Székely Nemzet, 1891 (9. évfolyam, 1-201. szám)
1891-10-13 / 158. szám
IX. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, kedd, 1891. október 13. 158. szám. Szerkesztőségi iroda : Sepsi-Szentgyörgyön • Alsó-sétatér 535. szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jókai-nyomla-részvény-társulat, SZÉKELY NEMZET Megjelenik hetenként négyszer : vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Előbb.i'ti'si ár : helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . 10 frt — kr. Félévre . 5 frt — kr. _____ Negyedévre ■ 2 frt 50 kr._______________ Hirdetmények dijat : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. Csikmegye részére: szerkesztőség s kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Incre társszerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csikmegyéből a lap szellemi részit illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. Udvarhely megye részére : társszerkesztő Szent-Királlyi Árpád Szombatfalva (u. p. Sz.-Udvarhely) hová Udvarhelymegyéből a lapot érdeklő közrem, küldendők. is’v--------------------------Nyilttír sora 16 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. -----------------------hová az előhzetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. l@Tv-----:----------------------"T'c POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELY NEMZET“ czimű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenkint négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára: egész évre. . .10 frt félévre .... 5 frt negyedévre . 2 frt 50 fr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 6 előfizetés után tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT, mint a „Székely Nemzet“ kiadótulajdonosa. Har cs. Budapest, okt. 10. al. Az ellenzék tehát kiadott jelszavához hiven, megkezdte az országgyűlés utolsó ülésszakának megnyíltával az élethalál-harczot a Szapáry-kormány ellen s hogy a választásokra előkészítse a maga számára a kedvező talajt, vádaskodással, ármánynyal az uralkodó többség ellen iparkodik hangolni a nemzetet. De a kormányt mindez nem zsenirozza, gr. Szapáry hideg fölényes nyugalommal vezet tovább, utóbbi nyilatkozatával, melyben Apponyi vádjával szemben a kormány s többség további teendőit a magyar nemzeti állam konszolidácziója érdekében kifejtő, oly magas piedesztálra emelkedett, ahova föl nem érhetnek az ellenzéki újságokban háborgó ellenzéki gyűlölet zavaros hullámai. A többség tömörülve sorakozik vezére körül s el van határozva megvédeni a parlamentarizmust, melyet az ellenzék mint elkeseredett vak Sámsom — nem oly erős ugyan mint az ó-testamentumi zsidó athléta, de vakságban hozzá hasonló — öngyilkos vak dühöngéssel a maga s a nemzet feje fölött romba akar dönteni. A jövő évi költségvetés, melyet a kormány előterjesztett, újabb bizonyság az ország pénzügyi viszonyainak gyökeres megjavulására nézve, deficit nem lesz, sőt fölösleg, nem sok ugyan, de az idénre még kevesebb volt előirányozva s a tényleges eredmény mégis milliókra menő többlet volt. E költségvetés bizonyítja, hogy nemcsak az ország biztonsága, de kulturális s anyagi előhaladása is gondos ápolót bír a kormányban, mely azonfelül nemcsak a közigazgatás megjavításának jelszavát hangoztatja, de annak egyik biztosítékát már meg is szerezte a tisztviselők, a közélet ez eddigi páriás fizetésének a most előterjesztett budgetben már kifejezést is nyert emelésével (közbevetőleg legyen mondva : éppen az ellenzék által gúnyosan gőgös nagy urnák, a szegény embernek sorsa iránt állítólag érzéketlen grand seigneur nek kikiáltott Szapáry Gyula gróf az Magyarország eddigi miniszterelnökei között, akinek megesik a szíve a mostoha viszonyokkal küzdő tisztviselők sorsán !) E most előterjesztett költségvetés alapján szépen s igazán lehetne képet rajzolni a nemzet jövőjéről: sorsa minden esélylyel szemben biztosítva van, anyagilag emelkedik, a közművelődés intézményei s eredményei által büszkén versenyez a nyugati előhaladott nemzetekkel, igy gyűlnek össze lassan, de biztosan azon gránit-koczkák, melyekből egy szebb s boldogabb jövő a nemzet számára uj, biztosabb s a független önállóság minden kellékeivel biró állam-várat építhet! Ezt mind szépen s a mi fő, igazán meg lehetne rajzolni az új költségvetés alapján. Az ellenzék újságaiban azonban minderről mit sem olvashatni. Persze nem akarnak lenni olyanok, mint a mesebeli Kolber szomszéd, aki maga alatt fűrészelte a fát s a vizbe potytyant; igy hát agyonhallgatni törekszenek az uj költségvetést. E helyett folyton az Apponyi által kiadott jelszónak, a nemzeti politikának paripáját lovagolják s annak hátáról vádaskodnak. Hogy a kormány a nemzetet gyöngülni hagyja, de a horvátokkal, szászokkal békét köt (s várjon ha ezek nem lennének a magyar állameszme ellenségei többé, akkor mi gyengébbek leszünk-e vagy erősebbek ?) Mi nem akarunk visszavágni avval, mit épen most ír egy előkelő németországi lap, hogy a szélsőbal megkötötte volna a szövetséget a román naczionalistákkal, hogy ezek segélyével az országgyűlésen többségre jusson, Magyarországot Ausztriától elszakítsa s a románok jutalmazására a magyar s román dualizmust felállítsa (ha e vad álomkép megvalósulhatna, meddig lenne még magyar Magyarország?) Árulásnak, a budgetjog elkobzásának nevezik e lapok a kormány által kért öt havi indemnitást, hogy a kormány, ha az előterjesztett költségvetés még ez évben törvénynyé nem lenne, az idei költségvetés alapján addig kormányozhasson. Pedig csak az ellenzéken áll, hogy a költségvetés még ez évben — hisz még több mint harmadfél hó van hátra — törvénynyé váljék. De hát úgy látszik most is folytatni akarja a kormány a parlament működésének agyonbeszélés általi megakasztását, s ez esetre jó fegyver az indemnyit a kormány kezében: hazaküldheti az ellenzéki obstrukczió által teljesen munkaképtelenné tett képviselőházat, hogy annak pártjai és tagjai felett a nemzet az új választásoknál könyörtelen ítéletet tartson. Majd meglássuk, hogy az ellenzék féktelen dühe, mely most oly hangosan tombol az újságokban, higgadtságnak fog-e helyt adni a képviselői tárgyalások folyamán. A kormány mindenesetre jól teszi, ha fegyverkezik a parlamentarizmus védelmére, mely küzdelemben a nemzetnek életbevágó érdekei vannak koczkán. Tán mégis meggondolja az ellenzék, hogy azokat ne koczkáztassa, mert e játék a nemzet ítélőszéke előtt menthető nem lesz s exisztencziájába kerülhet. ” Udvarhelyvármegye felirata a rosenthali merénylet alkalmából. Császári és apostoli királyi Felség Legkegyelmesebb Urunk! A rosenthali merénylet megdöbbentő hire ide, a székely béretek közé is eljutott. S a paloták és kunyhók lakóinál egyaránt oltárrá lett a szív, melyről a legszentebb hálaima szállt fel a mindenható istenhez, hogy megóvta e nemzet atyjának, a magyarok koronás királyának drága életét! . . . Nemzetünknek egyik legfőbb erénye, mit őseitől örökölt, a király iránti hűség. Ezen érzelemtől áthatva álljuk körül mi is Szent István trónját, melyen a legnemesebb, a legigazságosabb és legdicsőbb király ül. Ám boruljon be a magyar ég s keljen zugó vihar : lelkünk mélyén nem alszik ki az oltár lángja, melyen a hazának és királynak áldozunk. A jelszó, mit zászlónk visel, most is a régi: „Életünket és vérünket királyunkért“ ! . . . „Fény nevére, áldás életére“ . . . Alattvalói hódolattal és törhetlen hűséggel maradván. Udvarhelyvármegye közönsége, Sz.-Udvarhelytt, 1891. évi mindszent havának 6-ik napján. Dániel Gábor, Dr. Török Albert, főispán, alispán. Kénesy Béla, főjegyző: Oroszország. — okt. 12. Míg az összes európai államok a béke fentartására törekednek, addig két ország mindent elkövet, hogy a béke minél hamarább felbomoljék. Ritkán van alkalom kézzelfoghatóbban bebizonyítani, hogy mily ellentétes czélok felé lehet haladni ugyanazon utakon, mint a jelenlegi európai helyzet. A szövetséges hatalmak, Anglia és Törökország s a kisebb államok valamenynyien versenyezve igyekeznek gyarapítani és fejleszteni haderejüket, megtölteni kincstáraikat s hogy ezt tehessék, fejleszteni az ország közgazdaságát, iparát, kereskedelmét — a béke fentarthatása érdekében , addig Oroszország ugyanezt teszi — a háború érdekében. Si vis pacem, para bellum. Megkísérti néha Oroszország is a békét tűzni ki jelszóul, de nem akad hívőkre. Czéljai sokkal világosabbak, ő maga is már többször hangoztatta leplezetlenül terveit, mintsem akadna még oly naiv ember, ki hitelt adhatna, ha a békét kezdi emlegetni. Egyik nagyobb orosz lap nemrégiben ismét foglalkozott evvel a kérdéssel. Nem tagadja, hogy Oroszország háborút akar, csakhogy még nem érkezett el az ideje, mikor a siker reményében szólaltathatná meg az ágyukat, léphetné át a szomszédok határait. Két nagy oka van ennek, — mondja az illető lap — egyik a mostani ínség, másik a hadsereg készületlensége. De, vélekedése szerint mind a kettő csak ideiglenes. Egy-két esztendő, mig ezek a nehézségek legyőzetnek s akkor meggyujtják a barez fáklyáját. Vérbe, lángba fog borulni egész Európa. Az 1895-ik esztendőt tűzi ki végső határpontnak, mikor mindez bekövetkezik. Természetesen, ha addig sikerül elhárítani a jelenlegi akadályokat. Nem érdektelen az orosz hírlap ezen nyilatkozata. Két dolgot tanulhatnánk meg belőle, ha már eddig is nem tudnak, vagy ha tudtuk, tudásunkban megerősít. Egyik, hogy Oroszország ellen mindig résen kell állanunk; a másik, hogy Oroszország benső bajokkal küzd. Lényeges reánk nézve, hogy ezen benső bajok legyőzésében bízik. A hit és a remény mindenesetre szép dolog, méltányoljuk még oly elkeseredett ellenségünkben is, mint Oroszország, de mi nem igen hisszük, hogy a kitűzött idő alatt sikerüljön az orvoslás. Oly régi bajok ezek, melyeknek legalább is évtizedekre van szükségük. Európa keleti felén két ország van, mely még nem bontakozott ki a középkorból, mely még őrzi annak minden nyomorúságát, mikor szembeszállani készül a nyugati nemzetekkel. Egyikben, Törökországban már foly az átalakulás, a másikban, Oroszországban még csak a kezdet jelenségei nyilvánulnak. Hogy miféle küzdelmekkel jár egy ilyen átmeneti korszak, azt megtanulhatjuk a történelemből; minden ország történelmének lapjai vérrel vannak áztatva, ahol ez az átmenet van leírva. Láthatjuk Törökország történelméből. Ennek az átmenetnek nem egy-két évre van szüksége ; sokkal többre, biztosan kiszámítani nem lehet, mert közben jöhetnek olyan tényezők felszínre, melyeknek létezéséről a legbeavatottabb szemlélőnek sincs tudomása , melyek a fejlődést megakadályozzák, hátravetik több esztendőre. Nyugati Európának századokra volt szüksége, hogy ez a processzus megtörténjék. Oroszország nem kivételes kegyencze a sorsnak, hogy nála egy-két év alatt történhessék meg, amint hirdetik. Ez alatt az idő alatt Európa nyugton lehet, hogy Oroszország győzelmes háborút nem fog kezdeni. Nyugati Európának az az előnye, mely ma meg van, meg fog lenni még nagyon sok ideig. El fog enyészni egykor, bizonyosan. Mert eljő az idő, mikor egész földrészünkön egyenlőség lesz minden tekintetben, de ez az idő még messze van. S mire az bekövetkezik, kérdés, hogy Oroszország az lesz-e, ami most: Európa fenyegető réme. Ha a művelődés azon fokára bír emelkedni, melyen egyenlő lesz a többivel, ott is érvényesülni kell azon hatásnak, mely érvényesül minden művelt népnél: a háború, az ok nélküli vérontás iránti ellenszenvnek. De addig még sok idő van; ismételjük, jöhetnek közbe oly körülmények, melyekre biztosan nem lehet számítani. Legkönnyebben megtörténhetik, hogy Oroszország megkezdi a háborút, még mielőtt átalakulását befejezhetné, megkezdi a győzelem biztos reménye nélkül, a vaksorsra bízva sorsának intézését. Az éhező, elnyomorgatott tömegek kezébe fegyvert ad, reá mutat a nyugati gazdag országokra : ilyen menjetek, foglaljátok el! Ott kaptok mindent, amit kívántok ! S egy percz alatt a vad csordák özöne lepi el a határokat, hogy elpusztítson mindent, hova lábát teheti. A düh, a kétségbeesés ragadtatja ilyen lépésre Oroszországot. Ez nem áll példátlanul. S ha ez a roham készületlenül találna, ha határainkon akadálytalanul nyomulna keresztül a vad tömeg, elpusztítva városainkat, falvainkat, legyilkolva polgártársainkat, kedveseinket, kit átkoznánk, kit okoznánk a sok szerencsétlenségért ? Zúgolódunk, méltatlankodunk, mikor újabb meg újabb szükségletekkel áll elő a hadsereg. Nehéz szívvel adjuk oda a milliókat, mikor tanügyünkre, iparunkra, kereskedelmünkre csakezereket tudunk fordítani. De mégis oda adjuk, mert tudjuk, hogy szükséges. Egy vészterhes felhő lebeg láthatárunk felett ; ismerjük a szél irányát, a természet törvényeit, melyek szerint lehetetlen, hogy az a vihar felettünk dühöngje ki magát. És mégis mindent megteszünk biztonságunk érdekében, mert jöhet valami véletlen közbe. Ilyen vészterhes felhő Oroszország. Az apróbb áldozatok árán biztosítva vagyunk, hogy a vészt el fogjuk kerülni, s ha majd ki is tör a nagy háború, akár a várt időben, akár váratlanul , készen állunk. Hogy a leszámolás ideje egykor el fog jöni, még minden jelenség azt bizonyítja. A román lapok. — okt. 12. A nagyszebeni „Tribuna“ „Romániai hangok rólunk“ czíme alatt egy hosszabb vezérczikkben azt írja, hogy egy román államférfiú azon véleményét fejezte ki, hogy a románok terjeszszék fel sérelmeiket ő felségénél egy emlékirat alakjában, mert a helyzet soha sem volt opportunusabb a mostaninál. Azt ajánlja a románoknak, hogy tartsanak értekezleteket és követeljék a nemzetiségi párt bizottságától, hogy az emlékirat a legrövidebb idő alatt felterjesztessék. Ugyanily szellemben agitál a bukaresti „Naţiunea“ Bratianu D, a szabadelvű párt elnökének közlönye. E lap azt mondja, hogy Babescu ügyben eddig tartózkodó állást foglalt el, most azonban, midőn ezen politikus közös ügyet csinált Román Mironnal, kötelességének tekinti, hogy a románokat figyelmeztesse, hogy résen legyenek és ne hagyják magukat elámuttatni, hanem terjeszszék fel emlékiratukat a trónhoz annál is inkább, mert a magyarok mindent megtesznek arra nézve, hogy ez megakadályoztassék. A bukaresti „Romanulu“ is kardoskodik az emlékirat felterjesztése érdekében és indokolásában felhozza azt, hogy a magyar kormány jelenleg a két ellenzék részéről erős támadásoknak lesz kitéve, tehát belpolitikai szempontból véve igen időszerűnek tartja a felterjesztést, a külpolitikai helyzet azonban még kedvezőbb az erélyes fellépésre, mert a hármas szövetség félhivatalos közlönyei is pártfogásuk alá vették a román kérdést és valószínűnek tartja, hogy az események kényszeríteni fogják ő felségét arra, hogy a románok érdekében interveniáljon. Azután így fejezi be czikkét: „Nem tudjuk eléggé lelkükre kötni azoknak, akik odaát politikai szerepet játszanak, hogy ne hagyják magukat elámíttatni a magyar kor.