Székely Nemzet, 1889 (7. évfolyam, 1-202. szám)

1889-02-14 / 26. szám

VIL évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, csütörtök, 1889. február 14. 26. szám. ÜJK--------------------------SSb­í­­ ' S Szerkesztőségi iroda : Sepsi-Szentgyörgyön, Olt-utcza, 326. sz. a. hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Siókai-nyomda-vázzár-társulat hová az előfizetési pénzek és hirdetések , bérmentesen küldendők. ^ ----------------------­SZÉKELY POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Előfizetési­eb­: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . 10 frt — kr. Félévre . 5 frt — kr. Negyedévre . 2 frt 60 kr. Hirdetmények dija: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. ilJKS)­^ Csikmegye részére: I szerkesztőség s kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagy Imr­e társ­szerkesztő lakásán (kedd-uteza, saját ház) hová. Csikmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, vala­mint előfizetési pénzek és hirde­tések bérmentesen küldendők. Udvarhelymegye részére: társszerkesztő Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. Szent-Királlyi Árpád (Szombatfalva u. p. Sz.-Udvar- 4) hely) hová Udvarhelymegyéből a w ^ lapot érdeklő közrem, küldendők. ^ --------------------------------------------­ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELY NEMZET“ czimű­ politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenkint négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára : egész évre... 10 frt félévre .... 5 frt negyedévre 2 frt 50 fr Az előfizetéseket legczélszerű­bb postai utal­ványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldány­nyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb meg­enni, mivel felesleges példányokat nem nyomat­at­h­a­tunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY­TÁRSULAT, mint a „Székely Nemzet kiadótulajdonosa A királyi család itthon. — febr. 13. A gyászoló, királyi család a legmélyebb fájdalom első napjaiban hű magyar népe körében keresi fel az enyhülést. Tegnapelőtt délután három órakor érke­zett meg a gyászoló udvar Budapestre. A fogadtatás, melyben a szomorú királyi csa­lád részesült, most nem volt tüntető és za­jos, mint máskülönben lett volna. Hanem ezért lelkesült volt, ezer meg ezer ember­ből álló néptömeg arczán ott ült a bánat kinyomata, az a fájdalmas részvét, melylyel a közös csapást együtt hordozza a mélyen súj­tott királyi családdal. Ez a fogadtatás a magyar nemzet hűsé­ges ragaszkodásának ismételten fényes tanu­­jele volt. Az érkező udvar ebben a részvét­ben újabb tanujelét látta a magyar nemzet szeretetének, mely örökkön élő, soha ki nem aluvó lánggal ég királya és a trón iránt. A zajos tüntetés helyét a részvét impo­záns kifejezése foglalta el. Nem tüntetett, hanem könyárban fogadta az uralkodót a nép. Mert még nedvesek a szemeink. Még nem is száradtak föl a könyek, melyek a bánat-sujtotta apa arczán végig csurogtak ; még ég a legjóságosabb uralkodó szive mélyén a seb, melyet a kegyetlen vég­zet ütött rajta. De könyök és bánat daczára megőrizte ő Felsége nyugalmát, a világtörténelemben páratlan, hajlíthatlan kötelességérzet herois­­musával. Hazatérve a sírboltból, melybe le­tétetett az ő legdrágábbja, még telve a ke­serű fájdalommal, hogy meg kellett siratnia azt, ki szomorú napokban vigasza, vidám napokban reménye volt , sietett szavát né­peihez intézni. A köszönet szava volt az a mély rész­vétért és szava volt az az erős fogadásnak, hogy ezentúl is ki fog tartani a kérlelhetlen kötelességteljesítés mezején. Megilletődve és csodálattal telve tekint föl a magyar nemzet királyának hősalakjára, erre a legendaszerű, erőslelkű heros-alakra, melyben a szigorú kötelességtudat le tudja zni a kétségbeesés közellevő kisértését. És a történelem a léleknek ezt a herois­­musát a legnagyobb tettek egyikeként fogja feljegyezni ; az örök dicsőség legyőzhetlen fényével fogja körülvenni a nevét annak a fejedelemnek, ki, elérve a legkeserűbb vég­zet által, egyetlen egy fiának ravatalán ekként szól népeinek millióihoz : „Sirtok velem, kit a l­egszomorubb szerencsétlenség ért; azzal fogom ezt nektek meghálálni, hogy fogadást teszek, miként semmiféle baj által sem aka­rom magamat letéríttetni arról az útról, melyet az uralkodói kötelesség és a népeim iránti szeretet írnak elém.A győz Nem Magyarország földjén aludt ki az a drága élet, nem a mi honunk földje zárja magába azt, a mi habsburgi Rudolfban ha­landó volt. Bensőséggel szeretett ő minket, mint lelkesültséggel szerettük mi őt. Szivébe zárt ő minket és hazaszeretetünk szentélyé­ben a legvirágdúsabb oltár neki volt szen­telve. Most immár élettelen az ő szive­s oltá­runkon hirtelen elhervadtak a neki szentelt virágok. Meghalt ő és a testvérállamban aluszsza a dicső az örök álmot. De Magyar­­ország tekintete Bécs felé volt irányozva ezek­ben a kimondhatatlanul fájdalomteljes napok­ban, könyeink árja fölfelé folyt és szelle­mileg mi is ott voltunk, mikor a királyi apa az ősök sírboltjában a koporsó hideg éretét zokogva halmozta el forró csókokkal végbucsúzóul. Igen, szellemileg mi is ott voltunk. Bá­natunk özönlött a testvérállam bútól átha­tott metropolisa felé, a királyi apához, ki­nek fájdalmát mindnyájan éreztük. Bécsbe küldtük részvétünket és ime közénk jön a király, hogy köszönetét hozza nekünk. Hű magyar népének szeretetétől kényezve, mindnyájunk részvétéből fog a lovagias fe­jedelem kimondhatlan szenvedésében vigaszt meríteni, hogy ez a nemzet millióinak szivével kéri osztályrészét az Ő szenvedéséből és hogy a sors lezugó csapásai csak erősebbre ková­csolják a szeretet lánczait, melyek oly elold­­hatlan bensően kötik össze népünket az ural­kodó házzal. S ebben a tenger bánat árjában idehozza fájdalmát az uralkodó család mihozzánk. Mi megosztjuk azt velük : odanyujtuk a gyá­szoló királyi családnak szivünket, a­mely telve van bánattal és fájdalommal. Közösen érezzük a veszteség súlyát. Közösen hordozzuk a csapás fájdalmát. Ide jött a király mi hozzánk bánatában enyhülni: szálljon a bánatos lelkekre mi közöttünk égi malaszt, az enyhülés megvi­­gasztalódás lelke. (hf)­­ Az idei sorozás. A „Presse“ értesülése szerint a honvédelmi miniszter értesí­tette a hatóságokat, hogy az 1889-iki fősorozás a tervezett és remélhetőleg mielőbb létesülő új véderő­törvény értelmében e törvény határozatai szerint ejtendő meg. Minthogy azonban teljes bizonyosságot e tekintetben csak az alkot­­mányszerű szankc­ionálás nyújt és csak ez alapján intézhető el az újonczjutalék megszavazási törvény, a törvény által előírt előmunkálat­ok még a fennálló védtörvény értelmében viendők keresztül és egyelőre az új törvény határozatait illetőleg csak amaz előmunkálatok foganatosítandók, melyeket a politi­kai hatóságok maguk teljesíthetnek, hogy az új tör­vény létrejötte és foganatosítása közti szükséges időt lehetőleg megrövidítsék. Minthogy nem várható, hogy az említett törvény elég korán lé­t­­rejöjjön, hogy rendelkezései, valamint a szük­séges végrehajtási intézkedések a hatóságokkal és a lakossággal még márczius elseje előtt közöltesse­nek és alkalmazhatók legyenek, egyelőre közhírré tétetik, hogy az idei fő sorozás április elseje előtt nem fog megtartatni és megkezdése annak idején külön hirdetményben fog közzététetni. Vizsolyi Gusztáv: 1821—1889. — febr. 13. A szabadelvű pártra gyász borult. A legne­­mebb szivek egyikében végsőt lobbant az élet szikrája. Vizsolyi Gusztáv, a párt elnöke, f. hó 9-én délután hosszas szenvedés után az örökké­valóságba tért. Kihűlt a szív, mely annyiakat szeretett, és ez égő fájdalmat gyújt szíveinkben, kik­et mind­annyian szerettük. De ha a gyöngéd érzés, a mély kedély, a baráti melegség, mely öntudatlan bizalomra kelt, volt is az ő egyéniségének egyik alapjellege, nem az ezekből font kötelékek voltak azok, mik a szabadelvű pártot az ő közszeretetben állott személyéhez fűzték. Önzetlen hazafiság, hosszú, sikerdús közpá­lyán szerzett tapasztalatok, a közügy iránti őszinte lankadatlan érdeklődés, soha nem szűnő munkásság, az ügyek beható ismerete czéljából és mindezek eredménye gyanánt magas állam­­férfiúi felfogás azok megítélésében, adták meg neki azon súlyt és fontos szerepet, melyre közéle­tünkben nála alig volt hivatottabb. Benne egy emberöltő tanulmánya egyesült a józan ész higgadt ítéletével és megfontoltsá­gával. Ez az, a­miért őt pártkülönbség nélkül tisztelettel környezte a magyar törvényhozás min­den tagja. * Vizsolyi Gusztáv halálát hosszas és remény­telen betegség előzte meg. Mióta forrón szeretett neje meghalt (1888. április 14.), azóta egészen meg volt törve. De betegsége, mely közvetlen okozta halálát, mult évi szeptemberben keletke­zett. Ekkor ugyanis szája belső falán, a jobbol­dalon rák támadt, mely lassanként jobb arczán egészen elterjedt. De azért folyton fönn járt még s részt vett a parlament tanácskozásaiban is. Múlt évi november hóban azonban nagyon rosz­­szul lett, úgy, hogy le kellett feküdnie. November 22-én dr. Lumnitzer egyetemi tanár operácziót hajtott rajta végre, nyelvéről egy kissebb szemöl­­csös kinövést távolított el. Az operáczió sebhelye négy nap alatt teljesen begyógyult, de e mellett a rák folyton terjedt és növekedett, úgy hogy többé már sebészi beavatkozás tárgyát nem is képezhette. Ekkor Vizsolyi 10 napig feküdt, ezután fölkelt ugyan, de szobáját többé nem hagyta el. Folyton gyöngült napról-napra. Ez előtt 14 nappal étvágyát is elvesztette, minek következtében életereje rohamosan hanyatlott. F. hó 4-én lázt kapott, melyet erős rázó hideg ve­zetett be. A láz ezután egyre tartott, esténként néha 48­8 fokot is elért és folyton 40—41 fok között ingadozott. Folyó hó 5-én hivatták a be­teg ágyához dr. Györky Lajost, Tolna megye tiszteletbeli főorvosát, ki a családnak már 20 év óta orvosa és az őszön már Vizsolyi Gusztá­vot is gyógykezelte. Dr. Györky, dr. Lumnitzer és ennek asszisztense ifj. dr. Kovács Sebestyén Endre vették most ápolás alá a beteget, kinek lázán egy kissé enyhítettek, de azért a beteg érvelése rendkívül magas maradt folyton és többé ágyából nem kelt fel. Csakis a beteg rendkívüli élet­erejének lehet tulajdonítani, hogy magas életkora daczára, eddig életben maradt. A magas láz és kimerültség folytán az utóbbi napokban gyakran elvesztette eszméletét, de aztán magához tért és volt néhány nyugodtabb pillanata. Utolsó óráját közeledni érezvén, megható búcsút vett gyerme­keitől. Estefelé már elvesztette eszméletét, sen­kit többé meg nem ismert, lélegzete és érvelése kissé szaporább lett. Ez állapota egész éjen át tartott, de érverése óráról-órára gyöngült. A ha­lál minden küzdelem nélkül, egész csendesen, esti 6 óra 10 perczkor állott be. * Vizsolyi Gusztáv életéről a „Magyar Nép“ után a következő életrajzi adatokat közöljük : Vizsolyi 1821-ben született D.­Szent-Györgyön, Tolna megyében. Édes­atyja: Vizsolyi István, ritka erélyéről, törhetlen jelleméről és aranytiszta ma­gyarságáról híres volt egész Tolnában, melyet, mint főbíró hosszú időkig szolgált. Fiai közül: Gusztávot a politikai, Jenőt pedig a katonai pá­lyára nevelte. A kis Gusztáv az apai házban, gyönki fészkükben szívta magába azon nemes tulajdonságokat, melyek már mint gyermeket kedveltté tették az ismerősök körében. A gymná­­ziumot elvégezve, Pozsonyba ment jogot tanulni. A gazdag tehetségekkel megáldott ifjút nagy reményekkel kisérték a tolnai intéző körök, kik már előre is fényes jövőt jósoltak neki.­­ Az ügyvédi vizsgálatot Pesten állotta ki s mint vég­zett fiatal ember 1844-ben már Tolnamegye al­jegyzője, majd a nemesi árvaszék elnöke lett. Rövid idő alatt alapos képzettsége, ritka pon­tossága, szorgalma és páratlan igazságszeretete által előkelő hírnévre tett szert. 1845-ben kül­földi útra kelt barátjával, gróf Zichy Lászlóval, kinek nővérét, Zichy Mária grófnőt 1851-ben nőül vette. A szabadságharcz leveretése után a honfiak, köztük Vizsolyi is, visszavonultak a ma­gánéletbe , alsó-péli birtokán gazdálkodott, várva a jobb időket. Az ötvenes évek végén, beállott fordulat csakhamar őt is a küzdtérre szólitotta. Tolna megyében gazdasági egyesületet alkottak, mely a gazdasági kérdések mellett, politikai kér­désekkel is foglalkozott s előkészítője volt ama hazafias mozgalomnak, mely az ország alkotmá­nyos jogainak visszaszerzésére irányult. Ez az egyesület lett Vizsolyi hazafias működésének szin­tere, hol régi barátjával, Bartal Györgygyel ve­zérszerepet játszott. A közbizalomban és tiszte­letben egyre emelkedett; a megye büszkeséggel tekintett kitűnő fiára, tehetsége és tekintélye előtt tisztelettel hajoltak meg.­­ 1861-ben az első megyei tisztújításkor már oly ünnepelt volt neve, hogy egyhangúlag választották meg me­gyei főjegyzőnek. Ez állásában, mint ékesszavu szónok s mint a megye fényes „pennája“ oly bizalomnak és szeretetnek örvendett, hogy 1865- ben ugyancsak egyhangúlag választották meg alispánnak. Erős kezeibe vévén a megye kor­mányzatát, alkalma nyílt tehetségeit sok irány­ban érvényesíteni. Midenben, még a legcseké­lyebb dolgokban is rendet, pontosságot tartott s a munkában maga ment elől jó példával. A megye, erős kormányzatát azzal hálálta meg, hogy 1868-ban újra megválasztották alispánnak s 1871. végén ismételve is felé fordult a közbi­zalom. Minden megválasztatásával Tolna megye csak azt akarta bizonyítani, hogy: milyennek kell lenni a jó megyének ! Mert Vizsolyi alatt a közigazgatás kifogástalan volt; ő maga, mint a szigorú kötelesség embere, semmi mulasztást vagy hibát nem tűrt; éles szemei mindenütt ott vol­tak, szóval, mint a mesében „mindent látott és hallott“, figyelmét semmi ki nem kerülte. Szi­gorú igazságszeretetét azonban meleg szivének szeretetével enyhítette. Az 1872-ks időkben, midőn nagy pártosko­dás ütötte föl fejét a politikai pártok közt, s a nemzet aggodalommal tekintett a jövő felé, Tol­­na megye közvéleménye a parlamentben kívánta látni Vizsolyit, hogy kitűnő tehetségeivel, gazdag tapasztalataival s nagy ismereteivel a törvényho­zásban szolgálja hazáját. A kölesdi kerület, a legerősebb ellenzéki nép választotta meg Deák­párti képviselőnek, a­mi népszerűségének és a személye iránti általános tiszteletnek volt fé­nyes bizonyítéka, melyet a kerület több ízben kifejezett iránta. Ezen időtől fogva folyton tagja volt a parlamentnek, melynek körében előkelő helyet foglalt el. Midőn 1875-ben a Deák-párt a balközéppel egyesült, Vizsolyi a szabadelvű­­párt tagja lett. A parlamentben nagy tevékeny­séget fejtett ki; a kérvényi bizottságnak 1872. óta tagja és elnöke volt, azt ritka tapintattal és biztos kézzel vezetve. Az 1874-iki közigazga­tási bizottságnak, úgyszintén a Tisza kormány­­elnök által 1880-ban egy behívott közigazgatási enquetnek is tagja volt, melyben az ország leg­első közigazgatási erői vettek részt, hogy a köz­­igazgatás bajait és hiányait orvosolják. E kiváló társaságban Vizsolyi nagy tapasztalataival és is­mereteivel sok nehéz kérdést segített megol­dani. A parlament bizalma beválasztotta a fiumei és az országos földadó bizottságba is. Minde­­nütt és minden bizottságban az országos ügyek és a törvényhozás terén kiváló szolgálatokat tett a nemzetnek. 1884-ben egyik naszódi, 1887-ben az oraviczai kerület választotta meg képviselőjévé. A szabadelvű pártnak 1880 óta elnöke volt s mint ilyen, bölcs vezetője „békében és hábo­rúban“ a nagy pártnak, tagjai közt a barátság és egyetértés megtestesítője és hit őre. A házban ritkábban szólalt föl Viszolyi, de annál többet dolgozott a bizottságokban. Hall­gatag, szerény államférfiú, ki másoknak érde­meit elismerte, méltányolta, de a saját érdemei­ről hallani sem akart. A párt vic­egenerálisa, de a közkatona köpenyébe burkolózva. Nem volt senki, a­ki bizalommal ne köze­ledett volna hozzá, különösen a fiatalok közt, a­kik igazi patrónusukat tisztelték benne. A király kitűnő érdemeit azzal tüntette ki 1887-ben, hogy kinevezte belső titkos tanácso­sának, mely kitüntetés fölött a párt legmelegebb örömének adott kifejezést. A „kegyelmes úr“ azonban ezután is a régi maradt, szerény, de lelkes bajnoka a közügyeknek és munkás szel­leme a pártnak, mely büszkén tisztelte és sze­rette benne elnökét. Az egyházi téren Vizsolyi Gusztáv szintén fiatal korában kezdette meg szereplését. Már 1852-ben megválasztatott a tolnai egyházmegye világi jegyzőjévé. Az atyjától átöröklött gondnok­sággal nemcsak az egyházmegye kormányzása járt együtt, hanem egyik fontos tisztét képezte a gyönki ref. algymnázium ügyeinek vezetése is, ő lévén a pártfogóságnak elnöke és az iskolának gondnoka, mondhatnék: atyja, s neki köszön­heti ezen kis gymnázium, mely azon vidéken szép hivatást teljesít, hogy szűk anyagi viszonyai közepette is, a virágzásban mindinkább előre halad. Gondnoki minőségében az egyház­kerületi gyűléseken is folytonosan részt vett, tapintatos és mindig mérséklő felszólalásai nagy figyelem-

Next