Székely Nemzet, 1887 (5. évfolyam, 1-199. szám)

1887-08-02 / 116. szám

I­V. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, kedd, 1887. augusztus 2. 116. szám. Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörg­yön. Csi­­nicza Nagy Elek-féle te, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jókai-nyomda-részvén­y-társulat hová az előfizetést pénzek és hirdetések , bérmentesen küldendők. fe£JK9------------------------enfS SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Előfizetési ár: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve: Egész évre . 10 írt — kr. Félévre . 5 frt — kr. Negyedévre . 2 frt 50 kr. Hirdetmények díja: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. Csikmegye részére: szerkesztőség s kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagy Imre társ­­szerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját h­áz) hová Csik megyéből a lap szelemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. --------------------­Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. -ssiki ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELY NEMZET“ czímű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenkint négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára: egész évre. . . 10 frt félévre .... 5 frt negyedévre . . 2 frt 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utal­ványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldány­­nyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb meg­tenni, mivel felesleges példányokat nem nyomat­­tathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT, mint a „Székely Nemzet kiadótulajdonosa. A mezőgazdasági rendtartás. — aug. 1. (1.) Emlékezhetnek lapunk­ figyelmesebb olvasói, hogy a földmivelési minisztérium ez­előtt mintegy másfél évvel kérdő­íveket kül­dött az ország minden községéhez, várme­gyéjéhez, gazdasági egyesületéhez és minden szakközegéhez egy megalkotandó mezőrend­őri törvényhez adatok, javaslatok és vélemé­nyek beszolgáltatása iránt. A garmada számra beérkezett válaszok most feldolgoztatván, a munka egy „Előadói javaslat“ alakjában új­ból szétküldetett véleményadás végett a fenn említett testületekhez és közegekhez. Hogy a földmiv. minisztérium ezen va­lóban kényes és felette nagy horderővel biró közgazdasági ügyben ilyen óvatosan jár el s azt minden izében előkészítve kivánja a tör­vényhozás elé terjeszteni mint törvényjavas­latot, az eléggé nem méltányolható. Az előadói javaslat valóban oly sok gond­dal és utánjárással van szerkesztve, hogy ál­talános irányánál fogva a részletekben alig esik kifogás alá. A­mi csekély hiány észre­vehető, az egy-két újabb czikk felvételével könnyen pótolható. Ha a javaslat ezen ap­róbb pótlásokkal törvényerőre emelkedik, min­denesetre haladást fog jelezni gazdálkodásunk terén és a mezei gazda egy lépéssel köze­lebb jut ennek védelme alatt boldogulásához, mert elmondhatja, hogy ez is valami, mert több a semminél. Én e javaslatot mint törvényt is, öröm­mel üdvözlöm a fennebb mondott elv alap­ján, bár annak szülő körre irányzott hatá­sával az elérni kívánt czél érdekében leg­­kevésbbé sem vagyok megelégedve. A javaslat szerkesztője — mint vélem — csak rendet akart a mezőgazdaság terén s nem tartotta czélszerűnek abba oly gyökeres reformokat c­élzó intézkedéseket felvenni, melyek a rend mellett a gaz­dasági haladás tényezői és megalapítói le­gyenek. Ezért a javaslat alapelvével nem ér­tek egyet. Magyarországot mindig úgy ismerjük s mindenütt úgy tüntetjük fel, mint kizárólag földmives államot. És ez igaz is. De midőn ezt elismerjük s egyúttal adó­rendszerünket is ezen alapra fektetjük s igy ezen látópontból bíráljuk magunkat, akkor minden intézményünknél a gazdaságot csak úgy vesszük számba, mint kényszerűséget, de távolról sem, mint hivatást, mint életpá­lyát, vagy hogy mondjam: mint üzletágat. A gazda nálunk egy szabadon elfelejtett, Isten számába bocsátott lény, ki arra van utalva, hogy minden körülmények közt él­jen meg a maga emberségéből. Jó sorsában fizessen minél több adót, rossz sorsában pe­dig segítsen magán, ha tud, mert ha nem tud, senki sem törődik vele. Majdnem különösnek tetszik ez akkor, ha tudjuk, hogy nálunk épen a gazdaközön­ség nagy tömege az, mely a legkevesebb szakértelemmel és tán intelligenc­iával űzi élethivatását. A gazdaközönségé az a föld, melyet ma­gunkénak tartunk s igy a gazdáké az az alap, melyen államunknak és társadalmunk­nak anyagi hitele nyugszik és mégis a gaz­daközönség érdekei azok, melyek a legke­vesebb méltatást és figyelmet érdemelnek nálunk. Üsse fel a statisztikát akárki s nézzen körül a Székelyföld lakóinak élethivatásán s látni fogja, hogy a lakosságnak alig 2°/o-je űz más élethivatást, mint a gazdálkodást s 98°/o a föld terményétől várja boldogulását. Ez arányt többé-kevésbbé feltaláljuk orszá­gunk más vidékén is. És mégis a gazdák érdekeinek óvására, a gazdaság fejlődésének biztosítására elégnek tartunk egy néhány paragrafus­ú rendtartást.“ Én bár előre kijelentettem, hogy üdvöz­löm az új javaslatot, mert az is valami, de az igazat megvallva, többet, behatóbb és életbevágóbb kezdeményezést vártam. Kimondom őszintén. Én egy kis k­a­­marai rendszer megoldását vártam a gazdaközönség részére. Az iparosok, a kereskedők és más fog­lalkozású és hivatású állampolgárok ügyeit ipar- és kereskedelmi és más kamarák intézik, melyekbe törvény értel­mében kötelesek a jelölt hivatást követők belépni s azt gyámolitni. Van ipartörvényünk, van kereskedelmi törvényünk s mindezekhez nagy halmaza az utasításoknak, miniszteri rendeleteknek és végrehajtó közegeknek. De gazdasági kama­rákról vagy épen gazdasági törvényekről még nem is álmodott nálunk senki. Ez olyan új dolog is, hogy e soraim olvasói közt bizonyosan százan meg százan lesznek, a­kik azt kérdezik : hát az mi ? Pedig ugyan egyszerű. Tessék csak gondol­kodni az eszmén s mihelyt az első megle­petésből a komoly megfontolásra tér át, azon­nal velem fog tartani. Az ügyvédeket, a körjegyzőket, az ipa­rosokat, a kereskedőket stb. épen úgy köte­lezik általános törvények, mint a gazdákat, de azért mindenik részére meg­van a külön törvény, mely őket saját hivatalunk betölté­sében oltalmazza, esetleg arra rászorítja. Mi furcsaság van tehát, ha mi külön gazdatörvényt kívánunk ? És mi különös van abban, ha külön gazda-kamarákat óhaj­tunk ? Ha minden gazda ex officio köteles tagja lenne az ország különböző részeiben, pl. min­den vármegyében lévő kamarának s oda azon egy-két krajczárt oly feltétellel és eljárással szedetné be az állam, mint a legszegényebb fazakastól és mészégetőtől ma beszedeti az iparkamarai tagság drága forintjait, nem lenne szükség a vármegyékben örökös anyagi gon­dokkal küzködő gazdasági egyesületekre, mert a kamarák nemcsak bőven pótolnák azok helyét, sőt kézzelfoghatóbb nagy ered­ményeket tudnának produkálni. Szakemberek állanának ama kamarák élére, kik a rendel­kezés alatt álló anyagi erővel, a gazdálko­dás különböző ágaiban buzdító példákat és hasznos intézményeket léptetnének életbe. Ezért nem értek egyet tehát a „mező­­gazdasági rendtartás“ javaslatával, illetőleg annak szabásával. Utóljára is a földmivelés mint gazdálko­dás mindenesetre van olyan érdemes és te­kintélyes élethivatás, mint akár a csizma­foltozás, akár a szappanfőzés vagy fanyelű bicsok árulás. S mégis míg ezeket iparos­nak, kereskedőnek minősíti a törvény és e minőségben védi őket és az ők érdekeit, ad­dig a gazdaföldművel tulajdonképen semmi élethivatásban nem védelmeztetik mint olyan. Azon véleményben, hogy a most szőnye­gen levő javaslat csak egy átmeneti hidal fog szolgálni a kamarai rendszerre, ismétel­ten üdvözlöm azt. Meg vagyok győződve, hogy nem fog elmúlni egy évtized, míg a földmíves gazdák kamarai törvény által sza­bályozva lesznek. " A gasteini császártalálkozás­ Gasteinba jul. 29-én érkezett a hivatalos jelentés, hogy Fe­­rencz József császár-király augusztus hónap­o-ikán érkezik oda a német császár meglátogatására. Egy­úttal utasították Straubinger szállodatulajdonost, hogy tartsa készen azokat a termeket, melyekben uralko­­­­dónk az előző években lakott. Ő Felsége este öt és hat óra közt érkezik meg és két napig marad Gasteinban.­­ Az osztrák miniszterek Ischlben. Az osz­trák miniszterek nem azért utaztak Ischlbe az ud­varhoz, hogy miniszteri tanácskozásokat tartsanak. A miniszterek csak folyó ügyekről tettek jelentést ő Felségének, ki néhány hét óta távol van Bécstől. Kálnoky utazásának sem tulajdonítható valami neve­zetesebb politikai jelentőség. Szintén azért utazott oda, hogy folyó ügyekről referáljon. Nincs kizárva azonban, hogy jelenléte összefüggésben áll ő Felsége gasteini és Kálnoky kissingeni utazásával.­­ Tisza Kálmán miniszterelnök Gesztről m. hó 30-án reggel a fővárosba érkezett. Néhány na­pig Budapesten marad, aztán Ostendébe utazik pár hétre. Politika a nagy melegben. — aug. 1. (rs.) Hiszik-e még a bolgárok, hogy van nemzeti jog a világon. Van igenis, a nemzeti ökölben, már t. i. ha meg van annak a nemzeti ökölnek az ő kellő nagysága, mint például a franczia ökölnek, mely Bismarck előtt is tekin­tély, míg a bolgár ököl csak Hekuba. És hiszi-e még Európa, hogy az ő keblén táplálkozó népek valakik, hogy az alkotmányos komédia önálló­ság és hogy az adók behajtásán, meg a hadse­regek táplálásán kívül más egyébre használható ? Hogy olyan három fejedelemnek a szava, mint a milyen Gasteinba szokott járni, nem többet nyom a latban most is, mint száz millió oly hős polgáré és hazafié, mint a milyenek mi is va­gyunk ? Mintagymnáziumot ugyan építettünk Budára, hogy végre olyan iskolánk is legyen már, a­melyiknek egy szegletében elférünk ; tart­hatunk közlekedési minisztérium czímen vasúti üzletigazgatóságot és építhetünk stratégiai vas­utakat ; irthatjuk a philloxerát és verekedhetünk a romániai finánczokkal; bocsáthatunk ki „bazi­lika“ és „kincsem“ sorsjegyet és megszökhetünk a főnyereménynyel, csinálhatunk adósságot és fizethetjük is ha van miből, ámde jutna csak eszünkbe holmi külügyi kérdés, akarnók csak az orrunkat a diplomata urak tudákpixisébe beleütni és megszagolni, hogy mi bűzlik Dániá­ban meg Bulgáriában, hát akkor tudnák meg a „függetlenek“, hogy akár csak a bolgárok, olyan nagyhatalom ez a magyar nemzet? Alig hiszem, ha Ausztria nélkül többet ad­nának ránk, mint a szobranje határozataira s hogy nem-e nyakunkba kellene venni a világot nekünk is, ha tisztán magyar fejedelmet akar­nánk választani ? Mivelhogy nem sokat adnak itt a kis nemzetre, meg a kis nemzetek jogára, ami van is, nincs is. Van amíg Európa valame­lyik nagyhatalma, amely önérdekből pártunkat fogná, úgy akarná, nincs amint úgy látná ma­gára nézve czélszerűnek, hogy ne legyen. Mellverés, történelmi jogokra való hivatko­zás, meg hogy vak Bottyán generális mit csi­nált ? Éppen úgy hangzik a mások füleiben, mintha mi hallgatjuk a szerbeket, hogy Dusán király mit csinált? Históriát csinált, a­mi any­­nyit tesz, hogy „volt“, és a­mire nem ad már a zsidó semmit, így vagyunk a nemzeti jogok­kal, meg úgy, mint Lengyelország. Három meg hat millió szurony. Ez a jog. És a­kinek az nincs, jó lesz ha a bolgároktól veszén példát. Én nem mondom, hogy szerencse a nemze­tekre nézve ez a helyzet, de reánk nézve min­denesetre szerencse, hogy Ausztriával fogtunk ösz­­sze, így legalább vagyunk olyan nagyhatalmak, mint az a többi ország, mely annak hiszi magát, de hogy ki parancsol benne, Bismarck a meg­mondhatója. Élünk! Élünk és magyarosodál, meg reménylünk, jobb időket! Mint ahogy vala­melyik angol lap írja: Rudolf trónörökös lesz a Balkán ura. Már akkorra csak megérik Budapest birodalmi fővárosnak! Nem egészen jó hír az afghán határkérdés végleges (?) megoldása sem, ha ugyan végleges megoldásról beszélni lehet, de annyi megtörtén­hetik, hogy Anglia és Oroszország közt barátsá­gosabb lesz a viszony, s utóbbi nagyobb figyel­met szentelhet a Balkán állapotoknak, meg a bolgároknak, kik bizonynyal nem fognak érte rajongani. S várjon a Koburg herczeg jelöltségéből mi lesz ? Ma azt olvasom egyik lapból, hogy Orosz­ország hajlandónak mutatkozik a jelöltség elis­merésére, de nem akarom hinni. Kezdettől fogva rejtélynek tűnt fel előttem e jelöltség. Azt hit­tem, hogy Bulgária talán Bécsből kapott intést? De mire való akkor a herczeg viselkedése ? Fél­revezetés akar lenni ? Olyan menyasszonyi sze­­mérmeteskedés, hogy annál elhihető­bb legyen az ártatlanság ? Vagy őszinte a vonakodás ? Mert tagadhatatlan, hogy e jelöltség Ausztria-Magyar­­ország malmára hajtaná a vizet. Éppen azért nem hihető, hogy Oroszország felüljön neki ? Diplomácziai szemfényvesztés, annyi bizonyos és minél tovább húzódik, annál érdekesebb. Egy­könnyen nem fog véget érni, mert a kulisszák mögött foly s a diplomácziai színészet terén ver­senyt látszik képviselni. Meglátjuk hány zsákkal telik. A tagosításról. Cs.-S­z­e r­e­d­a, jul. 27. A „Székely Nemzet“ idei 112-ik számában az arányosításról megjelent közérdekű czikkben világos utalás történt azon az erdélyi részeket, különösen pedig a Székelyföldet közelről érdeklő mizériákra, melyek a mi birtokviszonyaink ren­dezése körül az az iránt meglévő törvényhozási intézkedés daczára mindeddig fennállanak. Teljesen osztom a czikkíró által kifejezett közönyt, melylyel igazságügyi kormányunk a szé­kelyföldi birtokossággal szemben e téren visel­tetik, mert csakugyan 16 év alatt lett volna idő arra, hogy legalább erélyes kezdeményezés tör­ténjék az arányosítás és azzal kapcsolatos ta­gosítás keresztülvitelére. Voltak ama 16 év alatt az országnak sok oly kiadásai, melyekből a részt inkább megkö­vetelte volna a birtokrendezés; de még akkor is, midőn különösen Csikmegye a törvény vég­rehajtására a kir. törvényszékhez megfelelő számú bírák kirendelését kérelmezte, óhajtásunk mél­tatásra nem talált s igy ma csakugyan ott ál­lunk, hol ezelőtt 16 évvel voltunk. Minden­esetre a birtokrendezésnek meg kell előznie a tagosítást, de ha komolyan akarunk számolni a jövővel, azzal kapcsolatosan minden áron törekednünk kell a tagosítás keresztülvi­telére is. Jól tudjuk, hogy népünk nagy része ma is görcsösen ragaszkodik az apáitól öröklött ósdi gazdálkodáshoz, nem ismervén fel azon számta­lan hátrányokat, melyekkel a kettős határrend­szer fenntartása mellett gazdaságában lépten-nyo­­mon találkozik; pedig ha számításba veszi azon időt, mit a határ különböző részeiben lévő kes­keny pántlika földjeihez való vándorlás által hasztalanul elpocsékol; továbbá számba veszi azt is, hogy a földnek okszerű kihasználásával le­het csakis az állattenyésztést — melyre kli­matikus viszonyainknál és földünk csekélységé­nél fogva mi éppen utalva vagyunk — azon fokra emelni, a­hol megélhetésünk feltételeit

Next