Székely Nemzet, 1887 (5. évfolyam, 1-199. szám)

1887-12-03 / 184. szám

Dec­ember 3. még­sem állhatom meg, hogy ne éljek az alkalommal s az előtt a szűkkörű világ előtt, melyben többé-kevésbbé mindkettőnk neve ismeretes, egyszer és mindenkorra föl ne tárjam azt a viszonyt, mely köztünk fennállott. Itt tökéletesen mellékes, hogy mit ad ön az én szájamba. Hogy én azt mondtam volna : paraszt ember gyermeke vagyok ? Ezt egy­szerűen nem mondhattam egy olyan kerületben, hol minden ember ismer s tudja, hogy székely huszár az apám, a kinek van­nak zsellérjei s ezeket — ha úgy tetszik önnek — nevezheti parasztoknak. A válasz­táson ezek is nemesül viselték magukat. Hogy Heltai urat megtettem a Baross vejé­­nek . . . ezen nyilván ön is nevetett, a­mi­kor ezt leírta. Mikor a 20 véka férejű föl­det emlegeti, nyilván irigykedve gondolt rám. Mert én ezt a kevés földet az egyetemen ettem meg, de hol ette meg ön a rugó­n­­falvi domíniumát? Ezekről ne beszéljünk Bartha Miklós úr! Beszéljünk arról, hogy körülbelül négy év előtt önmaga szólított fel arra, hogy tárczákat, távirati tudósításokat küldjék lap­jának. Ezért talán egy évig fizetett havi 25 forintot. Ön maga, szemtől-szembe halmozott és hízelgő dicséretekkel, hogy mennyire tetszenek úgy önnek, mint közön­ségének az én dolgaim. Maga mondta azt is, hogy Rómába, hol nászúton volt, levelet írtak ön után, hogy milyen kitűnő akvizí­­cziót csinált, mikor megnyert engem fővá­rosi levelezőjének. Telt, múlt az idő. Egy­szer ön levelet irt nekem, hogy nem győzi a 25 forintot, ne küldjék ezután távirato­kat, csak minden héten küldjem el az „Or­szág-Világiban (a saját lapomban) megje­lent tárczákat, s ezért szégyenkezve b­á­r, (a saját szavai, Bartha ur!) de hát szegény a lapja (saját szavai, Bartha úr !) fölajánl (saját szava, Bartha úr !) havi 10, mondd t­i­z í­r­­­o­t. És én, ki ugyanegy időben szerkesztője valék egy hál’ isten elterjedt képes és szépirodalmi lapnak, belmunkatársa a legelterjedtebb napilapnak („Budapesti Hírlap“) s igy anyagi tekintet­ben a legboldogabb függetlenséget élvezem : a legnagyobb készséggel küldöttem önnek saját lapomban megjelent tárczáimat, úgyszólván ingyen, hogy ön is boldogul­jon. Mert csak nem akarja elhitetni a vi­lággal, hogy rá voltam szorulva a havi 10 forintjára ? Hisz nem fizetett négy hónapig s egy szóval se kértem. Sőt gyöngéden figyel­meztettem, hogy ha nem tetszenek tárczáim, írja meg őszintén, köszönettel veszem. De­hogy nem­­ volt az ön felelete. Nagyon tet­szenek, csak írja kérem tovább. És én ír­tam, míg egyszer csak abban a lapban, melynek három évig küldöttem tárczákat, azt írják rólam: osztrák Benedek, osztrák végrehajtó; ugyanabban a lapban, melyben könyvemet tulon­tul fölma­gasztalta maga a szerkesztő s melyben an­nak idején látszólag őszinte örömmel üdvözöl­ték, midőn a „Pallas“ megbízott az „Or­szág-Világ“ szerkesztésével, — mondom: ugyanabban a lapban azt kérdik: k­i a­z a Benedek Elek? Hát lehet felelni erre a czinizmusra ! ? S miért mindez ? Mert nem fogadtam el ke­rületet Bartha Miklós úrtól, a­kinek magá­nak sem volt, mert nem voltam bolond lépre menni s beállítani Ilyefalvára, hogy szabadon dolgozhassanak Ugrón úrék Ud­varhelymegyében, mialatt az ők protekczió­­jából derekasan elverik a port rajtam Ilye­falván. Protekczió . . . Hallatlan ! Lövéte köz­ségben Orbán Balás báró, Bartha Miklós ur jelnlétében azzal akart befeketíteni a nép előtt engem, hogy ime mily háládatlan ez a székely ifjú! Fölemeltük (!) s most idehoz ellenünk egy zsidót! Azt merészelte állítani a Bartha Miklós úr jelenlétében, hogy ennek a háládatlan ifjúnak 60—70 forintot fizetett haverként — — ki ? Bartha Miklós úr ! És ön ezt elhallgatta!? S ki az önök közül, a­ki engem fölemelt vagy arra csak hajlandóságot is mutatott valaha? Bartha Miklós úr maga fordul hozzám, hogy írjak neki tárczákat, Orbán Balázs? Nekem ezzel az úrral kétszer volt találko­zásom az életben, Ugron Gábor úrral sem sokkal többször. Orbán Balázs úrról pláne csak annyit tudok följegyezni, hogy a Kis­­faludy-társaság kiadásában megjelent Bene­dek Elek és Sebesi Jób-féle székely nép­költési gyűjteményben tőle is van néhány mese, melyeket Gyulai Pál úr egyenes megbízásából én írtam meg olyan nyel­ven és alakban, hogy a közönség elé le­hessen adni. Ezt én 20 éves koromban cse­lekedtem, mikor a húsz véka férejü­k föle mellett rám fért volna még az Orbán Ba­lázs protekc­iója is, de talán csak ma tudja meg azt is, hogy azokat a szép meséket, melyek az ő neve alatt pompáznak, é­n írtam. Nos, Bartha Miklós úr, ha már ezeket elmondottam, (a­miket különben ön mint jól tudott), akkor azt is tudni fogja, hogy az általam erkölcstelennek tartott paktumnál egyéb okom is volt, a mert ön ellen az ok­­ándi kerületben egész erőmből küzdöttem. Legyőzöttem. De nem ön győzött le, ha­nem Török Albert dr. alispán, azzal a vas­villával, melyet Lövéte végére tűzött ki s mely annyit jelentett, hogy a Heltai-párt­­hoz tartozó embereknek tilos a bemenete Lövétére ; ha azt h­a­z­u­d­j­á­k, hogy más faluba mennek, akkor el kell kisérni addig a faluig, s ha valahogyan mégis belopódznak, vagy le kell tartóz­tatni, vagy ki kell kisérni a fa­luból. Miért éppen ebben az egy faluban ? Mert ez volt döntő a csatában, az ő 300 választójá­val. Nos ezzel agyon csapott az alispán. De azt hiszem, legalább szeretem hinni, hogy ha erőszakosan is, az alispán úr ezzel eleget tett az önöknek adott becsületszónak s öt esztendő múlva nem önöknek fütyöl a hiva­talos hatalom. Mert, hogy önökbe szerelmes volna az alispán, kötve hiszem. Bartha Miklós úr legyen boldog a man­dátumával. Nem szerette dicsőséggel, de di­csőséggel viselte. Sok pénzébe, sok fáradsá­gába került, de majd kiheveri. Mert végre is hétszázzal szemben kilenczszáz szavazatot nem lehet pusztán ígérettel és hivatalos ha­talommal hozni össze. De a fő rá nézve, hogy összehozta. Én egyelőre beérem azzal, hogy az ok­­ándi kerület választóit sikerült öntudatra ébresztenem s éltek legszentebb jogukkal. Sze­gények, hadd választottak ők is egyszer életükben. Benedek Elek a szabadságot akarja, a szabadságot mindenek fö­­lött, a szabadságot általában és különösen a do­hány szabadságát. A nyers dohány ültetése, ter­melése, a vele való kereskedés megszorítás nél­kül engedtessék meg mindenkinek. De gyártani s a gyártmányokat forgalomba hozni csak az államnak szabad. A termelőnek azonban termelési adót, a kereskedőnek külön dohánykereskedési adót, s a fogyasztónak is kü­lön fogyasztási adót kelljen fizetnie. Szépen köszönjük az ilyen dohányszabadsá­got. Gyönyörűséges qualitások lennének azok, melyek ezen rendszer szerint termeltetnének Ma­gyarországon. Ezek a szabadon idomított növények öndi­csérete az egek ellen való illatot terjesztene s a magyar dohány renomméját az egész földtekén ominózus hírbe hozná. És a pénzügyőröknek mek­kora sereget lenne kénytelen Magyarország lábra állítani, hogy a Helfi-féle javaslat borzasztó sza­badságát és édes kényszerét kellőleg megvédje és ellenőrizze. Az egész honvédsereg nem lenne elég, még akkor sem, ha tüzérség és műszaki csapatok adatnának melléje. És mirevaló mind e Solon­kodás és Lycur­­guskodás ? Mind csak arra, hogy a kicsinyben való házi csempészés, a szűzdohány csempészésének édes szokása fenmaradjon. Bizonyos dolgokkal úgy vagyunk, mint mikor a fiatal asszony apró­pénzt csen, a­ki szilaj-boldog, ha férje ura tár­­czájából néhány húszast észrevétlenül elvihet, vagy mint mikor a gyermek az ebédlő asztal alatt krajczárt talál, kit ez boldogabbá tesz, mint kincs a Harpagont. De egyszer mégis csak matrónává lesz a fiatal asszony s a gyermekek emberekké: az idollek a szűzdohánynyal és csempészett sziva­rokkal nevetségesekké lesznek, a magyar álla­mot mégis csak komolyabban kell venni, a ma­gyar népet érettebbnek tartani, hogysem tovább is gyermekjátékot lehessen vele űzni. A törvényhozás a dohánytörvényt összes ré­szeiben, egész komoly szigorában el fogja fo­gadni. És jótékony hatása nemsokára nyilvánulni fog, a dohányjövedék jövedelmi többlete milliókba fog menni s egyre szaporodni. Ha aztán a magyar képviselőházban évek múlva ismét rágyújtanak a nagypipára, Calamet lesz az, béke és örömpipa és ha a füst felszáll, a párák gomolyganak s a sziporkák röpködnek, akkor mindenki tudni fogja, most füstöltetett ki a magyar költségvetésből a defic­it utolsó ma­radványa. (im), de a várt hatás elmaradt s a nagyhangú bizony­­kodások, melyekben Eötvös tetszett magának, legfölebb egy rossz tréfa benyomását tették a házra. SZÉKELY NEMZET.­ ­ A „Pester Correspondenz“-nek sürgöny­zik Rómából, hogy az olasz és osztrák-magyar meg­bízottak egy pont kivételével az összes pontozatok felett megegyeztek. Azon sem kétkednek, hogy ezen utolsó vitás pont felett is megegyeznek — az üveg­árukra vonatkozik e pont, — s már a jegyzőkönyv szerkesztéséhez fogtak, mely még e hét folytán alá­írásra kerülhet.­­ Az Unionbank-csoport a magyar fegyver­gyárat sokkal nagyobb stílusban szándékszik létesí­teni, mint kezdetben tervezték. A csoport meggyőző­dött, hogy ne mondjuk biztosítékokat szerzett, mi­szerint a gyár, ha — mint fel kell tenni — a mo­dern technika magaslatán fog állani s egyszersmind képes leend nagyobb mennyiségű fegyvereket is szál­lítani, nem marad Magyarország és a monarchia meg­rendelésére utalva, hanem tevékenységét kiterjeszt­heti az egész Balkánra. Füst... — decz. 2. Párák gomolyganak. Sziporkák röpködnek. Hatalmas füstoszlop mered az égnek, lángkoroná­val, óriási nagy, akár a rhodusi Orlossus, cso­dás hangokat adva s dongva, mint a Memnon­­szobor lyukacsos kőtömege, mikor a reggeli nap­sugár enyelgve érinti. És ezer illattal van tele a levegő. Tűzhányó tölcsér nyílt meg a rákosi homoksíkon ? A Gellérthegy lett reggelre kelve mellbeteg s most füstölgő lángokban hányja ki szive vérét ? Nem. A dolog nem ily veszedel­mes és nem ily nagyszerű. Csak az történt, hogy a magyar képviselőház oltárán meggyujtották a lángokat, a magyar törvényhozás engesztelő tűz­­áldozatot mutat be a Moloch bálványnak, mint­egy füstöt hintve a szemeibe. A dohánytörvényt tárgyalják. Rágyújtottak a nagy nemzeti pipára, mely az illatos növény minden fajával meg van tömve, melyet az áldott hazai talaj terem és a barátságos külföld pénzért és jó váltóért szállít. Kézről kézre, szájról szájra jár s ki-ki szippant belőle a maga módja szerint, az egyik édes kéjjel mosolygva, a másik boszos fintorgással prüszkölve s köpdösve a szerint, a milyen dohányos és milyen dohány jutott részére. Különösen erős dohányt szi Helfy Ignácz képviselő úr, a­ki úgy látszik feltette magában, hogy tiszteletreméltó pártja számára még egyszer feltalálja a köztársaságot élén a nagyherczeggel. Ő esküdt ellensége minden monopóliumnak és a ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház november 30-iki ülése nagy érdeklődés között kezdődött és folyt le. Napi­rendre a dohányjövedékre vonatkozó törvény­­javaslat általános tárgyalásában a zárbeszédek s aztán az e javaslat felett való szavazás volt kitűzve s a ház tagjai — ez lévén ez ország­gyűlés folyamán a pártok ellentétes nézeteinek első nagyobb mérkőzése­k e szavazás kedvéért is a szokottnál nagyobb számban jelentek meg az ülésen , az érdeklődés fő oka azonban a mára várható s több lapban előre hirdetett inter­­pellác­iókban rejlett. A dohányjövedéki javaslat körül folyt vita végső részében Hegedűs Sándor beható c­á­­folatban részesítette a két ellenzék álláspontját, mire Helfy és Gulner hosszasan védték a saját álláspontjukat, Tisza Kálmán miniszter­­elnök pedig meggyőzőn reflektált az ellenzéki indítványtevők zárbeszédeire. A szavazásnál, a kormánypárt által név sze­rinti szavazás iránt benyújtott kérelem visszavo­natván, felállás útján óriási többség fogadta el általánosságban a javaslatot. Ezután következett a sor a bejentett interpellácziókra. Kettő ezek közül elmaradt. Gr. Apponyi Albert visszavonta interpelláczióját, mely a német gabonavámzár­­törvényére vonatkozott s Fenyvesy Ferencz a színházak intendánsa ügyében bejelentett inter­­pellácziója benyújtását szombatra halasztotta. Benyújtatott azonban még ezeken felül három interpelláczió. Kettő a nemzeti múzeum és az or­szágos képtár ügyére vonatkozott, me­lyek felől mindenféle hírek terjedtek el a közön­ségben. P­o­­­o­n­y­i Géza hozta szóba e dolgokat jelezvén, hogy a szárnyaló hír ez intézetekben rendetlenségeket, sőt bűnös üzelmeket emleget. Kifejezvén, hogy reméli e hírek alaptalanságának kiderülését, aggályosnak mo­sá, hogy ez intéze­tekben a vezető tényezők rokonsági viszonyban állnak s vagyoni garancziát nem nyújtanak. Vizs­gálatot kívánt a szárnyaló hírek megczáfolására. T­r­e­f­o­r­t Ágost kultusminiszter kijelente, hogy a fölmerült vádakban egyátalán nem hisz , de vizsgálatot fog elrendelni s annak eredmé­nyét közölni fogja a házzal. Ugyanez ügyben interpellált Komlóssy Ferencz antiszemita is. Az utolsó interpelláczió Eötvös Károlyé volt, a kaposvári választás ügyében. Eötvös úr igen hálás dolognak tartotta a bíráló bizottság ítélete által elintézett ez ügyet újra a ház elé hurczolni. 184. szám. K­­EL­FÖLD. — decz. 2. A telekkönyvi rendeletek módosítása. A te­lekkönyvi rendeletek ideiglenes módosítása és pótlása fölött tanácskozások végett összehívott értekezlet, f. évi november 28-án Teleszky István államtitkár elnöklete alatt tartott ülésén, az 1886. XXIX. tezikk. 75. §-ának 7. és 8. pontjai alapján kibocsátandó rendeletek tervezeteit tár­gyalta. Az idézett törvényszakasz 7. pontja sze­rint ugyanis felhatalmaztatott az igazságügymi­niszter oly rendelet kiadására, melynek értelmé­ben az egyetemleges zálogjogok törlése mindazon mellékbetétekbe, a­melyekből a zálogjog törölte­tett, teljes tartalommal és oly módon vezettessék be, hogy a zálogjog kitörlésének igazolására a főbetétekre szükség ne legyen. Az értekezlet ab­ban állapodott meg, hogy e felhatalmazás utasí­tás alakjában szövegeztessék s egyszersmind fél­reértések kikerülése végett határozottan kimon­dassák, hogy az intézkedés által nem érintettk a telekkönyvi rendeletek 188. §-ain alapuló azon jogi elv, mely szerint az egyetemlegesen biztosí­tott követelés tekintében történt változások, a fő­betétben teljesített bejegyzés által a mellékjelzá­logokra nézve is homályosakká válnak,­­ továbbá hogy nem érintetik azon jogszabály sem, mely szerint a zálogjog törlését a fő-, nem pedig a mellék­betéttelekkönyvi hatósága rendeli el. Az 1887 : XXIX. t. sz. 76. §-ának 8. pontja szerint a telekkönyvi törlési perek megindításá­nak záros határideje bizonyos előfeltételek mel­lett az eddigi három évről hat hónapra szállí­tandó le. Az értekezlet az idézett 8. pont tar­talmának átvétele mellett tüzetesen megállapí­totta, hogy 60 nap alatt a permeginditási szán­dék, feljegyzés végett a telekkönyvi hatóságnál bejelentendő, 6 hónap alatt pedig a per meg is indítandó s ez a telekkönyvi hatóságnál ugyan­csak feljegyzés végett igazolandó. Ha a törlési per 60 nap alatt indíttatik meg, az első feljegy­zés fölösleges. Ha a törlési kereset nem a telek­könyvi hatóságnál, hanem a birtokbíróságnál nyúj­­tatik be, akkor a per megindítása az említett 6 hónap leteltétől számított 15 nap alatt, a telek­könyvi hatóságnál még érvényesen bejelenthető. Ha a per megindítási szándék 60 nap alatt be­jelentetett ugyan, de a törlési pernek megindí­tása 6 hónap illetőleg hat hónap és 15 nap alatt a telekkönyvi hatóságnál nem igazoltatik, akkor az említett bejelentés, az ellenfél kérelmére, a bejelentő meghallgatása nélkül törlendő. Végül az értekezlet abban állapodott meg, hogy ezen rendelet, mely a naptár szerint kijelölendő na­pon fog hatályba lépni, ne terjedjen ki az érvé­nye előtt kézbesített végzésekre. K­Ü­LKÖLD. — decz. 2. A franczia törvényhozás tegnapi ülésében kellett végbemenni Grévy leköszönésének. A külön­böző pártok azonban még mindig nem tudtak közös jelöltben megállapodni. Éppen úgy, mint a monarchisták, az első szavazásban ők is több jelöltre fognak szavazni s Párisban bizonyosnak veszik, hogy az első szavazásban senki sem nyeri meg az abszolút többséget s így az eredményte­len marad. De azért az is igen fontos lesz, mert az új szavazás csak azon két jelölt közt fog végbemenni, kik az első szavazásban relatív több­séget kaptak. Az ír unionisták vagy jobban mondva az Izlandban levő protestánsok, kik tudvalevőleg a legkérlelhetlenebb ellenségei a kath. home-rule­­nak, Dublinban nagy gyűlést rendeztek. A do­lognak azért van fontossága, mert jelen volt Gosc­en pénzügyminiszter és lord Hartington is. Több szónoklat tartatott. De a szónokok maguk is kénytelenek voltak elismerni, hogy az unionista párt Izlandban kisebbséget képez, míg a nagy többség más politikai elveket vall. A nagyvilágból. — decz. 2. Az a sűrü köd, a­mely az elnökválsággal ráfeküdt Francziaországra, csak nem akar szakadozni. Egyre tart a homály, a sötétség s nincs egyetlen világító sugár, mely utat mutatna ebben az észtvesztő bizonytalanságban. Grévy nagyon ragaszkodik az elnöki székhez. Semmi áron nem akarja odahagyni. Tegnapra tette az utolsó ter­minust lemondására. Ennek a halogatásnak furcsa magyarázatát adja egy párisi távirat. E szerint ugyanis Grévy egy Rouvierrel folytatott beszélgetésben szólt ugyan a lemondásról, de azt nem akarta engedni, hogy úgy tűnjék fel a dolog, mintha őt elkergették volna. Grévy azután kiemelte, hogy a vidékről érkező hírek reá nézve kedvezően hangzanak, és sajnosnak mondá, hogy a dolgot úgy elhamarkod­ják. Azután arra iparkodott rávenni Rouviert, hogy más alapon alakítson kabinetet. Rouvier azonban határozottan kijelentette, hogy ebbe bele nem mehet, mert a parlament mostani hangulata mellett a dolgot nem lehet egyszerűen csak megkerülni. Ezzel a beszélgetés véget ért. Grévy azután még Aragoval, a berni követtel és más politikai személyiségekkel is beszélt s állítólag visszatért arra a gondolatra, hogy új kabinetet alakítson. A miniszterek azután összegyűltek Rouviernél, ki­jelentést tett nekik a Grévyvel folytatott beszélgetésről, mire a miniszterek elhatározták, hogy Rouviernek­ délután ismét el kell mennie a köztársaság elnökéhez, tiszt­elettel kérve őt, hogy határozza el magát arra, hogy vagy meg.

Next