Székely Nemzet, 1888 (5. évfolyam, 1-200. szám)

1888-08-02 / 119. szám

VI. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, csütörtök, 1888. augusztus 2. 119. szám. Szerkesztőségi iroda. s Sepsi-Szentgyörgyön: Olt-utcza, 326. sz. a. hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jókai-nyomda-részFÉn­F-társulat hová az előízizett pénzek és htm­elétek bérmentesen küldendők. f) tíJSS)--------------------------­SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Előfizetési sbr: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve: Egész évre . 10 frt — kr. Félévre . 5 frt — kr. Negyedévre 2 frt 50 kr. Hirdetmények dli­ja: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. KJKs­­-S5V Csikmegye részére: szerkesztőség s kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagy Imre társ­szerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hova Csik megyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek díja előre fizetendő. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELY NEMZET“ czimű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik h­etenkint négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy íven, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára: egész évre... 10 frt félévre .... 5 frt negyedévre . .. 2 frt 50 fr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utal­ványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldány­­nyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb meg­tenni, mivel felesleges példányokat nem nyomat­­tathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT, mint a „Székely Nemzet kiadótulajdonosa Mezőgazdasági hitel. — aug. 1. Apponyi Albert gróf a választások előtt dicséretes tevékenységet fejtett ki a mező­­gazdasági hitel terén, de sajnos, mióta a vá­lasztások lezajlottak, a nemes gróf ismét és teljesen ama tevékenységre adta magát, mely nem annyira a gazdaközönségnek a bukás­tól való megmentésére, mint inkább a kor­mány megbuktatására lenne jó. S a nemes gróf teljesen az elméleti idea­lizmus segélyével akar a kormányra jutni a helyett, hogy nagy tehetségét s üdvösebb munkára érdemes idejét ne csak a szónoklat terén fejtené ki és pazarolná el. Ha mint egykor Széchenyi István gróf tette, a cse­lekvés mezejére lépne s oly érdemekre tudna mutatni, melyek megnyernék a nemzet el­ismerését és rokonszenvét. A helyett üres szóbeszédre fekteti a fő­­sulyt, ami persze legkevesebb fáradságba ke­rül, sőt élvezet is. Perorál, jobbra balra, bá­­multatja és éljenezteti magát a gyengébbek által, ámde életében kivívott két garas ára gyakorlati eredményt nem képes felmutatni, s fényes szónoklati tehetségén kívül semmi egyéb jó oldalát nem ismerjük, s az egyszeri emberrel felkiálhatnánk mi is. „Nem ér az a sok beszéd semmit, hanem a medvét lássuk! “ Itt van a mezőgazdaság hitel kérdése. Az az ember, aki ezt a kérdést megoldaná, töb­bet használna hazájának, mintha százszor megbuktatná a kormányt, és több népszerű­ségre tenne szert, mint bármiféle vándor­apostoli utazással. Mert amíg ez a kérdés megoldva nem lesz, addig a magyar gazda­közönség csak tengeni fog s előnyösebb gaz­dasági műveletekre, nagyobb haladásra, nem lesz képes. A mostani „részvényszédelgési“ kor, melyben csak az osztalék uzsora számit s minden humanitás ki van zárva, épenség­­gel nem arra való, hogy a gazdaközönség nehéz helyzetén segítsen. Amig valaki a do­log élére nem áll, nagy tehetségével és rá­beszélő képességével, országos nevével és elő­kelő állásával közre nem hat s szét nem robbantja a lethargia ködét. Igen­is Apponyi Albert tehetségéhez és állá­sához lenne méltó feladat felzavarni a pénz­világot, állítani egy nagy bankot Budapesten, fiókokat a vidéken, kimondani, hogy nem „rész­vény svindli és osztalék uzsora“ a czél, ha­nem a magyar mezőgazdaság emelése. Lehe­tővé tenni a helyes gazdálkodást és a leg­szükségesebbek beszerzését. Félre tenni a vaskalaposságot, a rideg manipulácziót s az emberek sorsa iránti részvétlenséget, ha nem lenne az az intézet a gazdaközönség őszinte támogatója, istápolója, sőt gondnoka ha kell. Venné tekintetbe az igyekezetet, a szorgal­mat, a helyes művelési érzéket, s nyújtana az ilyen gazdának segédkezet. És hogy ezt megtehesse, tartani bírálókat, kik megjelen­nének a gazdálkodási helyszínen, figyelembe vennék a haladást, a birtok értékesítését, a gazdaság rendszerét, mely azonnal feltünteti a szakértő előtt, hogy mit lehet várni az illető gazdától és mit nem, okszerű-e a terv avagy beruházás, melynek kivitelére az in­tézet támogatását akarja igényleni. Tartson az intézet utazó felügyelőket, kik a támogatott gazda működését folytono­san szemmel kísérik és jelentéseiket megte­szik. Hogy nagy uradalmaknál lehetséges, országosan is lehetséges, sőt a gazdák el­lenőrzése, a­mennyire azt az önállóság ve­szélyeztetése nélkül tenni lehet, nagyon is kívánatos lenne, terjesztené az okszerűséget, az indusztriát, sőt az értelmiséget is. Aztán meg az olyan gazda, ki csakis az intézet támogatása mellett boldogulhatna, szívesen alávetné magát az intézet ellenőrzésének. Persze, hogy egy ily nagy terv megbe­szélése nem pusztán egyes vidékeket képvi­selő vidéki lapba való, hanem felemlíteni itt is lehet, meg lehet rá adni az impulzust, csak ember kellene a gátra, a­ki felkarolja. Egy Apponyi Albert kellene hozzá, a­ki tudna az ügynek országos lendületet adni és meg tudná teremteni, ha akarná. A helyett nem azt teszi Apponyi Albert, hanem várja az ügyek fordulatát keleten, hogy politikai tőkét csinálhasson, támadást intézhessen. S várjon mit nyer vele ? És mit nyer vele a haza ? A népiskolákról. - júl. 31. „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei atyátok tökéletes“ ! Ez a czélja minden nevelés­nek. Az ókori népek nevelési rendszeréből azt tanuljuk, hogy Hellász a testi és szellemi kép­zés összhangzását igyekezett elérni. Róma a gya­korlati életre nevelt. Jeruzsálem összekötötte a vallást a paedagogiával. A főczél azonban min­­deniknél mindig az állam és a nemzet volt. Az egyénre nem figyeltek. A­mit azonban Athenae, Róma és Jeruzsálem nem adhatott, azt megadta Judának igénytelen Bethleheme. Krisztus óta az embert nem azért nevelik, hogy egyik vagy má­sik nemzetnek a tagja legyen, hanem azért, hogy emberré váljék. Az óvilágban minden az egyes nemzetnek különleges érdekeiért történt; az ember csak azért élt, hogy nemzetének esz­köze lehessen ; az emberi méltóság le volt ala­­csonyitva, az ember nem ismerhette meg maga­sabb rendeltetését. Eljött végre az időnek tel­jessége. És a keresztyénség kirontott a nemze­tiség szűk határai közül s kimondta, hogy mind­nyájan isten fiai vagyunk. Ez által el lett is­merve az egyes ember méltósága. Ez még nem volt elég, mert a kinek méltósága van, annak magasabb rendeltetésének is kell lenni. És e rendeltetés e szavakban van fenségesen kifejezve : „legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei atyá­tok tökéletes“. E szavak teljesítésében áll a ke­­resztyénségnek azon érdeme, hogy megtörte a zárkózott nemzeti nevelést s megalapíta az egye­temes emberi (humán irányú) nevelés áldott kor­szakát. Az állam szabadságának és boldogságának két biztosítéka a polgárok erénye és mű­veltsége. Ez pedig a nevelés-oktatás irányá­tól függ. Az ismeret, a tudomány csak úgy tisz­­teletes, ha az élet ösvényein szövétnekül szolgál, különben több nála a tanulatlan józan ész. A gyermeket élni kell nevelni, hogy bármiféle pá­lyán életrevaló derék ember legyen. Annak, a­mit a bölcsőnél a szülők elvétettek vagy el­hanyagoltak, kijavító műhelye a népiskola. A jól berendezett népiskolának tehát olyan­nak kell lenni, mint egy szép gyümölcsös kert­nek, melynek virágai a gyermekek, kertészei a tanítók, tisztító eszközei a tanszerek, harmatja a szorgalom, melegítő napja a rend, tápnedve a tisztaság, gyökere a Krisztus szellemében ural­kodó vallás, bimbói a hit, remény szeretettel kapcsolt műveltség és gyümölcse az egyesek jól­léte, a népek boldogsága s a haza és nemzet föl­virágzása. A népiskolákban testvérjobbot kell fogni az oktatásnak a neveléssel s ekkor lesz­nek a népiskolák a kicsinyek templomai s csak így lehetnek aztán a templomok a felnőnek iskolái. Nekünk, az egyházhoz, államhoz és a ter­mészethez való viszonyainkból kiindulva, a val­lás, történelem és természettudo­mány alkotja azt a három főcsoportot, mely­ből a népiskolai tananyagot merítnünk kell. A fődolog nem az ismeret nagy terjedelme, hanem az alaposság. Ex omnibus aliquid, ex toto ni­hil-féle eredmény szellemi félszegség, álműveltség, humbug, vakulj magyar! Non multa, séd múl­tam. A nevelésoktatás rendszerének alkalmazá­sánál mindenekelőtt alaposan kell ismerni a nép életviszonyait, észjárásának eredetiségét és sa­játos lelki világát, hogy aztán csak olyan lelki táplálékot nyújtsunk a gyermekeknek, a­m­i igazán nekik való. A Teremtő kezéből csak jó gyermek kerül ki, de az emberek kezei között elfajul. Az em­beri álbölcsesség még a természetet is megkí­sérti kiforgatni eredeti alakjából; erőszakkal akarja idomitni, mint a lovat. Azt tanultam Fichtétől, hogy a tanítást úgy kell berendezni minden rendű és rangú iskolában, hogy az alak­jára és tartalmára nézve lépést tartson a gyer­mek ereje és fejlődésével, hogy ama elkészítse a holnapnak útját, mert „In dem Gestern ruht das Heute, in dem Jetzt, was kommen wird.“ Semmi se legyen alap és kapocs nélkül s akkor fölösleges lesz kérdezni: értitek-e gyer­mekek? Taníts teljes érdekeltséggel és egész lélek­kel ; tárgyadat kösd az élethez s az alkalma­zást soha se mellőzd ; gondod legyen, hogy e t­é­b­b magad jól megérts és rendbe szedj mindent s akkor nem szükség mondogatni: figyelje­tek gyermekek! Tagadhatlan, hogy feltűnően el voltunk ma­radva a nyugati nemzetektől, de az is igaz, hogy a természetben nincsen ugrás. Ha tehát a czivilizált külföldöt akartuk utólérni, nem kell vala repülni, mert ha a még kifejletlen szárnyú kis madár fészkéből kirepül, hogy az erős szár­­nyúakkal versenyezzen, aláhull és elpusztul. Semmit sem szabad elhamarkodni, még a ha­ladást sem. Az évszázadokkal előbb álló nem­zeteket évtizedek alatt utólérni akarni veszedel­mes erőlködés. A jól elkészített útón haladóval járatlan utakon versenyt futni akarni eszélyte­­lenség és biztos bukás. Folytonos experimentá­­cziónak kitenni a gyermekeket, nemzedék nyomo­rító bűn. Inkább maradjon némely dologban tu­datlan a gyermek, mint hogy tévedéseknek essék áldozatul s lelke önállóságát elveszítse s a ta­nulástól a túlhalmozott tananyag megemészthet­­lensége miatt megcsömöröljön és megundorod­jék. Tizenhétféle tárgyat tanulni a népiskolá­ban észelleni merénylet, lélekölő bűn, testgyen­­gítő vétek. Innen van az a keserű tapasztalás, hogy a statisztikai táblázatok, rubrikák úgy tele vanak adatokkal, hogy azoknak avagy csak fele részben sem felel meg a valóság, mert nem is felelhet meg s igy a­mit az állam anyagilag áldoz a népnevelési-oktatás ügyért, megközelí­tőleg sem áll arányban a szellemi eredménynyel. Miért kell tudni a népiskolai növendékeknek, hogy az ausztráliai pulyka mit eszik s a bar­­czos termita hogy eszi meg maga magát, ha kettévágják s a szibériai menyétet hogy fogják meg s a Missisippi vidéki majom mekkorát képes ugrani stb. ? Mondom, miért kell ezeket tudnia ad­dig, mig sem olvasni, sem írni helyesen nem tud, sem Magyarország geográfiáját s honszeretetét fölébresztő történelmét és hazánk természetraj­zát csak úgy ismeri, hogy a szülők szégyenük hallgatni a feleleteket ? Kérem alásan ez nem mese, hanem bár pirító igazság, de igazság ! Nincs kifejlesztve a gyermeknek a nyelvérzéke, mert úgy a tanító, mint a gyermekek el vannak álélva a kiszabott tárgyak halmaza miatt. És óh Iste­nem ! mit mondjunk az „egy szükséges“-rő­l, s a szivet-lelket nemesítő énektanításról ?! Ezek csak úgy pro forma figuráinak, mert talán a modern iskolában lényegesebb a fütam, mint a hittan. A tanügy terén a tárgyak rangja egyenlő, s a túlterhelés fényűzés és bűn. S ha ezt azért teszszük, hogy a világ bámuljon bennünket, ak­kor az olyanforma eljárás, mint mikor a végzett földes­úr a maga megerőltetésével is a bakkra ülteti kopott libériában inasát a tekintélynek. De hiszen nemcsak az észképzésre, hanem a szív­nemesítésre, a jellemképzésre is nagy súlyt kell ám fektetni, mert e nélkül félszeg és ve­szedelmes embereket képezünk; mivel soha sem tanulja meg a gyermek az erkölcsi jónak és szépnek egyszerű, fenséges tanait, nem sajátítja el a vallás boldogító érzését, a társadalmi és erkölcsi élet igazságait, az önmunkásság szent törvényeit; és az eredmény az lesz, hogy az eszét miveljük, de a szive ugarban marad; a miveltség halad, de az élet mindig kellemetlenebb leend; a börtönök épül­nek és tömve lesznek, de a­ templo­mok szétromlanak és üresen ma­radnak. A­ki az eszet miveli s a szivet éhez­­teti, úgy tesz, mint az a fösvény, a­ki meggaz­dagodva is agarat produkál az éhezés miatt. Bokor nélkül nincs nyúl, jó karba helye­zett iskola nélkül nincs tanuló vagy legalább eredmény nem lehet. Hiában van a szigorú ren­delet az iskolaköteles gyermekek feljárásra kény­szerítésére , mert míg olyan iskolahelyiségek lesznek, melyekhez képest egy jó gazdának az ökrei jobb hajlékban tartatnak, addig a gyer­mekük egészségét féltő szülők még csak nem is kényszeríthetők az iskolába küldésre. Már­pedig nem egy nagy községet ismerek olyat, hol 2—300 iskolaköteles fiú van, s mégis oly mi­­zerabiás községi iskolái vannak évek óta, hogy valóságos bűn abba följáratni a gyermekeket, ha csak azt nem akarjuk, hogy a patika le­gyen a konyhájuk. Ezen kell mindenek előtt segítni s a tanmódszeren, s akkor aztán sem a papok, sem a tanítók nem lesznek a bűnbakok a népnevelés és valláserkölcsiség hanyatlása miatt; de mig ezeken nincs segítve s míg a nevelés-oktatás ügyét a modern irány üzletté teszi, addig legyen elég a papok és tanítóknak a silány fizetésen kivül az a szen­vedés, melyet lelkében érez minden hivatásának élő lelkész és ügybuzgó néptanító a társadalom morális sülyedése miatt, és mondjanak le a szü­lők s a felettes hatóságok is arról a méltatlan szokásról, hogy ha a nép erkölcsös, vallásos, tem­plomjáró, csak a népet dicsérik meg, de a jó papról mit sem szólnak, s hogy ha jók a gyer­mekek, csak azokról mondják, hogy milyen jó kis gyerekek; de ha a gyermekek rosszak, ak­kor azt mondják, hogy a tanító a hibás; és ha a nép templomkerülő, vasárnap is kaszál, kapál, arat és trágyáz a­nélkül, hogy a pol­gári hatóság szigorúan betiltaná az effélét, azt mondaná a világ, hogy haszontalan papja van annak a községnek, hol ilyenek történnek. A társadalom összes hivatalnokai között egyedül a pap az, a­ki minden körülmények között levett kalappal keresi kenyerét isten országának építése alatt, s ma már oda czivilizálódtunk, hogy kezdik a papot szükséges rossznak tekin­teni, s a legszentebb ügy munkájának legsilá­nyabb fizetése, legkisebb tekintélye van. És ez így lesz mindaddig, míg a közel 1900 éves ke­­resztyénség nemes törekvésének áldott gyümöl­cse, a humanizmus, az egyetemes moral, mely­nek kormányozni és szabályozni kell a haladás útját, sülyedőben van. Immedicabile vum­us ense recidendum est, ne sincera pars trabatur. Ne takargassuk a veszedelmes sebet, hanem gyor­san gyógyítsuk. Nincs miért szépíteni a dolgot, mert látnivaló, hogy az igazán emberies szel­lem nálunk veszendőbe indult s helyét az érdek sajátszerű cynizmusa válta fel. És ha korán meg nem tanuljuk, mekkora sulylyal bir egy mivelt ország életében az igazi humanizmus : végtelen kára lesz a nemzetnek belőle. De hát hol van a falba s mi annak a korrektivuma ? ! Videant consules! Még csak azt jegyzem meg, hogy nagyon kívánatos lenne, hogy a tan­­felügyelők a helyi viszonyok tekintetbe vételével az iskolaszéki tagok és isk. széki elnökök meg­választásánál nem engednék a népiskolák szent pf) . Rangemelés a tengerészeti tiszti- és or­voskarnál. A cs. kir. haditengerészet rendeleti lapja legutóbbi számában közölte a rangemeléseket a ten­gerészeti tisztikarnál és a tengerészeti orvosi karnál, melyeket Steineck báró tengernagy már a delegá­­czió legutóbbi ülésszakán kilátásba helyezett. E szerint hadilábon a tengerészeti tiszti karban van : 1 tengernagy, 2 altengernagy, 6 ellentengernagy, 22 sorhajó-kapitány, 20 fregatte-kapitány, 35 corvette­­kapitány, 183 első osztályú sorhaj­ó-hadnagy, 90 má­­sod­osztályú sorhajó-hadnagy, 257 sorhajó-zászlós és 180 tengerészeti hadapród és tengerészeti gyakor­nok. A tengerészeti orvosi tisztikarnál a következő új rangfokozatokat léptették életbe : 1 tengernagyi törzsorvosi állást évi 4200 frt fizetéssel; 1 tengeré­­szeti-főtörzsorvosi állást évi 3600 frt fizetéssel és két másodosztályú tengerészeti főtörzsorvosi állást 3000 frt évi fizetéssel és az ezzel járó mellékjöve­delmekkel. Ezenkívül még 3 magasabb tiszti rang­fokozatot rendszeresítettek a tengerészeti egészség­ügyi szolgálatnál.

Next