Székely Nemzet, 1885 (3. évfolyam, 1-202. szám)
1885-11-08 / 173. szám
in. évfolyam. -----------------fi ® Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgyön: Csiki-utcza Nagy Elek-féle baz, hová fi lap szellemi részét illető közlemények külderulok. kiadóhivatal: Jókai nyomda-reszvény-társulat hová a? előfizetési versek és hirdetések bérmentesen küldendők. *V«)-----------------------Előfizetési Athelyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . lOfrt — kr. Félévre . . ő frt — kr. Negyedévre . 2 frt 50 kr. i Sepsi-Szentgyörgy, vasárnap, 1885. november 8. SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Hirdetmények dija : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. 173. szám. jKJfcs)-------------------------feVSISS $ Csikmegye részire: aszerkesztőségi kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagy Imre társszerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csikmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. Nyilt tér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a „SZERELI NEMZET“ czimü politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára : egész évre. . . 10 frt félévre . . . . 5 frt negyedévre . . 2 frt 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánnyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a „Székely Nemzet“ kiadó tulajdonosa. Háromszékmegye. — november 7. Mióta a székely kérdés napirendre került a sajtóban, kezd Háromszékmegye is tényező lenni az államérdekek közt. A jóindulatú figyelemnek egy-egy pillantása kijut Háromszéknek is. Kezdik belátni, hogy elérkezett az idő, mikor ezért a megyéért is „tenni kell valamit.“ Hogy ez a „valami" hol fog kezdődni, azt még természetesen nem tudja senki. De hogy a magyar állameszme gépezetének egyik jelentős regulátorát képezik a „székely érdekek“, arra nézve meglehetősen tájékozva vannak már azok is, kik előtt a Székelyföld eddigelé nem volt egyéb egy ovális foltocskánál, ami a belpolitikai mathematikában nagyon is egyértékű volt a zérussal. Szóval, kezdenek ránk figyelmezni. Előbb is lehetett volna, igaz, de hát jobb későn, mint soha. Talán felesleges is mondanunk, hogy a magyar nemzeti politikában történt eme nevezetes fordulat részben a sajtó erélyes szavának köszönhető. A sajtóban pedig egy erőteljes, lankadatlan toll rázta fel a közvéleményt: egy alapos tudományú publiczista, aki szerencsére Háromszék megye egyik kerületének országgyűlési képviselője is. Mióta Beksics mandátumával a székelyek iránt való szeretetét, a helyzet komoly ismeretéből merített tapasztalatait bevitte a parlamentbe s áttette a sajtóba, azóta van székely kérdés. Beksicsben erős támaszt nyert a Székelyföld. Az ő agitáczióiban hatalmas erőt nyert a magyar állam. Mert kimutatta azt a sarkpontot itt a délkeleti hazarészen, amely körül a magyar állameszme minden feltételeivel megfordul. Ez a föld, ha kell, előőrs, ha kell, hátvéd. A támadó ellenség ezt a pozicziót fogja legnehezebben megostromolni. Tehát a székelyek kifejtése mellett megindult a mozgalom. A társadalom élénk érdeklődéssel kiséri ezt a helyes irányban megindult áramlatot. És minden szó vagy tett, mely eme czél szolgálatában áll, ránk nézve kétszeres fontossággal bír. Fontos ránk nézve még a mások hallgatása is. Pedig hát ezen a téren is van feljegyezni valónk. A Pesti Napló és az Egyetértés, a két ellenzéki pártnak hangadó közlönyei, mélyen hallgatnak a székely kérdésről. Mert Beksics vetette azt fel. Beksics pedig nem ül velük egy széket a parlamentben. Tehát a pusztán magyar politikai kérdést pártkérdéssé degradálták. Megdübbenéssel és bizonyos szégyenérzettel konstatáljuk ezt a tényállást, de kénytelenek vagyunk még most jó előre figyelmeztetni őket, mikor az ellenzéknek van ideje még gondolkozni csúnya viselkedése fölött. Talán, ha a végeredményt belátják, hazafiasabb álláspontot foglalnak el. Nem akarunk nevekre hivatkozni, de már eddig is hallszik a nesze valami szélsőbaloldali konferenczia-félének, amit egyik ismeretes erdélyi képviselő hívna össze a székely kérdés megvitatására. Lehet-e annál fnkamatusabb rosszakarattal agyontámogatni a székelyeket, mint ha a párt féltékenységnek dobja oda akármelyik párt is a székely kérdést áldozatul ? Mintha attól félne az ellenzék, hogy ennél a mozgalomnál a kezdeményezés pálmáját nem volna tanácsos egy Beksics kezében hagyni. Abban a kézben, mely férfias elszántsággal emelte fel a tollat s a melyet nem is pihentet, mióta székely képviselővé lett. Lám, minő gyerekes magaviselet, minő hazafiatlan kicsinyeskedés ez ! Itt szólunk már most Háromszék megyéhez. Itt kezdődik ennek a megyének, az itt élő birtokos osztálynak a szerepe. Nem pártok vagy politikai nézetek helyesléséről van szó, hanem az érdem jutalmáról : az erkölcsi elismerésről egy tettekben ernyedetlen orsz. gyűlési képviselő iránt. A Székelyföldön úgy is rövid az alkotások története nagyon: akik reformálni akarják a Székelyföldet, annyit mindenesetre megérdemelnek, hogy az alulról történő támogatás által nehéz, de szép munkájukban bátorítsuk őket. Kitartásra csak az erkölcsi elismerés ösztönöz. E nélkül átmegy a székelyek kérdése pártok vitáivá s a szép fejlődésnek indult mozgalom eloszlik, eredménytelenül elmúlik. Ha panaszolkodni akarnánk Háromszékmegye birtokosságára, volna rá alkalmunk. Avagy a legközelebbi évtizedek alatt történt-e a székelyek érdekében nemes irányú alkotás egyéb, mint a jelenlegi főispán idejében ? A mi közhasznú intézettel Háromszék megye dicsekedhetik, annak alapkövét, derekát és tetőzetét a megye ez idő szerinti főispánja építette meg. Minek is azokat részletezni ? És történt-e csak egyetlen lépés a megye birtokossága részéről eme munkás férfiú társadalmi és megyeigazgatási érdemeire maradandóbb becsű erkölcsi reflexió. Ám, a kötelességteljesítés önmagában leli meg és hordja jutalmát. Az erkölcsi világrend alapfeltételei sem engedik meg a kötelesség és jól végzett munka minduntalan való tömjénezését, de mikor egy reformmunkáról van szó és férfiakról, kik életfeladatukat ezen reformeszmék megvalósításában látják megoldva, akkor az alulról jövő támogatásnak elmaradnia nem szabad. Nem hisszük, hogy Beksics nemes fáradozásai Háromszékmegye birtokosságának közönyösségén törnek meg , hisz élénk példáit adta ez a megye már eddig is Beksics iránt való elismerésének. De nem tartottuk feleslegesnek rámutatni az ellenzék magatartására a székely kérdéssel szemben s helyén valónak láttuk a megye közönségét figyelmeztetni saját érdekei védelmére. A NI. A horvát bán kitüntetése. Gróf Khuen-Héderváry Károly horvát bánnak legfelsőbb kitüntetését, melyről már tegnap megemlékeztünk, a hivatalos lap f. hó 5-iki száma a következőkben közli: A császári és apostoli királyi felsége, f. évi november hó 4-én kibocsátott legfelsőbb kéziratával, gróf Kluon- Néderváry Károly horvát-szlavon- és dalmátországi bánnak az első osztályú vaskoronarendet méltóztatott dij mentesen legk. adományozni. A magyar delegáczió teljes ülése, a közösügyi kölségvetés előirányzatának teljes ülésben való tárgyalását a magyar delegáczió a legközelebbi kedden, délelőtt 10 órakor tartandó teljes ülésben, éspedig a hadsereg szükségletének tárgyalásával fogja megkezdeni és valamennyi előirányzat letárgyalásáig megszakítás nélkül folytatja. A miniszter kézcsókja. Jókai a Nemzetben a következőket írja : Tehát megcsókolta a miniszter a királyfi kezét. Nem beszélnénk róla, ha a „Pesti Napló“ a mai számában egész filippikát nem írna e tárgyról. Hiszen aki szárazon a puszta tényt állítja oda, hogy egy miniszter egy trónörökösnek, egy férfi egy férfinak nyilván, tízezer ember szeme láttára kezet csókolt; az azután tetszése szerint csinálhat ebből a tényből tréfát és komoly haragot: beszélhet öreg cseléd szolgaalázatáról, nemzet megszégyenítéséről , de aki annak a pillanatnak a hatását hozzágondolja, aki azt az érzést vissza tudja varázsolni a szívébe, amely alatt ez történt, az be fogja váltani a miniszter kézcsókját. Emlékezetébe hozok a „Pesti Napló“ czikkírójának egy jelenetet, ami Arany János temetésénél történt. Mikor a nagy költő koporsóját a múzeum lépcsőjén lekísértük , egy fiatal író és kitűnő publiczista, nem kebelbarátom , politikai ellenfelem, egyszerre csak oda lépett hozzám, megkapta a kezemet és megcsókolta, kényezve. Én elbámulva kérdezem : „mit jelent ez? kedves barátom?“ Arra az én írótársam odamutatott a nagy költő koporsójára: „ez megmagyarázza neked, hogy mit jelent ?“ (Még mondott valamit hozzá , de azt elhallgatom.) Már most képzelje hozzá az én tisztelt írótársam, hogy megint egy nagy temetésen voltunk. Egy szép, nagy, dicsőségteljes álmot temettünk el, amihez hat hónapon át hozzá voltunk szokva, hogy ez valóság. Ez a nagy koporsó, az iparcsarnok érezkupolája volt a hátunk mögött. És akkor leszáll elénk egy alak, akivel szemben elfeledjük azt, hogy ifjú férfi, és azt, hogy királyfi , csak egy dicsőséges jövendő megtestesülését látjuk benne, a mi magyar nemzetünk iránti szűz szeretetnek az élő kifejezését és halljuk annak az ajkairól, a meggyőződés meleg, benszülött hangján, hogy „nincs az a halott eltemetve !“ a munkabíró Magyarország jövendőjében tovább fog az élni ! és halljuk tőle a biztosító fogadást, hogy közénk, a munka részesei közé tartozik és fog tartozni ; s azt a befejező éltető szót, „a mi imádott hazánkról“ , és aztán gondolja hozzá azt az önkénytelen szemünkbe szökkenő könnyet. Majd akkor ennek a könynek a prismáján keresztül nem fogja sem nevetségesnek, sem szolgainak találni, ami arra következett. Mindnyájunknak, akik ott voltunk, akik azt láttuk, hallottuk, sok ezeren, a legőszintébb hódolatát adta át a miniszter e kézcsókban. És legyen erre a kézcsókra büszke a trónörökös, mert a szent Chrysma, mellyel egykor homloka fel lesz kenve, nem érinti őt ennél drágább emlékkel. Aki ezt nem érzi, az nem is érti. Esz nem elég ahoz. Azonban a szívnek is vannak kiváltságai. Igaz, hogy csak a magyar szivnek. Jókai Mór: A roncsoló toroklob pusztítása. — nov. 7. Háromszékmegye közigazgatási bizottságának f. hó 3-án megtartott gyűlésén elszomorító dolgokat referált a főorvos. A roncsoló toroklob több községben járványosan lépett fel s megdöbbentő módon szedi áldozatait, így Bölön községben 23 betegülés közül 19 végződött halállal. Nidvégen 26 beteg közül 18 halt el. Kétségbe ejtő állapot. Ha nem emberek, hanem állatok között ütne ki hasonló járvány, bezzeg volna lőtás-futás, katonaság kirendelés, határzár s több hasonló dolog, hogy valamiképen egy borjúban is kár ne essék. Hanem az ember, ez az isten képére alkotott legnemesebb teremtménye a földnek, nem becsüli, nem óvja saját faját. Hadd vesszen, hadd pusztuljon a föld ura. Nem szép dolog. Nem egyezik meg a természet rendjével, nem az emberi méltósággal. De eltekintve ettől, szorítkozva csak saját székely fajunkra, magyar nemzetünkre, nem vétkes könnyelműség-e évek hosszú sora óta elnézni, hogy miként pusztul ki az ifjabb nemzedék. A felnőttek kóvályogni, barangolni mennek Romániába, szolgái, jobbágyai lesznek az egykor lenézett munkátlan oláhnak, az ártatlan kisdedeket egy veszedelmes kór, mit a kivándorlók plántáltak be, gyilkolja halálra. Mi lesz a székely népből, ha ez soká igy tart! Hát már minden ellenünk esküdött és nincs senki, aki segítsen rajtunk. Az lenne sorsa e népnek, mely annyi századok viharát látta elvonulni feje felett, hogy bezáródjék fölötte a sír és csak emléke maradjon vissza ? Hát nincs lélek, becsület és hazafias érzés abban a bölöni elöljáróságban, hogy számon tartsa a betegülési eseteket s a tudatlan apát rászorítsa gyermeke gyógyíttatására, ha máskép nem lehet, fegyveres erővel. Mert a dolog úgy áll, hogy a falusi tudatlan nép nem sokat gondol gyermeke betegségével. Ha a kis ártatlan lázról panaszkodik, vagy torkát fájtatja, ott van valami babonás házi szer, végső esetben a kuruzsló asszony, vagy a mindenttudó bába, így a gyermeket kézen-közül elkezelik. Pedig, ha a betegség kiütésekor tapasztalt orvost hivatott volna az a boldogtalan apa, megmenthette volna gyermekét. De a falusi tudatlan nép nem bízik az orvosban. A „doktor“ előtte egy rettenetes személy. Minden községnek meg van a „tudós asszonya“, vagy embere, s ez gondoskodik saját érdekében arról, hogy az orvost tudatlannak hiresztelje ki. És a nép hisz ennek a csaló nácziónak, sőt még értelmesnek látszó emberek is igen gyakran többre becsülik az ilyen azlagon járókat, mint az értelmes, tapasztalt orvost. Ha aztán elmegy a híre valamelyiknek, na hiszen van ahol bucsujárás. Hogy példát említsek, megyénk lakosságának jókora része jelenleg valami prázsmári „tudós“ szász paraszttal kuruzsoltatja magát. Hát nincs törvény, mely az ilyen csalókat és azokat is, kik rászedetik magukat, megbüntesse? Az ilyen kuruzslók inkább megérdemlik a börtönt, mint azok, kik bárányt lopnak, mert azt rabolják el az embertől, mi legszentebb — egészégét, gyakran életét. Ha a törvény megbünteti és pedig szigorúan a testi sértést, miért nem bünteti meg a kuruzslókat, azokat a falusi tudósokat. Háromszék megye derék főorvosa karhatalmat, csendőröket kért Bölönbe, hogy a kirendelt orvosnak ezek a gyógyításnál segédkezzenek és az ellenálló szülőket megfenyítsék. Igen, mert megtörtént, hogy a gyógykezelő főorvosnak ellene szegültek. Az ember igazán nem tudja magát tájékozni ilyen dolgok hallására. Megátalkodottság-e a szülőknél, hogy gyermekeik elpusztuljanak, vagy tudatlanság következménye, amit tesznek. Hiszen a székely embert eddig mindenki józan felfogásúnak, értelmesnek hitte. Hogyan történt, hogy most egyszerre ilyen megvetésreméltó dolgokat cselekszik ? A közigazgatási bizottság dicséretreméltóan járt el, midőn az óvrendszabályok alkalmazása mellett arról is gondoskodott, hogy azok szigorúan és pontosan végrehajtassanak. Mert elvégre is, valakinek csak fel kell fogni azoknak a szegény nyomorult beteg gyermekeknek a sorsát. Hiszen ha gondoskodunk a koldusokról, hogy azok hiányt ne szenvedjenek, mennyivel üdvösebb gondoskodni azokról, kikből a nemzetnek hasznos polgárokat akarunk nevelni. Az orvosokra Háromszéken nagy kötelesség vár. A diphteritisz évek óta pusztít és ezzel pusztul nemzetünk is. Hazafias dolgot végeznek, ha igyekeznek a veszedelmes ellenséget a tudomány