Székely Nemzet, 1885 (3. évfolyam, 1-202. szám)

1885-11-08 / 173. szám

in. évfolyam. -----------------­fi ® Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgyön: Csiki-u­tcza Nagy Elek-féle baz, hová fi lap szellemi részét illető közlemények küld­erulok. kiadóhivatal: Jókai n­yom­da-reszvény-társulat hová a? előfizetési versek és hirdetések­­ bérmentesen küldendők. *V«)-----------------------­Előfizetési At­h­elyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . lOfrt — kr. Félévre . . ő frt — kr. Negyedévre . 2 frt 50 kr. i Sepsi-Szentgyörgy, vasárnap, 1­885. november 8. SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Hirdetmények dija : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. 173. szám. jKJfcs)-------------------------feVSISS $ Csikmegye részire: a­szerkesztőség­i kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagy Imre társ­szerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csikmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint elő­fizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. Nyilt tér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a „SZERELI NEMZET“ czimü politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára : egész évre. . . 10 frt félévre . . . . 5 frt negyedévre . . 2 frt 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utal­ványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldán­­­nyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb meg­tenni, mivel felesleges példányokat nem nyomat­­tathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a „Székely Nemzet“ kiadó tulajdonosa. Háromszékmegye. — november 7. Mióta a székely kérdés napirendre került a sajtóban, kezd Háromszékmegye is tényező lenni az államérdekek közt. A jóindulatú figyelemnek egy-egy pillantása kijut Három­széknek is. Kezdik belátni, hogy elérkezett az idő, mikor ezért a megyéért is „tenni kell valamit.“ Hogy ez a „valami" hol fog kezdődni, azt még természetesen nem tudja senki. De hogy a magyar állameszme gépezeté­nek egyik jelentős regulátorát képezik a „székely érdekek“, arra nézve meglehetősen tájékozva vannak már azok is, kik előtt a Székelyföld eddigelé nem volt egyéb egy ovális foltocskánál, a­mi a belpolitikai ma­­thematikában nagyon is egyértékű volt a zérussal. Szóval, kezdenek ránk figyelmezni. Előbb is lehetett volna, igaz, de hát jobb későn, mint soha. Talán felesleges is mondanunk, hogy a magyar nemzeti politikában történt eme ne­vezetes fordulat részben a sajtó erélyes sza­vának köszönhető. A sajtóban pedig egy erőteljes, lankadatlan toll rázta fel a közvé­leményt: egy alapos tudományú publiczista, a­ki szerencsére Háromszék megye egyik ke­rületének országgyűlési képviselője is. Mióta Beksics mandátumával a széke­lyek iránt való szeretetét, a helyzet komoly ismeretéből merített tapasztalatait bevitte a parlamentbe s áttette a sajtóba, azóta van székely kérdés. Beksicsben erős támaszt nyert a Székelyföld. Az ő agitáczióiban hatalmas erőt nyert a magyar állam. Mert kimutatta azt a sarkpontot itt a délkeleti hazarészen, a­mely körül a magyar állameszme minden feltételeivel megfordul. Ez a föld, ha kell, előőrs, ha kell, hátvéd. A támadó ellenség ezt a pozicziót fogja legnehezebben meg­ostromolni. Tehát a székelyek kifejtése mellett megindult a mozgalom. A társadalom élénk érdeklődéssel kiséri ezt a helyes irányban megindult áramlatot. És minden szó vagy tett, mely eme czél szolgálatában áll, ránk nézve kétszeres fontossággal bír. Fontos ránk nézve még a mások hall­gatása is. Pedig hát ezen a téren is van feljegyezni valónk. A Pesti Napló és az Egyetértés, a két ellenzéki pártnak hang­adó közlönyei, mélyen hallgatnak a székely kérdésről. Mert Beksics vetette azt fel. Beksics pedig nem ül velük egy széket a parlamentben. Tehát a pusztán magyar politikai kérdést párt­kérdéssé degradálták. Megdübbe­néssel és bizonyos szégyenérzettel konstatál­juk ezt a tényállást, de kénytelenek vagyunk még most jó előre figyelmeztetni őket, mi­kor az ellenzéknek van ideje még gondolkozni csúnya viselkedése fölött. Talán, ha a vég­eredményt belátják, hazafiasabb álláspontot fog­lalnak el. Nem akarunk nevekre hivatkozni, de már eddig is hallszik a nesze valami szélsőbaloldali konferenczia-félének, a­mit egyik ismeretes erdélyi képviselő hívna ös­­­sze a székely kérdés megvitatására. Lehet-e annál fnkam­atusabb rosszakarattal agyontámogatni a székelyeket, mint ha a párt féltékenységnek dobja oda akármelyik párt is a székely kérdést áldozatul ? Mintha attól félne az ellenzék, hogy en­nél a mozgalomnál a kezdeményezés pálmá­ját nem volna tanácsos egy Beksics kezében hagyni. Abban a kézben, mely férfias el­szántsággal emelte fel a tollat s a melyet nem is pihentet, mióta székely képvise­lővé lett. Lám, minő gyerekes magaviselet, minő hazafiatlan kicsinyeskedés ez ! Itt szólunk már most Háromszék me­­gyéhez. Itt kezdődik ennek a megyének, az itt élő birtokos osztálynak a szerepe. Nem pártok vagy politikai nézetek helyesléséről van szó, hanem az érdem jutalmáról : az erkölcsi elismerésről egy tettekben ernyedet­­len orsz. gyűlési képviselő iránt. A Székelyföldön úgy is rövid az alkotá­sok története nagyon: a­kik reformálni akarják a Székelyföldet, annyit mindenesetre megérdemelnek, hogy az alulról történő tá­mogatás által nehéz, de szép munkájukban bátorítsuk őket. Kitartásra csak az erkölcsi elismerés ösztönöz. E nélkül átmegy a szé­kelyek kérdése pártok vitáivá s a szép fej­lődésnek indult mozgalom eloszlik, eredmény­telenül elmúlik. Ha panaszolkodni akarnánk Háromszék­megye birtokosságára, volna rá alkalmunk. Avagy a legközelebbi évtizedek alatt történt-e a székelyek érdekében nemes irányú alkotás egyéb, mint a jelenlegi főispán idejében ? A mi közhasznú intézettel Háromszék megye di­csekedhetik, annak alapkövét, derekát és tetőzetét a megye ez idő szerinti főispánja építette meg. Minek is azokat részletezni ? És történt-e csak egyetlen lépés a megye birtokossága részéről eme munkás férfiú tár­sadalmi és megyeigazgatási érdemeire mara­dandóbb becsű erkölcsi reflexió. Ám, a kötelességteljesítés önmagában leli meg és hordja jutalmát. Az erkölcsi világrend alapfeltételei sem engedik meg a kötelesség és jól végzett munka minduntalan való tömjénezését, de mikor egy reform­munkáról van szó és férfiakról, kik életfeladatukat ezen reform­eszmék megvaló­sításában látják megoldva, akkor az alulról jövő támogatásnak elmaradnia nem szabad. Nem hisszük, hogy Beksics nemes fára­dozásai Háromszékmegye birtokosságának kö­zönyösségén törnek meg , hisz élénk példáit adta ez a megye már eddig is Beksics iránt való elismerésének. De nem tartottuk feleslegesnek rámutatni az ellenzék magatartására a székely kérdés­sel szemben s helyén valónak láttuk a me­gye közönségét figyelmeztetni saját ér­dekei védelmére. A NI.­­ A horvát bán kitüntetése. Gróf Khuen-Héderváry Károly horvát bánnak legfelsőbb kitüntetését, melyrő­l már tegnap megemlékeztünk, a hivatalos lap f. hó 5-iki száma a következőkben közli: A császári és apostoli királyi felsége, f. évi novem­ber hó 4-én kibocsátott legfelsőbb kéziratával, gróf Kluon- N­éderváry Károly horvát-szlavon- és dalmátországi bán­nak az első osztályú vaskoronarendet méltóztatott dij mentesen legk. adományozni.­­ A magyar delegáczió teljes ülése, a kö­zösügyi kölségvetés előirányzatának teljes ülésben való tárgyalását a magyar delegáczió a legközelebbi kedden, délelőtt 10 órakor tartandó teljes ülésben, és­pedig a hadsereg szükségletének tárgyalásával fogja megkezdeni és valamennyi előirányzat letár­­gyalásáig megszakítás nélkül folytatja. A miniszter kézcsókja. Jókai a Nemzetben a következőket írja : Tehát megcsókolta a miniszter a királyfi kezét. Nem beszélnénk róla, ha a „Pesti Napló“ a mai számában egész filippikát nem írna e tárgyról. Hiszen a­ki szárazon a puszta tényt állítja oda, hogy egy miniszter egy trónörökösnek, egy férfi egy férfinak nyilván, tízezer ember szeme láttára ke­zet csókolt; az azután tetszése szerint csinálhat ebből a tényből tréfát és komoly haragot: beszélhet öreg cseléd szolgaalázatáról, nemzet megszégyeníté­séről , de a­ki annak a pillanatnak a hatását hozzá­gondolja, a­ki azt az érzést vissza tudja varázsolni a szívébe, a­mely alatt ez történt, az be fogja váltani a miniszter kézcsókját. Emlékezetébe hozok a „Pesti Napló“ czikkíró­­jának egy jelenetet, a­mi Arany János temetésénél történt. Mikor a nagy költő koporsóját a múzeum lépcsőjén lekísértük , egy fiatal író és kitűnő publi­czista, nem kebelbarátom , politikai ellenfelem, egy­szerre csak oda lépett hozzám, megkapta a kezemet és megcsókolta, kényezve. Én elbámulva kérdezem : „mit jelent ez? kedves barátom?“ Arra az én írótársam odamutatott a nagy költő koporsójára: „ez megmagyarázza neked, hogy mit jelent ?“ (Még mondott valamit hozzá , de azt elhallgatom.) Már most képzelje hozzá az én tisztelt írótár­­sam, hogy megint egy nagy temetésen voltunk. Egy szép, nagy, dicsőségteljes álmot temettünk el, a­mi­hez hat hónapon át hozzá voltunk szokva, hogy ez valóság. Ez a nagy koporsó, az iparcsarnok érez­­kupolája volt a hátunk mögött. És akkor leszáll elénk egy alak, a­kivel szemben elfeledjük azt, hogy ifjú férfi, és azt, hogy királyfi , csak egy dicsőséges jövendő megtestesülését látjuk benne, a mi magyar nemzetünk iránti szűz szeretetnek az élő kifejezését és halljuk annak az ajkairól, a meggyőződés meleg, benszülött hangján, hogy „nincs az a halott elte­metve !“ a munkabíró Magyarország jövendőjében tovább fog az élni ! és halljuk tőle a biztosító fo­gadást, hogy közénk, a munka részesei közé tarto­zik és fog tartozni ; s azt a befejező éltető szót, „a mi imádott hazánkról“ , és aztán gondolja hozzá azt az önkénytelen szemünkbe szökkenő könnyet. Majd akkor ennek a könynek a prismáján ke­resztül nem fogja sem nevetségesnek, sem szolgainak találni, a­mi arra következett. Mindnyájunknak, a­kik ott voltunk, a­kik azt láttuk, hallottuk, sok ezeren, a legőszintébb hódola­tát adta át a miniszter e kézcsókban. És legyen erre a kézcsókra büszke a trónörö­kös, mert a szent Chrysma, mel­lyel egykor hom­loka fel lesz kenve, nem érinti őt ennél drágább emlékkel. A­ki ezt nem érzi, az nem is érti. Esz nem elég ahoz. Azonban a szívnek is vannak kiváltságai. Igaz, hogy csak a magyar szivnek. Jókai Mór: A roncsoló toroklob pusztítása. — nov. 7. Háromszékmegye közigazgatási bizottságá­nak f. hó 3-án megtartott gyűlésén elszomorító dolgokat referált a főorvos. A roncsoló torok­lob több községben járványosan lépett fel s meg­döbbentő­ módon szedi áldozatait, így B­ö­l­ö­n községben 23 betegülés közül 19 végződött ha­lállal. N­­i­d­v­é­g­e­n 26 beteg közül 18 halt el. Kétségbe ejtő állapot. Ha nem emberek, hanem állatok között ütne ki hasonló járvány, bezzeg volna lőtás-futás, katonaság kirendelés, határzár s több hasonló dolog, hogy valamiképen egy borjúban is kár ne essék. Hanem az ember, ez az isten képére alkotott legnemesebb teremtménye a földnek, nem becsüli, nem óvja saját faját. Hadd ves­­­szen, hadd pusztuljon a föld ura. Nem szép do­log. Nem egyezik meg a természet rendjével, nem az emberi méltósággal. De eltekintve ettől, szorítkozva csak saját székely fajunkra, magyar nemzetünkre, nem vét­kes könnyelműség-e évek hosszú sora óta el­nézni, hogy miként pusztul ki az ifjabb nemze­dék. A felnőttek kóvályogni, barangolni mennek Romániába, szolgái, jobbágyai lesznek az egy­kor lenézett munkátlan oláhnak, az ártatlan kisdedeket egy veszedelmes kór, mit a kivándor­lók plántáltak be, gyilkolja halálra. Mi lesz a székely népből, ha ez soká igy tart! Hát már minden ellenünk esküdött és nincs senki, a­ki segítsen rajtunk. Az lenne sorsa e népnek, mely annyi századok viharát látta elvonulni feje fe­lett, hogy bezáródjék fölötte a sír és csak em­léke maradjon vissza ? Hát nincs lélek, becsület és hazafias érzés abban a bölöni elöljáróságban, hogy számon tartsa a betegülési eseteket s a tudatlan apát rászorítsa gyermeke gyógyíttatására, ha máskép nem lehet, fegyveres erővel. Mert a dolog úgy áll, hogy a falusi tudat­lan nép nem sokat gondol gyermeke betegségé­vel. Ha a kis ártatlan lázról panaszkodik, vagy torkát fájtatja, ott van valami babonás házi szer, végső esetben a kuruzsló asszony, vagy a mindenttudó bába, így a gyermeket kézen-közül elkezelik. Pedig, ha a betegség kiütésekor ta­pasztalt orvost hivatott volna az a boldogtalan apa, megmenthette volna gyermekét. De a falusi tudatlan nép nem bízik az or­vosban. A „doktor“ előtte egy rettenetes sze­mély. Minden községnek meg van a „tudós asszonya“, vagy embere, s ez gondoskodik saját érdekében arról, hogy az orvost tudatlannak hiresztelje ki. És a nép hisz ennek a csaló ná­­cziónak, sőt még értelmesnek látszó emberek is igen gyakran többre becsülik az ilyen azlagon járókat, mint az értelmes, tapasztalt orvost. Ha aztán elmegy a híre valamelyiknek, na hiszen van ahol bucsujárás. Hogy példát említsek, megyénk lakosságának jókora része jelenleg valami prázsmári „tudós“ szász paraszttal kuru­­zsoltatja magát. Hát nincs törvény, mely az ilyen csalókat és azokat is, kik rászedetik magukat, megbün­tesse? Az ilyen kuruzslók inkább megérdemlik a börtönt, mint azok, kik bárányt lopnak, mert azt rabolják el az embertől, mi legszentebb — egészégét, gyakran életét. Ha a törvény megbün­teti és pedig szigorúan a testi sértést, miért nem bünteti meg a kuruzslókat, azokat a falusi tudósokat. Háromszék megye derék főorvosa karhatal­mat, csendőröket kért Bölönbe, hogy a kirendelt orvosnak ezek a gyógyításnál segédkezzenek és az ellenálló szülőket megfenyítsék. Igen, mert megtörtént, hogy a gyógykezelő főorvosnak ellene szegültek. Az ember igazán nem tudja magát tájékozni ilyen dolgok hallására. Megátalkodott­­ság-e a szülőknél, hogy gyermekeik elpusztul­janak, vagy tudatlanság következménye, a­mit tesznek. Hiszen a székely embert eddig mindenki józan felfogásúnak, értelmesnek hitte. Hogyan történt, hogy most egyszerre ilyen megvetésre­­méltó dolgokat cselekszik ? A közigazgatási bizottság dicséretreméltóan járt el, midőn az óvrendszabályok alkalmazása mellett arról is gondoskodott, hogy azok szigo­rúan és pontosan végrehajtassanak. Mert elvégre is, valakinek csak fel kell fogni azoknak a sze­gény nyomorult beteg gyermekeknek a sorsát. Hiszen ha gondoskodunk a koldusokról, hogy azok hiányt ne szenvedjenek, mennyivel üdvö­­sebb gondoskodni azokról, kikből a nemzetnek hasznos polgárokat akarunk nevelni. Az orvosokra Háromszéken nagy kötelesség vár. A diphteritisz évek óta pusztít és ezzel pusz­tul nemzetünk is. Hazafias dolgot végeznek, ha igyekeznek a veszedelmes ellenséget a tudomány

Next