Székely Nemzet, 1889 (7. évfolyam, 1-202. szám)

1889-03-12 / 41. szám

r VII. évfolyam. SáJKS---------------------------­- ^ * Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgyön, Olt-utcza. 326. sz. a. hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: a Jókai-nyomd­a-részpén­z-társulat hová az előfizetési pénzek és hirdetések ^ bérmentesen küldendők. ^ -----------------------­Sepsi-Szentgyörgy, kedd, 1889. márczius 12. 41. szám. SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Előfizetési ár: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . 10 írt — kr. Félévre . 5 írt — Negyedévre . 2 írt 50 kr. Hirdetmények dija.: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. SáJKS----------------------------é'A* ^ Csikmegye részére:­­ szerkesztőség s kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagy Imre társ­szerkesztő­ lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csik megyéből a lap szellemi részét illető közlemények, vala­mint előfizetési pénzek és hirde­tések bérmentesen küldendők. Udvarhely megye részére: társszerkesztő Szent-Királlyi árpád (Szombatfalva u. p. 87.-Udvar­ig hely) hová Udvarhelymegyéből a­zen Ve lapot érdeklő közrem, küldendők. TitK®-----------------------------eatpt N’yilt'tér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő.­­ ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELT NEMZET“ czimű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenkint négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára: egész évre. . . 10 frt félévre .... 5 frt negyedévre . 2 frt 50 fr Az előfizetéseket legczélszerű­bb postai utal­áitokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldány­nyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb meg­­tenni, mivel felesleges példányokat nem nyomat­tathatunk. K­­ÓKÁI­N TÖMD A.-RÉSZ­V­ÉN­Y­TÁRSUL­AT, mint a „Székely Nemzet kiadótulajdonosa Támadások és következmények. — márcz. 11. A magyar alkotmányos élet küzdelmei­ben ma is élénk részt vevő egyik parlamenti kitűnőségünk tollából közöljük a következő figyelemre méltó czikket: A véderőtörvényjavaslat fölött heteken­­h­ónapokon át hosszadalmasan elhúzódó vitá­ból már eddig is több tanulságot meríthet­tünk. Ez alkalommal csak a tanulságok há­rom legfőbbjére kívánunk reflektálni. Az egyik az, hogy nemzetünk szerfölött féltékeny s úgy­szólván : túlérzékeny minden alkalommal, ha alkotmányának megsértése, vagy a magyar nyelv veszélyeztetése jö szóba. A másik nevezetes tanulság az, hogy a­ki ezen sérelmek létezését, vagy fönforgását, vagy bekövetkeztetését hangoztatja népünk előtt, az annak szive legfájóbb, legbensőbb részét érinti s igy mindaz, a­mi erre vonat­kozik, vagy ezzel kapcsolatban áll, képes a nemzetnek úgyszólván minden rétegét a leg­nagyobb izgalomba hozni s a vélt, vagy va­lódi sérelem orvoslása érdekéből a legkitű­nőbb lelkesedést, a legszivósabb összetartozást előidézni. A harmadik figyelmet érdemlő tanulság az, hogy nemzetünket szívhez szóló frázisok­kal, oratori előadásokkal meg lehet ragadni, sőt bizonyos túlzásokig is vinni még akkor is, ha a sérelem vagy a veszély képzelt, vagy költött dolog volna is; de midőn a higgadtabb megfontolás órái bekövetkeznek, a nemzet értelmiségének nemcsak zöme, de annak alsóbb rétegei is csakhamar vissza­zökkennek a normális, a helyes kerékvágásba s a­milyen túlcsapongó lelkesedéssel követték a jogok vélt sérelmének orvoslására sorako­zott agitátorokat, épp oly hirtelen és köny­­nyen fordítnak azoknak hátat, épp oly ride­gen szállítják alá a nagyszabású szónoklato­kat azoknak kellő mértékére. Sok drága idő veszett el a hosszadal­mas és sok részben meddő tárgyalás folyama alatt, bizonnyal sok idő fog még elhará­­csoltatni, de azért az itt jelzett becses ta­nulságok értékét nem szabad kicsinyleni. Az első helyen említett tanulság figyel­meztetés lehet fölfelé, hogy ha a nemzet akkor, a­midőn az alkotmány távolról sem sértetett meg, midőn a magyar nyelv hege­móniája egészen érintetlen maradt, csupán azon aggodalom miatt, hogy egyik-másik irányban mégis bekövetkezhetnék valami jog­­csorbítás, mily hévvel, minő szenvedélylyel lépett ki a küzdtérre úgy a képviselőházban, mint azon kívül és pedig nemcsak az ellen­zék, de nem egy helyütt a szabadelvű párt egy része is ; pedig az alkotmány csonkítá­sáról, megsértéséről szó sem lehetett, mint ez a legilletékesebb férfiak által kétségtele­nül bebizonyítva jön ; az annyira perhorres­­kált német nyelv pedig a törvényjavaslat­ban még csak megemlítve sincs, míg a ha­tározati javaslatban a magyar államnyelvre vonatkozólag olyan jelentékeny s örvendetes haladás van kontemplálva, a­melyhez hason­lót a közelebbi alkotmányos úera annaleset­­ben hasztalan keresünk. S ha a vélt sérelem, a vélt jogcsonkí­­tás, vagy támadás is ilyen nagymérvű ellen­szenvet képes fölkelteni, igen természetesen, ha az ügyesen vitt agitáczió tüzeli föl, kérd­jük, hová nőné ki magát ez az izgalom s mily óriási hullámokat vetnének a nemzeti közérzület árjai akkor, ha a sérelem komoly s félreismerhetetlen lenne, avagy ha ez hatá­rozott irányban csak meg is kiséreltetnék ? A másik tanulság intőjelül szolgálhat nemzetünknek arra, hogy mielőtt a nagy­hangú frázisok, a ragyogó szónoklatok általi elragadtatásában ítéletet mondana a fönforgó tárgy fölött, vegye magának a fáradságot s tanulmányozza behatólag a kérdést, nem azon útmutatások szerint, mint azt a pártlapok — mindenike a maga érdekeinek szószólója — előtüntetik, hanem a­mint az a törvényho­zás asztalán fekvő iratokból világosan meg­érthető. Mi mélyen meg vagyunk győződve, hogy ha az illető körök e törvényjavaslat behoza­talakor alapos, beható és részletes informá­­c­iót juttattak volna a hírlapok nyomán a nemzet kezébe, a nemzet bizonynyal nem engedte volna magát ily nagy mérvben, sőt bizonyos mértékig végzetesen tévútra vezet­tetni. De a­mennyit ártott ez a semmi eszköz­től vissza nem riadott agitáczió az első he­tekben, most midőn a nyugodtabb, higgad­tabb megfontolás órája bekövetkezett, annyi­val nagyobb szolgálatot tett ez magának az ügynek, a­melynek megvédésében a kormány és pártja szívós kitartással és összetartással buzgólkodnak. A 14. §-ról nem szólva, mely közmeg­elégedésre intéztetett el, csupán a 25. §, említjük meg fölvetve a kérdést, hogy le­het-e rabulisztika nélkül azt állítani, hogy a határozati javaslat, mint a 25. §-nak a mi viszonyaink közt a legczélszerű­bb, sőt egyedüli korrektívuma, nem oly nagy előlépés­e a magyar nyelv érdekéből s az önkénytesek ja­vára, a­melyre nézve az előbbi kormányok egyáltalán nem intézkedtek. Lehet-e kétségbe vonni a kormány azon ildomos eljárását, hogy a magyar nyelv kér­dését tekintettel a mi polyglott államunkra, tekintettel a hadsereg sajátszerű alkotására, törvénybe igtatni nem látja czélszerűnek, sőt ha ennek törvénybe igtatását most megkísér­­lenék, ennek káros következményei elmarad­­hatatlanok volnának. A­ki mindezt kétségbe vonja, az szruet­­madárként homokba dugja a fejét, hogy ne lássa a minden oldalról tornyosuló felhőket, mert azt nem akarják elhinni, hogy látva helyzetünk szerfölött nehéz voltát, látva az európai láthatáron mindenfelé a fekete pon­tokat, mégis válságot akarjanak előidézni a legválságosabb pillanatban oly ügyben, mely magában­­véve nagy s fontos, de a­mely megtámadva nincs, mert ha ezt föltehetnők, akkor kétségbe kellene vonnunk az illetők legőszintébb hazafias törekvéseit, a­mit ten­nünk nem szabad. Azonban vigasztalódhatunk már, mert bár­minő erősek, helylyel-közzel durvák legyenek is az ellenzéki támadások, azok a példátlan inzultusok, s bárminő vészes felhők mutat­kozzanak is Európa keletén s nyugaton is, az ellenzék által óhajtott válság legalább itthon bizonynyal nem fog bekövetkezni s ma még kevésbbé, mint bármely más időben. Azok a mérges támadások, melyeket az ellenzék Tisza és pártja ellen intézett, csak arra szolgálhatnak, hogy tömörítsék a pár­tot s egyúttal figyelmeztessék, hogy ez a nagy többség csak addig pozitiv többség, a mig megőrzi az összetartozandóság érzékét s mig a párttagok mindenike át van hatva azon meggyőződéstől, hogy mindeniknek lel­kiismeretesen kell teljesítenie e kötelességet. Ez az érzéke az összetartozandóságnak, ez a vágya a kötelességteljesítésnek soha sem volt erősebb a szabadelvűpárt kebelében, mint éppen a jelen időkben. S ha a tör­vényjavaslat fölött folyó vita okozott is a parlamentben s azon kívül bizonyos kárt, az az előnye kétségtelenül meg­van, hogy a szabadelvűpárt a kormányelnök és politikája támogatására az elsőtől az utolsóig el van tökélve s hogy Tisza e törvényjavaslat tár­gyalása következtében, vagy a jelen viszo­nyok közt később is bármikor megbukhat­nék, mig hive marad az általa eddig köve­tett nemzeti politikának s mig követni fogja az eddig kétségtelenül szabadelvű irányt, ezt ma már az ellenzék soraiban, ha ámitás­­képen állítják is, bizonynyal senki sem hiszi. És ezen kedvező eredmény előidézésében az ellenzék meggondolatlan agitácziójának nagy része van.­­ Milán király lemondását Riszticscsel kö­vetkező levélben tudatta : Kedves Risztics úr! Valósítva azon elhatáro­zást, melyet hosszú idő óta táplálok, ma ünnepélye­sen lemondottam a királyi trónról s az alkotmány­­szerű­ hatalmat fiamra, Sándor herczegre ruháztam át, a ki a királyi méltóságot az alkotmány és szü­letésjoga alapján örökli. De mivel I. Sándor király ő felsége még kiskorú, ama jog alapján, mely en­gem az alkotmány 70. §-a értelmében illet, önt, Risztics János úr, továbbá Kosta S. Protics és Belimarkovics János tábornokokat királyi régensekké nevezem ki, kik a szerb királyság alkotmánya alapján a királyi hatalmat I. Sándor király nagykorúságáig kezelni fogják. Midőn bizom az ön bebizonyult hűségében az Obrenovica-házhoz s bebizonyult hazafiságára és államférfim tapasztalataira ruházom át a haza sor­sát, teljes reménynyel vagyok az iránt, hogy ön, ki hasonló missziót egyszer már becsülettel és sikeresen valósított, valamint társai is fiatal királyunk meg­elégedésére követni fogják e felszólítást drága ha­zánk javára s az uralkodóház dicsőségére, mely min­dig szerencsés volt a szerb nép s legderekabb fiai szeretetére és odaadására számíthatni. Kelt Belgrád­­ban, 1889. febr. 22. (e-naptár) Milán s. k. K. S. Protics hadügyminiszter. A felségjog. Budapest, márcz. 10. Közjogilag helytelen, politikailag tapintat­lan azon magatartás, melyet az ellenzék a fel­ségjogok kérdésében követ. A tapintat pedig a politikusoknak egyik legfőbb ismérve. Tapintat nélkül lehet valaki nagy szónok, nagy izgató; államfárfiú azonban nem, sem kicsiny, sem nagy. És Apponyi Albert gróf természetszerűleg felelős az ellenzék álláspontjáért. Nem Horánszky, a ki ma, sem mások, a kik eddig az ellenzéki padokról felszólaltak. A kormány álláspontjáért felelős a kabinet feje. Az ellenzék magatartásáért az ellenzék vezére. Néha valódi államférfiak is követnek el ta­pintatbeli hibákat. De ezeknek nincs akkor sür­gősebb feladatuk, mint a hiba helyrehozása. Gladstone, mint az ellenzék vezére, hevétől né­hányszor elragadtatta magát. De hogyan bűn­hődött a kormányon. És hogyan sietett meggon­dolatlanságáért elégtételt adni. Ki nem emlékszik még azon bocsánatkérésre, melyet middlethiani beszéde miatt Bécsbe kül­dött, a magyar király és az osztrák császár czimére ? Apponyi Albert gróf sokat tanulhatott volna Gladstonetól, kihez annyiban hasonlít, hogy szin­tén nagy szónok. És hogy szintén heves vérmér­sékletű, tehát könnyen jut elragadtatásokba. Hosszú a sorozata azon sajnálatos tévedé­seknek és tapintatbeli hibáknak, melyeket a ma­gyar ellenzék vezére elkövetett. Sajnálatosaknak mondom e tévedéseket és hibákat azért, mert Apponyi politikai lényének államférfim kibonta­kozását meggátolták és nem egy zavart idéztek fel a közvéleményben és parlamentben De kevés oly nagy és végzetes hibát köve­tett még ő is el, mint a véderő egész tárgya­lása alatt. A szélső elemekkel való szövetkezé­séről már szóltam. E szövetsége már­is ferde helyzetbe hozta s keserűn fogja érezni ennek következményeit jövőre. Mit szóljak a felségjog kérdésében követett magatartásáról ? Hogy közjogi hibákba esett, ezt nem sorolom fel neki. Egyszerűen azért tör­tént ez, mert ő is, mint politikusaink legna­gyobb része, járatlan a magyar közjognak való­ban göröngyös mezején, így felfogása — nagy tehetsége daczára, — nem lehet világos. Él íté­lete nem lehet sem tiszta, sem határozott. De miért tette úgy , mint pártja, hogy a felségjog érvénye felett vitatkoztak ? Miért kö­vetelte, hogy a kormány bizonyítsa be azon ál­láspontját, mely szerint a hadsereg nyelvének meghatározása a korona hatáskörébe tartozik ? E kérdés bizonyára közjogi is. De mégis első­sorban politikai jellegű. Vitatásának elha­gyása tapintatbeli szempont, a­miről hivatott politikusnak megfeledkeznie nem szabad. Lássuk azonban először a nyelvkérdés köz­jogi oldalát. De itt szükségesnek tartom mindenek­előtt konstatálni, hogy az ellenzék a nyelvkérdésnek felségjogi természetét azon indokolással is visz­­szautasította, melyet ma Kricsfalusy adott elő. Kricsfalusy felfogása, igaz, alaptévedésekben szenved. Alapját azon zavaros felfogás képezi, mely pártunknak e tagját egyéb sajnos tévedé­seire vitte. A végrehajtó hatalomból érvelni a felségjog mellett — bár az 1848. 3. t. sz. alap­ján — képtelenség. Hisz a végrehajtó hatalom és a korona felségjoga a legtávolabb eső jogi fogalmak. Arról nem is szólva, hogy ha a had­sereg nyelvkérdése bármikép, felségjog, a tör­vényben az nem szabályozható. De jellemző, hogy az ellenzék ma Horánszky által a hadsereg nyelve felett rendelkező felség­jognak törvénybe való igtatását visszautasí­totta. Áttérek azonban a kérdésnek közjogi ré­szére. Ide vonatkozólag sok felesleges szószaporí­­tást hallottam a házban , de a felségjogok ter­mészetéről minél kevesebb helyes fejtegetést. Sok régi törvényt idéztek, de egyet sem olyat, mely a vitát eldöntené. Ilyesmit hasztalan is keres valaki a Corpus Jurisban. E tiszteletreméltó, vaskos kötetek te­kintetében különös felfogás uralkodik a házban és a házon kívül. És pedig nem csak a laikus elemben, hanem azok közt is, a­kik legalább akkora jogásznak tartják magukat, mint Wer­­bőczy. Minden közjogi és nem közjogi kérdés al­kalmával a Corpus Jurisban keresik a választ. Ezek a vaskos kötetek azonban a legtöbb eset­ben némák. Nincs válaszuk. Vagy helytelen fe­leletet adnak, mert az új törvények, vagy a gyakorlat rég megszüntették az artikulusok ér­vényét. Hányan tudják az országban, mi maradt érvényben a Corpus Juris intézkedéseiből és mi szűnt meg ? Valóban kevesen. Valószínűleg csak azok, a­kik ebből specziális tanulmányt csinál­tak. Az ellenzék jogászai azonban aligha tartoz­nak ezek közé. Nem tartozik oda Apponyi Al­bert gróf, sem pártja. Különben tudhatták volna, hogy a Corpus Juris a nyelvkérdésnek felségjogi vonatkozásait pozitiv módon meg nem világítja. Törvény nincs, mely a hadsereg nyelvéről intézkednék. Sőt nincs még jámbor óhajtás sem, melyekkel Cor­pus Jurisunk különben annyira bővelkedik. Még az álmok országában is elkalandozik. Jámbor óhajtás van a Corpus Jurisban ar­ról, hogy a magyar ezredek magyar tiszteket kapjanak, hogy a hadparancsnokok magyarul levelezzenek a törvényhatóságokkal. Ez is csak akkor jut kifejezésre, midőn a nemzet ébredése már megtörtént. A hadsereg vezénynyelve azon­ban soha szóba sem került. A nemzet századokon át érintetlen hagyta azon tényleges állapotot, mely szerint a hadse­reg nyelvi ügye, a vezénylettel együtt, a korona kezében volt. E tényleges állapot vita és rekrimináczió nélkül tartott egész a véderő javaslat tárgya­lásáig. A Corpus Juris néma ez állapottal szemben.

Next