Székely Nemzet, 1885 (3. évfolyam, 1-202. szám)
1885-02-14 / 25. szám
Február 14. ló 2 drb, tenyészmén 3 évesen felül 1 drb, méncsikó 1—3 éves 8 drb, csikós kancza 20 drb, tenyészkos 8 drb, anyajuh 16 drb, diszkó bárány 8 drb, tenyészkan 17 drb, tenyészkancza 10 drb, A kibocsátott programai értelmében kiosztandó lett volna: a) aranyban 82 drb 10 fokos arany; b) ezüst 28 drb 1 fitos ez. tallér; c) készpénzben 100 frt. A bíráló bizottságok jegyzőkönyvei alapján tényleg kiosztott : 59 drb 10 frkos arany; 23 drb 1 fitos ezüst tallér és 149 frt készpénz. Megmaradt a sertéseket bíráló bizottság jegyzőkönyve értelmében 1 drb arany és 4 drb ezüst tallér. A juhokat bíráló bizottság jegyzőkönyve értelmében 1 drb ezüst tallér. Megmaradt tehát: 1 drb 10 frkos arany és 5 drb 1 frtos ezüsttallér. Megmaradt továbbá 22 drb 10 frkos arany melynek fejében a jutalmazottak gazdasági eszközöket nyertek 126 frt értékben, így megmaradt tehát összesen 23 drb 10 frkos arany és 5 drb 1 frtos ezüst tallér. A cselédek jutalmazására egyesületünk 100 frtot tűzött ki a kibocsátott programja értelmében, de 149 frt fordíttatott e czélra, mert a kiállítási rendező bizottság elnöke, Márton Ferencz úr 49 frtot gyűjtött a pályadíj pótlására. Az állatok megbírálása és cselédjutalmak odaítélésére összesen 8 bíráló bizottság működött, kiknek működéséről a legörömesebb jelenthetem ki, hogy minden bizottság lelkiismeretesebben igyekezett feladatának pontos szigorúsággal megfelelni. A bírálatok kiosztott bíráló lapokon ejtettek meg, melyek használata ez alkalommal a legczélszerűbbnek bizonyult, s jövőre is ez eljárás ajánlható. És most a közgyűlés bezárom rövid jelentésemet azon kéréssel, hogy azt, mint egyesületünk 1884. évi működésének vázlatos rajzát tekintve, tudomásul venni méltóztassék. ORSZÁGGYŰLÉS: Szokatlan érdeklődés között indult meg a főrendiház reformja fölötti vita a képviselőházban. A harczoló táborok mindenike csaknem teljes számmal jelent meg kedden a csatatéren s a karzatokat süni s mind a mellett distingvált közönség lepte el. A vitát a főrendiházról szóló javaslat tárgyalására külön választott 21-es bizottság nevében Láng Lajos nyitotta meg, mint előadó. Visszapillantást vetett a főrendiház institucziójának történelmileg fejlődött jellegére s arra a következtetésre jutott, hogy az intézménynek a megváltozott viszonyokhoz idomításánál a főtekintetnek arra kell irányulni, miszerint a születési aristokrácziától nyert jellege megóvassék, mert csak az ily jellegű felső tábla bírhat sullyal, tekintéllyel. A javaslat is ezt tekinti irányadónak s ehhez képest a kinevezett főrendi tagok számát maximaliter az összes tagok egyharmadában állapítja meg. Hogy e harmadrész választás útján jusson be a felsőházba, ezt határozottan kárhoztatja, mert a koronkinti választás a főrendiháznak esetleg kívánatos mérsékletét, óvatosságát s főként állandóságát; mert bizonyos partikularizmust hozhatna be az államegység helyébe; mert megfoszthatná a felsőházat attól, hogy a képviselőháznak korrektivuma legyen, s amennyiben a képviselőházzal hasonló elemekből történnék a választás, ugyanazon áramló SZÉKELY NEMZET. toknak lenne kitéve, mint a képviselőház, míg ellenkező esetben sokkal nagyobb lehetne az ellentét a két ház között, mint az a sikeres összeműködés érdekéből kivánatos , mert a kinevezés több garancziát nyújt, hogy a felsőházi tagok azokból az elemekből fognak kiszemeltetni, melyek kultúra és politikai érettség tekintetében a legmagasabb fokon állanak; mert az élethossziglani kinevezés nem érintené a kinevezettek függetlenségét s ami mindenek fölött a legfőbb : a választás mellett attól lehetne tartani, hogy a főrendiházba, mely eddig mindig meg tudta őrizni a magyar hegemóniát, a magyar állameszme legnagyobb ellenségei is bejuthatnának. Tisza Lajos a 21-es bizottság elnöke, ezeken felül felhozta még a választás ellen annak kiviteli nehézségeit, a vele járó izgalmakat, súrlódásokat, melyek esetleg az adminisztráczió mentére is káros behatást gyakorolhatnának, s utal arra, hogy a választott főrendi tag aligha lenne független a küldős irányában, különösen hangsúlyozza, hogy a választás által alapjában döntenék meg az az elv, mely szerint a leendő felsőházban ép úgy, mint a mai főrendiházban az ülés és szavazás jogának kulforrása a korona. Az ezekkel ellenkező érveket a mérsékelt ellenzék részéről Szilágyi Dezső csoportosító másfelől óráig tartó s valljuk meg, nála ma szokatlanul tárgyilagos beszédében. Csak röviden érinti azokat a pontokat, melyekkel ő is egyetért s melyeket e kettőben foglalhatni össze : hogy a felsőház alakításánál a történeti elemeket mellőzni nem, de megszorítani igenis, valamint a főrendiház kizárólagos rendi jellegét megszüntetni szükséges. De a javaslat és az előtte szólók ama felfogásával szemben, mely minden jogot a fejedelem kegyéből és akaratából derivál, utal a szükségre, hogy a felsőház a nemzet egyetemével közvetlen összeköttetésbe hozassák. Szilágyi Dezső után az első napon még Tisza Kálmán szólt röviden, helyreigazítván Szilágyi szofizmáit. 25. szám. Beksics Gusztáv beszéde. — Mondotta a képviselőház febr. 11-iki ülésén. — Beksics Gusztáv! T. ház! Azon kitűnő felszólalások után, melyeket t. baráton, az előadó úr és Tisza Lajos gróf úr részéről a főrendiház reformjára vonatkozólag hallottunk, nekem nem szükséges e reform részletes védelmével foglalkoznom. Én a t. ház engedelmével, főleg a választási és kinevezési elvvel foglalkozhatom; azon két elvvel, melyeknek szempontjából Szilágyi Dezső t. képviselő úr oly romboló támadást intézett tegnap a kormány javaslata ellen. Elismerem, érzem a helyzet nehézségét, tehát, hogy oly monumentális beszéd után, mint a Szilágyi I. képviselő úré volt, vállalkozom a javaslat védelmére. És kétszeresen érzem, mert én is osztozom a mérsékelt ellenzék azon lelkes bámulatában, mellyel Szilágyi Dezső t. képviselő úr beszédét kísérte. Valóban, Szilágyi I. képviselő úr mintegy tört tükörben, úgy mutatta be azon felsőház torzképét, melyet a kormány indítványoz és mindjárt melléje, mint bevégzett építész, odaépítette azon felsőház épületét, amelyet ő tervez. De fájdalom t. ház, nincs semmi tökéletes a nap alatt! így nem tökéletes Szilágyi Dezső t. képviselő úr épülete sem. És így nemcsak arról szólok t. ház, hogy miként Szilágyi t. képviselő úr tette, akinek nagy elméje inkább bontásra lévén alkotva, mint építésre, tehát szükségképen a jövendőbeli felsőházaknak inkább negatív alkatrészeit ragadta ki, hanem arról, hogy pozitív hibája van azon épületeknek, melyet ő emelt és azon pozitív hiba az, hogy ő annak egyik oszlopát homokra építette, és mert ezen oszlopnak szükségképen bekell süppednie, úgy maga után ragadja az egész épületet. (Igaz ! ügy van a jobboldalon.) T. ház ! Ezen homokalapot a választási elv képezi. (Ellenmondás balfelől.) Szilágyi t. képviselő úr ugyanis két alaptévedésben van. Az első tévedése az, hogy ő a választást egyáltalában szabadabb elvűnek és függetlenebbnek tartja minden körülmény közt a kinevezésnél. (Zaj: Ellenmondások és felkiáltások balfelől.) Arra is rátérek. A második tévedése pedig Szilágyi képviselő úrnak az, hogy ő nem elégszik meg a kettős alappal, a születési joggal és kinevezési elvvel, hanem neki szüksége van még a választási elvre is. De semmi annyira nem mutatja, mint Szilágyi képviselő úrnak tegnapi fényes szónoklata, azt, hogy a legnagyobb elme, a legszélesebb körű tudomány és a legfényesebb eloquentia sem tehet igazzá egy tévedést. Szilágyi képviselő úr ugyanis azért akarja a kinevezési elv és születési joghoz vegyíteni a választási elvet, mert azt mondja, hogy ő hatalmasabb felsőházat akar építeni, mint a kormány. T. ház ! Én egyáltalában azt kérdem, lehetséges-e ma már egy hatalmas felsőházat, első kamarát szervezni ? Én nem vonakodom e kérdésre azt válaszolni, hogy egy felettébb hatalmas felsőházat, első kamarát többé már nem lehet szervezni , és ha el is követnék azt a hibát, hogy oly felsőházat akarnának szervezni, hogy a parlament súlypontja oda áthelyezkedjék, szerencsére, az nem sikerülne nekünk, mert ha a legkitűnőbb tekintélyeket ültetnénk is a felsőházba, de a súlypont mégis itt e házban maradna, mert itt ülnek a nép képviselői (Helyeslés jobbfelől)és mert a két kamara viszonyaiban lényeges átalakulás következett be. Volt idő, midőn a súlypont a felső házban volt: „Az alázatos és szegény képviselők kérik a királyt, Isten és a könyörület nevében esedeznek. “ Így szóltak hajdan az alsóház tagjai a királyhoz. És nemcsak nálunk, hanem Angliában is a felsőház csak árnyék az alsóház mellett. Sőt nemcsak a monarchiában, hanem köztársaságban is, tehát ott, hol a szenátus választásban gyökeredzik, a második kamara azon helyzetben van az első kamarával szemben, amelyben a franczia harmadik rend volt a két felsőbb rend tanácskozó testületével szemben, midőn proklamálta, hogy mi vagyunk a nemzetgyűlés. Nem akarom túlzott mértékben igénybe venni a t. ház becses figyelmét, nem szándékozom tehát a t. házat átvezetni a különböző felsőkamarák szervezetén. Azokra, mint ismert tényekre azonban hivatkozva, állíthatom, hogy egy felettébb hatalmas, felettébb tekintélyes felsőház, felsőkamara nincs sehol, alapuljon az bár a születési jogon, a kinevezési vagy a választási elven, vagy mindhármon, mint Szilágyi képviselő úr akarja összevegyíteni, hogy egy hatalmas felsőházat szervezzen. Én ellenkező véleményben vagyok, azt hiszem, hogy ahol a választás segítségére akar menni a kinevezési elvnek és a születési jognak, ott többnyire ront azokon. Mert a választási elvnek egyáltalán az a hibája, hogy minél közelebb van a valódi választáshoz, vagyis a nép bevonásához, egyszersmind annál hibásabb azon épület, mely ezen alapon felállíttatik. Mert, tehát, az egyik hatalmat a másik hatalom segítségével lehet korlátozni , egyik erőnek csak a másik erő képezheti fékét. A választási elvet sem lehet korlátozni a választási elv segítségével és Szilágyi képviselő úr valóban joggal tiltakozhatott az ellen, hogy amit ő ajánl, az a választás nem ismétlés, hanem egészen más, t. i. a tartományi és községi rendszer. (Úgy van jobbról. Ellenmondás balról.) Szilágyi képviselő úr azonban tiltakozik azon, hogy mi Amerikára hivatkozunk, tiltakozik az amerikai lobogó ellen és franczia és belga lobogó alatt akarja behozni a magyar felsőházba a választási elvet. Szilágyi Dezső: Magyar lobogó alatt. (Élénk tetszés jobbfelől.) Beksics Gusztáv: Bocsánatot kérek Francziaországra és Belgiumra tetszett hivatkozni. (ügy van jobb felől.) És én elfogadom ezt a hivatkozást. Méltóztatik talán azt hinni, hogy Francziaországban valami nagyon bámulják a tartományi, vagy városi rendszert? Elismerem, hogy vannak, kik bámulják, de viszont vannak igen sokan tekintélyes férfiak, kik következőleg vélekednek róla. A magyar szöveget lesznek bátor felolvasni, itt van a franczia szöveg is ellenőrizhetik fordításomat. Cossé ezt írja : „Csak egy politikai egység van, s ez a haza. A többi egységek, a departementek, kerületek és községek nem egyebek, mint csak közigazgatási egységek, s másként fogni ezt fél annyi volna, mint Francziaország egységének nagy konczepcióját lerombolni; oly haladást jelentene ez, amennyire nem mennek a legerőszakosabb soczialisták sem.“ „Midőn az 1871-iki assemblée a szenátus megalkotásának e szép módját létesítette, bizonyára arra számított, hogy az intézmény az alkotmány romlása leend, mert lehetetlen, hogy hibái minden értelmes emberrel szemben megszűnjenek. De fel lehet tenni, hogy nem látta, hová vezetnek forradalomszerűleg a politikai község feltalálásának következményei, azon következmények, melyeket a restaurálandó monarchia viselne el, s melyek azt 35 ezer konseil municzipállal helyeznék szembe, mely konseil municzipálok politikai nevelése bevégződik ugyan, de melyek az adminisztratív érdekekkel csak akkor törődnének, ha a kormánykérdések már meg vannak oldva. Az ily szenátus támadás a józan ész ellen.“ íme ezt irta egy kiváló franczia szerző. Mi tehát joggal mondhatjuk a megyei választásról, hogy az széttöri a magyar nemzet egységét (Úgy van jobbfelől. Derültség a bal és szélsőbaloldalon). Kérem, méltóztassék csak tovább is meghallgatni. Ahol nem tabula rasa alapján lehet építeni, ott igenis lehet a születési és kinevezési jog helyes kombinácziója mellett egy eléggé tekintélyes felsőházat, vagy első kamarát szervezni. De a választási elv ki van zárva, mert a választás nem fér meg sem a születési joggal, sem a a kinevezési elvvel, míg a két utóbbi nagyon megfér egymással. Miért tehát? Azért, mert hiszen a születési jog is a kinevezési elvből származott. Hogy jött létre az arisztokráczia ? Magas hivatalok és hivatali czímek öröklő átruházása által. A monarchia és köztársaság közt áthidalhatatlan örvény van. A köztársaságban a souverainitást a nép bírja, ott tehát a hatalomnak csak egy forrása van, t. i. a nép, vagyis a választás. A monarchiában, mint Szilágyi Dezső t. képviselő úr is tegnapi beszédében megengedte, két forrása van a hatalomnak, az egyik a korona, a másik a nép, A SZÉKELY NEMZET TÁRCZÁJA. Virág Lidi. Késő éjjel, csendes éjjel a lévai réten, Ahol jőni három mátka-vesztett leány épen, Az egyike czifra, fényes, A második jaj, de kényes, Harmadika élő bánat, oly szomorún lépdes. Hegyaljai javasasszony javasolta nékik: Éjféltájon volt kedvesük rétjét járják végig Gyöngyharmatos füvet tépni S ha kondul az óra, A letépett fűszálakat kössék egy csomóba. S odahaza a legelső gyöngyharmatos szálra Csomót kötni s fejük alatt rejtse el a párna S mire a hold újra telik, Újra csillagos lesz, Dalos madár párja mellé visszaszáll a kedves. Ott bolyongnak a vak éren, zsidó rétje mellett Ragyog a hold, csillag reszket, úszik árnyas felleg. A ketteje volt kedvese Rétjét megtalálta. Csak a szegény Virág Lidi bolyong egymagába. A ketteje készen volna, hazafelé indul. „Ha visszajő, nem eresztem liliom karjaimból!...“ „Ölelgetem — szól a másik — Minden áldott éjjel, Szerelmünket rut irigység sose tépi széjjel!“ Virág Lidi, amott van a volt szeretőd rétje, Virág Lidi arra fordul, jaj de mintha félne, Oly szelíden nyúl a fűhöz, Mintha harmat volna : „Oh ha egyszer visszajönne gyönge kis karomba!“ Tépi, tépi a fűszálat, már csak egy a híja Virág Lidi fűszálait szivéhez szorítja, S ráborul a gyönge fűre.... Toronyóra kondul......... Oh ha egyszer visszajönne— s örömkönyve úgy hull. Lévay Sándor. Beöthy Laczi éji zenéje Kecskeméten. 1846-ban Böthy Laczi és Nagy Pista* diákok voltak a hires kecskeméti kollégiumban. Jó diákok voltak-e avagy rossz diákok, arra nézve nincsenek adataim, de hogy már akkor jó mulató gyerek volt mind a kettős kedvelt vendég a leányos házaknál, azt már tudom tőlük is, másoktól is. Mindenütt szívesen látták őket, de sehol sem olyan szívesen, mint nemzetes Vály Tivadar uram házánál, s ők sem mentek sehová oly szívesen, mint nemzetes Vály Tivadar uram házához. Hogyne mentek volna szivesen, mikor abban a házban virágzott a legszebb két leány egész Kecskemét városában! De nemcsak a lányok szépségének nem volt messze földön párja, de még nemzetes Vály Tivadar uram borának és Vály Tivadarné asszonyom malaczpörköltjének és túrós csuszájának sem. De még annak a szives vendéglátásnak sem, melylyel mindezt vendégeiknek kinálni szokták. Az ilyen házakat pedig szereti a diák! Akkor is az ilyeneket szerette, most is az ilyeneket szereti s mindig az ilyeneket fogja szeretni. Az egyik leányt, a szebbiket, mint szegény Böthy Laczi szokta volt mondogatni, Mariskának hittük; ez volt az ő „ő“-je. A másikat, a még szebbiket pedig — mint Nagy Pista beszéli — Juliskának, ahogy az angyalokat szokták. A Nagy Pista tyúkszemére pedig ez taposott reá. Gyönyörűséges virágszál volt mind a kettő. De azért még sem lett a Mariskából Beöthy *) A „Faust“ jeles fordítója s a „Nemzet“ munkatársa. Szerk. Lacziné, sem Juliskából Nagy Pistáné. Nem mintha kölcsönösen nem akarták volna, hanem mert közbejött a nagy földrengés, amikor egyéb dolguk volt a magyar fiuknak, mint házasodni. Azután pedig! . . hej azután! . . . akkor meg vége lett a világnak! . . No de ne beszéljünk az azutánról, beszéljünk az akkorról, a szép akkorról. Akkor még virágból volt fonva a kert s hegedűvel volt tele az égő vidám gyermekek számára, kik szerelmesek voltak mint a cziczák és ártatlanok mint a kis báránykák. Már tudniillik a Mariska, meg a Juliska, mert a Laczit meg a Pistát, habár az ő füleik sem látszottak ki a nagy szerelemből, bizony már akkor sem igen lehetett báránykáknak nevezni! Egy este a két barát a „Vasorrú bábánál“ borozgatott, abban a híres korcsmában, ahol a diákok „rovásra“ ehettek-ihattak még hónap elején is. Ezzel pedig sok van mondva. Ez a korcsmáros föltétlen bizalmára mutatott s egyszersmind azt is bizonyította, hogy a vén korcsmárosnak fiatal felesége volt. Ez a hamisítás megjegyzés különben Beötbyre nem vonatkozott. Ő hivséges szerető volt és legalább üzletszerüleg nem donjanoskodott, a mit barátjáról már akkor sem lehetett elmondani. Ittak, búsultak és kétségbeestek már, amint a szerelmes diákokhoz illik. Pedig jól tudták, hogy szerettetnek, de nem akarták elhinni. Tizenkilencz éves diák boldogsága csak akkor teljes, ha fáj, ha ürügyet kaphat rá, hogy fájdalmas és minden földi vigaszt kizáró versekben panaszkodhatik a kedves kegyetlensége ellen. Panaszkodtak is egymásnak, ha nem is versben, hanem Csak prózában és pohárköszöntőkkel, melyeknek rövid értelme oda ment ki, hogy a Mariskának nincs szive, a Juliskának van ugyan, de — kőből. Végre elhatározták, hogy szerenádot visznek „ő“-iknek. Minthogy azonban a czigány pénzbe kerül, ami csak akkor nem baj, ha van az embernek, de mindig baj, ha nincs, hát úgy segítettek magukon, hogy maguk lettek czigányokká. A diákból minden lehet a világon, miért ne lehetne czigány is ? Nem sokáig haboztak tehát, hanem azonnal útra keltek s szerencsésen meg is érkeztek a kedves ház elé. Itt azonban kis nehézségre bukkantak, amire előre nem gondoltak. A ház úgy volt építve, hogy ablakai nem az utczára, hanem az udvarra szolgáltak. A kapukat pedig Kecskemét városában jóval tíz óra előtt be szokták csukni. Az utczára néző fal szép fehérré volt ugyan meszelve, de mégis csak fal volt, aki érzéketlen és nincs szive, ők pedig érzékeny sziveknek jöttek ide hódolni. Azért hát nem volt mit tenniök, minthogy szép csendesen átmásztak a kerítésen s zajtalan lépésekkel odalopództak a kedvesek ablaka alá, akik ekkor már régen Morpheus karjai közt pihentek. Megtehették, mert szerencséjükre nem volt kutya a háznál. Itt aztán először is előlépett Beöthy Laczi és elszavalta „Botond vitéz“-t. Nyomban utána pedig Nagy Pista, ki a „Magyarok Mózeséivel kedveskedett annak, a kit úgy hittük, a hogy az angyalokat hívják. E balladákat ugyan nem éppen szerenádok alkalmára szedte rímbe jó Garay János s kissé hideg vallomásul szolgáltak oly kiállhatatlan tűzben égő szivek részéről, nem lévén bennük, de csak egyetlen szó is se a szerelemről, se ásóig-kapáig tartó hervadatlan hivségről, — de a fiatal lányok is sokat értettek belőle. De eleget értett belőle nemzetes Vály Tivadar uram is, hogy nyomban kiszóljon az ajtón, hogy „tessék hát öcsém uraméknak egy pohár borra beljebb is kerülni, szivesen látjuk s a leányok is mindjárt felöltözködnek!“ Hej, de jó dolog is tizenkilencz esztendősnek lenni, diáknak lenni s szerelmesnek lenni, akárhol a világon, de különösen Kecskeméten! Balázs Sándor. a *