Székely Nemzet, 1888 (5. évfolyam, 1-200. szám)

1888-11-08 / 172. szám

November 8. bál nincs, a befizetett összeget adják vissza. Egy félév múltán sikerül a minisztériumnál tett lé­pések után erre választ kapni. S mi a válasz ? A végrehajtási költség és késedelmi kamat nem képezheti visszatérítés tárgyát, annál ke­­vésbbé adatik a félnek 4°/0 betéti kamat, hanem a tiszta tőke visszatartatik a még csak első fo­­kúlag — helytelenül a második fok által megálla­pított és felebbezés alatt álló 1881—1888. évre megállapítható illeték egyenértékre s mert ez a sérelmes kiszabás szerint sem merítené ki az évekkel ezelőtt befizetett összeget, a felesleg el­számolandó az 1888. évtől kezdve megállapítan­dó, de még akkor első fokban sem megállapí­tott illeték egyenértékre. Ez igen tanulságos példa és az annál inkább, mert felfogásom szerint, a birtokosság egyáltalán nem volna köteles illeték egyenértéket fizetni. To­vábbá, ez illeték egyenérték ügye 7 év alatt nem nyer elintézést, és bár érvényesen még egyetlen krajczár tartozás is megállapítva nin­csen, már csaknem 2000 forintot fizetett s azt visszakapni nem képes, bár arra minden lehető lépést megtett. 7. A szeme­rjai birtokosság bár bírói ítéletekkel igazoltatik, hogy vagyona ará­nyosítás alatt áll és haszonélvezete az egyes la­kosok föld és házbirtokával elválhatlan kapcso­latban van, az 1881. 26. t. sz. 24. §. 2. pontja ellenére illeték egyenértékkel rovatik meg és megrovatik vármegyénk összes arányosítás alatt álló községei közbirtokosainak vagyona, a miért m­ár többször, de eddig sikertelenül kértünk or­voslást. 8. Balog Zsigmond hagyatéka részére ügygondnok lett kinevezve s a hagyaték érdeké­ben tisztéből kifolyólag felfolyamodást kellett beadnia, melynek hely is adatott. A felfolyamo­dásra, mert arra fedezet nem volt, bélyeget nem ragasztott, hanem feljegyzését kérte. Megkap­ta a leletet 14 írtban, felebbezéssel tudta csak leíratni. 9. Több bagatel ügyben, hol a má­solati mellékletek feltétlen bélyegmentesek felet vétetik fel s csakis felebbezésekkel sikerült azt törültetni. 10. Az áyom­arányositási ügy­­b­e­n, felperesek részéről azoknak ügyv­éde a mű­ködő mérnöknek 1000 irtot működési dijjába fizet bélyegteli­n ny­ugtára, kap 11 frt 25 kr leletet, me­lyet szintén csak fellebbezéssel lehetett leíratni. 11. Több esetben fordul elő, hogy perben az ellenfél helyett az avval szemben álló fél ügyvéde kapta meg a leletet, melyet fellebbe­zéssel némelykor orvosolnak, máskor nem, töb­bek közt például : László Lajosnénak Menásy Róbert elleni rendes perében, Székely Ferencz és társainak Benke András elleni pereikben. 12. Beke Antalnak Incze Ferencz elleni rendes perében kiegészítés miatt ugyan­azon felebbezési hatósághoz többször kellett feleb­­beznie. A gyakorlat megelőzőleg az volt, hogy valamint az ítéleti bélyeget, úgy a felebbezési bélyeget is csak egyszer kell leróni ilyen esetben. Volt tehát 50 kr a felebbezési példányokon, de mert az alap felebbezés 10 frt bélyeggel volt ellátva, 47 frt 50 kr felet lett felvéve. A pénzügyigazgatóság nem nyújtva orvoslást, a pénzügyi bíróságtól pedig azon válasz érkezett, hogy igaz ugyan, miszerint a pénzügyi bíróság 1885. június 26-án állapította csak meg, hogy ilyen esetekben teljes bélyeg kell, a fellebbezést benyújtó fél, fizessen legalább 9 frt 50 krt egy fellebbezés után, mely a pénzügyi bíróság dönt­vényét megelőzőleg másfél évvel volt beadva. 13. Több a polgári bírósághoz be­adott ingatlanra vonatkozó végrehajtási ké­rést, mely ivenként 50 kros bélyeggel volt ellátva, a leletező telekkönyvi beadványnak vette és 5—5 írtig leletezte s csak felebbezésekkel lehetett or­vosolni. 14. Több esetet tudok arra, hogy első oszt. kereset adó, vagy más olyan adó ügyekben, melyeknél az adó­alap biztos s a kirovás ha annak meg nem felelő, csak tévedésnek lehet a hatóság részéről tulajdonítani, bár e tévedést a hatóság beismerte, de mert a helyesbítési ké­rés az adólajstrom kitételét követő 8 napon túl, bár az adókönyvbe bevezetést követő 8 napon belül adatott be, elkésés czimén lett elutasítva. 15. Gróf Mikes Miklós kiadja ha­szonbérbe bodolai szeszgyárát s kiköti magának azt, hogy a haszonbérlő hizó marhái alá ő — a gróf — adja a szalmát, mely trágyául adandó vissza. A haszonbérlő kikészíti a szerződést, egy bizonyos napon aláírja s kiküldi aláírás végett a grófnak is Szent-Lászlóra, a gróf a napot, me­lyen a szerződést aláírja, kiteszi és bemutatja azt az illetékkiszabási hivatalnak, mely annyit sem tud vagy legalább is tudni nem akar, hogy egy szerződés csakis akkor szerződés, ha azt a szerződő felek mindegyike elfogadta, aláírta. Felemelt illetéket követelt, mert a szerződés nem lett bemutatva azon a napon belől, hogy azt a haszonbérlő aláírta. De még tovább mentek : megbecsültették, hogy a trágya, melyet a gróf kap, minő értéket képvisel s azt is megilletékez­­ték. Felebbezésekkel ezen kirívó sérelmek ugyan orvosolva lettek, de mekkora költséggel és fárad­sággal.­ 16. Egy eset a legújabb időből. A csak most életbe lépett szeszadótörvény ér­telmében a napontai 5 hektoliter alóli ter­melőknek a szeszmérő gépet az államkincstár díjmentesen adja. Egyik városunkbeli szeszgyárba is küldenek ilyen szeszmérő gépet, mely már akkor a mikor feltették, nem egész biztosnak mutatkozott, azon­ban a pénzügyigazgatóság 67.100—1888. szám alatt a helyett, hogy a rossz gépet az illető gyárosnak visszaadja, vagy az ő költségére mást adna, megrendeli a szeszgyárosnak, hogy 8 nap alatt gondoskodjék saját zsebére teljesen kifo­gástalan gépről ! Ennek pedig a­mint tudjuk, az ára 455 frt. Ez eset felháborító. De a t. bizottság figyelmét, ámbár állanának még adatok rendelkezésemre, nem fárasztom to­vább, hanem ígérem, hogy az esetben, ha ezen gazdálkodás még tovább is tart, minden év vé­gén — még szerencsés leszek ezen bizottságnak tagja lenni — a sokszor hangoztatott konkrét eseteket be­ fogom mutatni. Azt hiszem e válto­zatos esetek, melyeknek valóságáért kezeskedem, meggyőzhetnek bárkit arról, hogy az előadásom elején említett panasz nem alap nélkül való. Az ügy megfontolást érdemel, különösen azért, mert túlnyomó azoknak a száma, a­kik személyi vi­szonyaiknál fogva nem képesek észrevenni sem azt, hogy minő jogsérelmet szenvedtek s legtöbb esetben a sérelem orvoslása több anyagi áldo­zatba kerül, mint a jogtalanul kirótt összeg, vé­gül a megkárosított fél ha felebbezése árán megszabadul is a méltatlan fizetéstől, fáradsága és költségei árán éri csak el, melyért nincs kárpótlás ! Ellenzéki viszketeggel, azt hiszem, senki nem vádol, de midőn látom, hogy egyházme­gyéink templom- és iskola pénzalapjai a súlyos tőke-kamat adóval megrovás czéljából megtá­madtalak, s midőn látom, hogy a­mint csak közelebbről is történt, hogy Kézdi-Vásárhely rendezett tanácsú városnak a törvényhatóság fölülvizsgálata alatt álló költségvetése szerinti fedezeti alapja, melylyel állami közigazgatást közvetít, iskoláit tartja fenn, tőke-kamat s já­radék adóval rovatik meg s ilyképpen jövedel­mének egytized részétől fosztatik meg ; s midőn látom a szegény embert kezében a fizetési ren­delvénynyel, melyben egy törvénytelen illetékkel rovatik meg és mert a pénzügyi közegek feleb­­bezni utasítják, azt pedig pénzért írják meg, elkeseredetten a város utczáin bolyogni , fel kell jajdulni és segítségért folyamodni, arról lévén meggyőződve, hogy nem teljesítettem kötelessé­gemet, nem feleltem meg a bizalomnak, melylyel törvényhatóságunk bizottsága akkor, midőn ide küldött, megajándékozott. Meg kell tehát hogy mondjuk : „ne tovább“ és azért tiszteletteljesen indítványozom . Írjunk fel pénzügyminiszter úr ő nagyméltóságához és kérjük meg, legyen ke­gyes az adó és illetéket kirovó közegeit, pénz­ügyi hatóságokat nemcsak szigorúan utasítani, hogy a törvénynek és rendeleteknek megfelelően járjanak el, hanem őket, az állam polgárainak törvény s rendeletek világos határozata ellenére követett eljárásokkal s intézkedéseikkel okozott költségekért és károkért felelőssé tenni. A SZÉKELI NEMZET TÁBLZÁJA. Kolozsvár története. — Irta: Jakab Elek. — III. „Mig Magyarország önállásáért végharczát vívta, s legyőzetvén a trónvesztett királyné és fia hívei új fejedelemség alkotásán munkálkod­tak, a versengő két nagyhatalom s a királynő párthiveinek s pártelleneseinek folytonos harcza foglalta el évekig a hazafiak figyelmét és tettere­jét, fölemésztve tengernyi vér és vagyonáldoza­­tot. Ez oka, hogy Kolozsvár beléletéből ez idő­szak alatt kevés a följegyzés. A plébánia anya­könyveit, a szerzetes­rendek házi emlékiratait (História Dooms), ha voltak is, a hitújítás meg­semmisítette, a száz­ férfiak és esküdtpolgárok jegyzőkönyvei később egy szerencsésebb korszak kezdetén szólaltak meg, a szébeknek nem ma­radt fenn ez időből jegyzőkönyve, a krónikák, országos események és történetek rendszertelen tárai. Oklevelekből, közemlékek nyomán, s főleg az újabb történelmi forrásközlésekből állítható össze nem rendszeres történet, de csak halvány korrajz.“1) 1542. május 1 -je körül érkezett a királynő Erdélybe és ugyanazon év jul. 27-én jelen volt Kolozsvártt férjének királyi pompával végbevitt halotti tisztességtételén. Ettől kezdve a királyné és fia folytonosan élénk részt vettek Kolozsvár küzdelmeiben, melyek Erdély önállóvá léte után mindjárt az első évben megkezdődtek s négy főirányban hatottak átalakitólag Kolozsvár ál­lami, közjogi és mivelődési viszonyaira; ezek : az adó, katonáskodás, törvényhozás és a hitujitási eszmék feltarthatlan terjedése. 1540. szept. 27. Maylát István és Balassa Imre ország főkapitányai a török császárnak küldendő némi ajándék fejében minden kaputól 15 dénár fizetését rendelték Kolozsvárra 39 és VI6 kaputól 500 frt esett. Egészen új adónem, a török védelemért. A régi királyi adó a ki­rályságok értelmében 52 és fél budai súlyú finom ezüst márka volt ; háború alkalmával, ha a király a keleti országrészekbe vitte hadait, egy évben egyszer 200 arany forint... Kat év­vel később, 1542. a márcz. 29-iki tordai ország­gyűlés eltörölvén hallgatólag Kolozsvár Zsig­mond királytól nyert azon kiváltságot, hogy polgárai hadba menni nem tartoznak, hanem magukat 200 arany forinttal váltják meg, meg­határozta , „hogy a háború tartamáig köteles 50 puskás gyalogot tartani, s ha a szükség kí­vánja, polgárainak két része hadba menni, har­mada a város őrizetére maradván.“ Ez a teher azonban a körülmények szerint sokszor növe­kedett. Ez időközi törvényhozást és Kolozsvár köz­szellemét jellemzi az, hogy a legalkotmányosabb s a királynénak és fiának a legkedvezőbb tör­vények mindig ott hozattak. Hogy a hitujitási mozgalmaknak 1541-től 1551-ig, a­melyek pedig Erdélyben akkor már szék­ében folytak, különösen a szászok között. Kolozsvárott, noha ekkor Heltainak már több ezer hive volt és megalapított egyház, a köz­­emlékekben oly kevés nyoma van, annak az le­het oka, hogy a katholikus királynő és helytar­tója Kolozsvárott és a gyalui várban gyak­ran s hosszasan mulatott, a kolozsmonostori apátság a szomszédban Martinuzi birtokában volt, a ki a hitujitók ellen nyíltan irtó háborút viselt, s a kolozsvári mozgalmakat szigorú figye­lem és ellenőrzés alatt tartotta. Honterust, a brassói ág. hitv. lelkészt és reformátort vallás­­újító irataiért Gy.-Fehérvárra idézte, de ez a dolog a vádlott előnyére dőlt el. Kolozsvártt azonban sikerült a mozgalmakat korlátoznia az előbb említett okokból, mert, a­mint Hauer irja : „értesülvén Martinuzi helytartó 1546. arról, hogy Heltai nehány kolozsvári iskolai tanárral a bibliát magyarra kezdette fordítani s azt ki­adni akarja­­ a városra, hol az történik, kemény büntetést szabott s Heltait nyomatáss szándéká­tól elrettentette. A fordítás azonban folyt, de a kiadás csak az üldözőnek halála után, 1551. jö­hetett létre.“ A­míg azonban a hitujítási és az evvel kar­öltve járó irodalmi mozgalmakat bővebben is­­mertetnők, nem tartjuk feleslegesnek annak az A képviselőház november 5-iki ülésének ele­jén az elnök meleg szavakban emlékezett meg Kemény Gábor báró elhunytáról. A ház rész­vétét jegyzőkönyvileg s az elhunyt családjának is kifejezi. Tudata elnök a házzal azt is, hogy a még mindig beteg K­o­v­á­c­h László ház­nagy, egészsége helyreállítására, egy havi sza­badságot kér, mit a ház meg is adott. Most F­a­b­i­n­y igazságügyminiszter nyújtott be törvényjavaslatot „a bírák és bíró­sági hivatalnokok felelősségéről, vala­mint az ezzel összefüggő kérdések szabályozásá­ról — báró Fejérváry honvédelmi mi­niszter pedig beterjesztő jel­ötéseit a Ludovica akadémiáról és a közös hadsereg nevelő és tiszt­képző intézeteiben levő magyar ifjakról. A napirend apró tárgyait gyorsan elintéző a ház. Csupán a gazdasági bizottságnak a kép­viselőhöz irományainak kinyomatása és irodai szerek szállítása iránti intézkedésről beadott je­lentésénél szólalt fel Lukács Gyula, azt fejte­getve, hogy a pesti részvény­nyomda ajánlata 21.000 forinttal volt drágább, mint a Pallasé s a bizottság mégis az előbbivel kötötte meg a szerződést. Erre Csávossy Béla előadó össze­hasonlító számadatokkal azt bizonyíta be, hogy ellenkezőleg, éppen a Pesti részvény-nyomda 10.000 írttal dolgozik olcsóbban. A ház a bi­zottsági jelentést tudomásul vette. B­a­r­­­b­a Miklós és Ugron Gábor men­telmi jogát a ház a bizottsági javaslat szerint ünnepélynek leírását, mely akkor folyt le Ko­lozsvárit, midőn a Ferdinánddal kötött szerződés értelmében Izabella és fia a kezükben levő min­den várat és várost stb. Magyarországon és Er­délyben a szent koronával és királyi jelvények­kel együtt az átvételre felhatalmazott kir. biztos kezébe átadta. „Ünnepi díszben ragyogott Zsigmond király tisztes egyháza belseje. Az ország kir. és kr. ide voltak felgyűlve. Az orgona szakgatva szólott. „Orgonák zugának nagy visszavonásban“ írja a szemtanú Tinódi. A királynő fiával, Ferdinánd nevében biztosai megjelentek. A főoltártól jobbra Izabella, a szép özvegy és 11 éves szőke fürty fia, a kis II. János (Zsigmond), közelükben Marti­­nuzi, a gyám és helytartó s a királynő első tanácso­sai , balfelől Castaldó, F­erdinánd főbiztosa és fő­hadvezére, mellette Nádasdy Tamás, Magyarország országbírója, Báthori Endre és Losonczi István, kettő mint kir. biztos, valamennyien a Tisza melléki hadsereg parancsnokai. Tovább ott vol­tak egyfelől az ország kb. és rr., másfelől a két gróf Arco, Aidona, Oppersdorf, Zierotin német tábornokok s nagyszámú kiváncsi közönség. Is­teni tisztelet után oltár elé lépvén egyfelől a királynő és fia Martinuzival, másfelől Castaldo, Nádasdy és Báthori, mindkét fél esküt tőn a kötött szerződés megtartására, az elsők önma­guk, az uttóbbiak Ferdinánd király nevében, ki­­eszközlését ígérvén, hogy a király Johanna nevű leányát nőül a felnövendett királyfinak adja; az ígéret erősségére Castaldo annak a ki. rr. előtt jobb kezét adta, megölelte s atyailag meg­csókolta, mire a sokaság öröme oly hangosan nyilvánult, hogy az, az ország nevében köszö­netet nyilvánító hivatalos beszédek alatt is hall­ható volt. Más forrás szerint az örömujjongás közé dobszó és trombitaharsogás is vegyült. Ti­nódi Sebestyén, magyar lantos, azt állítja, hogy ez öröm csak Martinuzi öröme volt. Király kis leányát neki kötelezték-------------­Baptista, (Castaldo nemzetségneve) Nádasdy leányért eskünek-------------­Rajta a Fráter György jön ott nagy vigságba, Hogy király leányát törvényházasságba kötelezte volna királyfi hasznára. Azonban bár az ország kir. és rr. egy része osztozott is az örömben, az csakhamar bura és Háromszék vármegye közig, bizottsága ma tartotta meg november havi gyűlését. A válasz­tott tagok közül jelen voltak : gróf Nemes János, dr. Szentkereszty Béla, Kün­le József kir. taná­csos, Nagy Károly szotyori, Ujjvárosy József, Zathureczky Gyula, Bartha János, Damokos Al­bert, Imreh Albert, Molnár Józsiás. Potsa Jó­zsef főispán a gyűlést megnyitván, bejelenti, hogy igazságügyminiszter úr ő nagyméltósága a kir. ügyész helyetteséül dr. Kovács Gyula kir. alügyészt nevezte ki. Éljenzéssel fogadtatott. Báró Apor Gábor alispán jelenti, hogy a lefolyt hóban a tisztikar teljes létszámban volt. Szabadságot élveztek Heuter Béla főszolga­bíró, Vajna István árvaszéki jegyző és Forró Béla ellenőr. Iktatóra érkezett 1219 ügyszám­, ebből elintéztetett 1270, elintézetlen volt 49. sírásra változott. Midőn az eskünek vége jön : a korona, királyi palást, aranyalma, melyről egy arany kereszt függött le, saru, mente (stola), öv, egy tört és egy aranyba foglalt más kristály, egy arany láncz, drága kövekkel foglalt őket mellény s egy aranynyal és gyöngygyel átvert szövetdarab, szóval : a koronázáshoz tartozó minden kellékek, az oltár mellé vitt kemény ké­­születü ládából kivétetvén, a főoltárra tétettek, a királyné először fiához — fájdalmas zokogás közt — bus érzései miatt el-elfojtódva igy szó­lott : „Ne neheztelj rám fiam, hogy e jelvénye­ket, melyekkel megkoronáztatva egykor az or­szágot általad kormányoztatni reméltem, átadom Ferdinándnak, a legjobb királynak, a ki maga is nem kevés reményt hagyott fenn az iránt, hogy azokat számodra megőrizvén, egykor ismét visszaadandja.“ Ezután a nagy számban körü­l­­álló ország rr.-hez igy szólott: „Íme magyaror­szági férfiak — Nádasdyhoz és Báthorihoz for­dulva — a ti jelenlétetekben átadom a koronát és királyi palotát, Magyarország királyi jelvé­nyeit, Ferdinándnak küldés végett. Isten adja, hogy az átadás nektek, az országnak és az egész keresztyénségnek javára legyen. De lelkem azt sejti — vajha csalódnám ! — hogy ti azok­kal a ti nemzetetek és véretekből valót soha többé meg nem koronáztok. Jól tudom, hogy ez az én magam és fiam kárára van, de nekem tennem kell azt, a­mit mások akarnak, mind­­azáltal nagy a reményem az iránt, hogy ide hátrább fiamra is jobb sors várakozik, bár most lakhelyét változtatva, máshoz kell költöznie, mint a ki a haza reményére neveltetett, ha isten úgy akarja s ti is igyekezni fogtok, régi állását és fényét visszanyerendi.“ És erre oly jelenet kö­vetkezett, a­mit leírni nem lehet: a királynéval és fiával az egész gyülekezet könyekre fakadt, a baret férfiai sem tartóztathatták meg magukat a könnyezéstől. Csoda nagy siralma jön királyné asszonynak. Lefü­ggesztett feje a király fiának. Sok könnyhullatása minden udvarának Sirás, nagy sóhajtás jön az Erdélyországnak. Ezután a királynő alattvalóit a hozzá való hűségi eskü alól feloldotta, az uralkodást Fer­dinándnak átadta.“­ ­) I. k. 20.­1. SZÉKELY NEMZET. ORSZÁG­GYŰLÉS. 172. szám. felfüggesztő, még pedig vita és ellenvetés nélkül. E két ügyet M­o­h­a­y Sándor referálta. Legközelebbi ülés valószínűleg csütörtö­kön lesz. kölföld. — nov. 7. Az orosz czár viszontlátogatásáról egész határozottsággal beszél már néhány berlini lap, azt mondván, hogy a czár e hó második felé­ben fog Berlinbe érkezni, a­mikor is Bismarck herczeg néhány napra elhagyja falusi magányát és a fővárosba lő. Egyidejűleg azt jelentik Ber­linből, hogy jól értesült körökben a látogatás­ról még nem tudnak semmit. A czár minden­esetre eljön Berlinbe, de a látogatás ideje még nincs meghatározva. A borkii katasztrófához érdekes adalékul szolgál az angol lapok egy közleménye. Pár perc­c­el, mielőtt a vasúti vonat, mely a czári családot Bakuba hozta, az ottani indóházba ér­kezett, az orosz rendőrök ugyanott elfogták a bakui angol követség egy hivatalnokát s két londoni lap levelezőjét, még­pedig azon gyanú alatt, hogy merényletet akarnak a czár ellen in­tézni. E gyanúra azzal szolgáltattak okot, hogy néhány hinduval, kik Indiából jöttek a czárt megbámulni, hindu nyelven beszélni kezdtek. Az­ orosz rendőrök, kik e beszélgetést nem értették, nyomban gyanakodni kezdtek s letartóztatták a három angolt. Hasztalan igazolták magukat , tiltakoztak az otromba föltevés ellen, mintha a czár ellen bármit terveznének, fogva maradtak mindaddig, mig a czári család Bakuból el nem utazott. A „Standard“ levelezője, a foglyok egyi­ke, mint lapjának írja, mikor végre kiderült ár­tatlansága, tartózkodás nélkül elmondta vélemé­nyét a rendőrségnek ez együgyű magaviseletről. „Ti orosz rendőrök — mondotta a tisztnek — azt nem gátoljátok meg, hogy a czárt saját fő­városa utczáin meggyilkolják , de annál buzgób­bak vagytok ártatlan és békés emberek nevetsé­ges üldözésében.“ A borkis esemény valóban sa­­játszerű módon világítja meg az orosz hatósá­gok éberségét. MEGYEI KÖZLEMÉNYEK. Háromszékvármegye közigazgatási bizott­sága gyűléséből. — nov. 6.

Next