. Akkor még virágból volt fonva a kert s hegedűvel volt tele az ég­ő vidám gyermekek számára, kik szerelmesek voltak mint a cziczák és ártatlanok mint a kis báránykák. Már tudni­illik a Mariska, meg a Juliska, mert a Laczit meg a Pistát, habár az ő füleik sem látszottak ki a nagy szerelemből, bizony már akkor­­ sem igen lehetett báránykáknak nevezni! Egy este a két barát a „Vasorrú bábánál“ borozgatott, abban a híres korcsmában, a­hol a diákok „rovásra“ ehettek-ihattak még hónap elején is. Ezzel pedig sok van mondva. Ez a korcsmáros föltétlen bizalmára mutatott s egy­szersmind azt is bizonyította, hogy a vén korcs­­márosnak fiatal felesége volt. Ez a hamisítás megjegyzés különben Beötbyre nem vonatkozott. Ő hivséges szerető volt és leg­alább üzletszerüleg nem donj­anoskodott, a mit barátjáról már akkor sem lehetett elmondani. Ittak, búsultak és kétségbeestek már, a­mint a szerelmes diákokhoz illik. Pedig jól tud­ták, hogy szerettetnek, de nem akarták elhinni. Tizenkilencz éves diák boldogsága csak ak­kor teljes, ha fáj, ha ürügyet kaphat rá, hogy fájdalmas és minden földi vigaszt kizáró versek­ben panaszkodhatik a kedves kegyetlensége ellen. Panaszkodtak is egymásnak, ha nem is versben, hanem Csak prózában és pohárköszön­tőkkel, melyeknek rövid értelme oda ment ki, hogy a Mariskának nincs szive, a Juliskának van ugyan, de — kőből. Végre elhatározták, hogy szerenádot visznek „ő“-iknek. Minthogy azonban a czigány pénzbe kerül, a­mi csak akkor nem baj, ha van az embernek, de mindig baj, ha nincs, hát úgy segítettek magukon, hogy maguk lettek czigá­­nyokká. A diákból minden lehet a világon, miért ne lehetne czigány is ? Nem sokáig haboztak tehát, hanem azonnal útra keltek s szerencsé­sen meg is érkeztek a kedves ház elé. Itt azonban kis nehézségre bukkantak, a­mire előre nem gondoltak. A ház úgy volt építve, hogy ablakai nem az utczára, hanem az udvarra szolgáltak. A kapukat pedig Kecskemét városában jóval tíz óra előtt be szokták csukni. Az utczára néző fal szép fehérré volt ugyan meszelve, de mégis csak fal volt, a­ki érzéket­len és nincs szive, ők pedig érzékeny sziveknek jöttek ide hódolni. Azért hát nem volt mit tenniök, minthogy szép csendesen átmásztak a kerítésen s zajtalan lépésekkel oda­lopództak a kedvesek ablaka alá, a­kik ekkor már régen Morpheus karjai közt pihentek. Megtehették, mert szerencséjükre nem volt kutya a háznál. Itt aztán először is előlépett Beöthy Laczi és elszavalta „Botond vitéz“-t. Nyomban utána pedig Nagy Pista, ki a „Magyarok Mózeséivel kedveskedett annak, a kit úgy hittük, a hogy az angyalokat hívják. E balladákat ugyan nem éppen szerenádok alkalmára szedte rímbe jó Garay János s kissé hideg vallomásul szolgáltak oly kiállhatatlan tűzben égő szivek részéről, nem lévén bennük, de csak egyetlen szó is se a szerelemről, se ásóig-kapáig tartó hervadatlan hivségről, — de a fiatal lányok is sokat értettek belőle. De eleget értett belőle nemzetes Vály Tiva­dar uram is, hogy nyomban kiszóljon az aj­tón, hogy „tessék hát öcsém­ uraméknak egy pohár borra beljebb is kerülni, szivesen látjuk s a leányok is mindjárt felöltözködnek!“ Hej, de jó dolog is tizenkilencz esztendős­nek lenni, diáknak lenni s szerelmesnek lenni, akárhol a világon, de különösen Kecskeméten! Balázs Sándor. a *

Next