Székely Nemzet, 1888 (5. évfolyam, 1-200. szám)
1888-02-14 / 25. szám
VI. évfolyam. 25. szám. Sepsi-Szentgyörgy, kedd, 1888. február 14. RJKfi)---------------------------~s!^i % ^ s Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgyön: Gsikinicza Nagy Elek-féle te, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jókai-nyomda-részvény-társulat hová az előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. - ----------------------------sat! SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Előfizetési ár: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve: Egész évre . 10 frt — kr. Félévre . 6 frt — kr. Negyedévre 2 frt 60 kr. Hirdetmények dija: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 80 kr. * Csikmegye részére: szerkesztőség s kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagy Imre társszerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csik megyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. hírei:satu Nyiktter sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELY NEMZET“ czimil politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenkint négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára: egész évre. . 10 frt félévre .... 5 frt negyedévre . . 2 frt 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT, mint a „Székely Nemzet kiadótulajdonosa. A hármas szövetség. — febr. 13. Most már mi is elmondhatjuk Bismarckkal : „egyedül az istentől félünk.“ Alig hogy kezd magához térni Európa a nagy meglepetés után, melyet az Ausztria- Magyarország és Németország között megkötött szövetség közzététele okozott, ime most hozzájárul egy másik, horderejében nem kisebb jelentőségű: az olasz szövetség ismertetése. A „N. Fr. Presse“ ismertette először ezt a szövetséget, mely bizonyára nem fogja eltéveszteni hatását ott, ahova szánva volt, Oroszországban. Hogy maga a szövetség közzététele immár a meglepetés ingerével hatott volna ránk, azt természetesen nem állíthatjuk. Ennek a szövetségnek a létezése felől, azt hisszük, senki sem kételkedett már az eddig nyilvánosságra jutott tények után. De hogy közzététele nagy erőt kölcsönzött a béke fenntartására irányult törekvéseknek , hogy Oroszország elszigeteltsége immár kétségen felül áll egy esetleg kitörhető háború esetén, az jóformán világossá vált ezek után. Ránk nézve igen megnyugtató a hármas szövetség. Tehát nemcsak magunkra nem maradtunk, hanem a mi érdekeink azonosítva vannak két nagy hatalom érdekeivel. Oly óriási erő van kifejezve ebben a hármas szövetségben, ami ellen Oroszországnak küzdeni majdnem képtelenség. Ez a hármas szövetség megmagyaráz most már mindent. Azt is megfejthetővé teszi , miért nézzük nyugodtan a muszka fegyverek közeledését. Hogy miért nem mozgósítunk s miért nem költünk milliókat a határainkon való egyensúly fenntartására. Az erő biztos öntudata ez. A három hatalom együttes szövetkezésébe vetett erős bizalom nyugalma az. Mi nem fogunk támadni. Mi a békét nem fogjuk megtörni. De ha bennünket megtámadnak, három hatalom áll össze a mi ellenségünkkel szembe. Olaszország csak a „jóakarata“ semlegességre van ugyan kötelezve, de a mi a szerződés záradékában kifejezésre jut, az egyértelmű (Angliát is ideértve) a véd-és daczszövetséggel. Most már alig marad fenn kétség az iránt, hogy Oroszország lefegyverkezik, mert ha tovább is folytatja akcióját, vagy pláne ha támadásra készül, minden további lépése magán fogja hordani a kalandos vállalat oktalan bélyegét. A békeszövetségnek ultimátuma ez. Ki van adva: gondolkozzék rajta Oroszország. El fog dőlni a legközelebbi napok alatt a kérdés, mely — komoly hitünk — a békének hosszú időre való biztosításával fog megoldást nyerni. A szövetséget Olaszországgal a „Neue Fr. Presse“ után a következőkben ismertetjük meg : Az osztrák-magyar monarchia és Olaszország között létrejött szerződés Ausztria-Magyarországot elsősorban jóakaratú semlegességre kötelezi arra az esetre, ha Olaszország Francziaországgal háborúba keverednék. Ha Ausztria-Magyarország és Oroszország közt törne ki a háború, Olaszország hasonlóan jóindulatú semlegességre kötelezi magát. A szerződés harmadik pontja arra kötelezi az osztrák-magyar monarchiát, hogy Olaszországnak a középtengerre vonatkozó érdekeit tehetségéhez képest, minden erejéből előmozdítja, s a Balkán-félszigeten nem tesz semmit, mielőtt Olaszországgal előzetesen meg nem egyezett volna. Az Olaszország és Németország közt létrejött szerződés ünnepélyes biztosítást tartalmaz a nemzeti önállóság és szabadság tárgyában. Mindkét fél komoly ígéretet tesz és leköti szavát, hogy a békét önkényesen megszegni nem fogja. Ha mindennek daczára Francziaország akár az egyik, akár a másik szerződő felet megtámadná, a megtámadott felet a másik szerződő fél egész a háború lebonyolításáig és a kölcsönösen megkötendő békéig tetes haderejével föltétlenül támogatja. A szerződéshez csatolt, s Németország, Ausztria-Magyarország és Olaszoszág képviselői által aláírt záradék megállapítja, hogy arra az esetre, ha Francziaország és Oroszország együttesen Ausztria-Magyarország és Németország ellen törne, vagy ha csak Németországot támadná meg, de közös erővel, akkor a három szövetséges hatalom egész hadereje igénybe veendő, hogy a támadás viszszavezessék. A békét a hármas szövetség csak együttesen és közös elhatározással kötheti meg. A szerződések eme pontozatai kiegészítést nyernek abban a külön megegyezésben, mely Olaszország, az osztrák-magyar monarchia és Anglia közt a czélból jött létre, hogy az osztrák-magyar és olasz tengeri kikötők és tengerpartok az ellenséges szállítmányok partrarakásától megóvassának. Az idegenek Francziaországban. Az „idegen kérdés“ már régóta élénken foglalkoztatja a franczia közvéleményt s mindenféle követelések merültek föl a végből, hogy az idegen államok alattvalóinak a megélhetést és kenyérkeresetet Francziaországban minél inkább megnehezítsék. E kívánságokat főleg a németek és olaszok elleni gyűlölet sugalta. Minthogy pedig a fennálló nemzetközi szerződések egyes államok alattvalóinak kizárását nem engedik meg, most általános rendszabályok álarcza alatt igyekeznek ezélt érni. A képviselőháznak van egy állandó bizottsága, mely a kérdéssel hosszú idő óta foglalkozik s egyrészt idegenadót, másrészt az idegen munkásoknak az állam gyáraiból való kizárását sürgette. Ez óhajok azonban, mint Flourens külügyminiszter kifejtette, ellenkeznek a nemzetközi szerződésekkel. Most a bizottság újabb javaslatokat dolgozott ki. Ezek szerint minden egyes község polgármesteri hivatala külön jegyzéket vezet az idegenekről ; e jegyzék, mely előbbi tartózkodásukról és összes viszonyaikról felvilágosítást ad, minden egyes idegennek bizonyos illetékekért kézbesítendő. Minden bejegyzett idegen azon adókat fizeti, melyek a katonai szolgálat alól fölmentett franczia alattvalókat terhelik. Aki bejegyeztetését nem kéri, vagy hamis adatokat vall be, súlyos büntetéssel fenyítendő. Flourens külügyminiszter kijelentette, hogy e határozatok nem ütköznek a fennálló nemzetközi szerződésekbe. Különféle olvasási mód. Bécsből vesszük a „PesterKorrespondenz“ útján a következő sorokat: Bécs, febr. 10. Nagy filozófusokkal szokott nem ritkán megtörténni, különösen ha szabadon átengedik magukat a mérhetetlen metafizikai tereken andalgó lelkük sugallatának és merész következtetéseiknek nem adnak szilárd és egyszersmind jól átgondolt előzetes feljegyzések által határozottan körülhatárolt alapot, hogy még alig elhangzott nyilatkozataikat úgyszólván in flagranti glooszálják, kommentálják és interpretálják és a nagy filozófusok rendesen szórakozottak lévén, elég gyakran megesik, hogy a pillanatnyi sugallat elröppenése után a mondottakra ők maguk sem emlékeznek és hogy nagy mondásaik helyes szövegét megállapítsák vagy önmagukból kikelve a vitatkozó tanítványok közé állanak és a kritizáló kutaszszal kezükben kell megfontolniok és kiszámítaniok, mi lenne a legplausibilisebb, amit mondhattak legyen, vagy pedig egy újabb sugallatra, a prófétai ihlet egy újabb pillanatára kell várniok, mely eredeti fogalmazásában adja nyelvükre a nagy szót. Még gyakrabban, mint nagy filozófusokkal történik vagy parlamenti szónokokkal, hogy ekként félre értetnek, vagy különfélekép értetnek. És itt is gyakran bekövetkezik az eset, hogy a szónok, miután elröppent ajkáról a szó, többé nem képes határozott bizonyossággal megállapítani, hogy tényleg mit mondott, hanem csak azt, amit akar, hogy mondott legyen. Az előrebocsátott megjegyzések természetesen a különféle olvasási módokra vonatkoznak, melyekben Bismarck herczeg nagy beszéde a közönség elé hozatott. Nem kissé voltak itt meglepve, midőn a „Pester Lloyd“ és „Egyetértés“ óriási sürgönyeiben (az utóbb említett lapról mellékesen legyen megjegyezve, hogy a 6000 szót tartalmazó sürgönyt csak a késő éji órákban és német nyelven kaphatta és mégis képes volt a hatalmas beszédet magyar olvasóival már a kora reggeli órákban majdnem szó szerint hű fordításban közölni, valóban bámulatra méltó cselekmény!) egy mondatra bukkantak, mely sem a külügyi hivatalhoz érkezett jelentésben, sem az itteni lapok sürgönyeiben elő nem fordult, mely pedig Bismarckkal röviden azt mondatja, hogy a német birodalom ellene szegülne annak, ha Oroszország fegyveres kézzel fogná jogait érvényesíteni. A meglepetés csak öregbült, midőn a feltűnő mondatot a félhivatalosnak tartott berlini „Post“ jelentésében is fellelték, míg az egyetlen más előkelő berlini lapban sincs benn, a „Nord. Deutsche Alig. Zeitung“ pedig, a birodalmi külügyi hivatal sokszor és nyíltan hitelesített és kitüntetett közlönye Bismarck beszédének vitás tételét „hiteles szövegében így adja vissza: „Erőszakos eszközöket támogatni nem fogunk, sem ilyeneket tanácsolni, nem is hiszem, hogy ilyenekre hajlandóság van, meglehetős bizonyos vagyok, hogy nincs. Itteni mérvadó körökben többé nem törik a fejüket azon, hogy melyik a helyes olvasásmód. Tökéletesen megelégszenek a „Nordd. Alig. Zeitung“ verziójával, mert azon eshetőséget, hogy Oroszország Bulgáriában fegyveres beavatkozásra hajlandóságot tettleg érvényesíteni nem fog, előnyösnek tartják még azon mindenesetre igen örvendetes kilátásnál is, hogy Németország ellene szegülne Oroszország tényleges fegyveres akciójának. Amit itt kívánnak és reményeinek, és a nagy kanczellár enuncziácziója által is megerősítve látni óhajtottak, az mindenek előtt a béke fenntartása és a háború elkerülése. Ha a bolgár viszály flangrans összezörenéssé élesedett, akkor csakhamar oly helyzet keletkezik, mely involválja a casus roedezist és akkor egészen közönyös, hogy a kérdés egymás stádiumában mint viselkedett volna a kanczellár. A háború csak akkor lesz, ha Oroszország forszírozza, de ekkor Oroszország támad meg minket s ezzel mindenesetre Németországot is a védelemre kényszeríti. Benedek Elek beszéde. — Mondotta a képviselőház febr. 9-iki ülésén. — Benedek Elek: Szándékomban volt, hogy megbolygassam a s.-szentgyörgyi Mikó-kollégium ügyét, a baróti gazdasági iskoláét, s a székelyudvarhelyi reáliskola dolgát. Ám mindez feleslegessé vált egy nemrégiben megjelent félhivatalos nyilatkozat következtében. Szándékom volt enyhíteni durva hangját ama röpiratoknak, amelyeket a Székelyföldről a t. közoktatásügyi miniszter úr czímére adresszáltak. De ez is felesleges, mert a t. miniszter úr személye fölötte áll a föltevésnek, mintha keserű kifakadások elvennék kedvét a méltányos kívánságoknak előbbutóbb való teljesítésétől. Nem helyi, de általános érdekű kérdést akarok tehát felvetni, amelyre ugyan nincsen válasz a közoktatásügyi költségvetés tételeiben, de amely a legszorosabb kapcsolatban van közoktatásunk ügyeivel. Pártkülönbség nélkül el kell ismernünk, hogy a közoktatás ügye az utolsó 20 esztendő lefolyása alatt örvendetesen lendült. Trefort miniszter úr, aki korát meghazudtoló, fiatal lelkesedéssel agitál még oly dolgok érdekében is, melyek a közoktatásügy körén kívül esnek, 20 év előtt még alig sejtett eredményeket ért el; az iskolák akárcsak a mesebeli katonák, mint egy varázsütésre keltek ki a földből. Nagyratörő szelleme nem pihent meg, míg az ország szívét oly intézetekkel nem népesítette be, melyekre büszke lehet minden magyar ember. Éppen azért, mert régóta méltó csodálkozásom tárgya, a miniszter úrnak nagyszabású alkotásai közepette és minden csekélységre kiterjesztett figyelme, szinte lehetetlennek tartom, hogy egyszer-másszor szemébe ne ötlött volna az a merénylet — mert szolidabb kifejezéssel nem élhetek — melyet könyvkiadóink évről-évre elkövetnek a magyar gyermekvilág ellen. Nem az iskolai tankönyvekről szólok, mert azokért, jók vagy rosszak, nem a könyvkiadók felelőssek, de értem azokat a képes könyveket, melyek a házi nevelés és oktatás kiegészítő részeiként, minden évben, különösen karácsony táján, elözönlik a könyvpiacot; azokat a nagyrészben külföldről importált, rendesen silány fordításban terjesztett, kisebb részben hazai termékeket, a melyek úgyszólván minden kritika nélkül kerülnek a gyermekek kezébe s mig együgyű tartalmikkal megtapintják az ébredező et-