Székely Nemzet, 1887 (5. évfolyam, 1-199. szám)

1887-01-01 / 1. szám

Január 1. rendes közgyűlés kebeléből alakított választmány ez évben 3 ülést tartott, s hogy az alapszabá­lyok 16. §-sában elrendelt évnegyedenként­, 4 ülés nem tartathatott meg, annak okát fájdalom, a részvétlenségben kell keresnem, mert a három ülés is határozathozatalra képes számban alig volt megtartható. A január 2-án tartott első választmányi ülés a lapok elárverezésével foglalkozott és pe­dig szép eredménynyel, mert az ily után bizto­sított összeg 30 frt 95 krt tett. Ugyanazon ülé­sen elhatároztatott a „Borsszem Jankó“ helyett az „Urambátyám“ czim­ű életlap, továbbá a „Gazdasági lapok“ megrendelése, mi a pénztár­nok által foganatosíttatott is. Július 23-án tartatott a 2-ik ülés, melyen a választmány a helybeli műkedvelőknek jóté­­konyczélú szinielőadás tartása czéljából az ol­vasókör helyiségei átadása felett tanácskozott; továbbá a Somlyói jótékonyczélű nőegyesület ál­tal rendezett fillérestély alkalmával befolyt s az olvasókör czéljaira felajánlott 15 frt 20 kr ado­mányért fejezte ki jegyzőkönyvileg köszönetét a nőegyesületnek. A 3-ik ülés jelen hó 27-én tartatott, mely ülésen egyebek közt a kör tagjainak névjegy­zéke vétetett revízió alá, s mindazoknak nevei, kik lemondás vagy eltávozás folytán a körből kiléptek, a névjegyzékből töröltettek, némely új tagok pedig abba felvétettek. Mint örvendetes jelenséget kell konstatál­nom, hogy igen tisztelt elnökünknek a helybeli Szent-Ferencz rendi szerzetház főnökéhez inté­zett fölhívását siker koronázta, mennyiben a szerzet tagjai közül P. Tima Dénes, Gábor Mi­hály és Gyergyói Dezső urak készek voltak az egyesület tagjai sorába — habár fél díjjal is — magukat felvétetni. Ellenben sajnálattal kell megemlítenem, hogy Bocskor István, Székely József, P. Lakatos Kornél, P. Szeles Anaklét és Dapsi Frigyes, ré­szint más megyékbe, részint más községekbe tá­vozás, Sipos Sándor és Szőllősi Ferencz pedig lemondás folytán a körből kiléptek, mely nagy­mérvű fogyaték a meglévő tagokat az olvasókör fenntartása érdekében fokozottabb tevékenységre és összetartásra kell, hogy össztönözze. Az olvasókör jelenleg tehát 24 rendes egész díjas és 8 féldíjas úgynevezett kültagot számlál. Sajnálattal kell felemlítenem m. kir. belügy­miniszter úrnak idei 68468. sz. a. kelt azon le­iratát, melynélfogva a közgyűlés meghagyásából körünk érdemes elnöke által tett és kellőleg okadatolt felterjesztésre azon kérésünkkel, hogy a „várdotfalvi“ posta elnevezés „somlyói“-ra változtassék át, el lettünk utasítva. Az olvasókör által múlt év őszén tartott bál jövedelméből az E. M. K. E. részére fela­jánlott s meg is küldött 15 frt 64 kr az egye­sület által köszönettel fogadtatott. Pénztárunk ez évi állagáról megemlítem, hogy annak bevétele 201 frt 40 krt, kiadása 168 frt 94 krt pénztár maradéka pedig 36 frt 46 krt lett. Tagsági díjakból hátralékban van 63 frt 46 kr, minek behajtása iránti intézkedés a köz létérdekeire való tekintetből a sürgősebb teendők közé tartozik, mivel különben a jövő évre a választmány által elfogadásra ajánlott költ­ségvetés keretén belül a szükséges kiadásokat megtenni alig lesz lehetséges. A gazda számadása szerint az évi bevétel kártyajövedelem után tett 19 frt 68 krt, eb­ből kiadatott világítás és apróbb szükségletekre 19 frt 32 kr, maradt pénzkészlet 36 kr. Mindezek után igénytelen jelentésemet azon óhajtással zárom be, hogy az olvasókör minden egyes tagja méltóztassék fontolóra venni társas életünk ezen góczpontja fennállásának szüksé­gességét s részesítse továbbra is azon erkölcsi kötelességéből kifolyó szellemi és anyagi támo­gatásban, melyet tennie saját érdekében is any­­nyival inkább kötelessége, mivel kevés ember van, ha van, annyira elfoglalva hivatása, mun­kája és gondjai által, ki naponkint legalább 30 perczet az önművelésre ne fordíthatna ; pedig ily kis idő, ha bölcsen használtatik fel, megy vala­mire egy év alatt is. Ha tehát kevés szabad időnket a társulati élet kebelében s az ennek közrehatása alatt beszerzett sajtótermékekben is föltalálható ismeretek megszerzésére fordít­juk, habár töredékszerűek is az ily után szer­zett ismeretek hulladékai, de egyszer, vagy máskor hasznunkra lesznek. A tudomány iránti ragaszkodás elvárhatlan az emberiség iránti sze­retettől. Ezekben volt szerencsém jelentésemet meg­tenni, melynek gyarlóságáért a 1. közgyűlés be­cses elnézését kérem.“ A tetszéssel fogadott jelentés után az új tisztikar és választmány újra alakítása folyt le titkos szavazat útján, minek eredménye az lett, hogy elnökül újból megválasztatott Imets F. Jákó főgymnáziumi igazgató, alelnökül Földes József képezde igazgató, jegyzőül Sántha Simon, pénztárnokul Pál Gábor helyett Jakab Antal és gazdául Glósz Miksa tanárok. A választmány tagjaiul megválasztottak : Adorján Imre, Paál István, Salamon Alajos, Kör­­mendy Lajos, Kővári László, Pál Gábor, Nagy István és Fodor Ignácz. Hosszabb vitára szolgáltatott alkalmat a lapok megrendelése, mennyiben a választmány által proponált lapok ellen egyes tagok kifogást emeltek. Sajnálattal kell felemlítenem, hogy olvasó kö­rünk inkább egy párt klubbjának látszik lenni, mint az értelmiség gyülhelyének, mert oly ka­­thalógusa proponáltatott többek által a lapoknak, mely ha elfogadtatik, ki lett volna zárva kaszi­nónkból a szabadelvű pártnak abban ez idősze­­rint egyedüli orgánuma , a „Nemzet“ is.*) Azonban a kevésbé vérmes tagok közül akadt egy-kettő olyan is, kik tekintettel kíván­tak lenni a 4—5 „mameluk“ tagra is, és ke­gyelemből meghagyták a „Nemzet“ életét ka­szinónkban, habár hitték, hogy azon feltétel ál­tal „hogy a melyik lap el­őre árverés utján el nem kel (!) a katalógusból töröltetik“ — a „Nemzet lesz az áldozat, mert annak vevői nem képzeltek soraikban. Egy olvasóköri tag: SZÉKELY NEMZET. Erdély nemzetiségi viszonyai a múltban s az oláhok terjeszkedése­­ i. Erdélynek nincs ősi, autochton lakossága, mint a hozzá hasonló, hegyek által védett tar­tományoknak szokott lenni; mostani nemzetisé­gei közül egy sem volt itt Árpád előtt, valameny­­nyi a honfoglalás után költözött be. De sokkal inkább is összetorlódtak e vidéken a legkülön­bözőbb népfajok, mint bármelyik más hegyvi­dék körül. Erdély mindig útjába esett a Kelet- Európából kiinduló nagy népáramlatoknak, kezdve az árják őskori vándorlásaitól egész a tatárság utolsó hullámvetéséig s mindegyik népmozgalom megváltoztatta az itteni ethnográfiai viszonyokat. Az ősi kőkori népességet az árják irtották ki vagy olvasztották magukba, midőn a Don, Dnie­per és Volga forrás vidékéről megindulva, csa­pataik egész Európát elárasztották; az árja né­pek azután egymást váltják fel Erdélyben. A skytha eredetű agathyrsek, Erdély ez első ismert népe, a Kr. e. IV. század körül a rokon thrák-illyr csoporthoz tartozó dákok közt ve­gyülnek el; a dákokat, valamint a Krisz­tus születése táján közéjük nyomult szarma­tákat a rómaiak semmisítik meg, marad­ványaik a szlávokba olvadnak be; a főleg kis-ázsiai, g­ö­r­ö­g-s­z­i­r eredetű római gyar­matosokat alig másfél százados ittlétük után a XL század közepén a góthok szorítják ki az akkor Daciának nevezett Erdélyből s a­kik még visszamaradtak, azokat Aurelianus csá­szár telepíti ki 274-ben Moesia vagyis a mai Bolgárország Duna menti városaiba, a hunnok által kergetett góthok helyét a IV. század utolsó negyedében a rokon gepidák foglal­ják el, kiket 566-ban a longobárdok és avarok törnek meg, maradványaik a IX. században tel­jesen elenyésznek. A magyarok beköltözésekor a rendkívül el­néptelenedett Erdélyt csekély szláv népesség lakta, mint a Királyhágótól a csíki és három­széki havasokig mindenütt található régi szláv helynevek tanúsítják. A szlávok délfelé való ter­jeszkedése nagyon korán, már a Krisztus utáni első századokban megkezdődött. Daciában a ró­mai uralom idejében tűnik fel legrégibb nyo­muk , a Bersova ma( Berzova) és T­i­e­r­n­a vagy Z­s­e­r­n­a (ma Cserna) folyónevek, úgyszin­tén a T­i­e­r­n­a város neve szláv eredetűek ; va­lamint szláv eredetű lakosságra vallanak a sepsi­szentgyörgyi eprestetői, kézdi­vásárhelyi és bese­nyői II.—IX. századbeli telepek is, hol római készítményeken kívül párhuzamos hullámvona­lakkal ellátott edénytöredékek találhatók, mely diszitésmód a régészek szerint a szlávoknál volt honos. Ezen szlávok közé a magyar elem a X. század közepe felé nyomult be a Marosvölgyén s a Gyulák rövid életű, Fekete Ungria név alatt ismeretes fejedelemségét alapítja, az egykori római város, Apulum romjain emelt s a magyarok által Gyula-Fehérvárnak, a szlávok által pedig a hason jelentésű Belgrádnak neve­zett székhelylyel. A magyarság ezen ága a ki­rályi hatalom terjedésével feljebb hatolt a Ma­ros, Küküllő és Olt völgyein egész a keleti Kár­pátokig s nem egyéb, mint a mai székely­­s­é­g. Mondáink szerint, midőn a székelyek az erdélyi hegyek közé vonultak, összesen 3 ezer harczost számláltak s igy az összes lélekszám nem ment többre 15 ezernél. Ez a rendkívül csekély szám, mely hatszáz év alatt 250 ezer főre szaporodott fel, eléggé mutatja, hogy mily gyér volt az egész Erdélyben elterjedt szláv elem is. Egy másik áramlata a magyar­ságnak Erdély felé a Szamos völgyén indult meg. Ezen az úton azon csapatok hatoltak be, melyek a fejedelmi ház szolgálatában állottak. Ezek főleg Belső-Szolnokban tömörültek, honnan tovább nyomulva, miután Sz. István megtörte H. Gyulát , birtokait elkobozta, a Maros völ­gyének egy részét is megszállják. De mig a székelyek első megszállási jogon veszik birto­kukba azon földet, hol megtelepedtek r emezek, mint a fejedelem szolgálatában katonáskodó elem, az uralkodótól kapják adományba, mint hűbéri jószágot, az általuk meghódított terület egy részét. A Maros és Szamos völgye felől tör­tént terjeszkedésnek e különböző jellege kiindu­lási pontja lesz a magyarság említett két ága, a székelység és megyei magyarság különböző fejlődésének, a székelyeknél fennmarad, s ön­álló fejlődést vesz az ősi nemzetségi szervezet; a Szamos felől terjeszkedő magyarság katonáskodó várjobbágygyá lesz s később, a várszerkezet fel­bomlásakor osztozik a magyarországi várjobbá­gyok sorsában, részint a nemességbe, részint a jobbágyokba olvadván be. *) A higgadt politikusok rendesen igy szoktak tenni. Minő gyenge lábon állhat intelligens embereknél az a po­litikai meggyőződés, mely fél a másik párt közlönyétől ? Gratulálunk az elnökségnek ! Szerit. A XI—XII. század folyamán, mint egész Magyarországban, úgy Erdélyben is a folyton beáramló rokon bessenyők telepíttetnek le a várbirtokokon a magyarság közé. A sepsi­­széki Besenyő, az egykori udvarhelyszéki Be­senyőfalva, az alsófehérmegyei Besenyő, a kis­­küküllői Búzás-Besenyő, a besztercze-naszódi Besenyő vagy Heidendorf, a nagy-küküllő me­­gyei Bese vagy Beschendorf, a fogarasi Besem­­bák vagy Besenbach tőlük vették nevüket; ok­levelek tartották fenn a kézdi és csíki székelyek közt Szárazpatakon, Peselneken, Volálon, Ka­­ratnán és Szentléleken, azután a Csik- és Sepsi­­szék közt Lázárfalván, az Olt és Homoród fo­lyók közt az udvarhelyi és erdővidéki székelyek szomszédságában Alsó- és Felső-Rákoson, to­vábbá a szászok és oláhok földe mellett lakozó besenyőknek emlékét nyilván ez utóbbiak utódai : Sepsi és Bárczaság közt a bodolai, nyéni és­­ hétfalusi, Erdővidék mellett az úgynevezett szék­földi, (hídvégi, árapataki, erősdi, nyáraspataki, lügeti), továbbá Bárczaságon a krizbai, apáczai és új­falusi meg Fogaras közelében az Olt mel­lett a halmágyi, részben csángóknak a (kan­­yarbessenyő­kről) nevezett magyarok. Mindezen bessenyők később teljesen összeolvadtak a ma­gyarsággal, melylyel különben is rokonságban voltak. Nagy Géza: NAPI HÍREK. — Boldog újévet kívánunk a „Székely Nemzet“ olvasóinak ! — Lapunk mai számához csatolt féliv mel­léklet tartalma: A magyar ifjúság. — J.------­Két baj. Költemény Vass Tamástól. — Egy régi könyvből. Faunustól. — Sarmás Erzsék levelei. Szilveszter éji történet. Mp.-től. — Sziklaképek a Székelyföldön. Téglás Gábortól. — Az élet­kor . Grim-testvérek meséje. Cs. J.-től. — Apró gondolatok. — Irodalom. — Lapunk legközelebbi száma a közbeeső ünnep miatt kedden reggel jelenik meg. -- Postarendetlenség Az uj évben leg­előbb is felhívjuk a n.-szebeni postaigazgatóság figyelmét azon rendetlen postajárásra, mely K.­­Vásárhely felől Csik-Szereda felé naponta ismét­lődik. A posta, melynek délután 4 órakor kel­lene K.-Vásárhely felől Csik-Szeredába érkezni, rendesen 6-7 órakor érkezik, mi miatt az az­nap érkezett levelek és egyéb küldemények ki sem oszthatók. A mostani postajárattal még akkor is, ha rendesen jő a posta, és annyi idő alatt kapjuk a leveleket Sepsi- Szentgyörgyről, mint Budapestről; ilyen járat mellett pedig még annál is ké­sőbben egy nappal. Kérjük a postaigaz­gatóságot, hogy ha a megállapított menetrend­nél jobbat nem tud behozni, legalább arról in­tézkedjék, hogy ez a valamilyen pontosan be­tartassák. — Erdőrendezés. Udvarhely megye törvényha­tósága régóta alkuban állott a földművelési mi­nisztériummal az iránt, hogy a vármegye közsé­gei erdeinek rendezését azon szerződés feltételei szerint, mely Csik megyé­­ben fennáll, vállalná el a minisztérium. A minisztérium nem volt hajlandó a Csikmegyével fennálló szerződés szerint vállalkozni, hanem a rendezendő erdőségek holdjáért évenként 5 krt kívánt. A vármegye végre hosszas tanakodás után, megígérte holdanként az öt krt s kérte a szer­ződés megkötését. Erre azonban azt a választ nyerte, hogy a minisztérium most már ezen fel­tétel alatt sem hajlandó szerződésre lépni. E kö­rülmény bő vigasztalásul szolgálhat Csik megyé­­nek arra, hogy legközelebb múlt nagy­gyűlése alkalmával a szerződést fel nem mondotta. Ud­varhely megye most már alig fog modus proce­­dendit találni, hogy erdőségeit az erdőtörvénynek megfelelőleg rendezhesse. — Betörés. Vakmerő betörést követtek el valami gazemberek a mult éjjel Bogdán Arthur takarékpénztári pénztárnok postautczai házánál. A család nem volt honn s ezt az időt lesték ki a tolvajok, kivágták az utczára nyíló ablako­kat s azon át behatoltak a szobába, hol össze­szedték az értékes selyem­ruhákat, ezüstne­­műeket s egyéb apró tárgyakat s kényelmesen tovább álltak a lopott portékákkal. Ez a betö­rés úgy látszik, valami szervezett banda mes­tersége, mert hasonló módon csak nemrégiben is kirabolták két városi polgár házát. A betö­rőket a rendőrség nyomozza. — Helyettesítés. Csikmegye kölcsön ki­segítő pénztárának pénztárnoka, Czikó Ferencz, szemei gyengélkedése miatt állásáról lemondván, az állásnak választás útján leendő betöltéséig, Csikmegye főispánja Székely Endre csik­szent­­imrei nagybirtokost és volt szolgabirót ne­vezte ki pénztárnokká. A kinevezett már a na­pokban állását el is foglalta. Meg vagyunk győ­ződve, hogy a kinevezést megyénk közönsége osztatlan helyesléssel és megnyugvással fogadja. A visszavonult öreget, a­ki állását huzamo­sabb idő óta a legtisztább kézzel és leghozzá­­férhetlenebb becsülettel töltötte be, feltétlen tisztelet kiséri magányába. — Hát ez mi ? Bikfalváról írják lapunknak a következő furcsa dolgot: Karácsony másod napján a bikfalvi községháza nagytermében „zártkörű“ (?) tánczestély rendeztetett, a­mely­nek tiszta jövedelmét a rendezőség zseb­pénze gyarapítására fordította. Az estély a rendezőség részére a legsikerültebb­nek mondható, mivel 70 frt 59 kr volt a bevé­tel, 30 frt tiszta jövedelemmel. Fájdalom, ezen összegből jótékony szálra egyetlen fillér sem ju­tott, pedig nagyon elismerésre méltó dolgot kö­vetett volna el a három rendező úr, ha a jöve­delemnek legalább­­/agát a „Közművelődési Egyesület“ javára ajánlotta volna föl. Az estély nagyon népes volt. Az első négyest 32 pár tánczolta. A tánc­terembe mindenkit be­­bocsátottak, a­ki hajlandó volt belépti díjt fizetni, pedig a meghívókra a zártkörű nagy betűkkel volt kinyomatva. Volt is rendetlenség, lábak taposása és lökdösődés, szerelőkről sem gondoskodtak, a függő lámpák 11 órakor kia­ludtak, a gyertyák is alig pislogtak. Ezen a ba­jon egy véletlen ablaktörés segített. Meg vagyok győződve, hogy az intelligensebb résznek örökre elment a kedve a bikfalvi báloktól, pedig az „olvasó-egylet“ igen jól rendezett és kedélyes bálokat szokott rendezni, a­melyek a kor igé­nyeinek teljesen megfelelnek. Jövőre felkérem a t. közönséget, hogy filléreiket csak olyan e­s­­télyekre áldozzák, a­melyeknek jöve­delme jótékony czélra fordíttatik. A t. rendező uraknak pedig ajánlom, hogy tanulja­nak meg „rendezni“, jótékonyczélú estélyeket. — Harmad virágzás. Az idei enyhe tél nem­csak kicsalta a földből a virágok gyökereit, a fák rügyeit, de legtöbb helyütt — igy Béga községben — (II. Küküllőmegye) a községi elöljáró kertjében egy almafa az idén már harmadszor virágzik (melyet — írja ottani levelezőnk — csak tegnap f. hó 27-én volt alkalmam leírhatni) s általán egész Küküllő me­gyében az időjárás annyira enyhe mintha tava­­szodnánk. — A czár gyilkosságai. Berlinből írják e hó 28-ról: A pétervári német katonai attaché, Villaume, kiről azt állították, hogy a czár agyon­lőtte, karácsonyra táviratot küldött övéinek s biztosította ezeket, hogy legjobb egészségnek ör­vend. — Pétervárról pedig azt írják a Bér­. Tybk­nak, hogy az egész hírből egy szó sem igaz. A szenzácziós hír bizonyára a „Przklon“ vagy más hasonló laptól ered. Ilyen híreket leg­inkább Krakkóban és Lembergben gyártanak, így most is azt mesélik ott, hogy az utolsó na­pokban a czár lábai érintkezésbe jöttek több nagyherczeg bizonyos testrészével. Ez persze ép olyan koholmány, mint az, hogy a czár mosta­nában a rendesnél többet szokott felönteni a garatra. Ha ez igaz volna, akkor a czár kör­nyezetének is tudni kellene róla, már pedig ezek az emberek azonnal kifecsegnék. Ennek a meg­erősítésére szolgálna a következő párisi távirat is. A Newyork Herald berlini levelezője beszélt az állítólag Pétervárott agyonlőtt Villaume nő­vérével, ki azt mondta neki, hogy az erre vo­natkozó hírek mind alaptalanok. — Biztosíthat-e engem arról, kérdé a levelező, hogy Villaume­­nak semmi baja? Igen, felesé a kisasszony, ka­rácsonyra írt nekem. Kérem, jelentse ki, hogy a bátyámra vonatkozó hírek mind hamisak. Bécsből a következő táviratot küldték . A „Neue Freie Presse“ szerkesztőségének Villaume péter­vári német katonai attaché-hez intézett távirati kérdéseire az utóbbi azt válaszolta, hogy az ő személyére vonatkozólag terjesztett hír nem egyéb rosszakaratú koholmánynál.­­ A kétség azonban még e távirattal sincs teljesen elosz­latva, mert táviratot lehet feladni más nevé­ben is, a hírt pedig hivatalosan mind­máig meg nem c­áfolták. A Potsdamer Nachrichten­edig újból egész határozottan azt állítja, hogy Vil­laume alezredes Pétervárott súlyosan megsebe­sülve fekszik. — Skariatin és Petőfi- A segesvári csatá­ban tudvalevőleg Skariatin orosz tábornok egy Bem által elsütött ágyúgolyó által öletett meg. Az elesett tábornok tiszteletére emlékkövet he­lyeztek azon helyre, a­hol elesett, s azt nem­rég ki is javították. A nagyszebeni katonai pa­rancsnokság egy magyar hivatalszolgának 40 forintot fizet s ingyen lakást ad, hogy az em­lékkőhöz vezető utat épségben tartsa. Nem messze ettől lenn a völgyben egy kis földré­­szecske van, melyet az eke nem szánt, de a melyet a kegyelet se ápol. Ott pihennek közös sírban a segesvári csatában elhullott honvédek — köztük Petőfi is. — Szegénység miatt nem koplalhat. Egyik párisi lap hozza a következő bonmot. A „pont de Jéna“ mellett állott egy koldus. „Uram!“ szólított meg egy arra menő ismert nevű drá­maírót, „könyörüljön rajtam , már három napja, hogy nem ettem. „A költő felháborodva kiáltá: „Szerencsétlen ! s itt koldul ön ? Csapjon föl koplaló művésznek s szerencséje meg lesz ala­pítva“. . . Igen ám, ha az olyan könnyen menne ! Hogy valaki koplalhasson, t. i. eredménynyel koplalhasson s ezzel világhírre tegyen szert, ehez mindenesetre először is üres gyomor szük­séges, de a zsebnek nem szabad és oly mérték­ben üresnek lennie. így Londonból azt a hihe­tetlennek tetsző tényt jelentik, hogy Jacques Sándor, az angol műkoplalónak, eredetileg har­­minc­ napra tervezett koplaló próbájával már a huszonnegyedik nap föl kellett hagynia, mert a kísérlet folytatására nem állott a szükséges pénzösszeg a rendelkezésére. Az eset nagyon furcsán hangzik, de még­sem egészen hihetet­len. A nagy közönség kíváncsiságára alapított ama produkczió sok költséget igényel, hogy vagy a koplaló művész által, vagy az ő impre­­sáriója által eszközlendő reklámot fedezhesse. Merlattinak és Luccinak akadt impresáriója; a szegény Jacques Sándor nem volt ily szerencsés ; pénze elfogyott s nem koplalhatott tovább. Sze­gény Jacques ! — Mennyit isznak a németek. Az Egyesült­ Államok chemnitzi konzula a Scientific American­­ban Írja hogy a sörtermelés 1885-ben Németor­szágban ezerszáz millió gallonra, a bor s más szeszes italok termelése pedig kilenczszáz millió gallonra emelkedett, vagyis együtt két milliárdra. Egy gallon körülbelül 4 liternek felel meg. A 1. szám

Next