Székely Nemzet, 1887 (5. évfolyam, 1-199. szám)
1887-12-03 / 184. szám
December 3. mégsem állhatom meg, hogy ne éljek az alkalommal s az előtt a szűkkörű világ előtt, melyben többé-kevésbbé mindkettőnk neve ismeretes, egyszer és mindenkorra föl ne tárjam azt a viszonyt, mely köztünk fennállott. Itt tökéletesen mellékes, hogy mit ad ön az én szájamba. Hogy én azt mondtam volna : paraszt ember gyermeke vagyok ? Ezt egyszerűen nem mondhattam egy olyan kerületben, hol minden ember ismer s tudja, hogy székely huszár az apám, a kinek vannak zsellérjei s ezeket — ha úgy tetszik önnek — nevezheti parasztoknak. A választáson ezek is nemesül viselték magukat. Hogy Heltai urat megtettem a Baross vejének . . . ezen nyilván ön is nevetett, amikor ezt leírta. Mikor a 20 véka férejű földet emlegeti, nyilván irigykedve gondolt rám. Mert én ezt a kevés földet az egyetemen ettem meg, de hol ette meg ön a rugónfalvi domíniumát? Ezekről ne beszéljünk Bartha Miklós úr! Beszéljünk arról, hogy körülbelül négy év előtt önmaga szólított fel arra, hogy tárczákat, távirati tudósításokat küldjék lapjának. Ezért talán egy évig fizetett havi 25 forintot. Ön maga, szemtől-szembe halmozott és hízelgő dicséretekkel, hogy mennyire tetszenek úgy önnek, mint közönségének az én dolgaim. Maga mondta azt is, hogy Rómába, hol nászúton volt, levelet írtak ön után, hogy milyen kitűnő akvizícziót csinált, mikor megnyert engem fővárosi levelezőjének. Telt, múlt az idő. Egyszer ön levelet irt nekem, hogy nem győzi a 25 forintot, ne küldjék ezután táviratokat, csak minden héten küldjem el az „Ország-Világiban (a saját lapomban) megjelent tárczákat, s ezért szégyenkezve bár, (a saját szavai, Bartha ur!) de hát szegény a lapja (saját szavai, Bartha úr !) fölajánl (saját szava, Bartha úr !) havi 10, mondd tiz írot. És én, ki ugyanegy időben szerkesztője valék egy hál’ isten elterjedt képes és szépirodalmi lapnak, belmunkatársa a legelterjedtebb napilapnak („Budapesti Hírlap“) s igy anyagi tekintetben a legboldogabb függetlenséget élvezem : a legnagyobb készséggel küldöttem önnek saját lapomban megjelent tárczáimat, úgyszólván ingyen, hogy ön is boldoguljon. Mert csak nem akarja elhitetni a világgal, hogy rá voltam szorulva a havi 10 forintjára ? Hisz nem fizetett négy hónapig s egy szóval se kértem. Sőt gyöngéden figyelmeztettem, hogy ha nem tetszenek tárczáim, írja meg őszintén, köszönettel veszem. Dehogy nem volt az ön felelete. Nagyon tetszenek, csak írja kérem tovább. És én írtam, míg egyszer csak abban a lapban, melynek három évig küldöttem tárczákat, azt írják rólam: osztrák Benedek, osztrák végrehajtó; ugyanabban a lapban, melyben könyvemet tulontul fölmagasztalta maga a szerkesztő s melyben annak idején látszólag őszinte örömmel üdvözölték, midőn a „Pallas“ megbízott az „Ország-Világ“ szerkesztésével, — mondom: ugyanabban a lapban azt kérdik: ki az a Benedek Elek? Hát lehet felelni erre a czinizmusra ! ? S miért mindez ? Mert nem fogadtam el kerületet Bartha Miklós úrtól, akinek magának sem volt, mert nem voltam bolond lépre menni s beállítani Ilyefalvára, hogy szabadon dolgozhassanak Ugrón úrék Udvarhelymegyében, mialatt az ők protekcziójából derekasan elverik a port rajtam Ilyefalván. Protekczió . . . Hallatlan ! Lövéte községben Orbán Balás báró, Bartha Miklós ur jelnlétében azzal akart befeketíteni a nép előtt engem, hogy ime mily háládatlan ez a székely ifjú! Fölemeltük (!) s most idehoz ellenünk egy zsidót! Azt merészelte állítani a Bartha Miklós úr jelenlétében, hogy ennek a háládatlan ifjúnak 60—70 forintot fizetett haverként — — ki ? Bartha Miklós úr ! És ön ezt elhallgatta!? S ki az önök közül, aki engem fölemelt vagy arra csak hajlandóságot is mutatott valaha? Bartha Miklós úr maga fordul hozzám, hogy írjak neki tárczákat, Orbán Balázs? Nekem ezzel az úrral kétszer volt találkozásom az életben, Ugron Gábor úrral sem sokkal többször. Orbán Balázs úrról pláne csak annyit tudok följegyezni, hogy a Kisfaludy-társaság kiadásában megjelent Benedek Elek és Sebesi Jób-féle székely népköltési gyűjteményben tőle is van néhány mese, melyeket Gyulai Pál úr egyenes megbízásából én írtam meg olyan nyelven és alakban, hogy a közönség elé lehessen adni. Ezt én 20 éves koromban cselekedtem, mikor a húsz véka férejük föle mellett rám fért volna még az Orbán Balázs protekciója is, de talán csak ma tudja meg azt is, hogy azokat a szép meséket, melyek az ő neve alatt pompáznak, én írtam. Nos, Bartha Miklós úr, ha már ezeket elmondottam, (amiket különben ön mint jól tudott), akkor azt is tudni fogja, hogy az általam erkölcstelennek tartott paktumnál egyéb okom is volt, a mert ön ellen az okándi kerületben egész erőmből küzdöttem. Legyőzöttem. De nem ön győzött le, hanem Török Albert dr. alispán, azzal a vasvillával, melyet Lövéte végére tűzött ki s mely annyit jelentett, hogy a Heltai-párthoz tartozó embereknek tilos a bemenete Lövétére ; ha azt hazudják, hogy más faluba mennek, akkor el kell kisérni addig a faluig, s ha valahogyan mégis belopódznak, vagy le kell tartóztatni, vagy ki kell kisérni a faluból. Miért éppen ebben az egy faluban ? Mert ez volt döntő a csatában, az ő 300 választójával. Nos ezzel agyon csapott az alispán. De azt hiszem, legalább szeretem hinni, hogy ha erőszakosan is, az alispán úr ezzel eleget tett az önöknek adott becsületszónak s öt esztendő múlva nem önöknek fütyöl a hivatalos hatalom. Mert, hogy önökbe szerelmes volna az alispán, kötve hiszem. Bartha Miklós úr legyen boldog a mandátumával. Nem szerette dicsőséggel, de dicsőséggel viselte. Sok pénzébe, sok fáradságába került, de majd kiheveri. Mert végre is hétszázzal szemben kilenczszáz szavazatot nem lehet pusztán ígérettel és hivatalos hatalommal hozni össze. De a fő rá nézve, hogy összehozta. Én egyelőre beérem azzal, hogy az okándi kerület választóit sikerült öntudatra ébresztenem s éltek legszentebb jogukkal. Szegények, hadd választottak ők is egyszer életükben. Benedek Elek a szabadságot akarja, a szabadságot mindenek fölött, a szabadságot általában és különösen a dohány szabadságát. A nyers dohány ültetése, termelése, a vele való kereskedés megszorítás nélkül engedtessék meg mindenkinek. De gyártani s a gyártmányokat forgalomba hozni csak az államnak szabad. A termelőnek azonban termelési adót, a kereskedőnek külön dohánykereskedési adót, s a fogyasztónak is külön fogyasztási adót kelljen fizetnie. Szépen köszönjük az ilyen dohányszabadságot. Gyönyörűséges qualitások lennének azok, melyek ezen rendszer szerint termeltetnének Magyarországon. Ezek a szabadon idomított növények öndicsérete az egek ellen való illatot terjesztene s a magyar dohány renomméját az egész földtekén ominózus hírbe hozná. És a pénzügyőröknek mekkora sereget lenne kénytelen Magyarország lábra állítani, hogy a Helfi-féle javaslat borzasztó szabadságát és édes kényszerét kellőleg megvédje és ellenőrizze. Az egész honvédsereg nem lenne elég, még akkor sem, ha tüzérség és műszaki csapatok adatnának melléje. És mirevaló mind e Solonkodás és Lycurguskodás ? Mind csak arra, hogy a kicsinyben való házi csempészés, a szűzdohány csempészésének édes szokása fenmaradjon. Bizonyos dolgokkal úgy vagyunk, mint mikor a fiatal asszony aprópénzt csen, aki szilaj-boldog, ha férje ura tárczájából néhány húszast észrevétlenül elvihet, vagy mint mikor a gyermek az ebédlő asztal alatt krajczárt talál, kit ez boldogabbá tesz, mint kincs a Harpagont. De egyszer mégis csak matrónává lesz a fiatal asszony s a gyermekek emberekké: az idollek a szűzdohánynyal és csempészett szivarokkal nevetségesekké lesznek, a magyar államot mégis csak komolyabban kell venni, a magyar népet érettebbnek tartani, hogysem tovább is gyermekjátékot lehessen vele űzni. A törvényhozás a dohánytörvényt összes részeiben, egész komoly szigorában el fogja fogadni. És jótékony hatása nemsokára nyilvánulni fog, a dohányjövedék jövedelmi többlete milliókba fog menni s egyre szaporodni. Ha aztán a magyar képviselőházban évek múlva ismét rágyújtanak a nagypipára, Calamet lesz az, béke és örömpipa és ha a füst felszáll, a párák gomolyganak s a sziporkák röpködnek, akkor mindenki tudni fogja, most füstöltetett ki a magyar költségvetésből a deficit utolsó maradványa. (im), de a várt hatás elmaradt s a nagyhangú bizonykodások, melyekben Eötvös tetszett magának, legfölebb egy rossz tréfa benyomását tették a házra. SZÉKELY NEMZET. A „Pester Correspondenz“-nek sürgönyzik Rómából, hogy az olasz és osztrák-magyar megbízottak egy pont kivételével az összes pontozatok felett megegyeztek. Azon sem kétkednek, hogy ezen utolsó vitás pont felett is megegyeznek — az üvegárukra vonatkozik e pont, — s már a jegyzőkönyv szerkesztéséhez fogtak, mely még e hét folytán aláírásra kerülhet. Az Unionbank-csoport a magyar fegyvergyárat sokkal nagyobb stílusban szándékszik létesíteni, mint kezdetben tervezték. A csoport meggyőződött, hogy ne mondjuk biztosítékokat szerzett, miszerint a gyár, ha — mint fel kell tenni — a modern technika magaslatán fog állani s egyszersmind képes leend nagyobb mennyiségű fegyvereket is szállítani, nem marad Magyarország és a monarchia megrendelésére utalva, hanem tevékenységét kiterjesztheti az egész Balkánra. Füst... — decz. 2. Párák gomolyganak. Sziporkák röpködnek. Hatalmas füstoszlop mered az égnek, lángkoronával, óriási nagy, akár a rhodusi Orlossus, csodás hangokat adva s dongva, mint a Memnonszobor lyukacsos kőtömege, mikor a reggeli napsugár enyelgve érinti. És ezer illattal van tele a levegő. Tűzhányó tölcsér nyílt meg a rákosi homoksíkon ? A Gellérthegy lett reggelre kelve mellbeteg s most füstölgő lángokban hányja ki szive vérét ? Nem. A dolog nem ily veszedelmes és nem ily nagyszerű. Csak az történt, hogy a magyar képviselőház oltárán meggyujtották a lángokat, a magyar törvényhozás engesztelő tűzáldozatot mutat be a Moloch bálványnak, mintegy füstöt hintve a szemeibe. A dohánytörvényt tárgyalják. Rágyújtottak a nagy nemzeti pipára, mely az illatos növény minden fajával meg van tömve, melyet az áldott hazai talaj terem és a barátságos külföld pénzért és jó váltóért szállít. Kézről kézre, szájról szájra jár s ki-ki szippant belőle a maga módja szerint, az egyik édes kéjjel mosolygva, a másik boszos fintorgással prüszkölve s köpdösve a szerint, a milyen dohányos és milyen dohány jutott részére. Különösen erős dohányt szi Helfy Ignácz képviselő úr, aki úgy látszik feltette magában, hogy tiszteletreméltó pártja számára még egyszer feltalálja a köztársaságot élén a nagyherczeggel. Ő esküdt ellensége minden monopóliumnak és a ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház november 30-iki ülése nagy érdeklődés között kezdődött és folyt le. Napirendre a dohányjövedékre vonatkozó törvényjavaslat általános tárgyalásában a zárbeszédek s aztán az e javaslat felett való szavazás volt kitűzve s a ház tagjai — ez lévén ez országgyűlés folyamán a pártok ellentétes nézeteinek első nagyobb mérkőzések e szavazás kedvéért is a szokottnál nagyobb számban jelentek meg az ülésen , az érdeklődés fő oka azonban a mára várható s több lapban előre hirdetett interpellációkban rejlett. A dohányjövedéki javaslat körül folyt vita végső részében Hegedűs Sándor beható cáfolatban részesítette a két ellenzék álláspontját, mire Helfy és Gulner hosszasan védték a saját álláspontjukat, Tisza Kálmán miniszterelnök pedig meggyőzőn reflektált az ellenzéki indítványtevők zárbeszédeire. A szavazásnál, a kormánypárt által név szerinti szavazás iránt benyújtott kérelem visszavonatván, felállás útján óriási többség fogadta el általánosságban a javaslatot. Ezután következett a sor a bejentett interpellácziókra. Kettő ezek közül elmaradt. Gr. Apponyi Albert visszavonta interpelláczióját, mely a német gabonavámzártörvényére vonatkozott s Fenyvesy Ferencz a színházak intendánsa ügyében bejelentett interpellácziója benyújtását szombatra halasztotta. Benyújtatott azonban még ezeken felül három interpelláczió. Kettő a nemzeti múzeum és az országos képtár ügyére vonatkozott, melyek felől mindenféle hírek terjedtek el a közönségben. Poonyi Géza hozta szóba e dolgokat jelezvén, hogy a szárnyaló hír ez intézetekben rendetlenségeket, sőt bűnös üzelmeket emleget. Kifejezvén, hogy reméli e hírek alaptalanságának kiderülését, aggályosnak mosá, hogy ez intézetekben a vezető tényezők rokonsági viszonyban állnak s vagyoni garancziát nem nyújtanak. Vizsgálatot kívánt a szárnyaló hírek megczáfolására. Trefort Ágost kultusminiszter kijelente, hogy a fölmerült vádakban egyátalán nem hisz , de vizsgálatot fog elrendelni s annak eredményét közölni fogja a házzal. Ugyanez ügyben interpellált Komlóssy Ferencz antiszemita is. Az utolsó interpelláczió Eötvös Károlyé volt, a kaposvári választás ügyében. Eötvös úr igen hálás dolognak tartotta a bíráló bizottság ítélete által elintézett ez ügyet újra a ház elé hurczolni. 184. szám. KELFÖLD. — decz. 2. A telekkönyvi rendeletek módosítása. A telekkönyvi rendeletek ideiglenes módosítása és pótlása fölött tanácskozások végett összehívott értekezlet, f. évi november 28-án Teleszky István államtitkár elnöklete alatt tartott ülésén, az 1886. XXIX. tezikk. 75. §-ának 7. és 8. pontjai alapján kibocsátandó rendeletek tervezeteit tárgyalta. Az idézett törvényszakasz 7. pontja szerint ugyanis felhatalmaztatott az igazságügyminiszter oly rendelet kiadására, melynek értelmében az egyetemleges zálogjogok törlése mindazon mellékbetétekbe, amelyekből a zálogjog töröltetett, teljes tartalommal és oly módon vezettessék be, hogy a zálogjog kitörlésének igazolására a főbetétekre szükség ne legyen. Az értekezlet abban állapodott meg, hogy e felhatalmazás utasítás alakjában szövegeztessék s egyszersmind félreértések kikerülése végett határozottan kimondassák, hogy az intézkedés által nem érintettk a telekkönyvi rendeletek 188. §-ain alapuló azon jogi elv, mely szerint az egyetemlegesen biztosított követelés tekintében történt változások, a főbetétben teljesített bejegyzés által a mellékjelzálogokra nézve is homályosakká válnak, továbbá hogy nem érintetik azon jogszabály sem, mely szerint a zálogjog törlését a fő-, nem pedig a mellékbetéttelekkönyvi hatósága rendeli el. Az 1887 : XXIX. t. sz. 76. §-ának 8. pontja szerint a telekkönyvi törlési perek megindításának záros határideje bizonyos előfeltételek mellett az eddigi három évről hat hónapra szállítandó le. Az értekezlet az idézett 8. pont tartalmának átvétele mellett tüzetesen megállapította, hogy 60 nap alatt a permeginditási szándék, feljegyzés végett a telekkönyvi hatóságnál bejelentendő, 6 hónap alatt pedig a per meg is indítandó s ez a telekkönyvi hatóságnál ugyancsak feljegyzés végett igazolandó. Ha a törlési per 60 nap alatt indíttatik meg, az első feljegyzés fölösleges. Ha a törlési kereset nem a telekkönyvi hatóságnál, hanem a birtokbíróságnál nyújtatik be, akkor a per megindítása az említett 6 hónap leteltétől számított 15 nap alatt, a telekkönyvi hatóságnál még érvényesen bejelenthető. Ha a per megindítási szándék 60 nap alatt bejelentetett ugyan, de a törlési pernek megindítása 6 hónap illetőleg hat hónap és 15 nap alatt a telekkönyvi hatóságnál nem igazoltatik, akkor az említett bejelentés, az ellenfél kérelmére, a bejelentő meghallgatása nélkül törlendő. Végül az értekezlet abban állapodott meg, hogy ezen rendelet, mely a naptár szerint kijelölendő napon fog hatályba lépni, ne terjedjen ki az érvénye előtt kézbesített végzésekre. KÜLKÖLD. — decz. 2. A franczia törvényhozás tegnapi ülésében kellett végbemenni Grévy leköszönésének. A különböző pártok azonban még mindig nem tudtak közös jelöltben megállapodni. Éppen úgy, mint a monarchisták, az első szavazásban ők is több jelöltre fognak szavazni s Párisban bizonyosnak veszik, hogy az első szavazásban senki sem nyeri meg az abszolút többséget s így az eredménytelen marad. De azért az is igen fontos lesz, mert az új szavazás csak azon két jelölt közt fog végbemenni, kik az első szavazásban relatív többséget kaptak. Az ír unionisták vagy jobban mondva az Izlandban levő protestánsok, kik tudvalevőleg a legkérlelhetlenebb ellenségei a kath. home-rulenak, Dublinban nagy gyűlést rendeztek. A dolognak azért van fontossága, mert jelen volt Goscen pénzügyminiszter és lord Hartington is. Több szónoklat tartatott. De a szónokok maguk is kénytelenek voltak elismerni, hogy az unionista párt Izlandban kisebbséget képez, míg a nagy többség más politikai elveket vall. A nagyvilágból. — decz. 2. Az a sűrü köd, amely az elnökválsággal ráfeküdt Francziaországra, csak nem akar szakadozni. Egyre tart a homály, a sötétség s nincs egyetlen világító sugár, mely utat mutatna ebben az észtvesztő bizonytalanságban. Grévy nagyon ragaszkodik az elnöki székhez. Semmi áron nem akarja odahagyni. Tegnapra tette az utolsó terminust lemondására. Ennek a halogatásnak furcsa magyarázatát adja egy párisi távirat. E szerint ugyanis Grévy egy Rouvierrel folytatott beszélgetésben szólt ugyan a lemondásról, de azt nem akarta engedni, hogy úgy tűnjék fel a dolog, mintha őt elkergették volna. Grévy azután kiemelte, hogy a vidékről érkező hírek reá nézve kedvezően hangzanak, és sajnosnak mondá, hogy a dolgot úgy elhamarkodják. Azután arra iparkodott rávenni Rouviert, hogy más alapon alakítson kabinetet. Rouvier azonban határozottan kijelentette, hogy ebbe bele nem mehet, mert a parlament mostani hangulata mellett a dolgot nem lehet egyszerűen csak megkerülni. Ezzel a beszélgetés véget ért. Grévy azután még Aragoval, a berni követtel és más politikai személyiségekkel is beszélt s állítólag visszatért arra a gondolatra, hogy új kabinetet alakítson. A miniszterek azután összegyűltek Rouviernél, kijelentést tett nekik a Grévyvel folytatott beszélgetésről, mire a miniszterek elhatározták, hogy Rouviernek délután ismét el kell mennie a köztársaság elnökéhez, tisztelettel kérve őt, hogy határozza el magát arra, hogy vagy meg.