Székely Nemzet, 1890 (8. évfolyam, 1-199. szám)

1890-01-02 / 1. szám

VIII. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, szerda, 1890. január 1.­1.szám. Sitiit idJKS­* Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgyön, Alsó-sétatér 535. szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jótai-nyom­da-részlén Marsu­la! ! SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Előfizetési árs helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . 10 frt — kr. Félévre 6 frt — kr. Negyedévre . 2 frt 60 kr. Hirdetmények dija: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 80 kr. * Csikmegye részére; szerkesztőség­i kiadóhivatal Ceik-Szeredstb&D­r. Naczy Imre tár­s­­szerkesztő lakásán (kodd-utcza, saját ház) hová Ceikmegyében a lap szellemi részét illető közlem­ények, vala­mint előfizetési pénzek és hirde­tések bérmentesen küldendők. Udvarhelymegye részért: társszerkesztő Nyíl­ttér sora 16 kr. hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. hová­ri filamén piánk ét illitlénk bérmentesen küldendők. 7UK®-2 Szent-Királlyi Árpád Szombatfalva u. p. 87.-Udvar- ^ hely) hová Udvarhelymegyéből a ^ lapot érdeklő közrem, küldendők, SÍK®-------------------------­ A „Székely Nemzet.“ S.-S­zentgyörgy, decz. 31. Nyolczadik esztendőre kezdi meg pályafutását ez a lap, a mely homlokán a „Székely Nem­zet“ nevet viseli. Hét esztendő lefolyása alatt egyetlen irány­eszméje volt ennek a lapnak : a székely érde­kek védelme. Olvasóinknak volt alkalmuk meggyőződni arról, hogy ez az irányeszme nem csalétek gyanánt szere­pelt a mi munkakörünkben , meggyőződött e lapok olvasói közül mindenki, hogy a székely érde­­k­e­k Véd­e­l­m­e nem prenumeráns-fogó frázis volt, hanem határozott e­z­é­l, a­miért küzdeni, tenni, szólni és írni soha meg nem szűntünk. Nem magunk mondjuk, elismert dolog, hogy a székelyek közös érdekei az általános hazai érdekek keretében, a Székely Nemzet hasábjairól keltették fel azt a megérdemlett rokonszenvet, a­melylyel fon­tosabb kultúrát, közgazdasági vagy ipari és keres­kedelmi kérdéseinket most már a haza minden ré­szében fogadják. A czél, melynek megvalósításán fá­radozunk, hova­tovább közeledik felénk s a Székely­földnek immár nem lesz ismeretlen többé egyetlen szöglete sem, a­mely anyagot szolgáltathat a rég­óta figyelmen kívül maradt hazarész érdekeinek ki­fej­lesztéséhez. Van bizonyos látható sikere hát ennek a hét esztendei munkának. Olyan sikere, a­mely alapvető eredménynek is beválik a székely viszonyok refor­málása nagy fontosságú kérdésénél. S ebben a szép sikerben legtöbb rész illeti a Székely Nemzet t. munkatársait. Övék az ér­dem, hogy a Székelyföldnek nagyobb eredményekre munkáló sajtója van. T. munkatársainkat illeti kö­szönő szavunk hálája, mikor a nyolc­adik esztendő küszöbén visszapillantunk az elért sikerekre. A „Székely Nemzet“ elvárhatatlan házibarátja lett a székely olvasóközönségnek. Igyekezni fogunk, hogy ez a tiszteletre méltó bizalmas viszony a lap tartal­mas és időszerű közleményei által jövőre még ben­sőbbé nőjje ki magát közöttünk. Épen azért kérjük lapunk t. előfizetőit és jóbarátait: terjeszszék a Székely Nemzetet becses körükben. Mi nem magunknak, a székelyek közös érdekeinek kér­jük a támogatást. A lap iránya nem fog változni. A mi igyekezetünk és kitartó munkásságunk sem fog lankadni. Ha szükség volt a magyar haza véghatárain, a magyar állam őrszemein éber vigyázó szemekre, most kétszeresen szükség lesz. Jöjjenek, lapunk­­, munka­társai és jóbarátai, segítsenek nekünk ebben a nagy­­érdekű és messzeható munkában. Egyetlen sor, egyet­len szó, vagy a legcsekélyebb jóindulat, mely elhiva­­tásunkban támogatást nyújt, hálára kötelez bennünket. A „Székely Nemzet“ előfizetési ára a lap hom­lokán olvasható. S mennyi vágyat támaszt az új esztendő. Mennyi sok szép ábrándnak ringatja bölcsőjét az újév hajnala, hogy legyen minek elmúlnia ismét nyomtalanul, hogy legyen a mi széthull­jon idők folyamában és eltemetkezzék az enyé­szet ölébe. Hanem azért nem adunk fel a remény­séggel. Hittel és teljes bizalommal lépjük át az új esztendő küszöbét. Mert az államok életében nagy, jelentős helyet foglal el az egyének élete. S ez az élet a küzdelmek folytonos lánczolata, a­melynek első és utolsó kapcsoló szeme a kötelesség. Az állampolgár kötelessége egy és ugyan­azon feltételeken alapul az egyén kötelessé­gével. A­ki önmaga iránt, saját egyéni léte iránt reményeket táplál, bele kell azokat ol­vasztania az állam érdekeibe. Oda kell beil­lesztenie saját magát az államélet keretébe. Az állampolgár csak az állam feltételei kö­zött oldhatja meg saját egyénisége feladatát. Egyik az ok, másik az okozat. Egyik az önczél, másik a végczél. S az egyéni élet­nek ez a körfutása soha sem ér véget. A kötelességek uj meg új alakban, más és más változatban ismétlődnek, a miket örökül kap­tunk ősapáinktól és örökül hagyjuk déduno­káinknak. S ma, midőn egy uj esztendő küszöbén föltárul előttünk ismét az egyéni élet felté­teleit képező kötelességek széles mezője, új­ból és újból felcsillan a remény sugara, hogy nem fogunk áldástalan munkát végezni. Hogy ez a föld, melyen annyiszor apáink vére folyt, valahára biztosan termő talaja lesz a kulturális, közgazdasági és ipari emelkedés­nek. Ma még csak puhítjuk, készítjük ezt a talajt, de a talajművelés titkát bírjuk már s van reményünk, hogy be is végezzük a nagy­­fontosságú, sok áldással járó munka legap­róbb részleteit is. Ma a szabadelvű párt régi szokás szerint s talán az eddigieknél is több melegséggel és bizalommal kifejezi azt az összetartást és ragaszkodást, melyet ama nagy feladatok keretében egymás iránt s legfőképpen pedig a szabadelvű kormány elnöke és vezére iránt érez. Kifejezője lesz az újévi üdvözlet annak az elismerésnek, melyet a nemzet elfogulat­lan nagy többsége Tisza Kálmán miniszter­­elnök messzeható s mindenekfelett hazafias politikájával szemben el nem titkolhat. Nekünk, kik ezt a programmot hirdetni, saját erőnkkel, ha szükség van rá, védel­mezni eddig sem szűntünk meg, az újév haj­nalán jól esik a nemzet bizalmát a párt vezérlő eszméi iránt látni és megújhodva életre kelni. Mert a személy ellen indított harcz Ház­ban és sajtóban hovatovább fenyegetőbb ala­kot kezd ölteni. A szenvedély hullámait mes­terséges utakon dagasztani jelszóul írta fel a túlsó párt s főként az egyesült ellenzék szo­morú programmjára. Azt a herosztratesi mun­kát, melyre vállalkozott, saját ígérete szerint be akarja fejezni minden áron, min­den eszközökkel. A szabadelvű pártnak összes hazafias nyugalmára lesz szükség az ilyen hadüzenet alatt. Egész önmérsékletére és teljes higgadt­ságára szüksége lesz a pártnak, hogy a fel­korbácsolt szenvedélyekkel vagy a tűz szán­dékos gyújtogatóival szemben megőrizze a nemzet és parlament becsületét. Nekünk a múlt fényes tanúságul szolgál arra nézve, hogy a szabadelvű, párt köteles­ségének magaslatán áll s biztosítást nyújt a lefolyt esztendő arra nézve is, hogy erről a magaslatról nem fog leszállani az apró-cseprő lármás elemek kedvéért. S mert teljes jó reménynyel és megnyug­vással nézünk a haza sorsát intéző párt jövő évi munkájának sikere elé, örömmel kívánjuk meg olvasóinknak a boldog újévet. B. N. : Az újévi tisztelgés Tiszánál. Mint a Mon­­tagszeruenek Budapestről távírják, ott nagy érdek­lődéssel várták a szabadelvű párt újévi üdvözlését Tisza Kálmánnál, mert jól értesült körökben azt beszélik, hogy úgy báró Huszárnak üdvözlő beszéde, valamint Tiszának válasza erélyes nyilatkozatokat fog tartalmazni , melyek hangsúlyozni fogják ama szenzácziós hírek alaptalan­ságát, melyeket utóbbi időben szakadatlanul terjesz­tettek a kabinetben beállott szakadásról, Tisza le­mondási szándékáról s a szabadelvű párt ziláltságáról. Az újévi üdvözlet után a politikai helyzet teljesen tisztázott lesz.­­ A román képviselőház szerencsésen befe­jezte a fölirati vitát. A vita Lahováry külügyminisz­ter és Cogolniceanu fölszólalásaival ért véget. A kormány 36 szónyi majoritást kapott, a­mennyiben 87-en szavaztak a fölirati javaslat mellett és 51-en ellene. Miután a kormány újabban a szenátusban is tudott magának többséget szerezni, remélni lehet, hogy legalább egyelőre megfékezi azokat a frakc­ió­­kat, a­melyek örökké zavarok és válságok előidézé­sén dolgoznak. A Manu-kabinet a felirati vitánál kivívott sikereire támaszkodva mehet bele a Bra­­tiano-kormány tagjainak vád alá helyezését kérő in­dítvány fölött valószínűleg nemsokára meginduló ve­szedelmes vitába. Erejének próbáját ezzel az alka­lommal fogja megállani, mert a különben is laza pártkötelékek akkor alighanem mind szétszakadnak. Az a kérdés, képes lesz-e a Mann-kabinet ennek az általános debandadónak közepette maga köré csopor­tosítani valami számottevő pártot ? A „Székely Nemzet“ szerkesztősége. 1890. — decz. 31. Uj esztendő. Mennyi vágyat temet el ez a szó. El nem ért vágyak, be nem teljesült álmok egész özöne hull ma sírjába. Olyanok, a­mikhez egész életczélok fűződtek, a­mikben egy-egy egész emberélet feladata nyert volna testet. Hova lettek ? Merre tűntek ? ki tudná azt megmondani. Mind eloszlott mint a buborék, széthullott mint a pergő harmat. Hire sincs, nyoma sincs azok közül ma már egynek sem. Nem maradt egyéb belőlünk, mit egy-egy vigasztalan bánat, a csalódott remény jó keserű bánata, vagy egy-egy mély seb, a mit az idő kegyetlen kézzel ütött, de a mit be nem gyógyít az idő Süllőkul _ A székelyek kitelepítése. C s i k-S z e r e d a, decz. 30. Évtizedek óta napirenden van ez a kérdés. Hosszas időn keresztül kivándorlás megaka­dályozása czimen folyt sok tinta él az érde­kében. Már ezen a czimen is igen sok pro és kontra észrevételt provokált s hozott felszínre sok alapos eszmét s még több alaptalan föl­tevést. Ki a kérdés körül felhozottakat higgadtan bírálta, azt találta mindig, hogy több bennük az idealizmus, mint a praktikus. Különösen azok, kik a székely kivándorlást, mint ilyent fogták fel, tévedtek legtöbbször az idealizmus terére, mert abban, hogy a Székely­földnek Oláhországgal határos részeiből a mun­kás­osztály időnként a szomszéd országba megy, munkakereset czéljából, egyenesen kivándorlást láttak és látnak. E lapok hasábjain nagyon gyakran megfor­dult ez a kérdés, azért nem is szándékoztam ezúttal azzal foglalkozni, hogy van-e tulajdon­képen székely kivándorlás vagy nincs, hanem né­hány sorban hozzá akarok szólni azon kérdés­hez, melylyel újabban az Emke foglalkozik, t. i. a székelyek kitelepítéséhez. A kitelepítés eszméjét természetesen a ki­vándorlástól való megmentés eszméje hozta életre. Azért azok, a­kik a székelyt ki akarják telepí­­teni feltétlenül hisznek a kivándorlásban, mert hiszen a­ki preskribálja az orvosságot, vagy a­ki azt beveszi, az maga is hiszi a betegséget, vagy azért, mert érzi, vagy azért, mert elhitették vele. Kuun Kocsárd a nemes gróf kétszázötven­ezer forintot érő vagyonát ajándékozta az Em­ké­nek azon czélra, hogy azon a székelyek kitele­pítését eszközölje. Az Emkének külön szakosz­tálya foglalkozik a kérdés megoldásával, miből önként következik, hogy mi székelyek a lehető legnagyobb várakozással várjuk azon szakosztály megállapodásait és intézkedéseit. Hogy hol fog az kezdődni és minő módon kiséreltetik meg a czél kivitele, ez ha nem is rejtély, de minden­esetre elég az érdeklődésnek, sőt némi részben a kíváncsiságnak felfokozására. Nem lehet tudni, várjon hát tulajdonképen melyik osztályát szándékoznak a székelyeknek kitelepíteni ? A valóságos napszámos osztályt-e, a legszegényebb birtokos osztályt-e, az adóssá­gok miatt tönkrement gazdákat-e, iparosokat-e, vagy vegyesen minden elemből ? Mert annyit előre is meg lehet jósolni, hogy minden rendű és rangú osztályából a székelységnek fog akadni vállalkozó ha kell ezer számra, a­kik hajlandók lesznek az újság ingerével biró kitelepedésre, különösen, ha a birtokba adandó fekvőségek egyelőre előnyösnek ígérkező jelzálog törleszté­sek alakjában adatnak. Itthon pénzzé teszik a mijök van s ennek csábitó hatása alatt szívesen vándorolnak az új hazába. Hogy ott aztán egé­szen új viszonyok és egészen szokatlan körülmé­nyek között vájjon mi lesz velük, azzal egyelőre nem is sokat fognak törődni. Eház vállalkozó hát elég, azt előre meg lehet jósolni, mert ilyen ügyekben a vállalkozási szellem a székely ember vérében van. De ha bármennyire akarják is kerülni e kérdés feszegetésénél a tulajdonképeni indító ok szőnyegre hozatalát, még­sem lehet kitérni előle s mégis csak azon kérdés hatol előtérbe, hogy valóban csakugyan ki kell-e a székelyeket vala­hova telepíteni és várjon miért ? E kérdésre az én egyszerű és határozott feleletem az, hogy a székelyek kitelepítésére ez idő szerint semmi szükség. Nem indo­kolja azt egyetlen hajszálnyi érdek, sem nem­zetgazdasági, sem társadalmi, sem politikai, sem közgazdasági, sem ipari, sem kereskedelmi téren. Ez az én meggyőződésem, melyre az elhatáro­zást nem statisztikai adatok hideg egybevetése és számszerű mérlegelése, hanem évtizedek óta a gyakorlati tapasztalat s a körülményeknek és állapotoknak figyelmes szemmeltartása érlelte meg. Ha tévedek, az is emberi dolog, de mentsé­gemre szolgál az, hogy meggyőződésből beszélek. Megkísérlem igazolni magamat. Nem választom külön közgazdasági, politikai, ipari stb. okaimat, mit a kérdés körül hamar­jában felhozni akarok, mert azzal igen messze nyúlna e pár sor, mit e kérdésben mondani akarok. Közfelfogás szerint, állami vagy társadalmi közbelépéssel való kitelepítésnek ott és akkor van helye, ha valamely vidék népessége a meg­élhetését képező tényezőkhez aránylag annyira elszaporodott, hogy azon a téren sem a meglevő intézményekkel, sem új intézmények meghonosí­tásával tovább meg nem férhet és meg nem élhet. Az ezen okon kívül eső kitelepítési szán­dék lehet igen szép, igen hazafias, igen dicső az illúzióban, de semmi alapot nem ad a gyakor­latban. A Székelyföldön a lélekszám aránya a la­kott föld területének arányához képest még tá­volról sem követeli a kitelepítés szükségét, még akkor sem, ha pusztán a statisztika számait veszszük is irányadóknak. Ha például Csíkvármegye területét viszo­nyítjuk a lakosság számához, még­pedig úgy, hogy kerek számban 120.000 lakost veszünk ala­pul — a­mennyi pedig ez idő szerint még nincs — akkor is úgy találjuk, hogy egy lélekre a te­rületből mintegy 7 hold esik, melyből igaz, hogy mintegy 3 hold erdő, de 4 hold művelés alatt álló föld vagy legelő. Ha már most legalsó szá­mítás szerint egy családot csak három tagból számítunk, akkor is 21 hold föld esik átlag egy családra. Hol van hát itt a kitelepítés szüksége csak ezen egy szempont figyelembe vétele mel­lett is ? De tegyük félre a statisztikát s nézzük meg a nép életmódját. Ne tekintsük a kisbirtokos osztályt, hanem vegyük alapul a napszámosokat. Napi keresményéből tisztességesen ruházko­­dik, részint a maga szőtte és fonta kelmékkel, sőt mint látjuk, eléggé kitelik neki arra is, hogy a ruházkodásban nem ritkán fényűzést is gya­koroljon s bolti czikkeket vásároljon. Egy csíki férfi napszámos tavasztól kezdve

Next