Székely Nemzet, 1889 (7. évfolyam, 1-202. szám)
1889-03-12 / 41. szám
r VII. évfolyam. SáJKS---------------------------- ^ * Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgyön, Olt-utcza. 326. sz. a. hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: a Jókai-nyomda-részpénz-társulat hová az előfizetési pénzek és hirdetések ^ bérmentesen küldendők. ^ -----------------------Sepsi-Szentgyörgy, kedd, 1889. márczius 12. 41. szám. SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Előfizetési ár: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . 10 írt — kr. Félévre . 5 írt — Negyedévre . 2 írt 50 kr. Hirdetmények dija.: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. SáJKS----------------------------é'A* ^ Csikmegye részére: szerkesztőség s kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagy Imre társszerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csik megyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. Udvarhely megye részére: társszerkesztő Szent-Királlyi árpád (Szombatfalva u. p. 87.-Udvarig hely) hová Udvarhelymegyéből azen Ve lapot érdeklő közrem, küldendők. TitK®-----------------------------eatpt N’yilt'tér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELT NEMZET“ czimű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenkint négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára: egész évre. . . 10 frt félévre .... 5 frt negyedévre . 2 frt 50 fr Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utaláitokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. KÓKÁIN TÖMD A.-RÉSZVÉNYTÁRSULAT, mint a „Székely Nemzet kiadótulajdonosa Támadások és következmények. — márcz. 11. A magyar alkotmányos élet küzdelmeiben ma is élénk részt vevő egyik parlamenti kitűnőségünk tollából közöljük a következő figyelemre méltó czikket: A véderőtörvényjavaslat fölött hetekenhónapokon át hosszadalmasan elhúzódó vitából már eddig is több tanulságot meríthettünk. Ez alkalommal csak a tanulságok három legfőbbjére kívánunk reflektálni. Az egyik az, hogy nemzetünk szerfölött féltékeny s úgyszólván : túlérzékeny minden alkalommal, ha alkotmányának megsértése, vagy a magyar nyelv veszélyeztetése jö szóba. A másik nevezetes tanulság az, hogy aki ezen sérelmek létezését, vagy fönforgását, vagy bekövetkeztetését hangoztatja népünk előtt, az annak szive legfájóbb, legbensőbb részét érinti s igy mindaz, ami erre vonatkozik, vagy ezzel kapcsolatban áll, képes a nemzetnek úgyszólván minden rétegét a legnagyobb izgalomba hozni s a vélt, vagy valódi sérelem orvoslása érdekéből a legkitűnőbb lelkesedést, a legszivósabb összetartozást előidézni. A harmadik figyelmet érdemlő tanulság az, hogy nemzetünket szívhez szóló frázisokkal, oratori előadásokkal meg lehet ragadni, sőt bizonyos túlzásokig is vinni még akkor is, ha a sérelem vagy a veszély képzelt, vagy költött dolog volna is; de midőn a higgadtabb megfontolás órái bekövetkeznek, a nemzet értelmiségének nemcsak zöme, de annak alsóbb rétegei is csakhamar visszazökkennek a normális, a helyes kerékvágásba s amilyen túlcsapongó lelkesedéssel követték a jogok vélt sérelmének orvoslására sorakozott agitátorokat, épp oly hirtelen és könynyen fordítnak azoknak hátat, épp oly ridegen szállítják alá a nagyszabású szónoklatokat azoknak kellő mértékére. Sok drága idő veszett el a hosszadalmas és sok részben meddő tárgyalás folyama alatt, bizonnyal sok idő fog még elharácsoltatni, de azért az itt jelzett becses tanulságok értékét nem szabad kicsinyleni. Az első helyen említett tanulság figyelmeztetés lehet fölfelé, hogy ha a nemzet akkor, amidőn az alkotmány távolról sem sértetett meg, midőn a magyar nyelv hegemóniája egészen érintetlen maradt, csupán azon aggodalom miatt, hogy egyik-másik irányban mégis bekövetkezhetnék valami jogcsorbítás, mily hévvel, minő szenvedélylyel lépett ki a küzdtérre úgy a képviselőházban, mint azon kívül és pedig nemcsak az ellenzék, de nem egy helyütt a szabadelvű párt egy része is ; pedig az alkotmány csonkításáról, megsértéséről szó sem lehetett, mint ez a legilletékesebb férfiak által kétségtelenül bebizonyítva jön ; az annyira perhorreskált német nyelv pedig a törvényjavaslatban még csak megemlítve sincs, míg a határozati javaslatban a magyar államnyelvre vonatkozólag olyan jelentékeny s örvendetes haladás van kontemplálva, amelyhez hasonlót a közelebbi alkotmányos úera annalesetben hasztalan keresünk. S ha a vélt sérelem, a vélt jogcsonkítás, vagy támadás is ilyen nagymérvű ellenszenvet képes fölkelteni, igen természetesen, ha az ügyesen vitt agitáczió tüzeli föl, kérdjük, hová nőné ki magát ez az izgalom s mily óriási hullámokat vetnének a nemzeti közérzület árjai akkor, ha a sérelem komoly s félreismerhetetlen lenne, avagy ha ez határozott irányban csak meg is kiséreltetnék ? A másik tanulság intőjelül szolgálhat nemzetünknek arra, hogy mielőtt a nagyhangú frázisok, a ragyogó szónoklatok általi elragadtatásában ítéletet mondana a fönforgó tárgy fölött, vegye magának a fáradságot s tanulmányozza behatólag a kérdést, nem azon útmutatások szerint, mint azt a pártlapok — mindenike a maga érdekeinek szószólója — előtüntetik, hanem amint az a törvényhozás asztalán fekvő iratokból világosan megérthető. Mi mélyen meg vagyunk győződve, hogy ha az illető körök e törvényjavaslat behozatalakor alapos, beható és részletes információt juttattak volna a hírlapok nyomán a nemzet kezébe, a nemzet bizonynyal nem engedte volna magát ily nagy mérvben, sőt bizonyos mértékig végzetesen tévútra vezettetni. De amennyit ártott ez a semmi eszköztől vissza nem riadott agitáczió az első hetekben, most midőn a nyugodtabb, higgadtabb megfontolás órája bekövetkezett, annyival nagyobb szolgálatot tett ez magának az ügynek, amelynek megvédésében a kormány és pártja szívós kitartással és összetartással buzgólkodnak. A 14. §-ról nem szólva, mely közmegelégedésre intéztetett el, csupán a 25. §, említjük meg fölvetve a kérdést, hogy lehet-e rabulisztika nélkül azt állítani, hogy a határozati javaslat, mint a 25. §-nak a mi viszonyaink közt a legczélszerűbb, sőt egyedüli korrektívuma, nem oly nagy előlépése a magyar nyelv érdekéből s az önkénytesek javára, amelyre nézve az előbbi kormányok egyáltalán nem intézkedtek. Lehet-e kétségbe vonni a kormány azon ildomos eljárását, hogy a magyar nyelv kérdését tekintettel a mi polyglott államunkra, tekintettel a hadsereg sajátszerű alkotására, törvénybe igtatni nem látja czélszerűnek, sőt ha ennek törvénybe igtatását most megkísérlenék, ennek káros következményei elmaradhatatlanok volnának. Aki mindezt kétségbe vonja, az szruetmadárként homokba dugja a fejét, hogy ne lássa a minden oldalról tornyosuló felhőket, mert azt nem akarják elhinni, hogy látva helyzetünk szerfölött nehéz voltát, látva az európai láthatáron mindenfelé a fekete pontokat, mégis válságot akarjanak előidézni a legválságosabb pillanatban oly ügyben, mely magábanvéve nagy s fontos, de amely megtámadva nincs, mert ha ezt föltehetnők, akkor kétségbe kellene vonnunk az illetők legőszintébb hazafias törekvéseit, amit tennünk nem szabad. Azonban vigasztalódhatunk már, mert bárminő erősek, helylyel-közzel durvák legyenek is az ellenzéki támadások, azok a példátlan inzultusok, s bárminő vészes felhők mutatkozzanak is Európa keletén s nyugaton is, az ellenzék által óhajtott válság legalább itthon bizonynyal nem fog bekövetkezni s ma még kevésbbé, mint bármely más időben. Azok a mérges támadások, melyeket az ellenzék Tisza és pártja ellen intézett, csak arra szolgálhatnak, hogy tömörítsék a pártot s egyúttal figyelmeztessék, hogy ez a nagy többség csak addig pozitiv többség, a mig megőrzi az összetartozandóság érzékét s mig a párttagok mindenike át van hatva azon meggyőződéstől, hogy mindeniknek lelkiismeretesen kell teljesítenie e kötelességet. Ez az érzéke az összetartozandóságnak, ez a vágya a kötelességteljesítésnek soha sem volt erősebb a szabadelvűpárt kebelében, mint éppen a jelen időkben. S ha a törvényjavaslat fölött folyó vita okozott is a parlamentben s azon kívül bizonyos kárt, az az előnye kétségtelenül megvan, hogy a szabadelvűpárt a kormányelnök és politikája támogatására az elsőtől az utolsóig el van tökélve s hogy Tisza e törvényjavaslat tárgyalása következtében, vagy a jelen viszonyok közt később is bármikor megbukhatnék, mig hive marad az általa eddig követett nemzeti politikának s mig követni fogja az eddig kétségtelenül szabadelvű irányt, ezt ma már az ellenzék soraiban, ha ámitásképen állítják is, bizonynyal senki sem hiszi. És ezen kedvező eredmény előidézésében az ellenzék meggondolatlan agitácziójának nagy része van. Milán király lemondását Riszticscsel következő levélben tudatta : Kedves Risztics úr! Valósítva azon elhatározást, melyet hosszú idő óta táplálok, ma ünnepélyesen lemondottam a királyi trónról s az alkotmányszerű hatalmat fiamra, Sándor herczegre ruháztam át, a ki a királyi méltóságot az alkotmány és születésjoga alapján örökli. De mivel I. Sándor király ő felsége még kiskorú, ama jog alapján, mely engem az alkotmány 70. §-a értelmében illet, önt, Risztics János úr, továbbá Kosta S. Protics és Belimarkovics János tábornokokat királyi régensekké nevezem ki, kik a szerb királyság alkotmánya alapján a királyi hatalmat I. Sándor király nagykorúságáig kezelni fogják. Midőn bizom az ön bebizonyult hűségében az Obrenovica-házhoz s bebizonyult hazafiságára és államférfim tapasztalataira ruházom át a haza sorsát, teljes reménynyel vagyok az iránt, hogy ön, ki hasonló missziót egyszer már becsülettel és sikeresen valósított, valamint társai is fiatal királyunk megelégedésére követni fogják e felszólítást drága hazánk javára s az uralkodóház dicsőségére, mely mindig szerencsés volt a szerb nép s legderekabb fiai szeretetére és odaadására számíthatni. Kelt Belgrádban, 1889. febr. 22. (e-naptár) Milán s. k. K. S. Protics hadügyminiszter. A felségjog. Budapest, márcz. 10. Közjogilag helytelen, politikailag tapintatlan azon magatartás, melyet az ellenzék a felségjogok kérdésében követ. A tapintat pedig a politikusoknak egyik legfőbb ismérve. Tapintat nélkül lehet valaki nagy szónok, nagy izgató; államfárfiú azonban nem, sem kicsiny, sem nagy. És Apponyi Albert gróf természetszerűleg felelős az ellenzék álláspontjáért. Nem Horánszky, a ki ma, sem mások, a kik eddig az ellenzéki padokról felszólaltak. A kormány álláspontjáért felelős a kabinet feje. Az ellenzék magatartásáért az ellenzék vezére. Néha valódi államférfiak is követnek el tapintatbeli hibákat. De ezeknek nincs akkor sürgősebb feladatuk, mint a hiba helyrehozása. Gladstone, mint az ellenzék vezére, hevétől néhányszor elragadtatta magát. De hogyan bűnhődött a kormányon. És hogyan sietett meggondolatlanságáért elégtételt adni. Ki nem emlékszik még azon bocsánatkérésre, melyet middlethiani beszéde miatt Bécsbe küldött, a magyar király és az osztrák császár czimére ? Apponyi Albert gróf sokat tanulhatott volna Gladstonetól, kihez annyiban hasonlít, hogy szintén nagy szónok. És hogy szintén heves vérmérsékletű, tehát könnyen jut elragadtatásokba. Hosszú a sorozata azon sajnálatos tévedéseknek és tapintatbeli hibáknak, melyeket a magyar ellenzék vezére elkövetett. Sajnálatosaknak mondom e tévedéseket és hibákat azért, mert Apponyi politikai lényének államférfim kibontakozását meggátolták és nem egy zavart idéztek fel a közvéleményben és parlamentben De kevés oly nagy és végzetes hibát követett még ő is el, mint a véderő egész tárgyalása alatt. A szélső elemekkel való szövetkezéséről már szóltam. E szövetsége máris ferde helyzetbe hozta s keserűn fogja érezni ennek következményeit jövőre. Mit szóljak a felségjog kérdésében követett magatartásáról ? Hogy közjogi hibákba esett, ezt nem sorolom fel neki. Egyszerűen azért történt ez, mert ő is, mint politikusaink legnagyobb része, járatlan a magyar közjognak valóban göröngyös mezején, így felfogása — nagy tehetsége daczára, — nem lehet világos. Él ítélete nem lehet sem tiszta, sem határozott. De miért tette úgy , mint pártja, hogy a felségjog érvénye felett vitatkoztak ? Miért követelte, hogy a kormány bizonyítsa be azon álláspontját, mely szerint a hadsereg nyelvének meghatározása a korona hatáskörébe tartozik ? E kérdés bizonyára közjogi is. De mégis elsősorban politikai jellegű. Vitatásának elhagyása tapintatbeli szempont, amiről hivatott politikusnak megfeledkeznie nem szabad. Lássuk azonban először a nyelvkérdés közjogi oldalát. De itt szükségesnek tartom mindenekelőtt konstatálni, hogy az ellenzék a nyelvkérdésnek felségjogi természetét azon indokolással is viszszautasította, melyet ma Kricsfalusy adott elő. Kricsfalusy felfogása, igaz, alaptévedésekben szenved. Alapját azon zavaros felfogás képezi, mely pártunknak e tagját egyéb sajnos tévedéseire vitte. A végrehajtó hatalomból érvelni a felségjog mellett — bár az 1848. 3. t. sz. alapján — képtelenség. Hisz a végrehajtó hatalom és a korona felségjoga a legtávolabb eső jogi fogalmak. Arról nem is szólva, hogy ha a hadsereg nyelvkérdése bármikép, felségjog, a törvényben az nem szabályozható. De jellemző, hogy az ellenzék ma Horánszky által a hadsereg nyelve felett rendelkező felségjognak törvénybe való igtatását visszautasította. Áttérek azonban a kérdésnek közjogi részére. Ide vonatkozólag sok felesleges szószaporítást hallottam a házban , de a felségjogok természetéről minél kevesebb helyes fejtegetést. Sok régi törvényt idéztek, de egyet sem olyat, mely a vitát eldöntené. Ilyesmit hasztalan is keres valaki a Corpus Jurisban. E tiszteletreméltó, vaskos kötetek tekintetében különös felfogás uralkodik a házban és a házon kívül. És pedig nem csak a laikus elemben, hanem azok közt is, akik legalább akkora jogásznak tartják magukat, mint Werbőczy. Minden közjogi és nem közjogi kérdés alkalmával a Corpus Jurisban keresik a választ. Ezek a vaskos kötetek azonban a legtöbb esetben némák. Nincs válaszuk. Vagy helytelen feleletet adnak, mert az új törvények, vagy a gyakorlat rég megszüntették az artikulusok érvényét. Hányan tudják az országban, mi maradt érvényben a Corpus Juris intézkedéseiből és mi szűnt meg ? Valóban kevesen. Valószínűleg csak azok, akik ebből specziális tanulmányt csináltak. Az ellenzék jogászai azonban aligha tartoznak ezek közé. Nem tartozik oda Apponyi Albert gróf, sem pártja. Különben tudhatták volna, hogy a Corpus Juris a nyelvkérdésnek felségjogi vonatkozásait pozitiv módon meg nem világítja. Törvény nincs, mely a hadsereg nyelvéről intézkednék. Sőt nincs még jámbor óhajtás sem, melyekkel Corpus Jurisunk különben annyira bővelkedik. Még az álmok országában is elkalandozik. Jámbor óhajtás van a Corpus Jurisban arról, hogy a magyar ezredek magyar tiszteket kapjanak, hogy a hadparancsnokok magyarul levelezzenek a törvényhatóságokkal. Ez is csak akkor jut kifejezésre, midőn a nemzet ébredése már megtörtént. A hadsereg vezénynyelve azonban soha szóba sem került. A nemzet századokon át érintetlen hagyta azon tényleges állapotot, mely szerint a hadsereg nyelvi ügye, a vezénylettel együtt, a korona kezében volt. E tényleges állapot vita és rekrimináczió nélkül tartott egész a véderő javaslat tárgyalásáig. A Corpus Juris néma ez állapottal szemben.